„... hiteles adatok alapján írassék meg."

„Az úgynevezett proletárdiktatúra elsősorban a nemzeti állami és jogrend megbontására törekedett, és azok legveszedelmesebb ellenségeként jelentkezett, ennélfogva működéséből a tanulságok levonása és az ellene való védekezés nyilvánvalólag állami feladat. Ebben az esetben pedig mi sem természetesebb annál, hogy e mozgalomra vonatkozó és első sorban állami célokat szolgáló adatgyűjtést az állam szervezze meg."

Csánki Dezső és a Tanácsköztársaság történetére vonatkozó adatgyűjtés céljából alakított Országos Bizottság a Magyar Országos Levéltárban

Bevezetés

Néhány héttel azután, hogy Horthy 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereg élén bevonult Budapestre és megalakult az Antant által is elismert Huszár-kormány, 1919. december 5-én Budapesten, a Központi Városházán tartotta alakuló ülését a „Tanácsköztársaság történetére vonatkozó adatok gyűjtésére szervezett Országos Bizottság," amelyben szinte valamennyi minisztérium és kormányzati szerv képviseltette magát.

A hatalom birtoklásáért folytatott pozícióharcban egymással komolyan rivalizáló jobboldali csoportosulások mindegyike egyetértett abban, hogy szükség van a Tanácsköztársaság létrehozásában, működtetésében érintettek felelősségre

. Nem utolsó sorban azért, mert a háborús vereségek egyik fő okának az 1918-1919-es forradalmakat tekintették. A számonkérés több formában és több forrásból már a Tanácsköztársaság leverése után megindult, a hadsereg feladatának tekintette a rendteremtést, a közrend és az állambiztonság fenntartását. Horthy külön rendeletekben szabályozta, hogy szükség szerint a katonaság polgári személyek ellen is . Bár szembe helyezkedett a fővezérség és a kerületi katonai parancsnokságok polgári perekbe történő beavatkozásával, a Friedrich-kormány a számonkérés jogi hátterét teremtette meg, amikor 1919. augusztus 19-én rendeletet bocsátott ki a gyorsított bűnvádi eljárásról, mellyel kriminalizálta a Tanácsköztársaság eseményeit és az abban részt vevőket. Megindultak az internálások, melyek a társadalomra veszélyesnek gondolt egyének elkülönítését szolgálták. 1919 decemberében a Huszár-kormány lehetővé tette, hogy bírósági ítélet nélküli, egyszerű rendőrségi eljárással is lehessen internálást Működtek az igazolóbizottságok, az előzetes cenzúra, a polgári és katonai szervek egyaránt kommunistákra vadásztak. A „kommunista" azonban tág fogalom volt: nem csak az került gyanúba, aki a Tanácsköztársaság alatt valamilyen tisztséget vállalt, hanem az is, akiről a környezete, vagy éppen egy haragosa állította, hogy .

Horthy az 1920. január 25-ei nemzetgyűlési választások előtt minden eszközzel igyekezett stabilizálni helyzetét. A szegedi kormány belügyminisztériumának ellenforradalmi és politikai hírszerző osztályai a budapesti áttelepülés után is folytatták

. Az adatgyűjtés egyik színtere lehetett az a polgári közigazgatás szervezeteinek jelentéseit gyűjtő bizottság, amely az ekkor a Belügyminisztériumnak alárendelt Magyar Országos Levéltár vezetésével és infrastrukturális hátterével működött.

belügyminiszter 380/1920. B. M. számú körrendeletében értesítette a városi és vármegyei törvényhatóságokat, hogy „a minisztertanács méltányolva annak fontosságát, hogy az elmúlt bolseviki rémuralom (ún. proletárdiktatúra) története minden vonatkozásban kiderítve annak idején hiteles adatok alapján írassék meg, és e gyászos emlékű mozgalom social politikai tanulságai a magyar nemzet consolidatioja és jövőjének biztosítása érdekében értékesíttessenek, az 1919. évi szeptember 18-án tartott ülésében előterjesztésemre, a [proletárdiktatúra] történetének megírásához szükséges minden irányban kiterjedő adatgyűjtés megszervezését kormányfeladatnak nyilvánította és ezen munkálatoknak az általa elfogadott irányelvek szerint való megindítására és végrehajtására engem " A végrehajtandó feladat koordinálásával tekintélyes szakembert, , a Magyar Országos Levéltár igazgatóját bízták meg, aki helyettes államtitkárként elnökölt a Bizottságban. A fent említett rendelet hivatalos megfogalmazása szerint, mivel a proletárdiktatúra az állami és jogrend megbontására törekedett, ezért a tanulságok levonása és a védekezés is állami feladat, melyben az ország hatóságainak, testületeinek, közintézményeinek és azok munkatársainak is részt kell venniük: valamennyi törvényhatóságban a megbízott tisztviselő vezetésével kell összegyűjteni az adatokat, és azokat az Országos Bizottsághoz továbbítani. Az összegyűjtött anyag az Országos Levéltár őrizetébe kerül.

Ezen a napon történt június 05.

1901

Az állami gyermekmenhelyekről szóló 1901:VIII. tc. „szentesíttetett” és június 9-én, az Országos Törvénytár útján „kihirdettetett”.Tovább

1919

A magyar vörös hadsereg ellentámadása miatt a Felvidéken katonai diktatúrát vezetnek be, s a csehszlovák hadsereg francia és olasz...Tovább

1940

Franciaországban Erwin Rommel páncélosainak támadása áttöri a Weygand-vonalat, Amiens és a tengerpart között.Tovább

1947

E napon hirdette meg a Harvard Egyetemen tartott beszédében George C. Marshall amerikai külügyminiszter a róla elnevezett gazdasági...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – I.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, impériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as várhatóan ugyanezen hónap 18-án. A most megjelenő 2. szám első írásának szerzője, Sárándi Tamás a Szatmárnémetiben lezajlott uralomváltás történetét eleveníti fel a román hadsereg 1919. áprilisi bevonulásától egész az 1920-as évek elejéig, a helyi román uralom és közigazgatás megszilárdulásának kezdetéig. Kosztyó Gyula Beregszász és vidékének 1918 és 1920 közötti vészterhes hónapjait mutatja be: az összeomlást, a proletárdiktatúra időszakát, az ezt követő román, majd cseh megszállást, továbbá a csehszlovák államhatalom berendezkedését. Perczel Olivér a Duna–Tisza köze 1919. évi román megszállását vizsgálja, Szeghy-Gayer Veronika a kassai impériumváltás után a csehszlovák hatóságok által elbocsájtott helyi magyar postai alkalmazottak sorsát követi nyomon, míg Gyarmati Enikő írása az Osztrák–Magyar Monarchia 1918. október végi összeomlását követő külföldi magyar propaganda megszervezéséről szól.

 

Budapest, 2020. június 4.
A szerkesztők