Az „ordas eszmék” éledésének példája a nyolcvanas évekből

„Itt, ahol 1965-ben 40 évi szolgálat után 2000 forinttal rúgták seggbe [a] tanáromat, ahol a takarítónőnk kiemelt nyugdíjat kap, mert a fia főkatona, olyan Cinege féle barom. Cinege [Czinege Lajos] legutóbbi beszédében „imperistákat“ mondott 1985-ben. Ahol naponta nyalják ki valamelyik orosz seggét, ahol internacionalizmus címén szaporítják a nemzetiségeket, Romániában baltával fejezték le a magyarokat, szegény Kós Károly is alig tudott megmenekülni 1945-ben. Hogy ma mi van, arról jobb nem beszélni, mert hiába szorul ökölbe az ember keze. A hős szlovákok is vígan hamisítják a történelmet.“

Bevezetés 

A magyarországi pártállam létezésében a nyolcvanas éveket egyre érzékelhetőbben jellemezte a politikai-társadalmi erjedés. A növekvő elégedetlenség az államszervezetnél keletkezett iratokban „lecsapódott", és képletesen szólva e dokumentumok egyfajta lakmuszpapírként is funcionálnak: ugyanis gyakran tartalmazzák a lakosság írásban megfogalmazott gondolatait. Természetesen az egyébként jelentős számú beadvány nem reprezentatív módon ad számot az állampolgárok gondolkodásáról.

A művelődésügy az említett társadalmi folyamatok vizsgálatában kiemelt szerepet játszik. A legkülönbözőbb politikai döntések az oktatásban, a kulturális életben közvetett vagy éppen közvetlen változásokat generáltak, és a kulturában végrehajtott szándékos módosítások is gyakran kavartak indulatokat. A változások ellenzői (ritkább esetben a helyeslői) a művelődést érintő esetekben nagyobb bátorsággal ragadtak tollat, és írták meg véleményüket a helytelennek vélt történésekről, mint egyéb helyzetekben.

Köpeczi Béla 1982 és 1988 között tevékenykedett művelődési miniszterként, és erdélyi származású művelt tudósként, politikusként nagyobb közbizalmat élvezett hasonló beosztású (elv)társainál. Számos névtelen vagy névvel megadott levelet kapott magánemberektől, a legkülönbözőbb témákban és a legváltozatosabb stílusban, de általában az őszinte felháborodás 

A miniszter iratai közül most közölt dokumentum egy névtelen levél. Szerzője az 1985-ös év végén egy, a komolyzenei életet átalakítani kívánó terven háborodott fel, és e haragos levelét kiegészítette a hatalmi elit egyes képviselőinek vélt vagy valós ismeretbeli hiányainak véleményezésével, valamint elemezte benne a környező országokban élő magyarság akkori, igen nehéz sorsát is.

A korszakbeli magyar, komolyzenét játszó zenekarok - Bors Jenőnek, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezérigazgatójának szavai szerint - „jelentős mértékben lemaradtak attól a színvonaltól, amely feltétlenül szükséges a magyar zenei kultúra nemzetközi hírnevének fenntartásához, valamint export-kötelezettségeink teljesítéséhez". Többek között ezen az okok miatt az év közepétől folyamatosan készültek tervek a kívánt magasabb színvonal eléréséhez. Petur Györgynek, a Művelődési Minisztérium illetékes osztálya vezetőjének elképzelése szerint Új Magyar Filharmonikusok néven új, nemzetközi színvonalú zenekar jönne létre. Ezzel kapcsolatban a kérdés leginkább a Ferencsik János karmester által naggyá tett, ebben az évben az USA-ban koncertező Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) megmaradása, vagy felosztása lett. Az év végére két tervezetben kristályosodtak ki a megújítási elképzelések: az ÁHZ vagy beolvadt volna ebbe az önálló költségvetésű szervezetbe, vagy továbbra is különállóan működött volna (vagyis ez utóbbi esetében eggyel növekedett volna a zenekarok száma). A terveket az ÁHZ és a Zeneművész Szakszervezet vezetői előtt - szóban - december 12-én ismertette Petur Görgy. A szakmai közvélemény, valamint az így vagy úgy érintett zenekarok véleménye megoszlott az ügyben: az ÁHZ vezetői a megszüntetést elutasították, egyesek viszont támogatták azt, így például Lakatos Éva, az Országos Filharmónia múltból itt maradt igazgatója - feltételek teljesülése mellett - támogatta az elképzelést. Számos vita és tiltakozás után 1986 februárjára a Minisztérium levette a napirendről az 

Ugyanebben az időszakban, vagyis a nyolcvanas években a ceaușescu-i, sovén-kommunista Romániában - a teljes románosítás jegyében - nagyon erős magyarüldözés folyt. A magyarok minden tekintetben hátrányban és negatív megkülönböztetésben részesültek, és folyamatos terror alatt éltek. A rendkívül nehéz helyzet azonban még mindig távol állt a névtelen szerző által felemlegetett, az 1944-1945-ös Maniu-gárdisták által végrehajtott véres erdélyi magyarirtás eseményeitől. A magyar kormányzat növekvő aggodalommal és egyben elutasítóan figyelte a Ceaușescu-rezsim ténykedését, de a hivatalosan követett internacionalizmus ideológiája miatt beavatkozni nem akart, de nem is tudott volna.

Az ugyancsak megemlített korabeli Csehszlovákiában a romániai helyzetnél enyhébb mértékben, de szintén nemzeti homogenizációs törekvések érvényesültek ekkoriban, amelyek főleg a magyar iskolák kétnyelvűsítésére, az asszimiláció és a szlovakizáció kiterjesztésére irányultak. Ez ellen Duray Miklós vezetésével jogvédő csoport alakult, és ebben az évben is vívta harcát a csehszlovák hatalom ellen. A hivatalos Magyarország meglehetősen néma maradt.

A levelet szerkesztett változatban, valamint digitális képként is közöljük. Az előbbi esetében a nyilvánvaló elgépeléseket javítottuk, az ékezetes betűk hiányát jelzés nélkül pótoltuk. Szögletes zárójelben oldottuk fel viszont egyrészt az utónevek hiányát vagy rövidítését, másrészt a tévesen írt vezetékneveket. A híresebbnek és ismertebbnek tartott történelmi személyek esetében lábjegyzetbeli magyarázatot nem adtunk, ellenben a kevéssé ismert, ill. a levélben kiemelten megjelenített személyekről és fogalmakról rövid bemutatást adtunk.

A dokumentumot a miniszter titkárságán megfelelően iktatták, majd irattárba is helyezték. Említést érdemel, hogy a beadványra a titkárságvezető kézzel rávezette azt a mondatot, mely szerint: „Köpeczi et. [elvtárs] látta!".

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 31.

1911

Vízre bocsájtották a TitanicotTovább

1916

A jütlandi csata (skagerraki ütközet), az első világháború legnagyobb tengeri csatája a dán Jylland-félsziget közelében, a brit és német...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!
 

Az ArchívNet frissen megjelent idei második lapszámában négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek család-, (kultúr)diplomácia-, valamint politikatörténet számára biztosíthatnak további ismeretanyagot. Jelenlegi számunk különlegessége, hogy nemcsak két, eddig még nem publikált interjút közlünk, ezzel engedve teret az oral history számára, hanem egy olyan, komplex képi-szöveges forrást is bemutat egyik szerzőnk, amely a 20. század gyorsan változó nagypolitikai helyzetének egy megmaradt lenyomata.

Éppen ez utóbbi ismertetés forrása keletkezett a legkorábban. Segyevy Dániel (térképész, Herder-Institut für historische Ostmitteleuropaforschung) saját tudományának diszciplínája szerint mutat be egy 1941-ben publikált szovjet térképet, amelynek különlegessége, hogy Moszkva akkori sajátos nagypolitikai álláspontjának a lenyomata. Ez a helyzet gyorsan megváltozott, ugyanakkor a bemutatott térkép azt az álláspontot-állapotot tükrözi, amely értelmében a Szovjetunió csak a második bécsi döntés területi változásait ismerte el, míg az elsőét nem.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) az 1956-ot követő megtorlások időszakába kalauzolja el az olvasót publikációjában. Az általa ismertetett források központi szereplője Szénási Géza, aki 1957-ben mint legfőbb ügyész működött. Pozíciójából adódóan volt rálátása a megtorló intézkedésekre, és az ezekkel kapcsolatos gondolatait foglalta össze Biszku Béla belügyminiszternek. Levelét nem ad acta kezelte a szaktárca, hanem megvizsgálták Szénási észrevételeit.

A hidegháborús időszakban a befolyásszerzés egyik módszere volt a különböző harmadik világbeli országok egyetemistái számára juttatott ösztöndíjak rendszere. Magyarország a szovjet blokk részeként szintén élt ezzel a módszerrel. Farkas Dániel (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) forrásismertetésében a bolíviai-magyar ösztöndíjprogramra vonatkozó dokumentumokat mutat be, köztük egy olyan diplomáciai jelentést is, amely Bolívia első állandó magyarországi diplomáciai képviselőjétől származik.

A Jankovich, Károlyi és Apponyi családok fordulatokkal teli 20. századi történetéhez hozza közelebb az olvasót két, eddig még nem publikált interjúval Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár). Jankovich Ilona és Jankovich-Blanquet Ilona saját szavaikkal mutatják be, hogy miként alakult családjuk sorsa a magyarországi kommunista hatalomátvételt követően a franciaországi emigrációban.

Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2025. május 30.

Miklós Dániel
főszerkesztő