Egy kommunista parancsnok a magyar határról

Vági Lajos alezredes visszaemlékezése

„Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg. Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál. Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Bevezetés

visszaemlékezése a II. világháború magyarországi befejezése utáni zavaros időszakról ad egyfajta, szubjektív képet a határőrség 1946. évi létrehozásáig. A memoár segíthet árnyalni a korról alkotott képet. Az irat nem tartalmaz keltezést, feltehetően a hatvanas évek elején keletkezett.

Vági, mint a nácizmus üldözöttje megjárta a Bergen-belseni haláltábort, tagja volt a partizánszövetségnek is, így érthető a szövegből kitűnő kommunista elkötelezettsége. A dokumentum megértéséhez nélkülözhetetlen néhány köztörténeti adalék ismerete. A fegyverszüneti szerződés 1945. január 20-ai moszkvai aláírását követően kerülhetett sor a magyar honvédség és ezen belül a határ őrzését ellátó alakulatok újjászervezésére. A határok őrzése az állam létét szimbolizálta. A nyitott határok veszélyeztették az ország politikai, gazdasági, közbiztonsági érdekeit.

A fegyverszüneti egyezményben Magyarország vállalta, hogy aktívan részt vesz a Németország elleni háborúban, és fegyveres erőit e célból a szövetséges (szovjet) főparancsnokság rendelkezésére bocsátja. Az egyezmény értelmében Magyarország kötelezte magát, hogy „Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia általa megszállt területéről” visszavonja a magyar csapatokat és hivatalnokokat



A határőrség megszervezését a Honvédelmi Minisztérium [popup title="1945. február 23-án kiadott rendelete szabályozta." format="Default click" activate="click" close text="A béketábor magyar hadserege. Szerk. EHRENBERGER RÓBERT. Bp., 2001. (Iratok az I. fejezethez, 5. dokumentum – Vörös János honvédelmi miniszter rendelete a határportyázó alakulatok felállításáról, szervezeti tagozódásáról.) – „A honvéd határőrség határszolgálatot ellátó járőreinek szakaszköteléke a „határőrs”, alosztály köteléke a „határportyázó század”. Általában 1–1 határportyázó század hatáskörletét 1–1 v[ár]m[egye] képezi. 50 km-nél nagyobb határkiterjedés esetén 1 vm.-ben két határportyázó sz[áza]d p[arancsnok]ság áll föl. A határ hosszúságától függ a határportyázó szd. határőrseinek száma. A határportyázó századok a területilletékes kieg[észítő] pság útján vannak a megfelelő kerületi pk-nak alárendelve.”"] Az intézkedés értelmében egy század működési területe egy vármegye határának hossza. Ha ez 50 km-nél nagyobb „határkiterjedés” volt, akkor két századot kellett szervezni. A századok felállítását közvetlenül a kiegészítő parancsnokságoknak kellett elvégezniük.

A Honvédelmi Minisztériumban az Elnökség hatáskörébe tartoztak a Határőrséggel kapcsolatos ügyek. A felelős parancsnok vitéz Benkő Sándor ezredes volt.

A határőrség megszervezéséről szóló rendeletet a HM szervezési osztálya a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot (SZEB) irányító szovjet parancsnoksággal „konzultálva” készítette elő. Figyelembe vették a jövő szempontjából a határőrizettel szemben támasztható követelményeket, a még folyó háborút, mint befolyásoló tényezőt, a régi magyar határőrizeti rendszert; a létszám és struktúra kialakításánál a határok hosszát, a terepviszonyokat. A várható határforgalmat és a határsértők számát még becsülni sem lehetett, mivel egészen más bel- és külpolitikai feltételek között kellett tevékenykednie az új magyar határőrségnek.

A régi magyar határőrizeti rendszert csak részben lehetett figyelembe venni. Az államhatár változásai miatt, továbbá, mert a hadműveletek során a régi határőrizeti és hadműveleti szervek felbomlottak, az épületek, műszaki berendezések nagy része odaveszett. Lényegében az alapokról indulva kellett az új határőrizeti szervezetet



Az államhatár ellenőrzését több határszakaszon a rendeletet megelőzően a helyi hatalom vezetői és a polgári hatóságok ideiglenes határőrizeti alakulatokat hoztak létre. Ezek később megszűntek, vagy beolvadtak a határvadász alegységekbe.

1945. március 17-én a Honvédelmi Minisztérium elrendelte a toborzottak behívását. Egyidejűleg úgy rendelkezett, hogy a határőrség csapatai egy kategóriába esnek a frontra induló hadosztályokkal a beosztott állomány életkori megoszlása tekintetében.

Az országot katonai szempontból ténylegesen irányító SZEB figyelemmel kísérte a határőrség fejlődését, és folyamatosan igényelte a HM tájékoztatását a határőrizet helyzetéről. Ezt bizonyítja Vörös János honvédelmi miniszter 1945. április 27-ei jelentése a határőrség szervezeti módosításáról, amiből kitűnik, hogy 150 őrsöt és 27 portyázó-századot kívántak szervezni az ország határőrizetére.

Kolesznyikov ezredes a SZEB nevében 1945. május 14-én újra tárgyalta a határőrség tevékenységét és a szervezeti változások végrehajtását, jóváhagyta a határőrség addigi tevékenységét és közölte, hogy a SZEB a határőrség számára 5000 fős létszámot engedélyez.

A határőrség felállítása három ütemben történt meg:
1. ütem, 1945. február–április: a miskolci 7. kerület, a debreceni 6. kerület és a szegedi 5. kerület területén jöttek létre határőrizeti alegységek.
2. ütem, 1945. március–május: a budapesti 1. és a pécsi 4. kerületnél alakultak meg a portyázó századok és őrsök. A dunántúli német ellentámadás miatt ennél a két kerületnél megszakadt a szervezés és csak később folytatódott.
3. ütem, 1945. május–június: ekkor került sor a nyugati határ lezárására, a határőrizet megszervezésére a székesfehérvári 2. és a szombathelyi 3. kerületnél 1945 nyarán megtörtént az osztrákf–magyar határ lezárása 4 portyázó századdal, 29 őrssel. A Hajmáskéren állomásozó 5. hadosztály állományából szervezték meg a soproni, szombathelyi, szentgotthárdi és lenti portyázó századot, amelyek június második felében kezdték meg működésüket.

Az 1945. év második felében érvényben lévő hadrend szerint a határőrség létszáma 5024 fő volt. A határőrizetet befolyásoló kül- és belpolitikai tényezők egyre inkább éreztették, hogy a határőrség egységei meglévő létszámukkal nehezen tudnak eleget tenni az egyre nehezebbé és bonyolultabbá váló feladataiknak.

1945–1946-ban, a német hadsereg és szövetségeseik szétvert csapatmaradványaiból létrejött fegyveres csoportok a határ mentén jelentős erőket kötöttek le. Ezek az általában 5-10 fős bandák elsősorban olyan katonákat tömörítettek, akik tartottak a megszálló hatalmak felelősségre vonásától. Lehetőleg kerülték a nyílt összecsapást a határőrséggel és a szovjet területbiztosító egységekkel, de létük zavarta a közbiztonságot, ezért felszámolásuk szükséges volt. A nagyobb felfegyverzett csoportok komolyabb veszélyt jelentettek, felszámolásuk 1945. második felétől gyorsult fel. A jelentések több száz, sőt ezerfős csoportokról tesznek említést. Fegyverzetükben a sorozatlövő fegyvereken túl gyakran nehéz fegyverek is voltak.

Több száz fős fegyveres csoportok támadása esetén a 30–60 fős őrsök vagy a felmorzsolódást, vagy a passzív szemlélő szerepét választhatták, hiszen a megtámadott őrs nem kaphatott időben segítséget. A telefonösszeköttetés teljesen a postai vonalakra épült, de ezeket sem állították helyre mindenütt. A szomszédos őrs gyalog vagy szekéren tudott 1-2 raj erejű erősítést küldeni, ha a megtámadott őrs küldönce eljutott hozzájuk.

Az újonnan megalakított határőrség legfontosabb feladata a szabad átjárás megakadályozása volt a határon, valamint a csempészet felszámolása, amely oly mértéket öltött, hogy veszélyeztette az ország gazdasági életének normalizálását.

A rendelkezésre álló viszonylag csekély létszám csak arra volt elegendő, hogy a határt megfigyelje, és azt is csak napi 12–14 órás szolgálattal. Másrészt a határmegfigyelés mélységi öve sem volt meg. A személyi állomány elenyésző hányada rendelkezett speciális határszolgálati kiképzéssel. A határvadászok folyamatosan harcban álltak a fegyveres határsértőkkel. Az őrsparancsnokok a veszélyeztetett irányokban járőrcsoportokat alkalmaztak, vagy több járőrt halló és hatótávolságba egymástól, így támadás esetén a járőrök képesek voltak egymás támogatására.

E nehézségek mellett az anyagi, technikai ellátottság hiánya jelentette a legnagyobb problémát. Elhelyezési gondok voltak, különösen a keleti, délkeleti és déli határok mentén. Általános jelenség volt a fegyverzet, a ruházat és a lakhatáshoz szükséges egyéb felszerelések hiánya. Nem volt jobb a helyzet az élelemellátás terén sem, amin úgy próbáltak segíteni, hogy az őrsök a földosztó bizottságoktól néhány hold földet igényeltek, és azon próbáltak gazdálkodni. Ez viszont a szolgálat rovására ment. A HM nem biztosította az őrsök pénzbeli ellátását sem. Az őrsparancsnok a cserealapként kapott sóval volt kénytelen kereskedni. A határszolgálat ellátásához szükséges technikai eszközellátottság is hiányos volt.

A SZEB helyi kirendeltségei, a szovjet csapatok segítséget nyújtottak a határőrség megszervezésében, a teljes kiépítéséig részt is vettek a határ biztosításában, ami persze ellenőrzést is jelentett a megbízhatatlannak tartott magyar csapatok felett.

1946 márciusában a SZEB elrendelte a magyar hadsereg létszámának csökkentését 25 0000 főre. A kormány az ország gazdasági helyzetéből kiindulva még kevesebbet, A határvadász alakulatok átszervezéséről szóló HM Eln.kat.pol. 102.000/1946. intézkedéssel a határportyázó századokat kivonták a kerületi parancsnokságok alárendeltségéből, és az újonnan megszervezett A rendelkezésre álló fegyverzeti felszerelés és a személyi állomány válogatott része a Határőrséghez került. Ezzel a határőrség egyértelműen kommunista vezetés alá került, amit szükség esetén fel lehetett használni egy „reakciós zendülés” vagy katonai ellenállás letörésére is.

A Határőrség parancsnoka Pálffy György ezredes lett, aki emellett a katonapolitikai osztályvezetői tisztségét is megtartotta. A határőrség vezérkari főnökévé Németh Dezső alezredest, a nevelési osztály vezetőjévé Loránt Imre századost nevezték ki. A határőrség parancsnoka közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozott, A korábban a kerületi parancsnokságok alárendeltségében felállított 27 határportyázó-századból és az új erőkből 14 határvadász-zászlóalj 50 század és 250 őrs tagozódású szervezet jött létre, valamint egy vasútbiztosító ezred, később zászlóalj. Ezzel a határőrség létszámát 10 000 főre emelték.

A Minisztertanács 4.353/194 számú rendeletével 1950. január 1-jei hatállyal a Határőrséget a frissen megalakult és neki közvetlenül alárendelt Államvédelmi Hatóság szervezetébe sorolta.
A határőrség élete a magyar rendvédelmi és katonai hagyományoktól eltérően az államvédelmi szervek kötelékében folytatódott. A hatalom korifeusai e téren is a szovjet példát, vagyis a szovjet határőrizeti és rendvédelmi szervezetet másolták.

 

Ezen a napon történt június 02.

1944

1944 – A Frantic fedőnevű légi hadművelet: A brit és amerikai légierő több csapást mér magyarországi célpontokraTovább

1948

1948 – Aláírják a magyar–szovjet katonai egyezményt.Tovább

1953

Londonban a Westminsteri apátsági templomban megkoronázták II. Erzsébet brit királynőtTovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők