Bemutatják a Székely István rendezte Hyppolit, a lakájt, az egyik legsikeresebb magyar filmvígjátékot.Tovább
Kiegyezés 150
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára az osztrák–magyar kiegyezés 150. évfordulójára a 2017-es év végéig látogatható kamarakiállítással emlékezik. A centenárium évében nemzetközi konferenciákon és tanulmánykötetekben vizsgálták a korszak államjogi berendezkedését, gazdasági fejlődését, társadalmának változásait és a nemzetiségi politikát. Idén – egy-egy emlékkonferencia, emlékülés, vagy épp interaktív múltidézés mellett – jóval kisebb mozgolódás, érdeklődés tapasztalható a történész- és levéltáros társadalomban. Az alábbiakban az említett kiállításon bemutatott iratokból és képi illusztrációkból közlünk válogatást.
A monarchikus múltat gyakran megszépítő, de részben újra is értékelő Habsburg-reneszánsz korát éljük. A magyar államiság történetében a tényleges főhatalmat leghosszabban gyakorló Ferenc József kora a magyar polgárosodás legjelentősebb, a formálódó nemzeti törekvések árnyékában is alapvetően békés, rendkívüli gazdasági és kulturális gyarapodást eredményező időszaka
. Tulajdonképpen máig egyetérthetünk a király emlékét törvénybe iktató 1917. évi I. tc. indoklásával. Eszerint „a Dicsőült Első Ferenc József […] a nemzet életét nehéz időkben szeretettel és nagy uralkodói kötelességérzettel vezette a fejlődés útján és virágzásra ”. Annyit ugyanakkor módosítani kell, hogy a királynak nem igazán voltak érzelmei, de nem is gyűlölte a magyarokat.A magyar politikai elit és a társadalom jelentős része 1867-ben képes volt arra, hogy kiegyezzen egykori hóhérával. Hallgassuk Bartók Béla Kossuth című szimfonikus költeményét és abban az osztrák császári himnusz, a Gotterhalte parafrázisát, olvassuk Mikszáth Kálmán szép meséjét arról, kisfia hogyan fog megvívni Magyarországért a király
, emlékezzünk az aradiakra, de kövessük az akkori (tulajdonképpen a kései ’48-as) politikai elit magatartását is. A múlttal való megbékélés folyamata azt is eredményezheti, hogy belátjuk: az abszolút uralkodónak nevelt Ferenc József – tucatnyi etnikum között egyensúlyozva, a magyar birodalomfél többségét alkotó nem magyar alattvalóival szemben – élete végéig kitartott a magyarságnak a germán és szláv aspirációkat is féken tartó hatalmi konstrukcióban meghatározó befolyást biztosító kiegyezés mellett. Eközben különböző gesztusaival – ifj. Bertényi Iván szavaival – legalább a bocsánatkérés közelében járt, ha pro forma nem is jutott el .A korabeli magyar politikai vezetés azt is belátta, hogy az adott külpolitikai helyzetben gazdaságilag és katonailag a birodalomban maradás az egyetlen ésszerű opció. Az új állam nem csupán talpon maradt, de jelentős felvirágzást is produkált, a magyar gazdaság folyamatosan növekedett, és az Ausztriától és Nyugat-Európától való lemaradás ugyan megmaradt, de fokozatosan és jelentős mértékben csökkent. A kiegyezés és a dualizmus megítélését sokáig a végkifejlet, a Monarchia felbomlása is erőteljesen
, ugyanakkor tény, hogy a bukás nem volt törvényszerű, azt a háború tette befejezett ténnyé. Annyi – Gerő Andrással egyetértésben – nagy bizonyossággal állítható, hogy egy megreformált kettős állammal, vagy egy határozottabb uralkodói fellépéssel megmentett ausztriai és/vagy magyar trón által kínált berendezkedéssel a térség is jobban járt .A nemzetiségeket egyesítő föderalista konglomerátum a multikulturalizmus példája volt, amely az Európai Unióhoz hasonló problémákkal küzdött (a közös katonai, kül- és gazdaságpolitika mellett a migrációval is), de azokat összességében nem, vagy csak időlegesen tudta megoldani. Vannak, akik úgy gondolják, Európa egy olyan vonatra akart felszállni a két világháború után, amely 1914-ben egyszer más kisiklott. Ugyanakkor az uralkodó nemzetek kompromisszumkeresése, a nemzeti önrendelkezés igényének a lehetőségek szerinti kielégítése (vagy éppen azok elfojtása), a kulturális sokszínűség, a folyamatos tárgyalások és a szimbolikus összetartó erők, a dinasztia és a (hadviselésre kevésbé alkalmas) hadsereg hosszú életet biztosítottak a birodalomnak – anélkül, hogy az alapvető kérdéseket megoldották
.2017. május 13-án, az Emlékhelyek Napján ellátogattunk a Kerepesi úti temetőbe, hogy a nemzeti panteonban részt vegyünk a kiegyezés korát bemutató szervezett sétán. Természetesen felkerestük Batthyány Lajos, Deák Ferenc és Kossuth Lajos síremlékét is. A program végén egy egyszerű sírkőnél álltunk meg, rajta egy 2001-ben, 107 éves korában elhunyt, boldog mosolyú férfi fényképe.
, orvos-tábornok három évszázad történelmi fordulatait élte meg, az 1989–1990-es rendszerváltás előtti utolsó nagy kompromisszum világában nőtt fel. Sírján a felirat az utolsó magyar király utolsó katonájaként, a feszültségekkel és konfliktusokkal terhelt volta ellenére is – a későbbi közép-európai fejlemények és tapasztalatok tükrében – nosztalgiával kezelt boldog békeidők utolsó szemtanújaként .A kiállítás hét, a kiegyezési folyamatban, illetve a dualista rendszer működtetésében meghatározó szerepet játszott történelmi személyiség – sorrendben Deák Ferenc, Ferenc József, gróf Andrássy Gyula, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Wekerle Sándor és gróf Tisza István – portréját, pontosabban az államjogi berendezkedéshez való viszonyát rajzolja meg. A tablókon egykorú vélekedések és későbbi történészi álláspontok felidézésével jellemezzük, illetve részben kevésbé ismert felvételek és tőlük származó idézetek segítségével, valamint öt-hat kifejező forrás közlésével mutatjuk be az adott államférfit. A tárlókban három nagy témakörben – Koronázás és kiegyezés, A dualizmus kora, Válságjelek és összeomlás – további eredeti dokumentumokat helyeztünk el, közöttük korabeli törvénycikkek és magánlevelek mellett Ferenc József koronázási hitlevelét, Deák Ferenc hajtincsét, az Ezredévi Kiállítás és a Vérmezőn rendezett népünnepély helyszínrajzát és IV. Károly második eckartsaui levelét is. A kiállítás grafikai megtervezése Nagy Attila munkája, az iratfotókat Czikkelyné Nagy Erika készítette.
A kiegyezési folyamat egyik kulcsszereplője magyar részről Deák Ferenc, a csaknem húsz évvel azelőtti Batthyány-kormány tagja, a polgárosodást szolgáló 1848-as áprilisi törvények egyik alkotója. A Ferenc József császár kezdeményezte egyeztetések során Deák politikáját párhuzamosan jellemezte az ellenoldal közelítő lépéseinek méltánylása, ugyanakkor nyilvánvaló rendíthetetlenség, ha az alkotmányosságról volt szó. „[…] Kértük alkotmányunk és törvényeink azonnali visszaállítását teljes erejükbe és azok végre is hajtassanak. Egyedül ez volna képes aggodalmainkat eloszlatni és a nemzetet megnyugtatni, de a legmagasabb királyi leiratban éppen ez nem található. Mint hogy tehát jogos kívánalmaink most sem teljesültek, indítványozom, hogy újabb felirattal járuljunk Ő felségéhez és […] kérjük és sürgessük mindazt, amit eddigi föliratainkban is kértünk és sürgettünk” – írta Deák Ferenc 1866. novemberi
. Időnként nem állt távol tőle a maró gúny használata írásaiban, ha a császári oldaljogi következetlenségeire igyekezett rávilágítani.Kiállításunk Deák Ferenc politikai tevékenysége mellett személyes levelezéséből is közöl dokumentumokat. A politikában változatlan komolysággal nyilatkozó Deák gyengéd odafigyeléssel és támogatással fogalmazta leveleit például Vörösmarty Mihály árváinak megsegítése
, vagy éppen keresztlányának is. Az alábbiakban közölt levél ez utóbbi hozzátartozójának szól. Deák szabadidejében szívesen dolgozott faragványokkal, elmondása szerint a közügyekkel járó bosszúságok közepette ez a fajta időtöltés tudta megnyugtatni. E hobbira a szóban forgó szeretetteljes levél is utalást tesz.
1. Deák Ferenc levele Szabadhegyiné Nedeczky Idának
1862. július 7.
Jelzet: MNL OL R 22–7/b.–No.8. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, 1526 utáni gyűjtemény, Személyek szerinti iratok, Deák Ferenccel kapcsolatos iratok, Deák Ferenc levelei unokahúgához, Nedeczky Idához – Eredeti, kézzel írt.
Ferenc József tehát kísérletet tett a megbékélésre, nem csupán az aradi emlékszobor felállításának (1890) és Kossuth pesti temetésének engedélyezésével (1894), hanem már a koronázás kapcsán a közkegyelem kihirdetésével, az elkobzott javak visszaadásával és a 100 ezer forintos koronázási ajándéknak – Deák javaslatára és Andrássy indítványára – a honvédek özvegyeinek, árváinak és a hadirokkantaknak történő felajánlásával. Utóbbi kegyelmi aktus akár provokációként is értékelhető volt azok – főleg a nem magyar nemzetiségűek – szemében, akik 1848/49-ben a császár mellett tették le voksukat.
táborszernagy az ő véleményüket fogalmazta meg: „Aljasság. Szeretnék inkább meghalni, csak hogy ne kellett volna ezt a szégyent megérnem. Hová jutunk így? Ez nem kormányzás, efféle gazemberek tanácsát követni. Andrássy most jobban megérdemli az akasztófát, mint ”.Vele szemben Ferenc József azt írta Andrássynak, hogy „atyai szívének nincs forróbb óhajtása”, mint hogy felszámolja „a múlt szomorú eseményeinek” következményeit, és tőle telhető mértékben enyhítse a szenvedéseket. Erzsébet királyné is csatlakozott „Felséges Ura és férje” felajánlásához. Többek között ezt a tényt is szem előtt tartva talán egyszer Ferenc József is visszatérhet – ha nem is a magyarok szívébe, de – abba az épített, miniszterelnökei és miniszterei által fémjelzett környezetbe, amelynek meghatározó része – Budapesten és a vidéki városokban egyaránt – az ő nevéhez és időszakához kötődik.
2. Ferenc József és Erzsébet felajánlása a honvédek árváinak és özvegyeinek
1867. június 10.
Jelzet: MNL OL N 46–Lad I–Fasc.1–No.10. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Regnicolaris Levéltár, Archivum Regni, Ladula J.Mandata et decretaregia – Eredeti, kézzel írt.
„Nem sérelmi politikát folytatni, hanem a haladás terén előre menni, ez a mi feladatunk, ha nem akarunk elmaradni végképen minden más nemzet mögött. Haladnunk kell tehát […] sebesen és idővesztés
[…]” – mondta gróf Andrássy Gyula 1869-ben a jászberényi választók előtt tartott beszédében. Az 1848/49-es szabadságharcban részt vett és ezért a Ferenc József császári uralma alatt álló Magyarországon – távolléte okán – jelképesen kivégzett politikusnak lett volna oka sérelmeket táplálni, azonban az emigrációból 1857-ben hazatérő Andrássy más döntést hozott. Egyik kitartó támogatója, Eötvös József által az ország gyakorlatilag egyetlen – áldásos értelemben – ambiciózus fiatalemberének arisztokrata Ferenc József belátásában bízva, annak előremutató lépéseit méltányolva és arra építve, minden ízében gyakorlatias szellemben tevékenykedett. Ennek az útnak fontos állomása volt a szakminiszterei hathatós közreműködésével előkészített, a polgári fejlődést biztosító több száz törvény létrehozásával fémjelzett , majd nyolcévnyi, meghatározó eseményeket hozó külügyminisztersége is. (Amelyek Andrássy nem is oly felhőtlen élcelődése ismeretében – hasonlóan a háborús évekhez – véleménye szerint dupla annyinak számítottak a ma is közismert mondás .)Az alábbi dokumentum a frissen kinevezett külügyminiszter
, Erzsébet királyné társalkodónőjéhez írt levele. Ferenczy Ida és udvarhölgy is baráti szálakkal kötődött Andrássyhoz és Deák Ferenchez: Andrássy Gödöllőn és Bécsben is gyakorta tiszteletét tette a „magyar” hölgyeknél, akikkel politikai ügyekről is rendszeresen eszmét cserélt. A levél némi fényt vet Andrássy működésének körülményeire, és említést nyer benne „az öregúr”, az Andrássyt továbbra is „mindenben támogató” (azonban a bécsi udvar képviselőivel szemben hagyományosan bizalmatlan) Deák Ferenc is.
Dátum nélkül
Jelzet: MNL OL P 4–231–No.2. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Andrássy család, id. Andrássy Gyula levelezése – Eredeti, kézzel írt.
Kossuth Lajos, „a turini remete” emigrációja során végig hű maradt az 1849. április 14-én, Debrecenben meghirdetett céljához és önmagához. Későbbi föderatív elképzeléseit, a nemzetiségi feszültségeket helyi szinten orvosló és Európát is átrendező Duna-menti államszövetség ideáját az öntudatra ébredő nemzeti kisebbségek korában csak ő maga látta életképesnek és kívánatosnak.
1885 tavaszán fiatal lány kopogtatott Kossuth torinói ajtaján. Az alig huszonkét esztendős
hosszasan győzködte Kossuthot, hogy álljon, illetve üljön neki modellt. Az agg államférfit végül sikerült meggyőzni. Három nap alatt három (kettő ülő, egy álló pózban) festmény készült, közülük a legismertebbet, amelyet politikai okokból csak az 1886-os budapesti országos kiállításon állítottak ki, a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnoka őrzi. Ferenc József pillantásra sem méltatta a , pedig sem az élő, sem a néhány évvel később elhunyt Kossuthot nem volt könnyű ignorálni.Emellett a torinói Museo Nazionale del Risorgimento, illetve a ceglédi Kossuth Múzeum „Tükör valék…” című állandó kiállítása is őriz egy 1885-ben készült
. Ceglédre 1955-ben a Múzeumok és Műemlékek Központjából került a festmény. Parlaghy Vilma a képnek köszönhető ismertségét arra használta, hogy a nála maradt festménnyel országos, belépőjegyes turnéra induljon, ahol másolatok készítését is vállalta. A bájos festőnő mintegy százhúsz közéleti személyiség, többek között , és portréját is elkészítette. Egy orosz arisztokratával kötött, rövid életű házasságával szerzett hercegnői címét haláláig megőrizte.
4. Parlaghy Vilma festménye Kossuth Lajosról
1885.
A festmény lelőhelye: Kossuth Múzeum, Cegléd, CKMK 55. 4. 1.
Amilyen karakteres és erőteljes hangot ütött meg ellenzékiként, később épp annyira bizonyult a kiegyezéssel létrejött közjogi rendszer biztosítójának Tisza Kálmán az 1875-ben kezdődött 15 éves miniszterelnöksége idején. A stílusában is lényegretörő, már a felesleges frázisoktól is mindvégig idegenkedő politikus, a gazdasági helyzet stabilizálása után a nagy elvi kérdések kikerülésének útján járt. „Van […] korszak, amikor a különben életerővel bíró és élni akaró nemzet érzi azt, hogy […] feladata nem rohamosan haladni, nem szemkápráztató dolgokat művelni, de homokszemre-homokszemet, téglára-téglát hordva, felépíteni az állam
” – fogalmazta meg miniszterelnöksége tízedik évfordulóján. Kormányzása biztosította a közigazgatás, a közbiztonság, a polgári törvénykezés, a közegészségügy, a közlekedés, az oktatás további fejlődésének alapfeltételeit, hivatali ideje alatt kezdődött meg az Országház építése és vált lehetővé többek között a Magyar Állami Operaház megnyitása is.Bár a közjogi rendszer fenntartása érdekében szilárdan együttműködött az uralkodóval, egyéniségének ereje megmutatkozott például abban, hogy a grófi címet nem fogadta el. Azon a véleményen volt, hogy „
”, és csak fivére – az árvíz sújtotta Szeged újjáépítését kormánybiztosként irányító – kérésére egyezett bele abba is, hogy a grófi címet fia, Tisza István elfogadja és tovább vigye. Tisza Lajos ekkor már halálosan beteg volt, Tisza Kálmán természetesen nem akarta megtagadni utolsó kérésének teljesítését. Visszaemlékezések szerint, ahogy a kormány ügyeit, úgy a párttársak, a kérelmezők és a családtagjai kéréseit is odafigyeléssel .Az alábbiakban Tisza Kálmánnak a feleségéhez írt egyik levelét közöljük, amely a kiegyezési rendszer egy későbbi védelmezője, az akkoriban kilenc éves Tisza István neveléséről is szót ejt.
5. Tisza Kálmán feleségéhez írt levele geszti tartózkodásáról
1870. április 15.
Jelzet: MNL OL P 1462–III.–3. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Tisza család geszti iratai, Újabb gyarapodás, Tisza családra vonatkozó iratok – Eredeti, kézzel írt.
Wekerle Sándor, az első polgári származású magyar miniszterelnök háromszor töltötte be a kormányfői posztot, politikai váltógazdaság hiányában sohasem megnyert választás után. Mindháromszor válságmenedzseri feladatai voltak, utoljára 1917 augusztusában a kisebbségi kormányzásba belebukó gróf Esterházy Móric helyét vette át a világháború és a történelmi Magyarország utolsó évében. Nevéhez fűződik a valutareform, az állami anyakönyvekről és a polgári házasságról szóló törvényjavaslatok elfogadtatása, az adórendszer részleges modernizációja és a választójogi reformkísérlet is. Folyamatosan küzdött a politizáló magyar közvélemény dualizmusellenessége ellen, a nemzetiségi és a szociális kérdés kezelésén kívül az ún. merkantil-agrár ellentét feloldásáért is fellépett. Hideg fejjel, elsősorban gazdasági megfontolások alapján tartotta szükségszerűnek a Habsburg-birodalom fenntartását. A Wekerle-telep munkáslakásainak építése is az ő kezdeményezésére indult meg.
A kiállításon többek között bemutatjuk azt a levelét, amelyben arra kéri Darányi Ignác jogászt, a Szabadelvű Párt alelnökét, hogy – amennyiben társadalmi mozgalom indul Kossuth temetésével kapcsolatban, számolva „a család érzületével” – a Batthyányi-mauzóleumot „hagyják combinatión kívül”, hiszen „ott csak két hely van”. A ceruzás kiegészítés pedig azt emeli ki, hogy Deákot is ideiglenesen olyan kriptába temették, „
”.
6. Wekerle Sándor levele Darányi Ignácnak Kossuth temetésével kapcsolatban
1894. március 21.
Jelzet: MNL OL P 1441–III.–15–723. – Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Családok, személyek, testületek és egyesületek iratai, Családi fondok, levéltárak, Darányi család levéltára, Darányi Ignác, Darányi Ignáchoz írt levelek, Iktatatlan levelek – Eredeti, kézzel írt.
Tisza István politikai pályáját rajongás és gyűlölet övezte, de ő mindig a maga útját járta, eszméiben, tetteiben kálvinista küldetéstudaton alapuló hite
. Az elveihez makacsul ragaszkodó, nagy formátumú konzervatív-liberális politikus az osztrák–magyar dualizmus szerepét a kárpát-medencei magyar szupremácia – és benne az arisztokrácia és a dzsentri vezető pozíciójának – megőrzésében látta a szlavizmussal szemben. Meggyőződése szerint a magyar nemzeti érdek védelmét a nagyhatalmi versengésben az erős és határozott Monarchia, annak megszilárdítását pedig a Németországgal megvalósított egyenrangú szövetség garantálta. Úgy vélte, hogy a történelmi Magyarország csak akkor maradhat fenn, ha egy szilárd, a jelentős társadalmi reformigényeket határozottan elvető Habsburg Monarchia készül fel a várható nagy háborúra.Pontosan és mindenki másnál korábban érzékelte, hogy ez a háború élethalálharc lesz, nem csupán a Monarchia, de Magyarország számára is. Ezért vállalta a népszerűtlenséget és a gyűlöletet. Politikai pályájának végén a fővárosban maradt és szembenézett gyilkosai puskacsövével. Az általa eleinte ellenzett és veszélyes eszköznek tartott világháborúnak ő volt az utolsó magyar áldozata. Tiszára egyéb dokumentumok mellett az első miniszterelnöki kinevezéséről értesítő királyi leirattal emlékezünk.
7. Királyi leirat Tisza István első miniszterelnöki kinevezéséről
1903. november 3.
Jelzet: MNL OL N 46–Lad I–Fasc.1–No.59. – Eredeti, kézzel írt.
Ezen a napon történt november 27.
1931
1945
Az ENSZ tagja lesz Norvégia.Tovább
1956
A magyar kormány bejelenti, hogy a tsz-ekből bárki szabadon kiléphet.Tovább
1962
Nyers Rezsőt az MSZMP KB gazdaságpolitikai titkárává, Biszku Bélát a KB adminisztratív ügyekért felelős titkárává választják, és ezért...Tovább
1965
35 ezren tüntetnek Washingtonban a vietnami háború ellen.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő