A lublói vár vendégkönyve

A terjedelmes vendégkönyv 1827 és 1882 között keletkezett bejegyzéseket tartalmaz, elsősorban magyar és latin nyelven. Ha figyelmesen átlapozzuk a könyvet, láthatjuk, hogy a nyelvek felsorolása e két nyelv említésével még nem érhet véget, hiszen gyakran találunk német, elvétve angol, francia, lengyel, valamint egyéb szláv nyelvű beírásokat is.

Ólubló (szlovákul: Stará L'ubona, latinul: Lublovia) 16 ezer lakost számláló kisváros Szlovákia északi részén, nem messze a magyarok által a mai napig kedvelt üdülőövezettől, a Magas-Tátrától. A település határában magasodik a Szepesség egyik dísze, a lublói vár, amelynek vendégkönyve megtalálható a Magyar Országos Levéltár mikrofilmgyűjteményében. A terjedelmes vendégkönyv 1827 és 1882 között keletkezett bejegyzéseket tartalmaz, elsősorban magyar és latin nyelven. Ha figyelmesen átlapozzuk a könyvet, láthatjuk, hogy a nyelvek felsorolása e két nyelv említésével még nem érhet véget, hiszen gyakran találunk német, elvétve angol, francia, lengyel, valamint egyéb szláv nyelvű beírásokat is. A különböző nyelvek használatából feltérképezhető, hogy mekkora lehetett a vár turisztikai vonzáskörzete. Járt itt látogató Gömör, Szatmár, Máramaros, Zemplén, Kassa megyéből, sőt egy alkalommal még az angliai Sheffieldből is. A bejegyzések hossza erősen változó, vannak, akik csak néhány sor erejéig ragadtak tollat, mások viszont terjedelmes versekre is vállalkoztak. Akad olyan is, aki csupán a nevét és a látogatás dátumát kívánta megörökíteni.

'How many names! What beautiful thoughts!
Where may be now all these visitors of this proud
castle? - Then came the arrival and then the parting.
There names written the page was turned over and
glued down for ever. A 'good bye', a 'god bless You',
and now and then a trembling 'Fare well' was uttered
and some went east, and some west - and some north
and some south! - They passed on there way, and 
we saw them no more! -'

„Mennyi név! Mily gyönyörű gondolatok!
Hol járhatnak most régi vendégei e büszke 
várnak? Megérkeztek, majd eltávoztak innen.
Nevük megjelent e könyv lapjain, és ott is marad
örökre már. „Viszontlátásra", vagy „Isten áldjon"
és néha egy reszkető kézzel írt „Istenhozzád",
aztán elmentek keletre, nyugatra - mások északra
vagy délre! - Folytatták útjukat, 
és mi nem látjuk őket viszont soha már!"

„Schön sei Ihr Leben wie der May;
Nichts störe
 


Keine Thräne trübe Ihre Augen.
Keine Sorge verzehre Ihre Herzen!
Alles was sie kann beglücken
Möge Ihnen der Himmel zuschicken!"

„Mint a május, legyen az élete szép;
Sose bántsa semmi...
Ne legyen ok, amiért sírhat,
Gond ne eméssze szívét!
Mindent, mi embert boldogíthat,
Küldjön el Önnek az ég!"

A várkönyv keletkezésének idején a vár a nemesi származású Raisz család, azon belül is Raisz György birtokában volt. A kassai és (lublóvári) Raisz család II. Mátyás királytól kapott címereslevelet 1609. október 12-én. A család egyik őse, Raisz János a törökök és Bocskai elleni hadjáratokban szerzett érdemeiért kapta a nemességet, feleségével, Ugróczi Borbálával együtt. A szépunoka, II. György táblabíróként, valamint a gróf Csáky család jogigazgatójaként tevékeny részt vállalt a Szepes megyei közéletben. Felhívta magára a figyelmet azzal is, hogy jelentős adakozást tett a megyében éhínséggel küszködők számára, és hozzájárult a franciák elleni hadjárat kiadásaihoz is. Érdemeiért a magyar királyi kancellária 1794-ben és 1815-ben elismerésben részesítette.

„Lubló várnak örökösét minden vendég szerette
Mert Királyát 's szent hazáját csata téren védette
Sebbel terhelyt agg honfinak reszketnek már tagjai
És nem képes kardal vágni ellenséget karjai.

Lublóvár Majus 24kén 1846"

Az erődítmény történetének egyes epizódjai latin nyelvű, kőbe vésett feliratokon is olvashatók a vár bejáratánál, valamint a templom melletti falban. Ezekre a vendégkönyv elején találhatunk utalást, ahová magát a latin szöveget is bemásolta egy ismeretlen kéz.

Ismert és ismeretlen látogatók egyaránt jellemezték a vár vendégkörét. Rendkívül sokféle tisztségviselő képviselteti magát, egy részük hivatalos szolgálat teljesítése közben kereste fel a várat, más részük pedig magánemberként látogatott el ide. Megfordult itt táblabíró, szolgabíró, a 16 szepességi város királyi igazgatója, Nógrád megye hadi főadószedője és az Abaúj megyei oklevéltárnok is.

„Báró Fischer Imre XVI Szepességi Városok Királyi Igaz- gatója; Lublói Vár alatt, .... Juniusban 1831dik Esztendőben"

„Andrássy Victor Császári Királyi Kapitány Sz. Jakab Haván 23kán"

„Ezen Lubló Várának jelenlegi Birtokosát, Tekintetes Raisz György Főbb
Bíró Urat, egész Úri Tsalágyával számos Évekig a Mindenható éltesse
szivébül kivánja Közép Gétzi Szekérry? Antal, Nógrád Vármegye
     Hadi Fö Adószedöje 4k October 1838ik Eszt."

A feudalizmus-kori Magyarország egyik országos jellegű összeírását 1828-ban rendelték el. Az adatokat nagy mennyiségben és viszonylag pontosan vették fel. Ezekből az összeírásokból képet alkothatunk az ország gazdasági állapotáról és rendi társadalmáról. Családfakutatók, helytörténészek számára különösen érdekesek ezek a források, hiszen az összeírások azon kevés számú forrástípus közé tartoznak, amelyek révén a nem nemesi származású lakosokról is hű kép rajzolódik ki.

A következő várkönyvi idézet 1829-ből származik, és az összeíró bizottság tagjainak vidám hangulatáról árulkodik. A tisztviselők a várban szálltak meg, ahol kitűnő vendéglátásban részesültek, melynek során a hangulatot a házigazda remek bora biztosította.

„Széplaki Bottka Péter Tekéntetes Szepes Vármegye
Palatinális Öszve=Irás alkalmával Lubló Kies Vidékére
által szálván, azon tájékon uralkodó Lubló Várának minden
részeit az Tekéntetes Országos Öszve-Iró Kiküldöttség többi érdemes
Tagjaival ezen felséges Vár Földes Urának jelenlétében meg szem-
lélvén, majd nem az bájolásig elragadtattam, különössen:
   Midön annak pintzéjében vigan kongván a' harang
   Azok által velem együtt elnyelettetett a' hang.
   Januari 22ik napján 1829. Esztendőben."

Jelentős számban tettek látogatást az erődítményben a korszak szellemi foglalkozású emberei, többek között járt itt főmérnök, szemorvos, telekkönyvvivő és katonatiszt. Már a XIX. század vége felé is jellemző volt, hogy iskolai osztályok, csoportok tanulmányi kirándulást tettek az ország történelmi helyszíneire. A vendégkönyvben számos gyerekkézzel íródott tanulói névsor tanúsítja ezt.

A várúr rokonsága rendszeresen vendégeskedett itt egy-egy családi esemény alkalmával. Bizonyos bejegyzések információt szolgáltatnak a Raisz család történetével kapcsolatban is, ilyen például a Raisz Szilárd és Ujházy Irma 1845-ben megtartott esküvőjére íródott terjedelmes költemény. Szilárd 1819-ben született és szintén hozzájárult a Raisz család nevének öregbítéséhez. Pályája kezdetén tiszti aljegyzőként szolgált a megyénél, de irodalmi téren is szert tett némi ismertségre, mint a Pesti Hírlap levelezője. 1848-ban megyei képviselőként a pesti nemzetgyűlésen a kormánypártot képviselte. Karrierje szépen ívelt felfelé a megyében, 1854-ben kinevezték főtörvényszéki tanácsosnak és az állandó fegyelmi bizottmány tagjának is. 1861-ben pedig Pesten a Királyi Tábla ülnökévé választották. Három gyermeke született: Mária, Aladár és Ernő. 1875-ös látogatásakor Aladár apósát, Csoók Bálintot is történelmi merengésre ihlette a vár.

A könyv olvasgatása során a beírásokat tartalmilag a következ? csoportokba sorolhatjuk: jókívánságok, bölcsességek, a vár szépségének dicsérete, a házigazda és családja éltetése prózában és versben egyaránt.

„Nyolcz évtől a szomszédba lenni, s a várat meg nem nézni - a látott és tapasztaltak után - nagy bün: 's mégis igaz!!

Sz. Mihály napján 1861.Hrisovszky János"

„Ez az egy vár az, a'hol a' ceremoniát ki nem álhatják. Lubló Aug. 11én 836

Máriássy Gábor"

„1838 Sz. András hó 3án

Csendes örömmel mászkáltam
   Lubló Vár hös ormait

Szent borzadásval csodáltam
  Hellyzetét 's vad szirtjait -
    Elfojtot Kebelem Emlény
    Itt - 's szümbe lengj - rebegi
    Béke! 's áldás! Szálly e Tájra
      'S e vár Földes Uraságra
        Tiszta szivböl ezt kiványa

Bobest Emanuel"

„Lubló Várának jó Uraságára
Örök áldást, tiszta szivbül kivánja

Benedekfalvay Vendel"

„Hol Magyar szíves elfogadást és vendégszeretetet ta-
lálsz, rosszul nem jársz. Sz. András hava 19én 1839

Rombauer Fridrik"

A vár látogatói közül többen is vállalkoztak a Himnusz vagy a Szózat idézésére, hazafias gondolatok kifejtésére. Nem ritkák a kevés művészeti értékkel bíró rögtönzött versecskék. Ilyen például Mattyasovszky Oszkár versikéje 1877-ből, melyhez Petőfi Sándor költeménye szolgáltatott alapot. A Mattyasovszky család a szomszédos Liptó vármegye egyik legrégibb családja, a vendégkönyv tanúsága szerint több családtag is felkereste a lublói várat.

„Nyári napnak alkonyulatánál
Megállék a kanyargó Poprádnál,
Onnan nézék fel Lubló nagy várára
Szíves s vendégszerető urának
Isten hozzádot intve utoljára."

Természetesen a szerelmi sóhajtások, jó tanácsok sem maradhattak ki a könyvből. Az alábbi versikét az 1876-os megyerendezés során megszűnt Zaránd 

 Ribiczey családból származó Ribiczey Vincze jegyezte fel, aki 1841-ben tiszti alügyészi posztot töltött be Szepes megyében.

„Pajtás ne híd senkinek
Kivált fejér személynek,
Még nem mondja Szeretem,

Két ujam is emelem.Ribiczey Vincze
Lublói Vár alatt Sz-Iván Hava 1n 1831"

Szepes megyében, ill. annak közelében három említésre méltó fürdőt is találunk: Lublófürdő, Rauschenbach 

 és a már lengyel területre eső Szcawnica, melyeket mind a magyar, mind a lengyel nemesség előszeretettel látogatott szénsavas és vasas természeti gyógyvízforrásaik miatt. A következő bejegyzés 1869-ből erre a fürdőéletre hívja fel a figyelmet:

„A' Lublói, Szcawnici, Rauschenbachi fürdők megtekin-
tése után a régiség és nevezetsességéről híres Lublói 
várat 1869 év Augusztus hó 26án megnézte

Ardényi Amália"

Sokáig folytathatnánk még a 171 oldalas várkönyv könnyed idézeteinek sorát, ehelyett azonban most térjünk át a vár történetének nem kevésbé érdekes rövid ismertetésére. A vár rövid leírása a Képes Ujság 1860. augusztus 12-én, vasárnap megjelent számában is olvasható. A cikk szövegét a vár vendégkönyvébe is bemásolták.

711 méter magasságban egy mészkőszirt tetején magasodik a Szepesség egyik érdekessége, a lublói vár. A vár első írásos említése 1311-ből származik, bár valószínűleg a XIII. sz. utolsó évtizedében építették legősibb magját több környező várral egyetemben határvédelem és a kereskedelmi útvonalak biztosítása céljából. Eredetileg királyi vár volt, de az Árpád-ház kihalása után ezt a területet is megkaparintotta az Aba nembeli Amadé báró, nádorispán. Az ő fiaitól foglalta vissza Anjou Károly Róbert serege, a sorsdöntő rozgonyi csata előtti időszakban. 1323 és 1342 között Drugeth Fülöp nádor honorbirtokát képezte, vagyis amíg tartott a nagyúr királyi szolgálata, addig élvezhette a váruradalomhoz tartozó jobbágyfalvak jövedelmeit.

1395-ben Luxemburgi Zsigmond király, hogy növelje híveinek a táborát, Horváti Miklósbárónak adományozta, aki új szerzeménye után felvette a „Lublói" előnevet. A báró 1403-ban csatlakozott a trónkövetelő Nápolyi Lászlóhoz, ezért elkobozták tőle a várbirtokot.

1412-ben a vár szolgáltatta a színhelyet Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár, valamint II. Ulászló lengyel király tárgyalásaihoz. Még ugyanebben az évben a vár mai szemmel nézve különleges státuszba került. Zsigmond király novemberben hadat indított Velence ellen a dalmát városok visszaszerzéséért, és a háborús költségek előteremtéséhez a zálogosítás jól bevált módszeréhez folyamodott: 13 szepességi várossal egyetemben 37 000 cseh ezüst garasért 'régi jogaik megtartása mellett' elzálogosította a lublói várat és környező falvait sógorának, a lengyel királynak, amíg a magyar király azt kéthavi felmondás után arany vagy ezüstpénzen vissza nem váltja. A szerződést ugyan átmenetinek szánták, mégis 360 évig érvényben maradt. Noha a vár magyar tulajdonban állt, 1412-től a lengyel király kormányozta sztarosztái (helytartói) segítségével, akik kezdetben királyi emberek, majd később jelentős magánvagyonnal rendelkező főnemesek voltak. Megbízatásuk ideje alatt a lublói várban laktak, majd hivatali idejük végeztével át kellett adniuk azt az utódjuknak. Az itt lakó főnemesek építkezései nyomán alakult ki a napjainkra látható arculata Lubló várának.

Bár jelentősebb hadi események nem érintették, azért a XVI. században kiépültek az akkori idők hadviselésének megfelelő védőművek, az ágyúk elhelyezésére alkalmas bástyák. 1553-ban súlyos tűzvész pusztított a vár területén, melynek során a várnagy Balli Német István is életét vesztette. A vár felújítását a tűzvész után Boner János helytartó alatt II. Zsigmond Ágost lengyel uralkodó rendelte el, ekkor épült a reneszánsz stílusú palota is.

1593-tól az elzálogosított szepesi területek a lengyel Sebastian Lubomirski gróf tulajdonába kerültek át. Ez a lengyel főúri família a továbbiakban évszázadokig uralta a várat, és a neki adózó mezővárosok és jobbágyfalvak sorát. A vár harangja máig őrzi Teodor Lubomirskinevét. 1655 és 1661 között a korabeli források tanúsága szerint Juraj Sebastian Lubomirskia lublói várban őriztette a lengyel koronát, amit a svédek támadó hadjárata elől menekítettek ide. 1683 végén a Bécs városát ostromló török sereg felett aratott hatalmas győzelem utánSobieski János lengyel király serege a Felvidéken át vonult vissza hazájába. Az uralkodó Lublón töltötte a karácsonyt.

A lengyel korona rejtegetése mellett a vár azzal szerzett még hírnevet, hogy 1768-ban itt tartották fogva a később Madagaszkáron királlyá lett Benyovszky Móricot. Erre az eseményre is találunk utalást a várkönyvben:

„A Lublói vár romjain

E' büszke vár omladékinál
    Nemde érzekülve állsz?
Vajh, mert Benyovszky rab-lakánál
    Önkény nyomásra találsz!

Desewffy Gyulay Móricz
Nyárutó 4én 840"

1772-ig volt Lublóvár az elzálogosított magyar részek kormányzóságának székhelye, a területek csak ekkor kerültek vissza a magyar koronához. Mária Terézia parancsára, kihasználva a lengyelországi anarchiát, a Habsburg csapatok visszafoglalták a zálogban lévő 16 szepesi várost. Ezzel befejeződött a 360 évig tartó lengyel uralom az elzálogosított területeken.

A vár 1819-ben vásárlás útján került a Raisz család birtokába. Raisz György sírköve ma is megtalálható a várudvarban a következő sírfelirattal: „Itt nyugszik e régi váromladék ura, lublóvári Raisz György és élete párja. Szent béke lebegjen hamvaik felett". Lubló vár környéke és a lakosok lelkében élő kísértethistória, mely szerint egy fejét a hóna alatt vivő lovas járja a vidéket éjszakánként, Mikszáth Kálmán érdeklődését is felkeltette; „Kísértet Lublón" című szépirodalmi művében emlékezik meg a várost övező legendáról.

Raiszék Zamoyski András lengyel grófnak és feleségének adták tovább az erődítményt, mely akkor már csak részben volt lakható állapotban. A vár Zamoyski tulajdonban töltött korszakáról kiállítás tekinthető meg az egyik bástya legfelső szintjén.

Bár a középkori erősség már nem számított katonai objektumnak, de védműveit jó karban tartották, falait helyőrség vigyázta. Az utolsó időszak, amikor katonaságot láttak az öreg várfalak, 1944-ben volt, amikor a megszálló német csapatok az elfogott lengyel partizánokat az erődítményben végezték ki, majd holttestüket a felsővár 150 méter mély kútjába dobták.
1945-ben a várat államosították, restaurálása és régészeti feltárása az elmúlt években befejeződött.

A cikkben szereplő idézetek hű átiratai a vendégkönyvben szereplő bejegyzéseknek. A kor hangulatát idézik a ma már furcsának tűnő, változatos helyesírási szokások.

Jelzet: Magyar Országos Levéltár Mikrofilmtára, Szlovákia, Lublói Vármúzeum, A lublói vár vendégkönyve Mikrofilmszám: 14287/4

Ezen a napon történt november 28.

1909

Ünnepélyesen felavatták a budapesti József Nádor Műegyetem épüle-teit.Tovább

1924

A Ruhr-vidéket elhagyják az utolsó megszálló francia és belga csapatok is.Tovább

1943

Teheránban találkozik Franklin D. Roosevelt, Winston Churchill és Joszif Sztálin.Tovább

1960

Mauritánia deklarálja függetlenségét Franciaországtól.Tovább

1971

Az anglikán egyház történetében először avatnak nőket pappá.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

 

Diaszpórák, személyes sorsok

 

A görög eredetű „diaszpóra” fogalom hosszú ideig a zsidó, görög és örmény szétszóratás leírására szolgált, manapság viszont a kényszerű kiűzetés vagy az önkéntes migráció következtében létrejött külföldi etnikai kisebbségi közösségek szinonimájává vált. A diaszpórák idegen befogadó országban tevékenykednek ugyan, de tagjait – a szociológiai vizsgálatok szerint – erős érzelmi kötelékek fűzik származási országukhoz. Magyar diaszpórán általában a 19. század végétől az országot, illetve a Kárpát-medencét több hullámban önként elhagyó, ma Nyugat-Európában és a tengerentúlon élő szórványmagyarságot értjük. Friss adatok szerint a diaszpórában élő magyarok száma – a leszármazottakkal együtt – körülbelül 2,5 millió fő, akiknek a fele azonban már nem tud magyarul.

Az elmúlt évtizedben a tengerentúli magyarság képviselői jelezték, hogy a diaszpóra tagjainak az évtizedek alatt összegyűjtött értékes dokumentumai egyre nagyobb veszélyben, sok esetben a megsemmisülés határán vannak. A Magyar Diaszpóra Tanács ezért 2013-ban elfogadta a Mikes Kelemen Programot, amelynek célja az, hogy a diaszpóramagyarság könyvtári, levéltári örökségét rendezett módon összegyűjtve Magyarországra szállítsák és gondoskodjanak későbbi méltó felhasználásáról. A Nemzetpolitikai Államtitkárság és az Országos Széchényi Könyvtár szervezésében elindított Mikes Kelemen Program 2014. január 1-jén kezdte el munkáját. A program eredményeként az elmúlt hat év során mintegy négyezer doboznyi iratanyag és tárgy érkezett haza a világ minden részéből.

A Magyar Nemzeti Levéltár szakmai partnerként 2015-ben csatlakozott e kezdeményezéshez, felvállalva a levéltárszakmai koordinációt. A Mikes Kelemen Program és a Nemzeti Kulturális Alap által finanszírozott Ithaka-program segítségével folyamatosan közreműködik az európai és tengerentúli emigráció iratanyagának szervezett hazahozatalában, az iratanyagok levéltári struktúrájának kialakításában, majd kutathatóvá tételében. Ennek eredményeként a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának őrizetébe számos értékes irathagyaték került, amelyekből ízelítőül már az ArchívNet 2017. évi 2–3. összevont száma is közölt két írást.

Idei 4. számunk – „Diaszpórák, személyes sorsok” – fő témája szintén a diaszpóra-lét. Schmidt Anikó Hoffmann Ferenc református lelkésznek az 1920-as, 1930-as években keletkezett, a nyugat-kanadai magyarok életét dokumentáló páratlanul gazdag fényképalbumát mutatja be. Seres Attila varsói levéltári kutatásai alapján ismerteti az erdélyi lengyel diaszpóra életét az 1930-as évek végén, mindemellett közread egy eddig ismeretlen Márton Áron-levelet és egy fényképet, amelyen a püspök is szerepel. Miklós Dániel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodó Eckhardt Tibor 1943-ban kelt levélrészletét közli. Ebben a kisgazdapárti politikus az amerikai politikai helyzetről tájékoztatja magyarországi ismerőseit, egyúttal saját sorsáról is beszámol. Főcze János Paál Árpád nekrológját publikálja, – az erdélyi magyar politikus és publicista ezt Ovtavian Goga román költő, Ady Endre egykori barátja 1938 májusában bekövetkezett halála alkalmából írta. Összeállításunkat Závoczki Adrienn írásával zárjuk, aki levéltári iratok alapján a két világháború között Magyarországon élt olasz állampolgárok sorsába nyújt betekintést

 

Budapest, 2020. szeptember 14.

 

A szerkesztők