Osztály[-ismétlés elleni]harc a szovjet pedagógiában, 1952

A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-ei számában fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására. Az osztályismétlés, mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a tanulók „harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen.”

A Közoktatásügyi Minisztérium Köznevelés c. folyóiratának 1952. március 15-i számában (VIII. évf.) fölöttébb érdekes írás látott napvilágot a magyar pedagógusok okulására: bizonyos N. F. Panfilenkó: Harc az osztályismétlés leküzdéséért c. munkája (eredetije a Szovjetszkaja Pedagogika 1950. július 7-ei számában jelent meg). Némi pikírt gúnnyal azt is mondhatnánk, hogy lám, a régi tétel, amely szerint a szovjet tudomány fél évszázaddal előzi meg korát, ismét beigazolódott, a helyzet azonban korántsem ilyen egyszerű. Nem pusztán arról van szó, hogy a gyermekek lélektani fejlődés szempontjából nem jó, ha osztályismétlésre kényszerülnek a nebulók: mint akkoriban minden, e kérdéskör is ideológiai köntösbe burkolva bukkant fel. A cikkből megtudhatta az érdeklődő olvasó, hogy bár sok a bukás még a szovjet iskolákban is, de a jeles szerző egyúttal arról is biztosított mindenkit, hogy - a kor és a rendszer militáns hangulatának megfelelően - a tanulók "... harcolnak azért, hogy mindenkinek négyes és ötös osztályzata legyen."

A haladó szovjet pedagógia rendkívüli eredményeire fogékony magyar olvasóközönség ezt nyilván örömmel olvasta, de szerencsére tanáraink nem csupán olvastak! Panfilenkó írása ugyanis valóságos lavinát indított el, a téma újra és újra felbukkant a Köznevelés hasábjain. Ez természetesen: hiszen ha még a szovjet iskolákban sem sikerült leküzdeni az osztályismétlést, nyilvánvaló, hogy a magyar pedagógusoknak fokozott mértékben szembesülnek a kapitalista pedagógia e nehéz örökségével. Hogy ne legyen kétség afelől, hogy a magyar pedagógusok is megszívlelik és a gyakorlatban is igyekeznek hasznosítani az előttük járó szovjet tudomány kétségbevonhatatlan eredményeit, az Bozán H. Béla Az osztályismétlés ellen c. írása hivatott igazolni igazolta, amely 1952. július 1-én jelent meg ugyancsak a Köznevelésben. A szerző Panfilenkó művének laudatiójával indít: "Ez a cikk egyszerűen és világosan vezet rá bennünket, magyar nevelőket is arra, hogy felismerjük feladatuk lényegét. [...] A szovjet pedagógia ismerte fel először az elmaradás problémáját, mint az osztályismétlés okát, s tett kísérletet ennek kiküszöbölésére a tanulókkal való egyéni foglalkozás útján. Az eredmények átütő sikert jelentettek. [...] A cikk nyomán kezdtem önmagamat és a látogatások alkalmával kartársaimat figyelni és munkánkban szintén tapasztaltam azokat a káros jelenségeket, amelyeket Pamfilenkó is ki kellett küszöbölnie munkája eredményessége érdekében. [...]Harcunk sikere azon múlik, hogy a szovjet nevelők tapasztalatait helyesen értékeljük."

S a "szovjet nevelők" természetesen nem hagyták cserben a módszereiket ismertetését emésztő kíváncsisággal váró magyar kollégákat. A Köznevelés 1952. szeptember 15-i számában afféle összefoglalásként újabb érdekes írás jelent meg, ezúttal egyenesen L. Dubrovina, az OSZSZSZK közoktatásügyi miniszterének első helyettese tollából (ennek eredetije, mint azt a lap olvasóival is tudatták, az Ucsityelszkaja Gazeta 1952. évi 68. számában látott napvilágot). A tanulmánynak már a címe is rímelt a fentebb idézett írásokéra: Az osztályismétlés elleni harc. "A folyó 1951-52-es tanév tavaszi vizsgáinak eredménye szerint [az OSZSZK] számos határ területén, megyében és autonóm köztársaságban nem csak, hogy nem csökkent az ismétlés százaléka, hanem kissé még emelkedett is (Novgorod és Pazkov megyében, a Kabardai és Mordvin ASZSZK-ban, Leningrád és Omszk városokban stb)." - szögezte le rögtön az elején a nyilván a magyar olvasó számára is sokkolóan ható szomorú tényeket a miniszterhelyettes, majd e megállapítást azzal is kiegészítette, hogy a matematika mellett a nemzetiségi területeken főleg orosz nyelvből, illetve emellett saját anyanyelvükből érnek el kimagaslóan rossz eredményeket a tanulók." Szerencsére azonban a kiváló összegző tanulmány azt is egyértelművé tette, hogy van kiút, épp csak ennek megtalálásához meg kell vizsgálni az okokat. Így pl. a következő problematikus gócpontot: "Az Úttörő- és Komszomolszervezet iskolai szerepének lebecsülése odavezet, hogy sok iskolában még az úttörők és a Komszomol-tagok közt is igen sok a rossz tanuló."

Vagyis, mint abban a korban és abban a rendszerben minden, az osztályismétlés elleni harcot is ideológiai alapon kell megkezdeni. E feltevés alighanem önmagáért beszél. A továbbiakban minden más kommentár nélkül L. Dubrovina fentebb idézett cikkét közöljük, reményeink szerint immár egyszerűen mint az '50-es évek jellemző dokumentumát, olyat, amelyet a pedagógusok közül ma már legfeljebb csak a történelemtanárok használhatnak - történeti forrásként.

Ezen a napon történt február 26.

1945

Az Ideiglenes Nemzeti Kormány közzétette az 528/1945. sz. rendele-tét, amelynek értelmében feloszlatta a fasiszta pártokat és egyesülete-...Tovább

1952

Elkészül Nagy-Britannia első atombombája.Tovább

1957

Az MSZMP IKB határozott a KISZ felállításáról. Földes László vezetésével bizottságot jelöltek ki, amelynek feladata a hasonló szovjet...Tovább

1993

– Terrorista bombamerénylet a New York-i Világkereskedelmi Központban (WTC): ezer sebesült és öt halálos áldozat.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők