Népvédelmi propaganda a Turul Szövetségben

A Turul Szövetség, a két világháború közötti időszak legerősebb társadalmi- és egyetemi szervezeteként jelentős befolyással rendelkezett a korszak közgondolkodására, és szolid érdekérvényesítő képessége folytán – különösen Gömbös Gyula és Darányi Kálmán miniszterelnöksége alatt – bizonyos fokig alakította a politikai döntéseket is.

Bevezető 

A Turul Szövetség eszmei széttöredezése

Az 1930-as évek első felére az ekkor hozzávetőlegesen 30 000 fős tagságot számláló fajvédő tömegszervezet az egyetemisták mellett a felsőoktatási tanulmányaikat befejezetteket is magába foglalta, 1932-től pedig - miután Végváry József fővezér meghirdette „Turul-mozgalmat", és ennek révén ún. vegyestörzseket hoztak létre - a paraszti és munkásszármazású fiatalok ugyancsak

lehettek.

A korabeli szellemi-politikai mozgások, a falukutatók mozgalma, részben a nemzetközi kommunista mozgalom nyomása, majd pedig a náci típusú szélsőjobboldal előretörése a Horthy-kor második évtizedének közepére erősen kikezdték, és megváltoztatták a Turul Szövetség ideológiai arculatát, amely korábban szinte kizárólag az egyetemi zsidóverésekben, illetve zsidónak minősített hallgatókkal szembeni

manifesztálódott.

A népi mozgalom hatására a Horthy-korszak második évtizedének elejére az egyetemi bajtársi szervezetekben is egyre-másra jutottak szóhoz a falukutatók. Az 1932 októberében hatalomra került Gömbös Gyula elsőként látta meg a népi mozgalomban rejlő lehetőségeket. Gömbös, akinek politikai nézetei centrumában a fajvédelem állt, elsősorban keresztény gazdaságokat, „magyar fajú" kisbirtokokat akart. Ennek a - nézete szerint - zsidóság elleni küzdelemnek leginkább a korszakban elszegényedett, kulturálisan és gazdaságilag bomlásban lévő parasztság felelt meg. Ezért számtalanszor hangoztatta általános elveit: az anya- és csecsemővédelmet, az egyke elleni harcot, a közegészségügy államosítását, a vidéki egészségügyi viszonyok gyors javítását, a vidéki kultúra

A népi írók szóhasználata és bizonyos pontokon ideológiájuk megegyezett Gömbösével. Sikerük kulcsa a nacionalizmus és a baloldali-liberális erők korabeli gyengesége és elzárkózása volt (a kommunisták kivételével), kiegészülve ez előző fél évtized szellemi A heterogén összetételű népi írók egy része azonban elfordult tőle, amikor kiderült, hogy a kormányfőnek nincs határozott szándéka és ereje a földkérdésen, az iskolázottság növelésén, a közegészségügy helyzetén döntően változtatni.

Az 1935-re végbemenő törvényhozói elitváltásban viszont helyet kaptak a reformnemzedék tagjai is, köztük azoknak a radikális jobboldali szervezeteknek a vezetői, akik egyetértettek az említett programmal. Így lett 1935-ben parlamenti képviselő Bánsághy (Velcsov) György, a Csaba vezére, a Turul Szövetség alapító tagja és Végváry (Verbovszky) József orvos, a Turul

is. Mandátumuk, és immár a Turulra vonatkoztatva alsóbb szinteken megjelenő segítségnyújtások sorozata természetesen magával vonta elköteleződésüket a Gömbös-kabinet iránt is. A szövetségen belüli - Jászai Lajos, Roboz Zoltán, Halka Sándor, majd egyre inkább fémjelezte - „népi szárny" soraiban is felerősödött az igény, hogy a „törzsökös" magyarság problémáit fel kell mutatni, ezáltal kell majd - földosztással egybekötött demokratikus reform révén - az általuk hanyatlásnak indult nemzetet újjáépíteni. A munkásság, és a középosztály egyes csoportjai felé nyitás igénye tehát egyre terjedt, majd 1937-re elsősorban vidéki tagszervezetek csatlakozásával ún. terebélyesedett. Így kapcsolódott össze a népi mozgalom és a kormánypolitika közös óhaja, amely számos eredményt hozott a is.

 

A Turul Szövetség dísztáborozása a Vigadóban

1935. október. Magyar Világhíradó 610. Forrás: Filmhíradók Online

 

Ugyanakkor az sem elhanyagolható, hogy éppen ezidőtájt a szélsőjobboldal is fokozott súlyt kapott a szövetségben. Végváry József fővezérnek, kihívásként szembe kellett néznie az 1930-as években megjelenő a nyilas típusú pártokkal,

is. Az égető problémát a fővezérség kezdetben az egyes erőcsoportok összebékítésében látta. A kiöregedő (25 és 35 életévük közötti) azonban nem engedtek korábbi - jórészt egyetemi zsidóverésekben, provokációkban kimerülő, úgynevezett „burschenschaftos" - felfogásukból. Mellettük az új, nemzetiszocialista szélsőjobboldal prominensei között is számos ismerünk (Kémeri Nagy Imre, Kemény Zoltán, Radó Endre, Salló János, Oláh György, Zsabka Kálmán és mások). Utóbbiak teljes őrségváltást, a zsidósággal szembeni jóval radikálisabb megoldást akartak, ráadásul sokszor erős németellenes éllel. Nem véletlenül jegyezte fel már 1936 őszén egy rendőrségi : „Egyetemi hallgatók - főleg Turulisták - gyakran keresik fel a nemzetiszocialista szerveket azzal, hogy zsidóellenes akciókra készülnek és érdeklődnek, hogy számíthatnak-e a párt részéről támogatásra." Az ehhez hasonló gyakori, többnyire helyi szervezkedéseket sem a Belügyminisztérium, sem a Nemzeti Egység Pártja nem nézte jó szemmel, s a Turul Szövetség követtáborain (tisztújító nagygyűlésein) csakhamar kiéleződtek az ellentétek. Bár nézeteikkel jórészt Végváry is egyetértett, döntenie kellett: a Turul Szövetséget radikális jobboldali irányba kormányozza, vagy kormánytámogató-jobboldali vonalon halad, s idomul a Nemzeti Munkatervhez. Végül a sikeresebbnek ítélt utóbbi utat választotta, miközben a népiek egyes elképzeléseit is igyekezett beépíteni. Jóllehet a Szabó Gyula diákvezér irányította nyilas turulisták több prominensét 1933-1934-re kizárta, a Turul szélsőjobb csoportjainak többsége mégis megmaradt Végváry támogatójának, mert ettől remélték, hogy megtörik az általuk túlságosan baloldali elhajlónak tartott, „népfront-politikát" folytató, jobbára aktív egyetemistákból állók erejét.

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők