Szövőnők a „Karády szobában”: élmunkás és sztahanovista üdülések

„Horváth Edével és Kék Zoltánnal Galyatetőn voltam a jó munkáért. Én olyan gyönyörű helyen életemben nem voltam, pláne mikor megmondták, hogy a szoba, ahol laktunk, Karády Kataliné volt. Lent gyönyörű fürdő volt, gyönyörűen sütött a nap. Gondoltam, megpróbálok síelni. Fölcsatoltam a sílécet, hát jött a busz. Dudált, de én nem tudtam se jobbra, se balra menni. A busznak kellett megállni.”

Forrás 

Egy csereüdülés története - Élmunkások külföldön (1949. július; Románia)

"Az indulás július 6-án reggel 8 órakor volt a Keleti p.u.-ról. Két II. osztályú kocsiban utazott a csoport. D.u. 3. órakor Lökösházán találkozott a Romániából hazaérkezett 50 tagú üdülőcsoporttal, ahol félórai várakozás alatt a két csoport hamar összebarátkozott. D.u. 4 órakor érkeztünk be Kurticsra, ahol 100 tagú munkáscsoport fogadott kidíszített pályaudvaron és az országos Szakszervezeti Tanács egyik funkcionáriusa feljöve a vonatra a folyosón tartotta meg üdvözlő beszédét... Aradra érkezve felszállt vonatunkra az aradi polgármester egy küldöttséggel és az aradi dolgozók nevében magyar nyelven üdvözölte a városukba érkező magyar csoportot.

Július 7-én reggel 9 órakor érkeztünk Bukarestbe, ahol a pályaudvar egyik kidíszített termében bensőséges fogadtatás történt a Szaktanács küldöttsége részéről. Az állomás előtt csoportunkat lefényképezték, mely fénykép másnap megjelent a román Szaktanács sajtójában, a "Szakszervezeti Élet" -ben. D.e.11 órakor motorvonattal vittek tovább Konstancába... onnan busszal az üdülőtelepre, Mamaiara.

Megállapítható volt már az elejéről kezdve, hogy a román Szakszervezeti Tanács fordítója nem eléggé jól fordította a beszédeket és úgy románul, mint magyarul kissé rosszul beszélt. A csoport nagyobbik része különböző munkaterületeken dolgozik és mondhatjuk, nagyon kevesen ismerik egymást... A csoportnak tagjai egy-két kivétellel még nem voltak külföldön és így már az indulásnál nagy volt az izgalom. A vonaton kisebb csoportok alakultak, akik énekeltek és lassan összetömörülve kezdtek énekelni munkás-indulókat és magyar népdalokat úgy, hogy mire Romániába értünk már egészen egységesen tudtunk énekelni egy-egy állomáson. Az idősebbek (élmunkások) nem nagyon tudtak összebarátkozni a csoporttal, még a későbbi időkben sem. A magyar csoport egyes tagjaiban, különösen a termelésben résztvevő elvtársaknál tapasztalható volt egy kis lenézés a román népi demokrácia eredményeivel kapcsolatban. A csoport már előre megbeszélte, hogy a román elvtársak kérdéseire azéletszínvonallal kapcsolatban úgy kell válaszolnunk, hogy az ne legyen rossz hatással a román elvtársak részére...

Esténként a magyar csoport összeült és magyar munkásindulókat és népdalokat énekelt, bevonva a román elvtársakat is, ami egész közel hozta a két üdülőcsoportot egymáshoz... Az idősebb elvtársakat ide sem tudtuk bevonni. A csoportunkban történt egy baleset is. Jellemző, hogy az idősebb (élmunkás) elvtársak nem nagyon napoztak és fürödtek, hanem a szobában igyekeztek megtalálni a szórakozásukat, pl. régi katonaviccekkel igyekeztek eltölteni idejüket. Az egyik elvtársnak, aki az ágyon aludt, cigaretta-papírt dugtak a lábaujja közé és meggyújtották. Egy pécsi bányász (Pap elvtárs) lábai alól kirántották a szőnyeget, aki hanyattvágódva eltörte csípőcsuklóját az indulás előtt 3 nappal. Legjobban a fiatalság barátkozott össze a röplabda, ping-pong és a reggeli torna alkalmával.

Az étkezéssel kapcsolatban csoportunkban a hangulat nem volt megfelelő. Az elvtársak nem voltak hozzászokva a savanyú leveshez, de különösképpen az olajos ételekhez. Az üdülőben csak olajjal főztek. Sok volt a zöldségféle, amit az elvtársak nem nagyon szerettek és egyesek nem ették a halat. Nem tetszett az elvtársaknak a túrós makaróni sem, amit majdnem minden este kaptunk a vacsorához. Uzsonna nem volt, amit az elvtársak a csoporton belül többször szóvá tettek.

Egyes elvtársak szakmai téren keresték a kapcsolatot (Jambrik elv. bányász élmunkás). A magyarok önálló műsort is adtak, ahol munkásindulókkal, népdalokkal és két verssel szórakoztatta az üdülőket. Felállították a román-magyar faliújságot is. A román és magyar üdülőcsoport között a barátság hamar kialakult és főleg a jelvények kicserélésével kezdődött. A fogadtatások és barátkozás nagyon lelkes volt. Mutatja ezt az is, hogy az üdülőben kötött ismeretség elkísérte a csoportot a bukaresti állomásig, aminek sírás lett a vége...

Július 10-án hajókirándulásra vittek reggel 8 órakor Konstancába, ami sajnos nehezen sikerült. Reggel 8 órától déli 12 óráig álltunk a kikötő előtt azon okból, hogy nem volt hajó. Ugyanez napra a többi üdülőből is berendelték az üdülőcsoportokat, kb. 1500 embert, akik reggel 5 órakor indultak el, hogy hajókirándulásra viszik őket és akik még déli 12 órakor is a kikötő zárt kapui előtt vártak az intézkedésre. Minket, magyarokat is 12 órára csak úgy tudtak hajóra tenni, hogy fél órán keresztül próbálták meggyőzni a román üdülőket, ami aztán sikerült is, hogy engedjék a magyarokat hajóra szállni, mert vendégek az országunkban és mutassuk meg a magyaroknak, hogy a román nép öntudatos és vendégszerető. Ahogy a tömegből hallottuk, a románok nem nagyon voltak elragadtatva, sőt egyesek, öntudatlanok, tettek olyan kijelentést is, hogy miért hozták őket ide. Egypár öntudatos munkás azután elkezdett kiabálni, hogy éljen a román-magyar barátság és így magukkal ragadták a tömeget, amire helyet csináltak és beengedtek a kikötőbe.

Többször hoztak ki szórakoztatásunkra különböző kultúrcsoportokat. Kint volt az üdülőben az "Örmény Arcvonal", a "Görög Arcvonal" kultúrcsoportja, a "Román Szovjet Szállítómunkások Szakszervezete" kultúrgárdája. Az örmény, görög műsor mutatják, hogy Romániában a Sztálini nemzetiségi kérdést nagyon helyesen oldották meg...

Az étkezés a következő volt: reggeli: tejeskávé, feketekávé, vagy tea, 5 dkg vaj, 5 dkg gyümölcsíz. Ebéd: savanyú leves (csiorba), húsos étel, sütemény. Vacsora: húsos étel, sütemény. Az első 8 napon a magyar csoport sem ebédhez, sem vacsorához nem kapott italt. 8 nap után egy-egy üveg sört kapott minden magyar üdülő, amit eleinte a román üdülők rossz szemmel néztek és amit az üdülő vezetősége úgy magyarázott (helytelenül), hogy a magyarok a nyaralás végén ezt ki fogják fizetni. Az utolsó 3 napon minden magyar kapott 1/4 liter bort.

A megérkezéskor minden magyar üdülő 3000 leit kapott fejenként, ami nem bizonyult elegendőnek, mert az elvtársak még a saját pénzükből is váltottak be. A román elvtársak a magyar üdülőcsoport ruházatán és a beszélgetések során történt tapasztalatcseréből látták, hogy Magyarországon az életszínvonal magasabb, mint náluk, ezért igyekeztek összehasonlítani eredményeiket a miénkkel. Elesett szavakból lehetett látni, hogy nem nagyon vannak megelégedve jelenlegi sorsukkal...

A szervezés vonalán történt hibák, mint pl. a hajókirándulás, vagy a Bukarestben töltött 1 nap, ahol a csoportunkat vezető román elvtársak nem tudták, hogy mi is a program velünk, mutatják, hogy a szervezés a román elvtársaknál nem a főfeladat. A román elvtársak ... nem vittek el egy üzembe sem látogatóba. A magyar csoport tagjai jól érezték magukat Romániában, amit mutat az is, hogy búcsúzkodásnál nehezen váltak el egymástól, de Lökösházára érve a magyar elvtársak már az állomáson a magyar kolbászt keresték, ami bizonyítja, hogy mégiscsak jobban szeretik a magyar eledelt. A magyar csoport tagjai többé-kevésbé összemelegedtek, de hiányzott mégis bensőséges kollektíva kialakulása, aminek fő oka az volt, hogy a már itthon kijelölt vezetőség bevonta maga mellé az ismerősöket és az egész vezetőség nem tudott feloldódni a csoportban, a megbeszélések is utasításszerűen néztek ki..."

SZKL. SZOT. Szoc.pol. 1949. 5/19. (Szakszervezetek Központi Levéltára - Szakszervezetek Országos Tanácsa - Szociálpolitika - 5. doboz - 19. dosszié) Részletek a jelentésből.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt november 27.

1972

Leonyid Iljics Brezsnyev villámlátogatásra érkezik Magyarországra, a tököli szovjet katonai reptéren váratlanul száll le. Elindulása után...Tovább

1987

A magyar kormány dönt a világútlevél bevezetéséről (életbe lép: 1988. január 1-jén)Tovább

  • <
  • 2 / 2
  •  

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

ArchívNet 2024/4

 

Tisztelt Olvasók!

 

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.

 

Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.

Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.

A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.

Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.

Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. november 22.

Miklós Dániel
főszerkesztő