Latabár Árpád „szocialista művészerkölcsöt sértő” eljárása

„Latabár Árpád és a lelkész ezt követő személyes megbeszélésekor Latabár Árpád érdeklődött a hízott sertés súlya iránt, mire a lelkész válasza az volt, hogy az elképzelés szerint 150 kg-os lesz. Tekintve, hogy Latabár Árpád egymaga egész estét betöltő műsort nem vállal, felajánlotta négytagú együttes fellépését. Ekkor a lelkész érdeklődött a művésznél, hogy négy tagú együttesnek megfelelő-e egy 200 kg-os sertés juttatása. Latabár Árpád válasza az volt, hogy ezért az ellenszolgáltatásért hajlandó a brigáddal 2 egymás utáni előadást tartani, s Latabár vállalja az előadással járó költségeket is.”

A Népművelési Minisztérium Ügyeleti Csoportjának jelentése a fellépés körülményeiről
1956. május 16.

Minisztériumi Titkárság
Ügyeleti Csoport

183/115-1/1956.

Jelentés

Tárgy: Latabár Árpád és művésztársainak 1956. február 6-ai mezőszilasi szereplésének vizsgálata

A Minisztertanács Titkársága Tanácsszervek Osztálya átirata alapján Kállai miniszterhelyettes elvtárs utasítására vizsgálatot folytattunk a fenti tárgyban. Ennek során beszéltünk Latabár Árpád, Mednyánszky Ági, Szenes László és Véninger László művészekkel, Havas Jenővel az Országos Filharmónia igazgatójával, Dobó Bélával az Országos Filharmónia csoportvezetőjével, és a helyszíni kiszállás során Csanádi Imrével a mezőszilasi községi tanács VB [Végrehajtó Bizottság] elnökével, Nádori Géza mezőszilasi kultúrotthon igazgatóval, és Draskóczi István mezőszilasi református lelkésszel. A vizsgálat alapján a következőket állapítottuk meg:

1.) 1956. január havában Latabár Árpád Draskóczi István mezőszilasi lelkésznek, régi ismerősének, baráti beszélgetés során elmondta Budapesten, hogy disznóvásárlási szándéka van, és ehhez segítségét kérte. A lelkész a beszélgetés nyomán a mezőszilasi tanácsnak azt az ötletet vetette fel, hogy lehetséges-e ezt a disznóvásárlást úgy megoldani, hogy Latabár Árpád hízott sertés ellenében Mezőszilason fellépjen. A tanács illetékes képviselői az ötletet magukévá tették és megkérték a lelkészt, hogy ennek részleteit Latabár Árpáddal beszélje meg. Latabár Árpád és a lelkész ezt követő személyes megbeszélésekor Latabár Árpád érdeklődött a hízott sertés súlya iránt, mire a lelkész válasza az volt, hogy az elképzelés szerint 150 kg-os [kilogrammos] lesz. Tekintve, hogy Latabár Árpád egymaga egész estét betöltő műsort nem vállal, felajánlotta négytagú együttes fellépését. Ekkor a lelkész érdeklődött a művésznél, hogy négy tagú együttesnek megfelelő-e egy 200 kg-os sertés juttatása. Latabár Árpád válasza az volt, hogy ezért az ellenszolgáltatásért hajlandó a brigáddal 2 egymás utáni előadást tartani, s Latabár vállalja az előadással járó költségeket is (útiköltség, szerzői jogdíj, közvetítési díj). A lelkész a beszélgetés eredményét közölte a községi tanács képviselőivel, akik ezt magukévá tették, és ugyanakkor megkérték, hogy erről értesítse Latabárt. Tehát két előadás természetbeni értékét a „közvetítő" szerepét betöltő lelkész ajánlotta fel, Latabár Árpád elfogadta, s megállapodást a községi tanács és kultúrotthon igazgató tudomásul vette.

A községi tanács az előadást a Filharmóniától szabályosan megrendelte, a Filharmónia a közvetítési lapot - amely a műsoron kívül a művészek tiszteletdíját és az ezenkívül felszámítandó költségeket tartalmazza - 1956. január 30-án kiállította, de azt Latabár Árpád kérésére neki adták ki. Latabár a közvetítési lapot a rendező szervnek nem mutatta meg, így annak nem volt tudomása arról, hogy szabályszerűen milyen összeg illeti meg a művészeket.

A két előadás megtartására 1956. február 6-án került sor. Az előadás után a rendező szerv Latabár Árpádnak 153 kg-os sertést adott - mivel nagyobbat szerezni nem tudott -, a 47 kg-os különbözetet 23 Ft napi áron készpénzben térítette meg. Megjegyzendő, hogy a 47 kg sertés ára 1081 Ft lett volna, amiből Latabár Árpád csak 900 Ft-ot kapott kézhez. A rendezőszerv 81 Ft-ot a hentes és a két pénztáros díjazására használt fel. A még hiányzó 100 Ft kifizetésének mellőzését kérték arra való hivatkozással, hogy ezt már a bevételből fedezni nem tudják. Ezt Latabár Árpád tudomásul vette.

Latabár Árpád a művészbrigád tagjai közül Mednyánszky Ági tiszteletdíját saját kérésére készpénzben, Szenes és Véninger művészeket disznóhússal fizette ki.

2.) A négy tagú művészegyüttest a rendelet szerint megillető díjazás és a rendező szerv részéről adott természetbeni, illetve forint összegű díjazás aránya a következő:

A négy művész tiszteletdíja 2 előadás után: 2260 Ft.
A négy művész közvetítési díja 2 előadás után: 339 Ft.
A négy művész szerzői jogdíja 2 előadás után: 272 Ft.
A négy művész útiköltsége oda és vissza (gyorsvonat párnás Simontornyára, Simontornyától autóbusz) 2 előadás után: 602,20 Ft.
Összesen: 3474,20 Ft.

A felsorolt költségeken kívül a vidéken szereplő művészeket napidíj és szállásköltség felszámolása illeti meg. Ebben az esetben azonban a napidíj és szállásköltség felszámítása nem jogos, tekintettel arra, hogy az élelmezésről és szállásról a rendezőszerv gondoskodott.

A rendezőszerv részéről adott díjazás:
153 kg-os sertés ára á[tlag] 23 Ft3519 Ft
A különbözet készpénzben fizetve:900 Ft.
Összesen:4419 Ft.
Túlfizetés:944,80 Ft.

Véleményünk szerint a művészek természetbeni honorálása nem helyes, bár az írott rendelkezés kifejezetten nem tiltja, s tudomásunk szerint ez nem ritka gyakorlat művészeink körében. Latabár Árpád - ettől függetlenül - hibát követett el, mert amikor a „közvetítő" lelkész felvetette a természetbeni honorálás lehetőségét, nem közölte vele, hogy a művészegyüttest milyen összegű pénzbeli járandóság illeti meg a 2 fellépésért, és - helytelenül - nem annak megfelelő értékű sertés megszerzéséhez kérte a rendezőszerv segítségét. Tekintve, hogy a törvényes díjazást feltüntető lapot magánál tartotta, s nem adta át a rendezőszervnek, így annak nem volt tudomása arról, hogy milyen összeg illeti meg a művészeket, s hogy aránylik ez az összeg az ő természetbeni juttatásukhoz. Latabár Árpád az elszámoláskor tudta, hogy disznó vételára 23 Ft volt, mert a különbözetet is ennyiért számolta el részére a rendezőszerv. Ennek ellenére a természetbeni juttatáson felül elfogadta a 900 Ft készpénzt is, jóllehet már a 153 kg-os sertés vételára is 44,80 Ft-tal meghaladta azt az összeget, ami őket megillette.

A Minisztertanács átirata s a községi tanácsnak az Országos Filharmóniához írt levele is tartalmaz olyan utalást, hogy a műsor nívótlan volt, a közönség csalódott. A helyszíni beszélgetések alapján azt a benyomást szereztük, hogy nem a műsor színvonala ellen volt kifogás, hanem a községi tanács és a kultúrotthon vezetői utólag úgy értékelik, hogy az ilyen típusú kabaré rendezvények helyett a jövőben más műfajú rendezvényeket kell szervezni, ezek jobban megnyerik a község lakosságának tetszését (pl. népdal est, hangverseny, stb.).

2.) A február 6-i mezőszilasi fellépéssel kapcsolatos szabálytalanság - a Minisztertanács átiratától és az annak alapján elrendelt minisztériumi vizsgálattól függetlenül - már korábban is ismeretes volt a Filharmónia, s annak igazgatója: Havas elvtárs előtt. A községi tanács és a Filharmónia között több levélváltás történt ebben az ügyben, azonban a Filharmónia érdemleges felelősségre vonást nem alkalmazott az ügyben Latabár Árpáddal szemben.Havas Jenő elvtárs, a Filharmónia igazgatója mulasztást követett el a szükséges felelősségre vonás mellőzésével.

Javaslatok.

1. Kállai elvtárs részesítse írásbeli figyelmeztetésben Latabár Árpádot a szocialista munkaerkölcsöt sértő eljárása miatt, és a Filharmónián keresztül a határozat vételétől számított egy hónapi időtartamra tiltassa el vidéki fellépésektől. Ez az intézkedés az esetleg már kiközvetített és lekötött vidéki fellépésekre nem vonatkozik.

2. Kállai elvtárs részesítse írásbeli figyelmeztetésben Havas Jenő elvtársat, az Országos Filharmónia igazgatóját az ügyben helytelenül eljáró Latabár Árpád felelősségre vonásának elmulasztása miatt.

Budapest, 1956. május 16.Gönczi Imre
főelőadó

Kapják:

Darabos Iván miniszterhelyettes
Kállai Gyula miniszterhelyettes

Minisztertanács (jelentésből kivonat)
Országos Filharmónia

Jelzet: MOL XIX-I-3-r-115. t.-183/115-1/1956 (7. doboz). (Magyar Országos Levéltár, Népművelési Minisztérium Ellenőrzési Osztálya.) Eredeti, gépelt tisztázat.

Ezen a napon történt augusztus 11.

1914

Franciaország hadat üzen az Osztrák–Magyar Monarchiának.Tovább

1920

A Lett Köztársaság függetlenségének elismerése.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők