Szovjet milícia - magyar malícia

Szarkasztikus humor a pulpitus előtt

„Dolgozzatok, dolgozzatok, mert végem van, családos ember vagyok és hazaárulásból tengetem életem. Most vagyok először miniszter, hagyjatok lennem továbbra is. Tekintsétek a 20 szovjet hadosztályt és becstelenségben megőszült fejemet. Ha nem dolgoztok, az oroszok még majd kimennek, s akkor mi lesz velem. Számítok rátok, támogassatok. Vegyétek fel a munkát és dolgozzatok."

Gaálné Barcs Eszter - Pálfi László

Bevezetés

Az alábbi, forrásközlésünkben közzétett nyomtatvány egy 1957. évi február 18-ai házkutatás során került elő, de szövegezése nem ismeretlen a forradalom röpirataival foglalkozó kutatók számára. Az OSZK Kisnyomtatványtár 1956-os különgyűjteményének anyagában, illetve a Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár 1956-os röpiratgyűjteményéből készült forráskiadványban különböző változatait 

.

Forrásközlésünk egy, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny 

bűntettében indult per anyagához kapcsolható: a bizonyítékul szolgáló írást (Lásd az 1. számú forrást!), illetve az eljárás során ezzel kapcsolatban lejegyzett állításokat (Lásd a 2. számú forrást!) tartalmazza. Az ügyben szereplő nyolc vádlott mindegyike az 1956-os ráckevei eseményekhez .

Az 1956. október 23-ai események hatása 26-ára érkezett el Ráckevére. A lakosság azon része, amely meg akarta torolni korábbi sérelmeit, az utcára tódult és ostrom alá helyezte a tanács végrehajtó bizottságának és a rendőrségnek az épületét. A rendőrség és az ÁVH helyi állománya Kiskunlacházára, a Magyar Néphadsereg helyi laktanyájába menekült. A tüntetéseken a nemzeti trikolór mellett előkerült a Kisgazdapárt zászlaja, a tömeg estéig a Kossuth-nótát, a Szózatot és a Himnuszt énekelte, majd a többség éjszaka hazatért.

Az elkövetkező napokban -a forradalom és a nemzeti ellenállás támogatására felkészülve- összegyűjtötték az elmenekült rendőrök és államvédelmisek hátrahagyott fegyvereit, amelyeket szétosztották a Nemzetőrség helyi tagjai között.

A forrásközlésben szereplő pamfletet az ügyész a ráckevei események miatt indult eljárás 1957. november 22-ei tárgyalásán mutatta. Az izgató tartalmú kijelentéseket tartalmazó röpiratot az I. rendű vádlottként érintett személy ágyában találták. A leírás szerint kockás papírra, ceruzával vetett sorok voltak. A bírósági aktában ennek géppel írt másolata található.

A röpirat feltételezett szerzője a per I. rendű vádlottja volt. Korábban a Kisgazdapárt ráckevei titkári posztját töltötte be, így jobboldalinak, azaz rovott múltúnak minősült. Az ítélethozatal idején foglalkozásaként a (felesége földjén) gazdálkodó kitételt tüntették fel.

A dokumentum keletkezéséről a vádlott elbeszélése alapján a következőket tudhatjuk meg. Budapestről diákok érkeztek, hogy élelmiszert és pálinkát vásároljanak. Egyikük elkezdte írni a röpcédulát, amit a vádlott folytatott: az írást tehát fele részben vallotta magáénak. A röpiratot a vádlott felesége dobta az ágyra, és az véletlenül csúszott be a takaró alá. A vádlott nem érezte magát bűnösnek.

Az ügyész a röpirat bemutatásával kiterjesztette a vádat. A vádlott ügyvédje - a kiterjesztett vád és a bizonyítékok beszerzésének szükségessége miatt - kérte a tárgyalás elhalasztását. Az ügyész hozzájárult a tárgyalás elnapolásához, és tanúkihallgatást kért az ügyben. Az eljáró bírósági tagok zárt tanácskozásban meghozott végzésükben viszont elutasították a védői indítványt. Eszerint elég hosszú időre tűzték ki tárgyalási határnapot, és a védelemnek módja lett volna a bizonyítékok beszerzésére és a 

.

A röpirattal kapcsolatos leírás e tárgyalási napon kívül az ítéletben is szerepel. Elgondolkodtató, hogy miért csak egy másolat található az iratcsomóban? Az ún. 1956-os perek esetében gyakoriak a különböző típusú melléklet tartalmak, akár egy-egy füzetben leírt versek, különböző nyomtatványok formájában. Ezek eddigi tapasztalataink alapján eredeti formájukban kerültek a bírósági aktákba.

Ebben az esetben az eredetileg ceruzával, a vádlott saját kezével írt példány sem lett volna egyébként bizonyíték a szerzőségére, hiszen a szövegváltozatok - a fennmaradt röpiratokból kiindulva - közkézen forogtak 1956. november 4. után, elsősorban a főváros területén. Egy-egy „gondolatmorzsa" köthető esetleg az ügy I. rendű vádlottjához.

A Pest Megyei Bíróság 1957. december 31-én hozott ítéletet: egy év és hat hónap börtönre büntette az I. rendű vádlottat. Elítélésének alapjául az tény szolgált, hogy 1956. november 28-án ráckevei községi tanács VB elnökévé választották, és funkcióját el is látta. Tisztségéből adódóan közreműködött egyes tanácsi dolgozók leváltásában, és megakadályozta a rendőrség 

.

Enyhítő körülményként értékelte a bíróság büntetlen előéletét, illetve a rend és a nyugalom helyreállítása, a személy és vagyoni biztonság megteremtése terén elért pozitív 

. Megállapították, hogy a vádlott cselekményeire a törvényben megállapított börtönbüntetés legkisebb mértéke, az öt esztendő túl szigorú lenne, ez nem felelne meg a büntetés céljának, így az enyhítő szakasz alkalmazásának helyet adtak. Az ítélet kiszabásánál már nem vetődik fel a nyomtatvány bizonyítási szerepe. A büntetést a fellebbezések elutasításával a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta.

1959. április 4-én a Pest Megyei Bíróság a NET közkegyelem gyakorlásáról szóló 1959. évi 12. számú törvényerejű rendelete alapján az elítéltet kegyelemben részesítette, és mentesítette a szabadságvesztés büntetés végrehajtása 

.

A röpirat tartalma önmagáért beszél. Szatirikus jellegű, több helyen utal a létrejött hatalom idegenszívűségére és a munkások körében is nagyfokú elutasítottságára. A Kádár-rendszer az általa vezetni kívánt „társadalmi osztályok" tagjait Kádár-kolbásszal lakatta jól.

Bevezetőnkben egy az 1956-os eseményekkel összefüggő cselekmény bírósági eljárásának részleteit ismertettük, kitérve a Ráckevén 1956 októberében történtekre. Egyúttal pedig a jogszolgáltatási iratokban fellelhető érdekes mellékletekre is szeretnénk felhívni a figyelmet.

A forrásszövegek elírásból adódó hibáinak javításával, de a dokumentumok eredeti fogalmazásmódjának és helyesírásának változatlanul hagyásával közöljük az alábbi forrásokat.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 10.

1924

Nyolc hónapi fogházat és 200 ezer korona pénzbüntetést kap József Attila a "Lázadó Krisztus" című verséért.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők