Horthy Miklós

2021: A Somogyi‒Bacsó-gyilkosság

A nemzeti hadsereg 1919. novemberi budapesti bevonulása idején Horthy Miklós fővezérnek le kellett mondania a katonai diktatúra bevezetésének lehetőségéről. Ezt azonban tisztjeinek többsége nem volt hajlandó tudomásul venni, és a fővárosban is üldözte a liberális vagy szocialista eszméket valló személyeket. A legnagyobb veszélyben azok voltak ‒ elsősorban szociáldemokrata politikusok és újságírók ‒, akik a hadsereg különítményeinek szörnyű dunántúli tetteit a Népszava hasábjain megírták. A tisztek számára az egyik legfontosabb célpont Somogyi Béla, a Népszava főszerkesztője volt, akinek meggyilkolása a társadalom széles rétegeinek óriási felháborodását váltotta ki. Ez a tett megnehezítette a parlamenti rendszer kialakulását a konszolidáció kezdetén, és egy katonai diktatúra rémképével fenyegette a lakosságot.

 

1921: A királydráma utolsó felvonása

IV. Károly visszatérési kísérletei - az azokat kísérő káosz, zűrzavar és sikertelenség ellenére is - a 20. század legizgalmasabb fejezetei közé tartoznak. 1921-ben szabályos hatalmi harc zajlott le Magyarországon, amelynek során a felek nem azonos feltételekkel és eltérő eszközökkel küzdöttek céljaik eléréséért. Ennek a párviadalnak - a szakirodalomban is általában csupán néhány mondatban elintézett - epilógusát levéltári dokumentumok segítségével mutatjuk be.

1938: Kirekesztett beolvadás

„Bizonyos az, hogy a magyar zsidóság egyes, igen széles rétegei számára […] a kivándorlás nem jelenthet gyakorlati megoldást. […] De a fiatalabb generációval kapcsolatban is megfontolandó: vajjon helyes-e, szabad-e a pánik-hangulatban levő tömegeket a nagyvilágba kiengedni? Bizonyos, hogy nem szabad. Kell és a magyar zsidóság erőfeszítése kétségkívül meg is fogja találni azokat az eszközöket, amelyekkel a változott tendenciák dacára életlehetőség nyílik olyan széles rétegek számára, amelyek ma a legnagyobb bizonytalanságban néznek a jövő elé.”

1919: Nemzetközi és hazai fellépés a népbiztosok megkegyelmezése érdekében

„Nagy kérdés és a történelmi idők forgatagában ijesztően nagy probléma, hogy helyesen cselekszik-e a polgári társadalom, amidőn közvetlenül az események nyomán a nagy perspektívákat, az igazi méreteket s az idők igazi történelmét a közelségtől nem látva, gyűlölettől elhomályosult szemmel mártírokat teremt önmagával szemben."

1933: A gödöllői cserkész világtábor újabb forrásai

„Nemzetellenes szervezkedések a cserkész világtáborozás tartama és előkészületei alatt szüneteltek. Megelőzően kaptam olyan híreket, hogy Moszkva és a kommunista internacionálé a cserkész világtáborozás megtartását iparkodott megakadályozni, de legalább a lehetőséghez képest megnehezíteni. A múlt évi lengyel jamboree kapcsán már megkísérelte az izgatást általánosságban a cserkészet ellen, melyet egyrészt militarista, másrészt klerikális szervezkedésnek denunciált - sikertelenül."

Az alább közölt források Szőke Lajos budapesti lakos, nyugalmazott MÁV-főmérnök beszolgáltatásra ítélt rádiója körüli hercehurcát mutatják be. Amikor a Szőke család a zsidó rendelkezések miatt 1944 tavaszán kényszerűen az egyik lakásból a másikba költözött, a rádió a leltárba vett egyéb tárgyakkal együtt ottmaradt, s a felszólítás dacára sem volt képes beszolgáltatni. A precíz mérnökember pedig hiába próbált elmagyarázni a Postaigazgatóságnak a felszólítás teljesíthetetlenségét, hatóság továbbra is követelte tőle készüléket...

1938: Az anschluss nélküli anschluss

Hetvenöt évvel ezelőtt, 1938 márciusában Hitlernek az anschlusst bejelentő beszédét negyedmillió osztrák hallgatta a bécsi Heldenplatzon. A tanulmány és a források célja annak bemutatása, hogy az anschluss egy belülről (is) előkészített folyamat végpontja volt, és erre hogyan reagált és reagál Ausztria, illetve mennyire nem fogta fel a változás horderejét Horthy Magyarországa. Horthy szerint annyi történt mindössze, hogy „egy régi jóbarátunk [...] egyesült egy másik régi jóbarátunkkal". A források arra is felhívják a figyelmet, hogy a múlttal való őszinte szembenézés elodázhatatlan.

1944: Egy munkaszolgálatos "gyalogtúrája" Budapest és Hegyeshalom között

Az 1944 őszén hatalomra jutó nyilas-kormányzat alapjaiban átalakította a munkaszolgálatot, így a túlélés esélyei drámaian lecsökkentek. Lassan azokra is sor került, akik addig el tudták kerülni a bevonulást. Így történt az alábbi napló szerzőjével, Lénárd Sándorral is, aki bő egyhónapnyi történést, köztük a sáncásás, a gyalogmenet és a szerencsés hazatérés, fiával együtt végigjárt állomásait rögzítette. Naplója a padláson zajló „l' art pour l' art" verések mellett a botozásokkal és „kézigránát-biztatásokkal" nehezített menetelés borzalmait egyaránt megörökíti.

0000: Adalékok a Horthy család németországi tartózkodásához

„Őrizetünkre fegyveres SS-századot vezényeltek ki, s ennek őrjáratai szüntelenül ott portyáztak a szögesdrót sövénnyel elzárt kertben. Ezen kívül magában a kastélyban a Gestapo is tartott tizenkét személyből álló őrséget és három rendőrkutyát. Sétáink közben mindig fegyveres őr kísért, még hároméves unokámat is.” – A weilheimi városi levéltárban talált, eddig ismeretlen és publikálatlan rendőrségi nyilvántartások, formanyomtatványok, fényképek fontos részletekkel egészítik ki Horthy Miklós emlékiratainak visszaemlékezéseit.

A magyar munkásság egy része már 1942-ben megismerkedett a szabotőrök és a kémek elleni küzdelem fontosságával, az „éberség” jelszavával, az aktuális ellenség rabszolgasorban tartott dolgozóinak sorsával, egyáltalán a munkaidő utáni „fejtágítók” hangulatával. Ezek a kötelező előadások alighanem szokatlanok és kellemetlenek lehetettek a munkásoknak. Az sem kizárt azonban, hogy röpke hat-hét év múlva, békeidőben, egy szombat délutáni Szabad Nép félórán ülve nosztalgiával gondoltak vissza a "Horthy-fasiszták" előadásaira.

Oldalak

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Ezen a napon történt október 21.

1921

Károly, hogy trónját visszaszerezze, a felesége, Zita királyné társaságában repülõgéppel ismét Magyarország területére érkezett.Tovább

1944

A második világháborúban a szövetségesek elfoglalják Aachent, az első német nagyvárost.Tovább

1949

Kispesten felavatják az ország első úttörőházát.Tovább

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő