Közvéleménykutatások – rendőrségi hangulatjelentések (1945–1946)

A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Forrásközlésünkben ennek a tevékenységnek egy szeletét mutatjuk be, amelyek ráadásul a kommunista párt szűrőjén keresztül közvetít véleményeket a politikai vezetésnek.

Bevezetés 

A politikai elit számára mindenkor elengedhetetlen a feladata ellátásához a megfelelő tájékozottság. Az információk megszerzéséhez általában több csatorna áll rendelkezésre, melyek közül a demokratikus berendezkedésű országokban talán a legfontosabb az állami szféra tájékoztató rendszere. Ezt ismerte fel a háború utáni magyar politika és tudomány vezető gárdája, amikor a demokratizálódás következményeként, koalíciós alapon, 1945 nyarán újjászervezték a Magyar Közvéleménykutató Szolgálatot (MKSZ). Az 1930-as évek második felében indult intézmény tevékenységét, melynek megszervezésekor a Gallup féle intézet volt a példa és a minta, a háború több évre megszakította.

Közép-Európában elsőként Magyarországon alakult közvéleménykutató intézet. A Magyar Távirati Iroda egyik szerveként

melyekben az aktuális politikai eseményekre és a közhangulatra vonatkozó válaszokat összegezték. A felmérések eredményeiről a Közvélemény c. szemlében adtak hírt, ahol különböző elméleti és módszertani problémával foglalkozó írások is megjelentek. A munkát Tanácsadó Testület (elnöke Ortutay Gyula) segítette és irányította. A Testület 17 tagja között többek között olyan ismert nevekkel találkozunk, mint Révai József, Vass Zoltán, Kállai Gyula, Szalai Sándor, Varga István és Horváth Barna jogszociológus, egyetemi tanár, aki a közvélemény ellenőrzéséről és kutatásáról már 1939-ben és 1942-ben tanulmányt, ill. monográfiát jelentetett meg. [popup title="„Ameddig a szabadság, a személyiség, a szellem az eszményünk, addig öntudatos szabad vélemények nélkül nincs erkölcs és szabad közvélemény nélkül nincs magas színvonalú társadalom [...] A közvélemény szolgálatának magas színvonala, amely egyedül felel meg a demokratikus eszményeknek, ott kezdődik, amikor nem előírni és megrendszabályozni, hanem megszólaltatni kívánjuk a közvéleményt" " format="Default click" activate="click" close text="Horváth Barna: A közvélemény ellenőrzése. Acta Universitatis Szegediensis, Szeged, 1939. 13. és Uő: A közvélemény megszólaltatása. Közvélemény, 1946. január, 4."] - írta Horváth Barna.

Az első felmérésekkel, az 1945 augusztusi budapesti próbavizsgálatokkal a társadalom közérzetét, közgondolkodását kívánták tesztelni. Az októberi, első országos reprezentatív közvéleménykutatás kérdései arra irányultak, hogy megtudják az állampolgárok véleményét - többek között - az újjáépítésről, a közellátás helyzetéről, az életszínvonal alakulásáról, az gyorsuló inflációról, az államosításokról, az aktuális bel- és külpolitikai kérdésekről, a politikusok népszerűségéről. Az első másfél évben kb. 150 000 interjút készítettek, és a minta nagysága átlagosan 3000 fő volt.

A kérdőíveken, ill. kérdőlapokon általában több témakörben 8-10 kérdést tettek fel, többnyire zárt formában (igen - nem, egyetért - nem ért egyet vagy válasszon a felsorolt listából). A kérdések közül néhány példa: Mit tekintenek a budapesti újjáépítés legsürgősebb feladatának? (38% lakóházak, 35% hidak, közlekedés, 27% közbiztonság) Melyik hidat kell előbb helyreállítani? (60% Margit, 25% Erzsébet, 15% Lánc) Helyeslik-e a szabadkereskedelem átmeneti leállítását? (61% igen) Helyeslik-e a vendéglők, szórakozóhelyek bezárását? (57% nem) Mi hiányzik legjobban a táplálkozásban? (cukor, zsír, hús, tej, tejtermék) Sorolja fel azokat a luxuscikkeket, amelyeket a legnehezebb nélkülözni! (édesség, gyümölcs, italok, dohány, pipereszappan, rádió, újság, könyv) Ez évben hozzájutott-e ruhához? (23% nem) Reméli-e, hogy ez évben ruházatát kiegészítheti? (50% nem) Mi segíthet gyökeresen a közellátásunkon? (Minden ötödik válaszadó a feketézés letörését és a zugáru felkutatását, 40% a nagyobb szervezettséget és a jobb politikát jelölte meg.)

A Magyar Közvéleménykutató Szolgálat 1945 őszén arra is vállalkozott, hogy a budapesti helyhatósági, ill. a nemzetgyűlési választások várható eredményeit is felmérje. A becslések mindkét esetben tévedtek. Budapesten például a kommunisták és szociáldemokraták ún. egyesített munkáslistájára várható szavazatok arányát 58-60%-ra prognosztizálták, a tényleges eredmény 43% volt. A kisgazdáknál alábecsülték az eredményt, előzetesen 28-30% százalékot jeleztek, a végeredmény viszont 51% lett. A nemzetgyűlési választások előtt négy nappal (november 1.) készült felmérés sem bizonyult megfelelőnek: a kisgazdáknak 48%-ot, a szociáldemokratáknak 25%-ot, a kommunistáknak 18%-ot, a parasztpártnak 7%-ot jeleztek. A két utóbbi esetben egy százalékon belül volt a prognózis: a kommunisták 17%-ot, a parasztpárt pedig ténylegesen is 7%-ot szerzett. A győztes kisgazdáknál viszont nagy volt a tévedés, mert 57%-ot, a szociáldemokraták 17%-ot kaptak.

Az év végéig további felméréseket végeztek és visszatérő témává vált az emberek életszínvonala, bérviszonyai, közérzete és a közellátás. A városi lakosság az inflációs időszakban, különösen 1945 végén, 1946 elején megmaradt értékeit (ékszerek, étkészletek, ruhanemű) megpróbálta vidéken élelemre váltani, hogy meglegyen a család napi betevője. Ez volt a batyuzás, a cserekereskedelem fénykora, amikor még volt mit piacra dobni. A közvetlen árucsere, ahol mindennek megvolt az ismert és elfogadott ára, szinte általános volt a termelő üzemek és a községek között. Egy mázsa szénért pl. 14 kg lisztet vagy 30 kg krumplit vagy 26 kg babot (borsót) lencsét adtak.

A korabeli társadalom közérzetét, gondolkodását egy másik forráscsoport is nyomon követte és tükrözte. Ezek a hangulatjelentések, amelyek a belügyminisztérium, mint főhatóság, ill. többnyire a Magyar Kommunista Párt megbízásából készültek, két csoportra oszthatók. Az egyikbe azok tartoztak, amelyekben a vezető rendőrségi vagy állami tisztségviselők a dolgozó nép körében - az üzemekben, az utcán vagy a kocsmában - tapasztalt eseményeket, kijelentéseket, megjegyzéseket foglaltak írásba, a másikba pedig azok, amelyekben a rendőrőrsökön dolgozó tisztek és tiszthelyettesek írták le véleményüket és továbbították azokat a párt központjába.

A hangulatjelentésekből is következtetéseket lehet levonni a rendszer támogatottságára, annak változására, hullámzására, a kritikus, ill. támogató hangulat fészkeinekmegállapítására. Azt is megtudhatjuk, hogy hol erősebb a kritikus hang: a városokban, a községekben vagy falvakban, az értelmiségiek, a munkások vagy a parasztok között stb. Egy kisebb csoporton, rétegen keresztül az egész társadalom közhangulatát, közvéleményét is megismerhetjük ezekből a forrásokból.

A Politikatörténeti Intézet Levéltárában 1946 elejéről több tucat vidéki és budapesti jelentés található, melyekből a társadalom és a demokratizálódó rendőrség viszonyával kapcsolatban válogattunk - pro és kontra, pozitív és negatív véleményekből - egy csokorra valót.

A hangulatjelentések első csoportjába tartoznak a kommunista Tömpe András feljegyzései, aki a Magyar Államrendőrség Vidéki Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztálya vezetőjeként, már csak hivatalból is,

Tömpe az országot járva, 1946. február 15-e és 28-a között a következőket jelentette:

„A köztársaság kikiáltása és az államforma végleges rendezése bizonyos fokú megnyugvást keltett, és a népnek általában az a meggyőződése, hogy ezzel az ország nagy lépést tett a belső rend és fejlődés útján."

„Szabolcs vármegye jelenti, hogy a belügyminiszter úr [Nagy Imre] látogatását a munkásság nagy lelkesedéssel fogadta. Az elkeseredett és kétkedő munkásemberekbe, kisparasztokba bizalmat és hitet öntöttek meggyőző és határozott kijelentései a reakció letöréséről, pénzünk megszilárdításáról, a földhözjuttatottak földjének minden körülmények között való megvédéséről."

„A Kisgazdapárt február 24-én a tatai járásban nagygyűlést tartott, ahol elhangzott, hogy a rendőrség tagjai túlzottan egyoldalú pártpolitikát folytatnak."

„A kormánnyal szembeni bizalom csökkenését eredményezi az, hogy az egyre szaporodó rendeletek végrehajtását a végrehajtó hatalom nem képes keresztülvinni."

„A dolgozók országszerte tüntetéseken adnak kifejezést annak az óhajuknak, hogy a reakciósokat távolítsák el a közhivatalokból"

Tömpe András 1946. március 28-án és április 12-én kelt jelentéseiben így összegezte a látottakat, hallottakat: „A rendeletek erőtlen végrehajtása csökkenti a minisztérium tekintélyét. A dolgozók elégedetlenek, mivel érdekeik hathatós védelmét nem látják biztosítottnak. [...]

[...] A kormány a feketézők ellen nem foganatosít komoly intézkedéseket, annak ellenére, hogy állandóan hangoztatja a megtorlást. Ez kellemetlenül befolyásolja a dolgozókat."

Ugyancsak az első csoportba tartoznak a Magyar Kommunista Párt megbízásából a Központi Vezetősége részére készített feljegyzések. A közhangulatról 1946 februárjában dr. Villányi András, aki 1945 őszétől a Budapesti Főkapitányság keretében megszervezett Gazdasági Rendészeti Ügyosztály (GRÜ) vezetője volt, a következőket írta, nem hallgatva el saját véleményét sem:

[popup title="„A közhangulat vészesen telítve van a korrupció okozta felháborodással. Nem hallgathatom el, hogy vannak közhatóságok, amelyekről más, mint a legelítélőbb megemlékezés nem is esik. [...] Az erkölcsi szanálás ugyanolyan fontos, mint a gazdasági és a demokrácia erkölcsiekben egy vonalnyival sem lehet kevésbé kényes, mint a ferencjózsefi liberalizmus. A bűnözés egy és oszthatatlan, az erkölcsi fék lazulása legfelül a hozzáférhetőség, legalul a vetkőztetés. Ezt szívleljék meg azok, akik a bűnözés kiküszöbölése és a hatékony üldözés helyett az epidemikus jelleg felett vitatkoznak, vagy a bőnözés okainak kianalizálásával valósítják meg a mellébeszélés tényálladéki ismérveit. [...] Természetes, hogy ilyen körülmények között sokszorosan megdöbbentő volt, hogy midőn a rendőrség a gazdasági alvilág két bejáratát meg merte közelíteni, akadtak hírlapok, amelyek a közszabadság szentségét akarták védelembe venni nyegle kiállással és az árdrágító gengszterizmus ellentámadási kísérletéhez önkéntes előőrsöknek szegődtek."" format="Default click" activate="click" close text="PIL 274. f. 11/8. 52. l. "]

A hangulatjelentések másik csoportjába tartoznak a Nagy-Budapest területén - Pesterzsébeten, Csepelen, Mátyásföldön, Újpesten és a XIV. kerületi kapitányságon - az őrsökön és őrszobákban 1946 február-március hónapokban készített jelentések, amelyekben többnyire a nehéz munkakörülményekre, az ellátási problémákra, a nyomorúságos fizetésre, az elszabaduló inflációra utaló panaszokat rögzítették a legtöbbször nevüket is vállaló, saját magukról is sok mindent (iskolázottság, műveltség, politikai tájékozottság, pártállás stb.) eláruló jelentéstevő próbarendőrök, tiszthelyettesek, pártbizalmiak.

A hangulatjelentésekből kiragadott legérdekesebb részleteket kronológiai sorrendben, a különböző őrszobákat feltüntetve közöljük. Több esetben előfordul, hogy ugyanarról a témáról, ill. problémáról más-más helyről is kapunk azonos, hasonló, de akár ellentmondó véleményeket is. Mint a jeletések is tanusítják, zömmel kommunista párttag, kevés iskolázottságú rendőrök jelentését közöljük. A forrásokban említett frakció, szeminárium természetesen a Magyar Kommunista Párt frakcióját, szemináriumát jelenti.

Ezen a napon történt augusztus 01.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők