Latabár Árpád „szocialista művészerkölcsöt sértő” eljárása

„Latabár Árpád és a lelkész ezt követő személyes megbeszélésekor Latabár Árpád érdeklődött a hízott sertés súlya iránt, mire a lelkész válasza az volt, hogy az elképzelés szerint 150 kg-os lesz. Tekintve, hogy Latabár Árpád egymaga egész estét betöltő műsort nem vállal, felajánlotta négytagú együttes fellépését. Ekkor a lelkész érdeklődött a művésznél, hogy négy tagú együttesnek megfelelő-e egy 200 kg-os sertés juttatása. Latabár Árpád válasza az volt, hogy ezért az ellenszolgáltatásért hajlandó a brigáddal 2 egymás utáni előadást tartani, s Latabár vállalja az előadással járó költségeket is.”

Bevezetés 

Latabár Árpád (1903-1961) a híres Latabár színész-dinasztia tagja, Latabár Kálmán öccse. Színészi pályája fiatalon, 16 éves korában indult el, a színiiskolában azonban a későbbiekben sem képezte magát. A második világháború előtt Magyarországon és külföldön számos helyen lépett fel. 1945 után 1949-ig a Fővárosi Operettszínházban, ill. revüszínházakban szerepelt nagy sikerrel. 1949-1951 között a Fővárosi Varietében, 1950-51-ben a Kamara Varietében, 1951-ben a Kisvarietében, 1951-1954 között a Fővárosi Víg-, 1953-1954-ben pedig a Fővárosi Operettszínházban működött. 1955-1957 között a Vidám Színpad egyik legjelentősebb nevettető alakja.

Az évtizedek során jeles karakterszínésszé vált, és főként a vidámabb szerepekben vállalt alakításai és humora tették bátyja mellett ismertté és elismertté. Fanyar öniróniája, valamint jellegzetes mozgáskultúrája szintén elválaszthatatlanok voltak egyéniségétől. 1927-1933 között Kálmán bátyjával együtt zenés artistaszámokkal turnézott külföldön. Többek között a világhírű rendező, Max Reinhardt színházában is felléptek (A két Ajax; Offenbach: Szép Heléna), aki az európai fiatal színésznemzedék legjobbjának tartotta a testvérpárt. A kritikusok Buster Keatonhoz és Chaplinhez hasonlították őket. Gyakran lépett fel testvérével groteszk duettszámokban. Az egyik legismertebb szerepe a Keleti Márton rendezte 1949-es Mágnás Miska című filmhez köti, amelyben a két degenerált arisztokratát, Mixi és Pixi grófot játszották.

Főbb szerepei: Ajay (Offenbach: Szép Heléna); Dani (Szántó M.: Bolondóra); Vili (Eisemann Mihály: Meseáruház); Flórián (Huszka Jenő: Erzsébet); Gábor (De Fries: Száz piros rózsa);Feri bácsi (Kálmán Imre: A csárdáskirálynő); Sasek (Eisemann Mihály: Bástyasétány 77);Rottenberg gróf (Jacobi Viktor: Leányvásár).

Az ötvenes évek során a színészek színházon kívüli fellépéseit, népművelési minisztériumi rendeletekkel szabályozták. Az ún. hivatásos előadóművészek egyedül (pontosabban legfeljebb két közreműködővel) megtartott korabeli fellépéseit, ill. csoportos előadásait is megkülönböztették egymástól. Hivatásos előadóművész csak a Népművelési Minisztérium működési engedélyével lehetett valakiből. Mindezeken túlmenően a különböző fellépéseket és rendezvényeket az 1952-ben létrehozott (és szervezetében, működésében többször átalakított) Országos Filharmónia nevű közvetítő szerven keresztül lehetett csak megszervezni. Ebbe beletartoztak az alkalmi rendezvények, valamint a Filharmónia hatáskörébe kerültek a klasszikus zene mellett az esztrádműfaj különféle ágazatai is. A művészek megfelelő díjazását és a rendezvény adatait egy ún. közvetítő lapra vezették fel, amelyet a rendező szervekhez kellett eljuttatni. Az önállóan kivitelezett fellépés tiltott volt. 1954-ben a fellépések díjait is rendelettel, és egyben forintosítva szabályozták. Az ekkor meghatározott összegektől csak miniszteri engedéllyel volt lehetséges eltérni. Vidéki fellépések esetén a meghatározott díj 10%-al megnövelt összegét kellett fizetni.

Latabár Árpád 1956 elején egy vigyázatlan tettet követett el: sertéshúst, pontosabban vágott disznót szeretett volna szerezni, ami az akkori viszonyok között meglehetősen nehéz volt még egy híres színész számára is. A vágásokat és a húsvásárlást szigorú engedélyhez kötötték.

Latabár Árpád, egy vidéki ismerőse, a Fejér megyei Mezőszilas településen szolgáló református lelkész segítségével falusi fellépése ellentételezéseképpen egy 200 kilogrammos disznóhoz, ill. annak húsához kívánt jutni. A lelkész ezt a falu vezetőségével megbeszélte, és a feltételeket elfogadva meghívták a művészt egy egynapos, két alkalmat tartalmazó fellépésre. Latabár több színészkollégájával (Mednyánszky Ági, Véninger László és Szenes László) utazott erre a vidékre, ahol megtartották előadásukat (azt nem lehet tudni, hogy mit adtak elő). A fellépés minőségére vonatkozóan eltérő vélemények maradtak ránk, az ügyet indító, a tanácsokat ellenőrző szerv szerint az nívótlan volt, azonban a minisztériumi vizsgálat szerint az előadás színvonala nem volt kifogásolható, csupán annak teljes mértékű kabaré-jellegét bírálták.

A műsor után az ellentételezésként beígért 200 kilónyi disznóhúst azonban a falusiak nem tudták átadni, ugyanis csak egy 153 kilós sertést tudtak beszerezni és levágatni. A maradék 47 kilónyi különbözetet pénzben fizették meg. Ez a kifizetés okozott később gondot, ugyanis a minisztériumi vizsgálat során kiszámolták a színészeket helyesen megillető összeget, és eszerint túlfizették a fellépő művészeket. A négy színészt a korabeli szabályok alapján kb. 3474 Forint illette volna meg, azonban természetben (húsban) és pénzben 4419 Forintnyi ellentételezést kaptak, vagyis 945 Forinttal többet a kelleténél. A természetben történő fizetést egyébként a korabeli szabályok nem tiltották, ennek ellenére a hatóságok nem nézték jó szemmel - ráadásul ilyen neves színész esetében.

Az esetre a Minisztertanács Titkársága bukkant rá a község munkájának ellenőrzése során. Nehezményezték a természetben kifizetett fellépti díj mértékét, valamint a fellépés körülményeit, és felkérték a kulturális életet irányító Népművelési Minisztériumot az ügy teljes körű kivizsgálására. A minisztérium Ellenőrzési Osztálya helyszíni ellenőrzést tartott Mezőszilason, és részletesebb, de árnyaltabb eredményre jutottak, mint a Minisztertanács Titkársága. Erős kritikával illették a közvetítő lap nem megfelelő kezelését, a disznóhús árának átszámolását, és a túlfizetés tényét. Az Országos Filharmóniát is felelősnek tartották a hanyag munkáért, ugyanis ők ismerték a fellépés körülményeit.

A vizsgálat végén a népművelési miniszterhelyettes, Kállai Gyula írásbeli figyelmeztetésben részesítette Latabár Árpádot annak „helytelen eljárásáért". Ezen kívül egy hónapig megtiltották számára, hogy vidéki fellépéseket vállaljon. Havas Jenőt, az Országos Filharmónia igazgatóját is írásbeli figyelmeztetésben részesítették, a Minisztertanács Titkársága Tanácsszervek Osztálya (Bányai Lajos) pedig tájékoztatást kapott a figyelmeztetések megtörténtéről.

Az iratok a Magyar Országos Levéltárban őrzött korabeli Népművelési Minisztérium Ellenőrzési Osztálya iratanyagában maradtak fenn. Az ügyről készült Minisztertanács titkársági átiratot, valamint a Népművelési minisztériumi jelentést rövidítés nélkül adjuk közre, míg a Minisztérium írásbeli figyelmeztetését tartalmazó kiadmányozott fogalmazványából csak a Latabár Árpádra vonatkozó részt közöljük. Az iratokban esetenként előforduló nyilvánvaló elírásokat javítottuk, a többit [!] jellel jeleztük, a levelekben előforduló rövidítéseket is ilyen zárójellel oldottuk fel.

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő