Bevezetés

visszaemlékezése a II. világháború magyarországi befejezése utáni zavaros időszakról ad egyfajta, szubjektív képet a határőrség 1946. évi létrehozásáig. A memoár segíthet árnyalni a korról alkotott képet. Az irat nem tartalmaz keltezést, feltehetően a hatvanas évek elején keletkezett.

Vági, mint a nácizmus üldözöttje megjárta a Bergen-belseni haláltábort, tagja volt a partizánszövetségnek is, így érthető a szövegből kitűnő kommunista elkötelezettsége. A dokumentum megértéséhez nélkülözhetetlen néhány köztörténeti adalék ismerete. A fegyverszüneti szerződés 1945. január 20-ai moszkvai aláírását követően kerülhetett sor a magyar honvédség és ezen belül a határ őrzését ellátó alakulatok újjászervezésére. A határok őrzése az állam létét szimbolizálta. A nyitott határok veszélyeztették az ország politikai, gazdasági, közbiztonsági érdekeit.

A fegyverszüneti egyezményben Magyarország vállalta, hogy aktívan részt vesz a Németország elleni háborúban, és fegyveres erőit e célból a szövetséges (szovjet) főparancsnokság rendelkezésére bocsátja. Az egyezmény értelmében Magyarország kötelezte magát, hogy „Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia általa megszállt területéről” visszavonja a magyar csapatokat és hivatalnokokat

A határőrség megszervezését a Honvédelmi Minisztérium [popup title="1945. február 23-án kiadott rendelete szabályozta." format="Default click" activate="click" close text="A béketábor magyar hadserege. Szerk. EHRENBERGER RÓBERT. Bp., 2001. (Iratok az I. fejezethez, 5. dokumentum – Vörös János honvédelmi miniszter rendelete a határportyázó alakulatok felállításáról, szervezeti tagozódásáról.) – „A honvéd határőrség határszolgálatot ellátó járőreinek szakaszköteléke a „határőrs”, alosztály köteléke a „határportyázó század”. Általában 1–1 határportyázó század hatáskörletét 1–1 v[ár]m[egye] képezi. 50 km-nél nagyobb határkiterjedés esetén 1 vm.-ben két határportyázó sz[áza]d p[arancsnok]ság áll föl. A határ hosszúságától függ a határportyázó szd. határőrseinek száma. A határportyázó századok a területilletékes kieg[észítő] pság útján vannak a megfelelő kerületi pk-nak alárendelve.”"] Az intézkedés értelmében egy század működési területe egy vármegye határának hossza. Ha ez 50 km-nél nagyobb „határkiterjedés” volt, akkor két századot kellett szervezni. A századok felállítását közvetlenül a kiegészítő parancsnokságoknak kellett elvégezniük.

A Honvédelmi Minisztériumban az Elnökség hatáskörébe tartoztak a Határőrséggel kapcsolatos ügyek. A felelős parancsnok vitéz Benkő Sándor ezredes volt.

A határőrség megszervezéséről szóló rendeletet a HM szervezési osztálya a Szövetséges Ellenőrző Bizottságot (SZEB) irányító szovjet parancsnoksággal „konzultálva” készítette elő. Figyelembe vették a jövő szempontjából a határőrizettel szemben támasztható követelményeket, a még folyó háborút, mint befolyásoló tényezőt, a régi magyar határőrizeti rendszert; a létszám és struktúra kialakításánál a határok hosszát, a terepviszonyokat. A várható határforgalmat és a határsértők számát még becsülni sem lehetett, mivel egészen más bel- és külpolitikai feltételek között kellett tevékenykednie az új magyar határőrségnek.

A régi magyar határőrizeti rendszert csak részben lehetett figyelembe venni. Az államhatár változásai miatt, továbbá, mert a hadműveletek során a régi határőrizeti és hadműveleti szervek felbomlottak, az épületek, műszaki berendezések nagy része odaveszett. Lényegében az alapokról indulva kellett az új határőrizeti szervezetet

Az államhatár ellenőrzését több határszakaszon a rendeletet megelőzően a helyi hatalom vezetői és a polgári hatóságok ideiglenes határőrizeti alakulatokat hoztak létre. Ezek később megszűntek, vagy beolvadtak a határvadász alegységekbe.

1945. március 17-én a Honvédelmi Minisztérium elrendelte a toborzottak behívását. Egyidejűleg úgy rendelkezett, hogy a határőrség csapatai egy kategóriába esnek a frontra induló hadosztályokkal a beosztott állomány életkori megoszlása tekintetében.

Az országot katonai szempontból ténylegesen irányító SZEB figyelemmel kísérte a határőrség fejlődését, és folyamatosan igényelte a HM tájékoztatását a határőrizet helyzetéről. Ezt bizonyítja Vörös János honvédelmi miniszter 1945. április 27-ei jelentése a határőrség szervezeti módosításáról, amiből kitűnik, hogy 150 őrsöt és 27 portyázó-századot kívántak szervezni az ország határőrizetére.

Kolesznyikov ezredes a SZEB nevében 1945. május 14-én újra tárgyalta a határőrség tevékenységét és a szervezeti változások végrehajtását, jóváhagyta a határőrség addigi tevékenységét és közölte, hogy a SZEB a határőrség számára 5000 fős létszámot engedélyez.

A határőrség felállítása három ütemben történt meg:
1. ütem, 1945. február–április: a miskolci 7. kerület, a debreceni 6. kerület és a szegedi 5. kerület területén jöttek létre határőrizeti alegységek.
2. ütem, 1945. március–május: a budapesti 1. és a pécsi 4. kerületnél alakultak meg a portyázó századok és őrsök. A dunántúli német ellentámadás miatt ennél a két kerületnél megszakadt a szervezés és csak később folytatódott.
3. ütem, 1945. május–június: ekkor került sor a nyugati határ lezárására, a határőrizet megszervezésére a székesfehérvári 2. és a szombathelyi 3. kerületnél 1945 nyarán megtörtént az osztrákf–magyar határ lezárása 4 portyázó századdal, 29 őrssel. A Hajmáskéren állomásozó 5. hadosztály állományából szervezték meg a soproni, szombathelyi, szentgotthárdi és lenti portyázó századot, amelyek június második felében kezdték meg működésüket.

Az 1945. év második felében érvényben lévő hadrend szerint a határőrség létszáma 5024 fő volt. A határőrizetet befolyásoló kül- és belpolitikai tényezők egyre inkább éreztették, hogy a határőrség egységei meglévő létszámukkal nehezen tudnak eleget tenni az egyre nehezebbé és bonyolultabbá váló feladataiknak.

1945–1946-ban, a német hadsereg és szövetségeseik szétvert csapatmaradványaiból létrejött fegyveres csoportok a határ mentén jelentős erőket kötöttek le. Ezek az általában 5-10 fős bandák elsősorban olyan katonákat tömörítettek, akik tartottak a megszálló hatalmak felelősségre vonásától. Lehetőleg kerülték a nyílt összecsapást a határőrséggel és a szovjet területbiztosító egységekkel, de létük zavarta a közbiztonságot, ezért felszámolásuk szükséges volt. A nagyobb felfegyverzett csoportok komolyabb veszélyt jelentettek, felszámolásuk 1945. második felétől gyorsult fel. A jelentések több száz, sőt ezerfős csoportokról tesznek említést. Fegyverzetükben a sorozatlövő fegyvereken túl gyakran nehéz fegyverek is voltak.

Több száz fős fegyveres csoportok támadása esetén a 30–60 fős őrsök vagy a felmorzsolódást, vagy a passzív szemlélő szerepét választhatták, hiszen a megtámadott őrs nem kaphatott időben segítséget. A telefonösszeköttetés teljesen a postai vonalakra épült, de ezeket sem állították helyre mindenütt. A szomszédos őrs gyalog vagy szekéren tudott 1-2 raj erejű erősítést küldeni, ha a megtámadott őrs küldönce eljutott hozzájuk.

Az újonnan megalakított határőrség legfontosabb feladata a szabad átjárás megakadályozása volt a határon, valamint a csempészet felszámolása, amely oly mértéket öltött, hogy veszélyeztette az ország gazdasági életének normalizálását.

A rendelkezésre álló viszonylag csekély létszám csak arra volt elegendő, hogy a határt megfigyelje, és azt is csak napi 12–14 órás szolgálattal. Másrészt a határmegfigyelés mélységi öve sem volt meg. A személyi állomány elenyésző hányada rendelkezett speciális határszolgálati kiképzéssel. A határvadászok folyamatosan harcban álltak a fegyveres határsértőkkel. Az őrsparancsnokok a veszélyeztetett irányokban járőrcsoportokat alkalmaztak, vagy több járőrt halló és hatótávolságba egymástól, így támadás esetén a járőrök képesek voltak egymás támogatására.

E nehézségek mellett az anyagi, technikai ellátottság hiánya jelentette a legnagyobb problémát. Elhelyezési gondok voltak, különösen a keleti, délkeleti és déli határok mentén. Általános jelenség volt a fegyverzet, a ruházat és a lakhatáshoz szükséges egyéb felszerelések hiánya. Nem volt jobb a helyzet az élelemellátás terén sem, amin úgy próbáltak segíteni, hogy az őrsök a földosztó bizottságoktól néhány hold földet igényeltek, és azon próbáltak gazdálkodni. Ez viszont a szolgálat rovására ment. A HM nem biztosította az őrsök pénzbeli ellátását sem. Az őrsparancsnok a cserealapként kapott sóval volt kénytelen kereskedni. A határszolgálat ellátásához szükséges technikai eszközellátottság is hiányos volt.

A SZEB helyi kirendeltségei, a szovjet csapatok segítséget nyújtottak a határőrség megszervezésében, a teljes kiépítéséig részt is vettek a határ biztosításában, ami persze ellenőrzést is jelentett a megbízhatatlannak tartott magyar csapatok felett.

1946 márciusában a SZEB elrendelte a magyar hadsereg létszámának csökkentését 25 0000 főre. A kormány az ország gazdasági helyzetéből kiindulva még kevesebbet, A határvadász alakulatok átszervezéséről szóló HM Eln.kat.pol. 102.000/1946. intézkedéssel a határportyázó századokat kivonták a kerületi parancsnokságok alárendeltségéből, és az újonnan megszervezett A rendelkezésre álló fegyverzeti felszerelés és a személyi állomány válogatott része a Határőrséghez került. Ezzel a határőrség egyértelműen kommunista vezetés alá került, amit szükség esetén fel lehetett használni egy „reakciós zendülés” vagy katonai ellenállás letörésére is.

A Határőrség parancsnoka Pálffy György ezredes lett, aki emellett a katonapolitikai osztályvezetői tisztségét is megtartotta. A határőrség vezérkari főnökévé Németh Dezső alezredest, a nevelési osztály vezetőjévé Loránt Imre századost nevezték ki. A határőrség parancsnoka közvetlenül a honvédelmi miniszter alárendeltségébe tartozott, A korábban a kerületi parancsnokságok alárendeltségében felállított 27 határportyázó-századból és az új erőkből 14 határvadász-zászlóalj 50 század és 250 őrs tagozódású szervezet jött létre, valamint egy vasútbiztosító ezred, később zászlóalj. Ezzel a határőrség létszámát 10 000 főre emelték.

A Minisztertanács 4.353/194 számú rendeletével 1950. január 1-jei hatállyal a Határőrséget a frissen megalakult és neki közvetlenül alárendelt Államvédelmi Hatóság szervezetébe sorolta.
A határőrség élete a magyar rendvédelmi és katonai hagyományoktól eltérően az államvédelmi szervek kötelékében folytatódott. A hatalom korifeusai e téren is a szovjet példát, vagyis a szovjet határőrizeti és rendvédelmi szervezetet másolták.