A Feminista Egyesület beadványa Ortutay Gyula miniszterhez
A múlt reakciós iskolai és házi nevelési rendszere [...] egyenest mindent elkövetett, hogy a női érdeklődést elvonja a közösségi problémáktól – olvashatjuk a Feminista Egyesület 1947 áprilisában kelt, a Vallás- és Közoktatási Minisztériumhoz intézett beadványában. A dokumentum a nők oktatásának kiszélesítésére és átalakítására tesz javaslatot, hangsúlyozva, hogy mind a család és mind a társadalom életében döntő fontosságú a nők egyéni és közösségi öntudatának megerősítése, a női adottságok érvényesítése.
Bevezetés
A társadalmi egyesületek és szervezetek, illetve az azok által képviselt eszmék számára is korszakhatárt jelentett az 1945-ös év. A Magyarországon korábban tevékenykedő társadalmi szerveződések túlnyomó többsége nem működhetett tovább az új érában, és az általuk képviselt irányvonalat is elutasították.
A korábban baloldalinak minősített egyletek ezzel szemben - kezdetben mindenképp - a korábbihoz képest már szabadabban tudták kifejteni és érvényesíteni elképzeléseiket. Ez utóbbiak közé tartozott a Feministák Egyesülete, amely ebben az időszakban már jelentős múltra tekintett vissza. Nem célom bemutatni az 1904-ben alakult egyesület korábbi tevékenységét, csupán az 1945 utáni tevékenységét összegzem röviden azért, hogy az alább közölt dokumentumok jobban érthetők legyenek.
A jogszabályok értelmében a világháború után újra kellett engedélyeztetni minden, továbbra is működtetni kívánt szervezetet. A Feministák Egyesülete már 1945-ben is érdemi tevékenységet folytatott, de a hivatalos bejegyzési aktus szükségességére csak 1946-ban figyeltek fel. 1946. november 6-án tartották meg alakuló közgyűlésüket, és hivatalos bejegyzésükre 1947 áprilisában került sor.
Célként ekkor is ugyanazt deklarálták, mint aminek elérésére a század elején megalakultak: a nők politikai és gazdasági egyenjogúsítását. Ezen belül hangsúlyozták - az alig elmúlt háborúra utalva -, hogy az úgynevezett női eszme térhódításától remélik a béke eszméjének megvalósítását, mert a nő szeretetre van alkotva, és ezért békéssé teheti a világot. Ahogy pontosan megfogalmazták: „a női lélek anyaiságát értékesíteni akarjuk közéletünk minden vonatkozásában."
A pártpolitizálástól távol kívánták tartani magukat, de fenntartották jogukat arra, hogy beleszóljanak a politikai életbe. Szorgalmazták a nők bevonását a különböző foglalkozásokba, és női bírák, rendőrök, iparfelügyelők, tanfelügyelők stb. alkalmazásának igényét fogalmazták meg.
Tagságukat főleg értelmiségi, középosztálybeli nők alkották. Átlagéletkoruk 59 év volt, és már-már egy baráti kört alkottak, amely számbelileg nem növekedett, sőt, egy idő után az érzékenykedések és sértődések miatt csökkenni kezdett. A korabeli rendőri jelentések haladó baloldali irányzatú nőegyesületként kategorizálták, amely a nők politikai és társadalmi egyenjogúsítására törekszik. Ellenőrizték pontos működésüket: anyagi alapjukat (tagdíjak, adományok), pénztárkönyvük meglétét, az ülések jegyzőkönyveit és politikai magatartásukat.
Jelentős számú előadást tartottak, amelyeket eleinte népes és magas rangú - baloldali - hallgatóság látogatott, ebből a tevékenységi formából azonban nem tudtak kitörni. A kezdeti sikerek után, 1947-1948 táján működésük hanyatlani kezdett, nem kis mértékben az időközben bekövetkezett jogszabályi átalakulásnak köszönhetően, ami természetesen nem választható el a kialakuló kommunista rendszertől.
A nők helyzete a második világháború után gyökeresen megváltozott. 1945 után a nők megkapták a teljes választójogot, megnyíltak előttük az egyetemek, megszületett a családjogi reform, rendezték a nyugdíjakat, ezen kívül több olyan új törvény született, amelyek elérésére korábban a nőmozgalmak fejtettek ki agitációt. Ezek a változások nagymértékben szűkítették a radikális nőmozgalom lehetőségeit, és emellett hátrányukra erősödtek meg a már korán jelentkező, különböző hegemonisztikus törekvések. A lényegében kommunista hátterű Magyar Nők Demokratikus Szövetsége (MNDSZ), mint tömegmozgalom, egyre inkább túlsúlyra tett szert, ráadásul minden állami segítséget is megkapott. Ezen kívül politikai szerepvállalásakor sem törekedett pártok feletti szinten mozogni, így a Feminista Egyesületnek nem sok esélye maradt mellette.
Az Egyesületet 1949 októberében oszlatták fel. A Belügyminisztérium az ekkor adott indoklásában kifejtette, hogy a nők egyenjogúsítását és a női munka megóvását a Népköztársaság alkotmánya minden nő számára biztosítja, és az Egyesület célkitűzéseit az MNDSZ megvalósítja.
A feministák itt közölt - meglehetősen nyakatekert módon megfogalmazott - beadványukat még jóval feloszlatásuk előtt, 1947 tavaszán intézték a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszterhez, mint a honi oktatáspolitika legfőbb kialakítójához. Benne számos új, leginkább a nőkre vonatkozó iskolai reformot sürgettek. Javaslataikat Wagner Lilla, az Egyesület vezetőségi tagja tolmácsolta, aki saját magának is szerepet szánt az új oktatás kialakításában. A géppel írt, kézzel javított és dátum megjelölés nélküli beadványt a VKM illetékes osztálya bírálta el, és a válaszban ugyanazt az ismert érvet hangoztatta: a javaslatok döntő többségét az új törvényi szabályozás már megoldotta, illetve meg fogja oldani, így a javaslat ad acta teendő.
MOL XIX-I-1-v- 1081-1947.(Magyar Országos Levéltár, Ortutay Gyula miniszteri levelezése, 1081/1947-es iktatószám.) A források eredeti, aláírás nélküli példányok.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt február 29.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Földkérdés, paraszti társadalom – II.
„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.
A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.
A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.
Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.
Budapest, 2019. december 20.
A szerkesztők