A Magyar Tanácsköztársaság Vörös Hadserege kivonul a Felvidékről; a Szlovák Tanácsköztársaság bukása.Tovább
Archívum
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az osztrák–magyar kiegyezés 150. évfordulójára a 2017-es év végéig látogatható kamarakiállítással emlékezik. A centenárium évében nemzetközi konferenciákon és tanulmánykötetekben vizsgálták a korszak államjogi berendezkedését, gazdasági fejlődését, társadalmának változásait és a nemzetiségi politikát. Idén – egy-egy emlékkonferencia, emlékülés, vagy épp interaktív múltidézés mellett – jóval kisebb mozgolódás, érdeklődés tapasztalható a történész- és levéltáros társadalomban. Az alábbiakban az említett kiállításon bemutatott iratokból és képi illusztrációkból közlünk válogatást.
Kossuth Lajos 1894. március 20-án hunyt el Torinóban. Az egykori kormányzó elnök határozottan, a végsőkig visszautasította, hogy elismerje önmagát a számára kizárólag osztrák császár alattvalójának. Temetése, amelyet a magyarok szerint jogszerűen csak 1867 óta uralkodó I. Ferenc József utasítására nem lehetett az államkassza költségére megszervezni, felrázta a magyar közvéleményt. Őfelsége kormánya tagjainak szigorúan meg volt tiltva, hogy részt vegyenek ezen a politikai gyászaktuson.
Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc leverése után egy olyan dinasztia gyakorolt hatalmat Magyarország fölött, amelyet hivatalosan a harcok ideje alatt megfosztottak az ország felett való uralkodási jogától. A trónfosztás és a szabadságharc leverését követő megtorlás ellenére az ország és Esztergom vármegye nem egészen két évtized alatt eljutott a koronázásig és a kiegyezésig. Célom bemutatni ezt az utat Esztergom vármegye tekintetében, a közölt dokumentumok segítségével pedig korhűen illusztrálni a királykoronázás és a kiegyezés eseményeit.
1885-ben nagyszabású kiállítást rendeztek a Városliget területén, amely a 19. századot, s különösen az annak második felét jellemző kiállítások sokaságában, leginkább pedig a millenniumi kiállítás árnyékában háttérbe szorult, sőt feledésbe merült. Legtöbbször csupán az Ezredéves Kiállítás főpróbájaként szokták említeni, holott éppen ez volt nagy teljesítmény: úttörő munka a korábbi hazai előzményeket minden tekintetben többszörösen felülmúló kiállítás szervezése, valamint a városligeti területrendezés és építkezések terén.
Az Osztrák–Magyar Monarchia külpolitikájában meghatározó volt a Balkán térsége az I. világháborúig. Ezen belül is Albánia területe kulcsfontosságú volt a „birodalom” számára, mivel nem tudta felvenni a gyarmatosítási versenyt a nagyhatalmakkal, így befolyását a Balkánra és az Adria keleti partjára próbálta kiterjeszteni.
Az alábbiakban közölt és bemutatott tervrajzok a magyar vidéki településtervezés meghatározó korszakából származnak, mely korszak a múlt század negyvenes éveitől a hatvanas évekig terjedt. Ez a bő két évtized döntő társadalmi átalakulást hozott vidéken, amit röviden a parasztság felszámolásának időszakaként lehetne meghatározni. A vidék átalakulásának társadalomtörténeti aspektusai viszonylag ismertek, ugyanakkor kevesebb figyelmet kaptak mindeddig az átalakulás térbeli következményei. Mindenekelőtt a volt uradalmi puszták, majd a tanyák felszámolására és a helyükbe lépő új falvakra érdemes utalni. Az alábbi, főként levéltári forrásokból összeállított virtuális kiállítás a vidéki településtervezés korabeli törekvéseit mutatja be.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Ezen a napon történt július 07.
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők