Kultúrnacionalista szellemű vagy elemű? Mindszenty József bíboros 1956-os rádióbeszédének változatai

Bevezető

Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os rádiószózata egyike a magyar történelem ikonikus beszédeinek. Keletkezését követően ‒ és azóta is ‒ számos írás foglalkozott vele. Kevéssé ismert ugyanakkor, hogy a beszédnek több különböző, bár egymástól csak kisebb mértékben eltérő változata került kiadásra, amelyek közül kettő tekinthető igazán jelentősnek. Az egyik a Szabad Kossuth Rádió és a Szabad Petőfi Rádió által 1956. november 3-án este nyolc órától közvetített körülbelül húszperces adás (illetve annak leírt változata), a másik a rádióbeszédnek a bíboros emlékirataiban megjelent kiadása.[1] E két szövegváltozat mindenkinek rendelkezésére áll az interneten: az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által működtetett Magyar Elektronikus Könyvtár az Emlékirataimban megjelent szöveget,[2] míg az ugyancsak az OSZK által gondozott Történeti Interjúk Tára az eredeti rádióadás leírt változatát tette közzé.[3] E kettősség tükröződik a történelemi szakirodalomban, sőt a középiskolai tankönyvekben is. Például Balogh Margit néhány éve megjelent nagyszabású Mindszenty-monográfiájában az Emlékirataimban megjelent szöveget közölte és elemezte igen alaposan,[4] Szabó Csaba viszont valószínűleg a másik változatot használta az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára írt tanulmányához.[5] A középiskolai történelemkönyvek kapcsán az látható, hogy a beszéd egyes részletei forrásszemelvényként már a Kádár-korszakban megjelentek az 1956-os „ellenforradalomról” szóló leckében,[6] de nem az Emlékirataimban megjelent szöveget felhasználva. Ezzel szemben a jelenleg használatos tankönyvek egyöntetűen azt használják.[7]

Mindszenty József rádióbeszédet mond 1956. november 1-jén
Forrás: Magyarországi Mindszenty Levéltár

Vajon mi az oka annak, hogy e beszéd különböző változatokban ismert a történészek körében? E kérdésre választ keresve szükséges áttekinteni a rádiószózat utóéletét, különös tekintettel az Emlékirataimban megjelent szöveg forrására. A beszéd eredeti kézirata nem került elő, a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában az Állami Egyházügyi Hivatal iratai között őrzött két, egymástól némileg eltérő dokumentum utólagos gépelésnek tűnik a pártállam részéről, legalábbis nem található rajtuk Mindszenty jellegzetes kézírása.[8] A november 3-án este elmondott beszédről másnap több napilap tudósított, a Magyar Nemzet, a Szeged Népe és a Szabad Dunántúl a teljes szöveget lehozta.[9] Ezek ugyan némileg eltérnek egymástól, de valószínűsíthető, hogy nem a rádióadás hallás utáni leiratai, hanem közös sajtóforrásból merítettek. Mindszenty a beszéd szövegét minden bizonnyal szétküldette a Magyar Kurír katolikus hírügynökség útján a lapkiadóknak, ahogy ezt a letartóztatása előtt is megtette.[10] A november negyedikét követő hetekben, hónapokban számos további – olykor idézettel ellátott – utalás történt a beszédre, de a kommunista Magyarországon a teljes szövegét nem publikálták. Az emigrációban viszont már 1957-ben – legalább – két kiadás született. Egyrészt New Yorkban Varga László adta ki az ’56-os rádióadások gyűjteményében,[11] másrészt Münchenben Vecsey József a Mindszenty okmánytárban,[12] mindkettő a rádióbeszédhez képest több kisebb pontatlansággal. Mivel Vecsey személyesen is részt vett az Emlékirataim kiadásának előkészítésében, kézenfekvőnek tűnik, hogy oda is az általa publikált szöveg került, ahogy más forrásokat is átvettek az általa szerkesztett műből.[13] A két helyen megjelent szöveget összevetve azonban kiderült, hogy vannak köztük kisebb eltérések. Szerencsére az Emlékirataim 2015-ös kritikai kiadása ezt a problémát megoldotta. E kiadvány ugyanis az egész művet, így az 1956-os beszédet is kiegészítette egy 1973-ban lezárt kézirat alapján,[14] és ebből kiderül, hogy a Vecsey-féle szövegkiadással az 1973-as kéziratverzió szinte teljes mértékben megegyezik.[15]

Az Emlékirataim három magyar nyelvű kiadást ért meg külföldön, majd 1989-től a kritikai kiadásig – változatlan szöveggel – további kettőt Magyarországon.[16] Nem véletlen, hogy az itt megjelenő szöveg lett a rendszerváltás óta megjelent kiadások nagy részének alapja Gergely Jenő 1988-as tanulmányától[17] vagy a rákövetkező évben megjelent 56’-os dokumentumválogatástól[18] egészen Pánczél Hegedűs János 2015-ben megjelent kötetéig,[19] vagy Balogh Margit korábban említett Mindszenty-nagymonográfiájáig.

Az eredeti rádióbeszédet először az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójára adták ki számos korabeli dokumentummal együtt.[20] E kiadás előnye, hogy a hanganyag mellé került annak leírt formája is, igaz egy apró – három ponttal jelzett – hiánnyal és egy-két kisebb pontatlansággal. A 2012-ben kiadott Mindszenty-hangfelvételek között is szerepel a november 3-i beszéd, de sajnos némileg csonkán, az utolsó néhány mondat ugyanis hiányzik.[21]

Jóllehet az 1956. november 3-i Mindszenty-beszéd változatai lényegileg nem különböznek egymástól, mégis érdemes őket összevetni, részben a beszéd jelentősége miatt, részben azért, mert az összehasonlítás lehetőséget ad a szöveg pontosítására, egyes hibák javítására is. Bár a rádiófelvétel néhol valóban nem teljesen egyértelmű, alapvetően mégis jól érthető, és az Emlékirataimban közölt szöveggel összevetve az eltéréseknél többnyire érthetőbb is. A problémás részletek rekonstruálására pedig jól felhasználható a Magyar Nemzetben november 4-én közölt tudósítás. Sőt az is feltételezhető, hogy ez a beszéd eredeti szövegét hozta, amelynek rádióba olvasásakor a bíboros időnként tévesztett, vagy kiütköztek ízes beszédének sajátosságai.

A beszéd alábbi közlésénél az Emlékirataim első öt kiadásában megjelent, és ezért jóval ismertebb szöveg szerepel alapként,[22] ez kerül összevetésre az eredeti hanganyaggal, illetve szükség esetén a Magyar Nemzet tudósításával. Ami mindegyik változatban szerepel, az normál betűvel jelenik meg. A különbözőségek esetén az eredeti rádióbeszéd részei félkövér kiemelést kapnak, a csak az Emlékirataimban szereplő részeket áthúzás jelöli. Amennyiben a Magyar Nemzet szövege további kiegészítéssel szolgál, az szögletes zárójelben és kurziválva jelenik meg. A rádióbeszéd kifejezetten kiejtésbeli eltéréseit lábjegyzetben rögzítettük.

Dokumentum:

1.

Mindszenty József 1956. november 3-i rádióbeszéde

Budapest, 1956. november 3.

Igen gyakori mostanában annak a hangsúlyozása, hogy a nyilatkozó a múlttal szakítva, őszintén beszél. Én ezt így nem mondhatom: nem kell szakítanom múltammal. Isten irgalmából ugyanaz vagyok, mint aki voltam bebörtönzésem bebörtönöztetésem előtt. Ugyanazzal a testi és szellemi épséggel állok meggyőződésem mellett, mint nyolc éve, bár a fogság megviselt.

Azt sem mondhatom, hogy most már őszintén beszélek, mert én mindig őszintén beszéltem, vagyis kertelés nélkül mondtam azt, amit igaznak és helyesnek tartok. Ezt csak folytatom itt, amikor mikor közvetlenül, és személyesen, tehát nem magnetofon hangfelvétel útján szólok az egész világhoz és a magyar nemzethez.

Rendkívül súlyos helyzetünkről helyzetünkből külföldi és belföldi viszonylatban kell szétnéznünk. Oly távlatból kívánok megállapításokat tenni, ahonnan áttekintés nyílik, de sorsunkhoz viszont oly közel hajolva, hogy mondanivalómnak mondanivalóimnak meglegyen a gyakorlati érvénye mindnyájunk számára.

A külföld felé élőszóval ma első ízben köszönhetem meg azt, amit nekünk nyújt. Mindenekelőtt a Szentatyának, XII. Pius pápa Őszentségének fejezem ki személyes hálámat, hogy a magyar katolikus Egyház fejéről oly sokszor megemlékezett. Mellette mély hálámat küldöm azoknak az államfőknek, a katolikus Egyház vezetőinek, a különböző kormányoknak, parlamenteknek, közéleti és magántényezőknek, akik a börtönömben töltött idő alatt hazám és sorsom iránt részvéttel és segítő szándékkal viseltettek. Isten jutalmazza meg őket ezért. Ugyanígy hálát érzek a világsajtó képviselői és a rádiók világhálózata iránt, amelynek elektromos hullámai a humánum egyetlen légi nagyhatalmát alkotják. Örülök, hogy ezt most [most ezt] végre szabadon megmondhatom.

Másrészt arról óhajtok beszélni, hogy az egész kultúrvilág, a külföld, úgyszólván osztatlanul mellénk állt áll és segít. Ez számunkra ugyanis nagy erőt jelent, nagyobbat, mint amennyi magunknak van. Számunkra ez ugyanis sokkal nagyobb erő, mint amennyi nekünk magunknak van. Mi kis nemzet vagyunk. Kis ország a földgömbön. Ám valamiben mégis elsők vagyunk: egy nemzet sincs, amely ezeréves történelme során nálunk többet szenvedett volna. Első királyunk, Szent István uralkodása után nagy nemzetté fejlődtünk. A nándorfehérvári győzelem után, amelynek 500-ik évfordulóját üljük, nemzeti létszámunk egyezett az akkori Angliáéval. Ám folyton szabadságharcokat kellett vívnunk. Legtöbbször a nyugati országok védelmében. Ez megakasztotta a nemzetet s mindig újra saját erőnkből kellett a felemelkedést keresnünk.

Most történt először van az első eset a történelem folyamán, hogy Magyarország a többi kultúrnép valóban hathatós rokonszenvét érdemli élvezi. Mi Mind meg vagyunk illetődve emiatt, s egy kis nemzet minden tagja szívből örül, hogy szabadságszeretetéért a többi nép felkarolja[23] ügyét. A gondviselést látjuk benne, amely a külföld szolidaritása által valósul meg úgy, ahogy himnuszunk zengi: Isten áldd meg a magyart... Nyújts tarts [nyújts] feléje[24] védő kart. Himnuszunk így folytatódik: ha küzd ellenséggel. De mi még rendkívül súlyos helyzetünkben is azt reméljük, hogy nincsen nincs ellenségünk. Mi Azért, mert mi sem vagyunk ellenségei senkinek sem. Minden néppel és országgal barátságban akarunk élni. Egy olyan nemzetnél, mint a magyar, amelynek történelmi törzse mélyen gyökeredzik gyökerezik a múltban,[25] különböző korszakok ismerhetők fel abban az érzésben, amivel helyet[26] foglal a többi nép között. Fordulatairól, árnyalatairól le lehet olvasni fejlődésének a fejlődés jegyeit. Korunknak azonban ebből a szempontból általános jellemzője, hogy minden népnél egy irány felé halad a fejlődés. A régi nacionalizmusokat mindenütt át kell értékelni. A nemzeti érzés ne legyen többé harcok forrása az országok közt, hanem éppen az igazság fundamentumán a békés együttélés záloga. A nemzeti érzés virágozzék az egész világon a népek közös kincseit képező kultúrértékek területén. Így az egyik ország haladása a másikat is előre viszi. Természetszerű Más természetű okoknál fogva: fizikai életfeltételeik szerint is mind jobban egymásra utaltak a népek. Mi magyarok, az európai népek családi, bensőséges békéjének zászlóvivőiként akarunk élni és cselekedni. Nem mesterségesen hirdetett, de valódi barátsággal barátságban mindegyikkel. Sőt még további tájak felé tájakra is emelve szemünket: mi, a kis nemzet, barátságban, zavartalan, békés, kölcsönös megbecsülésben kívánunk lenni a nagy Amerikai Egyesült Államokkal és a hatalmas orosz birodalommal egyaránt. Jószomszédi viszonyban Prágával, Bukaresttel, Varsóval és Belgráddal. Ausztriát pedig ebben a tekintetben úgy kell megemlítenem, hogy mostani vajúdásunk kapcsán tanúsított testvéri magatartását máris minden magyar a szívébe zárta.

Egész helyzetünket azonban most az dönti el, hogy a 200 milliós orosz birodalomnak mi a szándéka a határainkon belül lévő[27] katonai erejével. Rádiójelentések adták hírül, hogy ez a fegyveres erő növekszik. Mi semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket? Csak ellenséges népre szokott rátörni a megtámadott másik ország. Mi most nem támadtuk meg Oroszországot! Őszintén S őszintén [Őszintén] reméljük, hogy az orosz fegyveres erők mielőbbi kivonása országunkból megtörténik.

Belső helyzetünket azonban az is válságossá teszi, hogy az előbb mondottak miatt a munka, a termelés országosan megállt. Közvetlen éhínségbe kerültünk éhínség fenyeget. Szabadságharcát A szabadságharcát egy csontig soványított nemzet vívta. Ezért a munkát, a termelést, a helyreállítási feladatok elvégzését mindenütt azonnal fel kell venni. Saját összességünk, nemzetünk érdekében, s a nemzet életének folytatásához szükséges ez – haladéktalanul.

Amikor ezt megtesszük, nem tévesszük tévesztjük szem elől a következőket: tudja meg mindenki az országban, hogy a lefolyt harc nem forradalom volt, hanem szabadságharc. 1945-től egy vesztett, s számunkra céltalan háború után, erőszakkal épült ki az itteni rendszer, amelynek örökösei most a megtagadás, megvetés, undor és elítélés izzó bélyegeit ütik sütik annak minden porcikájára. A rendszert az egész magyar nép söpörte el. Az örökösök ne kívánjanak erről még egy bizonyságot. A világon páratlan szabadságharc volt ez, a fiatal nemzedékkel népünk élén.

A szabadságharc azért folyt, mert a nemzet szabadon akart akar dönteni arról, hogy miképpen éljen. Szabadon akart akar határozni sorsa, államának igazgatása, munkájának értékesítése felől. Ennek a ténynek valóságát maga a nép semmiféle semmilyen mellékcélra, illetéktelen előny érdekében nem engedi elcsavarni, kiaknázni. Új, visszaélésmentes választás szükséges, amelyben amelynél minden párt indulhat. A választás történjék nemzetközi ellenőrzés mellett. Én pártokon kívül és – állásom szerint – felül is vagyok és maradok. Ebből a tisztemből figyelmeztetek Figyelmeztetek ebből a tisztemből minden magyart, hogy a gyönyörűséges gyönyörű egység októberi napjai után ne adjanak [adjon] helyt[28] pártviszályoknak és széthúzásoknak széthúzásnak. Mert Ennek az országnak sok mindenre van most szüksége, de minél kevesebb pártra és pártvezérre. Maga a politizálás is ma másodrendű ügy: a nemzet léte és a mindennapi kenyér a mi gondunk.

A bukott rendszer örököseinek eddigi visszatekintő leleplezései feltárták, hogy a törvényes felelősségre vonásoknak minden vonalon, és pedig [mégpedig] független és pártatlan bíróság útján kell bekövetkezniök. Magánbosszúkat el kell kerülni, kerülnünk s ki kell küszöbölni küszöbölnünk. A bukott rendszer részesei és örökösei külön felelősséget viselnek saját tevékenységükért, mulasztásért, késedelemért, vagy helytelen intézkedésért egyaránt. Leleplező A leleplező vallomásokhoz nem fűzhetünk fűzök most egyetlen megállapítást sem, mert az országos munkafelvételt és a termelés folytatását termelésfolytatást hátráltatná. Ha a kibontakozás az elhangzott ígéretek szerint tisztességesen halad előre, ez nem is lehet feladatunk lesz a feladatom.

Hangsúlyoznom Ám hangsúlyoznom kell azonban a tennivalók tárgyi foglalatait foglalatát: jogállamban élünk élő, osztály nélküli társadalom, a demokratikus vívmányokat fejlesztő, a szociális érdekektől helyesen és igazságosan korlátolt korlátozott magántulajdon alapján álló, kizárólag kultúr-nacionalista elemű szellemű nemzet és ország akarunk lenni. Ez akar lenni az egész magyar nemzet nép. Mint a magyar római katolikus Egyház feje viszont kijelentem, hogy – amint azt a püspöki kar 1945-ben ’945-ben [1945-ben] közös körlevélben kijelentette – hogy[29] nem helyezkedünk[30] szembe a történelmi haladás igazolt irányával, sőt az egészséges fejlődést mindenben előmozdítjuk. Azt a magyar nép természetesnek találja, hogy nagy múltú és nagy értékű intézményeinkről gondoskodni gondoskodnunk kell. Ugyanebben a Ugyanily minőségemben továbbá röviden megemlítem, az ország hat és félmillió katolikus híveinek hívőjének tájékoztatására, hogy a bukott rendszer erőszakának és csalárdságának minden nyomát egyházi vonalon felszámoljuk. Ez nálunk ősi hit- és erkölcstanunkból és[31] az Egyházzal egyidős jogszabályokból önként adódik.

A nemzethez intézett mostani szózatom más részletekre tudatosan nem terjed ki, mert amit mondottam, világos és elég.

De végezetül egy kérdés felvetése mégsem hagyható el: Mit gondolnak a bukott rendszer örökösei? Ha az általuk megbélyegzett elődeik valláserkölcsi alapon álltak volna, elkövették volna-e mindazt, aminek következményei elől menekülni kényszerülnek kényszerültek? A keresztény hitoktatás szabadságának azonnali rendezését, a katolikus Egyház intézményeinek és társulatainak, köztük sajtójának visszaadását joggal elvárjuk.

Ettől a pillanattól kezdve figyeljük, hogy az ígéretek és cselekedetek födik-e[32] egymást, és ami ma keresztülvihető, azt senki se halassza holnapra.[33] Mi S mi [Mi], akik figyelünk és előmozdítani kívánjuk az egész nép javát, bízunk a Gondviselésben. – S nem hiába [hogy nem hiába].