Megalakult a Magyar Cserkészcsapatok Háborús Bizottsága, dr. Papp Gyula elnökkel az élén.Tovább
Az „ordas eszmék” éledésének példája a nyolcvanas évekből
„Itt, ahol 1965-ben 40 évi szolgálat után 2000 forinttal rúgták seggbe [a] tanáromat, ahol a takarítónőnk kiemelt nyugdíjat kap, mert a fia főkatona, olyan Cinege féle barom. Cinege [Czinege Lajos] legutóbbi beszédében „imperistákat“ mondott 1985-ben. Ahol naponta nyalják ki valamelyik orosz seggét, ahol internacionalizmus címén szaporítják a nemzetiségeket, Romániában baltával fejezték le a magyarokat, szegény Kós Károly is alig tudott megmenekülni 1945-ben. Hogy ma mi van, arról jobb nem beszélni, mert hiába szorul ökölbe az ember keze. A hős szlovákok is vígan hamisítják a történelmet.“
Bevezetés
A magyarországi pártállam létezésében a nyolcvanas éveket egyre érzékelhetőbben jellemezte a politikai-társadalmi erjedés. A növekvő elégedetlenség az államszervezetnél keletkezett iratokban „lecsapódott", és képletesen szólva e dokumentumok egyfajta lakmuszpapírként is funcionálnak: ugyanis gyakran tartalmazzák a lakosság írásban megfogalmazott gondolatait. Természetesen az egyébként jelentős számú beadvány nem reprezentatív módon ad számot az állampolgárok gondolkodásáról.
A művelődésügy az említett társadalmi folyamatok vizsgálatában kiemelt szerepet játszik. A legkülönbözőbb politikai döntések az oktatásban, a kulturális életben közvetett vagy éppen közvetlen változásokat generáltak, és a kulturában végrehajtott szándékos módosítások is gyakran kavartak indulatokat. A változások ellenzői (ritkább esetben a helyeslői) a művelődést érintő esetekben nagyobb bátorsággal ragadtak tollat, és írták meg véleményüket a helytelennek vélt történésekről, mint egyéb helyzetekben.
Köpeczi Béla 1982 és 1988 között tevékenykedett művelődési miniszterként, és erdélyi származású művelt tudósként, politikusként nagyobb közbizalmat élvezett hasonló beosztású (elv)társainál. Számos névtelen vagy névvel megadott levelet kapott magánemberektől, a legkülönbözőbb témákban és a legváltozatosabb stílusban, de általában az őszinte felháborodás
A miniszter iratai közül most közölt dokumentum egy névtelen levél. Szerzője az 1985-ös év végén egy, a komolyzenei életet átalakítani kívánó terven háborodott fel, és e haragos levelét kiegészítette a hatalmi elit egyes képviselőinek vélt vagy valós ismeretbeli hiányainak véleményezésével, valamint elemezte benne a környező országokban élő magyarság akkori, igen nehéz sorsát is.
A korszakbeli magyar, komolyzenét játszó zenekarok - Bors Jenőnek, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat vezérigazgatójának szavai szerint - „jelentős mértékben lemaradtak attól a színvonaltól, amely feltétlenül szükséges a magyar zenei kultúra nemzetközi hírnevének fenntartásához, valamint export-kötelezettségeink teljesítéséhez". Többek között ezen az okok miatt az év közepétől folyamatosan készültek tervek a kívánt magasabb színvonal eléréséhez. Petur Györgynek, a Művelődési Minisztérium illetékes osztálya vezetőjének elképzelése szerint Új Magyar Filharmonikusok néven új, nemzetközi színvonalú zenekar jönne létre. Ezzel kapcsolatban a kérdés leginkább a Ferencsik János karmester által naggyá tett, ebben az évben az USA-ban koncertező Magyar Állami Hangversenyzenekar (ÁHZ) megmaradása, vagy felosztása lett. Az év végére két tervezetben kristályosodtak ki a megújítási elképzelések: az ÁHZ vagy beolvadt volna ebbe az önálló költségvetésű szervezetbe, vagy továbbra is különállóan működött volna (vagyis ez utóbbi esetében eggyel növekedett volna a zenekarok száma). A terveket az ÁHZ és a Zeneművész Szakszervezet vezetői előtt - szóban - december 12-én ismertette Petur Görgy. A szakmai közvélemény, valamint az így vagy úgy érintett zenekarok véleménye megoszlott az ügyben: az ÁHZ vezetői a megszüntetést elutasították, egyesek viszont támogatták azt, így például Lakatos Éva, az Országos Filharmónia múltból itt maradt igazgatója - feltételek teljesülése mellett - támogatta az elképzelést. Számos vita és tiltakozás után 1986 februárjára a Minisztérium levette a napirendről az
Ugyanebben az időszakban, vagyis a nyolcvanas években a ceaușescu-i, sovén-kommunista Romániában - a teljes románosítás jegyében - nagyon erős magyarüldözés folyt. A magyarok minden tekintetben hátrányban és negatív megkülönböztetésben részesültek, és folyamatos terror alatt éltek. A rendkívül nehéz helyzet azonban még mindig távol állt a névtelen szerző által felemlegetett, az 1944-1945-ös Maniu-gárdisták által végrehajtott véres erdélyi magyarirtás eseményeitől. A magyar kormányzat növekvő aggodalommal és egyben elutasítóan figyelte a Ceaușescu-rezsim ténykedését, de a hivatalosan követett internacionalizmus ideológiája miatt beavatkozni nem akart, de nem is tudott volna.
Az ugyancsak megemlített korabeli Csehszlovákiában a romániai helyzetnél enyhébb mértékben, de szintén nemzeti homogenizációs törekvések érvényesültek ekkoriban, amelyek főleg a magyar iskolák kétnyelvűsítésére, az asszimiláció és a szlovakizáció kiterjesztésére irányultak. Ez ellen Duray Miklós vezetésével jogvédő csoport alakult, és ebben az évben is vívta harcát a csehszlovák hatalom ellen. A hivatalos Magyarország meglehetősen néma maradt.
A levelet szerkesztett változatban, valamint digitális képként is közöljük. Az előbbi esetében a nyilvánvaló elgépeléseket javítottuk, az ékezetes betűk hiányát jelzés nélkül pótoltuk. Szögletes zárójelben oldottuk fel viszont egyrészt az utónevek hiányát vagy rövidítését, másrészt a tévesen írt vezetékneveket. A híresebbnek és ismertebbnek tartott történelmi személyek esetében lábjegyzetbeli magyarázatot nem adtunk, ellenben a kevéssé ismert, ill. a levélben kiemelten megjelenített személyekről és fogalmakról rövid bemutatást adtunk.
A dokumentumot a miniszter titkárságán megfelelően iktatták, majd irattárba is helyezték. Említést érdemel, hogy a beadványra a titkárságvezető kézzel rávezette azt a mondatot, mely szerint: „Köpeczi et. [elvtárs] látta!".
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt szeptember 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Az ArchívNet új számmal jelenik meg a szeptember beköszöntével. Ezúttal leginkább a hétköznapi küzdelmek világába kalauzolják el az olvasót a megjelent forrásismertetések. Legyen szó akár a saját megélhetésükön javítani kívánó fiumei tisztviselőkről, egy államfordulatot éppen átélt kárpátaljai lakosokról, vagy éppen az államhatalom restriktív intézkedései ellenére is működő római katolikus egyházról és annak tagjairól. S arra nézve is láthatunk egy esetet, hogy a hétköznapok újságolvasóinak és maguknak az újságíróknak köszönhetően hogyan válhatott valaki „sikertelen bűnözővé” száz évvel ezelőtt.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) az Osztrák-Magyar Monarchia fiumei tisztviselőinek és alkalmazottainak meglehetősen komplex világát mutatja be. Forrásismertetésében nagyrészt a mai Rijekában őrzött iratokra támaszkodva tárja az olvasók elé, hogy az említett állami tisztviselők és alkalmazottak milyen módon kívánták orvosolni – többek között kérvények megfogalmazásával – egzisztenciális nehézségeiket.
A dualizmus bő ötven événél sokkal rövidebb időszak, mindössze hét hónap változásainak eredményét ismerteti írásában Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet). Publikációjában két, 1939 októberében papírra vetett hangulatjelentést mutat be, amelyek az 1939 márciusának közepén ismét magyar uralom alá került Kárpátalja gazdasági, szociális és politikai viszonyairól, illetve a helyben tapasztalt helyzet változásáról adnak számot.
Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) friss forrásismertetésében a Zágon József és Kada Lajos közötti levelezésből mutat be újabb részleteket. Ezúttal Zágon Lajosnak a magyarországi katolikus egyház 1961-1971 közötti helyzetéről szerzett információit adta közre. A korabeli budapesti vezetés folytatta az 1940-es évek végén megkezdett egyházellenes politikáját, azonban tárgyalt tíz év mégsem tekinthető monoton időszaknak a magyarországi katolikus egyház szempontjából, mivel a Vatikán és a Magyar Népköztársaság 1964-ben megállapodást kötött egymással, valamint lezajlott a II. Vatikáni Zsinat magyar püspökök részvételével.
Halász János (levéltári referens, Kulturális és Innovációs Minisztérium) forrásismertetésének második részében a már megismert „Kloroformos Bandi” ékszerrablási ügyének magyarországi tárgyalása kerül a reflektorfénybe, valamint az, hogy éppen a „kloroformos” jelző miként bélyegezte meg Faragó Andrást, és hogy ebben mekkora szerepe volt a korabeli sajtófogyasztásnak.
Idei negyedik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Továbbra is él ugyanakkor felhívásunk korábbi és leendő szerzőink felé: az ArchívNet szerkesztősége várja a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2023. szeptember 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő