Adalékok a Horthy család németországi tartózkodásához

(1944. október 1.-1948. december 18.)

„Őrizetünkre fegyveres SS-századot vezényeltek ki, s ennek őrjáratai szüntelenül ott portyáztak a szögesdrót sövénnyel elzárt kertben. Ezen kívül magában a kastélyban a Gestapo is tartott tizenkét személyből álló őrséget és három rendőrkutyát. Sétáink közben mindig fegyveres őr kísért, még hároméves unokámat is.” – A weilheimi városi levéltárban talált, eddig ismeretlen és publikálatlan rendőrségi nyilvántartások, formanyomtatványok, fényképek fontos részletekkel egészítik ki Horthy Miklós emlékiratainak visszaemlékezéseit.

Weilheim. Tipikus bajorországi kisváros, későközépkori házakkal és városfallal, Münchentől kb. 50 km-re dél-nyugatra. Hiteles történetét a 14. század elejére vezetik vissza, hiszen először egy 1306-ban, pergamenre írt oklevél, amely a városi levéltár büszkesége, tesz róla említést. Az útikönyvek csak néhány sorban ecsetelik festői szépségű környezetét és középkori templomait. A helybeliek kedvelt kirándulóhelye a városkától pár kilométerre fekvő Haarsee, amelynek partján a Hirschberg kastély található. Ezekről a helynevekről részletesebben Horthy Miklós Emlékirataiban (Bp., Európa-História, 1990., 316-339.) olvashatunk:
„Fővárosunkat és hazámat október 17-én hagytam el, mint fogoly. [...] A Weilheim közelében fekvő Schloss Hirschbergbe vittek bennünket. Ezt álcázás okából most „Waldbichl"-nek nevezték el, és itt egyébként - mint utóbb értesültünk - szabadulása után egy időre Mussolini is elhelyezést talált, de nem úgy, mint mi, hanem valóban, mint vendég. Weilheimba 11 óra táján érkeztünk, és gépkocsin mentünk tovább a szépen fekvő kastélyhoz [...] Őrizetünkre fegyveres SS-századot vezényeltek ki, s ennek őrjáratai szüntelenül ott portyáztak a szögesdrót sövénnyel elzárt kertben. Ezen kívül magában a kastélyban a Gestapo is tartott tizenkét személyből álló őrséget és három rendőrkutyát. Sétáink közben mindig fegyveres őr kisért, még hároméves unokámat is. [...]
Kényelem hiánya miatt nem volt panaszunk. A kastély berendezése részben egy müncheni palotából, részben Olaszországból származott. Kezdetben ellátásunk is igen jó volt. December elseje után azonban nem kaptunk már elegendő táplálékot. Ezt a Gestapo főnök egyéni kellemetlenkedésének köszönhettük: előttünk azonban úgy állította be, hogy a diplomata-ellátást ettól a naptól fogva hivatalosan megszüntették. Ilyen körülmények között Jenő öcsém váratlan megérkezése kétszeres örömet jelentett: a viszontlátás meglepetésén  kívül ugyanis csomagokat is hozott magával [...] [A dokumentumok szerint a >viszontlátás< 1945. január 2-án történt.] Az amerikai hadsereg előcsapata 1945. május 1-jén vonult be Schloss Hirschbergbe. Azt hittük, hogy ütött felszabadulásunk órája."
1945. május 2-án Horthy Miklóst a 7. amerikai hadsereg - az alapvető udvariassági formákat betartva - magával vitte. Közölték vele, és ezt többször is hangsúlyozták, hogy nem hadifogoly, csak védőőrizetben tartják. Szeptember végén Nürnbergbe szállították, ahol sor került tanúkihallgatására. 1945. december 17-én tért vissza családjához, akik időközben (június 15-én) elhagyták a kastélyt, és Weilheim városába, a Pollinger Straße 25. szám alá költöztek.
H. Haraszti Éva 1993-ban, a Balassi Kiadónál közzétett „Horthy Miklós - dokumentumok tükrében" című kötetének tanúsága szerint két irat, azaz Horthy 1946. április 14-én Ernest Bevin brit külügyminiszterhez írt levele, és az ugyanaznap kelt Emlékirata is a Pollinger Str. 25-ben látott napvilágot. A Horthy család 1948. december 18-ig élt Bajorországban, ekkor végleg elhagyták Németországot és a portugáliai Estorilban telepedtek le.

Az alábbi, eddig még ismeretlen és publikálatlan dokumentumokat hosszas keresgélés és kutatás után a weilheimi városi levéltárban találtam meg 0A 13-0383/ KA 900-048 u. OC Band III. sz. jelzet alatt.
Az Emlékiratokban leírtakat egészítik ki ezek a hivatalos iratok, amelyeknek - a figyelemreméltó adalékok mellett - legérdekesebb jellemzői az ujjlenyomatok és fényképek.
A Horthy család felnőtt tagjaitól (Horthy Miklós és felesége, menyük, özv. Horthy Istvánné, gr. Edelsheim Gyulai Ilona és Horthy testvére, Horthy Jenő) a weilheimi helyi rendőrség először 1946. december 7-én kért írásban információkat, azaz töltetett ki velük egy kérdőíves formanyomtatványt, majd 1947. január 20-án másodszor, amikor már ujjlenyomatokat is vettek tőlük. Az információkra rendőrségi nyilvántartásba vételhez és német „személyi igazolvány" kiállításához volt szükség, amit - aláírásukkal ezt igazolták - meg is kaptak.

***  

Az első négy azonos formanyomtatvány 1946. december 7-én készült, Horthy Miklósét magyarul is közöljük, a többi értelemszerűen a többi családtag adatait tartalmazza.

Bejelentőlap rendőrségi nyilvántartásba vételhez és német igazolvány kiállításához

HORTHY NIKOLAUS
1. Családnév: Horthy                                         Személynév: Miklós
2. Született: 1868. június 18.
3. Születési hely: Kenderes (Magyarország)
4. Családi állapota: nős                                    Házasságkötése: Purgly Magdával 1901. július 22-én Aradon
5. Jelenlegi hivatása:                                         Korábbi hivatása: Admirális és kormányzó
6. Lakhelye: Weilheim                                       Mióta: 1945. december 17.
    Lakás: Pollinger Str. 25.
7. Állampolgársága: magyar
8. Tartózkodási helye 1942. július 1-től (kivéve katonai szolgálat):
            1942. júl. 1-től 1944. okt.16-ig Budapest
            1944. okt. 18-tól 1945. máj. 1. Hirschberg kastély
            1945. máj. 2-től 1945. dec. 17-ig Amerikai katonai rendőrség
            1945. dec. 17-től 1946. dec. 7-ig Weilheim

Kelt Weilheim, 1946. dec. 7. [Horthy saját kezű aláírása]

***

A következő négy formanyomtatvány 1947. január 20-án készült, és a fényképen és az ujjlenyomatokon kívül csak a személyi ismertetőjegyeket tartalmazza: testalkat (mindegyiküknél karcsú), arc formája (ovális), szem színe (Horthynál barna, feleségénél sötétbarna, menyénél és öccsénél kék), hajszín (Horthynál őszes, feleségénél és öccsénél szürke, míg menyénél sötétszőke. A testmagasságot csak külön írta oda az ügyintéző: Horthy Miklós 176, felesége 174, menye 168, öccse 179 cm.
A változatlan és a változó jellemzőkhöz írt megjegyzések részben olvashatatlanok, illetve a mindenkinél megtalálható 1939. szeptember 1-jei dátumot nem tudtam értelmezni.
A dokumentumok megadják a kiadott igazolvány számát is, amelyek egymás után következnek: B60024, B60025, B60026, B60027.

***

Az utolsó kép és a hozzá tartozó szövegismertetés a Weilheimer Tagblatt 1993. november 30-ai számában jelent meg:
„A weilheimi történelem egy darabját írta a Horthy család. 1944 októberétől 1945 májusáig a hajdani magyar kormányzó egész családjával a Haarsee melletti Hirschberg kastélyban volt Adolf Hitler foglya. A család a háború végétől 1948 decemberéig élt Weilheimben, mielőtt Portugáliába költözött. Egy magyar televíziós csoport '93 tavaszán egy TV filmet forgatott a Horthy családról, többek között Weilheimben, Pollingban és a Haarseenél. December 2-án 22.35-kor sugározzák az ORF 2 csatornán."

Ezen a napon történt szeptember 20.

1929

Budapesten levetítik az első hangosfilmet („Az éneklő bolond”).Tovább

1956

Kétnapos tartózkodásra Budapestre érkezett Luther Evans, az UNESCO főigazgatója. A látogatás eredményeképpen Magyarország fokozatosan...Tovább

1990

Ratifikálják a két Németország újraegyesítését.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő