„... hiteles adatok alapján írassék meg."

„Az úgynevezett proletárdiktatúra elsősorban a nemzeti állami és jogrend megbontására törekedett, és azok legveszedelmesebb ellenségeként jelentkezett, ennélfogva működéséből a tanulságok levonása és az ellene való védekezés nyilvánvalólag állami feladat. Ebben az esetben pedig mi sem természetesebb annál, hogy e mozgalomra vonatkozó és első sorban állami célokat szolgáló adatgyűjtést az állam szervezze meg."

Csánki Dezső és a Tanácsköztársaság történetére vonatkozó adatgyűjtés céljából alakított Országos Bizottság a Magyar Országos Levéltárban

Bevezetés

Néhány héttel azután, hogy Horthy 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre és megalakult az Antant által is elismert Huszár-kormány, 1919. december 5-én Budapesten, a Központi Városházán tartotta alakuló ülését a „Tanácsköztársaság történetére vonatkozó adatok gyűjtésére szervezett Országos Bizottság," amelyben szinte valamennyi minisztérium és kormányzati szerv képviseltette magát.

A hatalom birtoklásáért folytatott pozícióharcban egymással komolyan rivalizáló jobboldali csoportosulások mindegyike egyetértett abban, hogy szükség van a Tanácsköztársaság létrehozásában, működtetésében érintettek felelősségre

. Nem utolsó sorban azért, mert a háborús vereségek egyik fő okának az 1918-1919-es forradalmakat tekintették. A számonkérés több formában és több forrásból már a Tanácsköztársaság leverése után megindult, a hadsereg feladatának tekintette a rendteremtést, a közrend és az állambiztonság fenntartását. Horthy külön rendeletekben szabályozta, hogy szükség szerint a katonaság polgári személyek ellen is . Bár szembe helyezkedett a fővezérség és a kerületi katonai parancsnokságok polgári perekbe történő beavatkozásával, a Friedrich-kormány a számonkérés jogi hátterét teremtette meg, amikor 1919. augusztus 19-én rendeletet bocsátott ki a gyorsított bűnvádi eljárásról, mellyel kriminalizálta a Tanácsköztársaság eseményeit és az abban részt vevőket. Megindultak az internálások, melyek a társadalomra veszélyesnek gondolt egyének elkülönítését szolgálták. 1919 decemberében a Huszár-kormány lehetővé tette, hogy bírósági ítélet nélküli, egyszerű rendőrségi eljárással is lehessen internálást Működtek az igazolóbizottságok, az előzetes cenzúra, a polgári és katonai szervek egyaránt kommunistákra vadásztak. A „kommunista" azonban tág fogalom volt: nem csak az került gyanúba, aki a Tanácsköztársaság alatt valamilyen tisztséget vállalt, hanem az is, akiről a környezete, vagy éppen egy haragosa állította, hogy .

Horthy az 1920. január 25-ei nemzetgyűlési választások előtt minden eszközzel igyekezett stabilizálni helyzetét. A szegedi kormány belügyminisztériumának ellenforradalmi és politikai hírszerző osztályai a budapesti áttelepülés után is folytatták

. Az adatgyűjtés egyik színtere lehetett az a polgári közigazgatás szervezeteinek jelentéseit gyűjtő bizottság, amely az ekkor a Belügyminisztériumnak alárendelt Magyar Országos Levéltár vezetésével és infrastrukturális hátterével működött.

belügyminiszter 380/1920. B. M. számú körrendeletében értesítette a városi és vármegyei törvényhatóságokat, hogy „a minisztertanács méltányolva annak fontosságát, hogy az elmúlt bolseviki rémuralom (ún. proletárdiktatúra) története minden vonatkozásban kiderítve annak idején hiteles adatok alapján írassék meg, és e gyászos emlékű mozgalom social politikai tanulságai a magyar nemzet consolidatioja és jövőjének biztosítása érdekében értékesíttessenek, az 1919. évi szeptember 18-án tartott ülésében előterjesztésemre, a [proletárdiktatúra] történetének megírásához szükséges minden irányban kiterjedő adatgyűjtés megszervezését kormányfeladatnak nyilvánította és ezen munkálatoknak az általa elfogadott irányelvek szerint való megindítására és végrehajtására engem " A végrehajtandó feladat koordinálásával tekintélyes szakembert, , a Magyar Országos Levéltár igazgatóját bízták meg, aki helyettes államtitkárként elnökölt a Bizottságban. A fent említett rendelet hivatalos megfogalmazása szerint, mivel a proletárdiktatúra az állami és jogrend megbontására törekedett, ezért a tanulságok levonása és a védekezés is állami feladat, melyben az ország hatóságainak, testületeinek, közintézményeinek és azok munkatársainak is részt kell venniük: valamennyi törvényhatóságban a megbízott tisztviselő vezetésével kell összegyűjteni az adatokat, és azokat az Országos Bizottsághoz továbbítani. Az összegyűjtött anyag az Országos Levéltár őrizetébe kerül.

Ezen a napon történt február 29.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők