Egy kommunista parancsnok a magyar határról

Vági Lajos alezredes visszaemlékezése

„Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg. Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál. Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Forrás - Vági Lajos visszaemlékezése

A felszabadulástól az 1946 márciusi átszervezésig szolgálatot teljesítő Határőrség munkáját értékelhessük, csatolnunk kell még a következő, „Függeléket” is, mert anélkül e kor tanulmányozója nem kaphatna arról hű képet.

Ha a portyázó századok megalakulását, szervezését és szolgálat teljesítését megérthessük, először is közelebbről kell megnéznünk a ker[ületi] Parancsnokságokat.

Ezek megszervezését a H. M. a Horthy hadsereg 7 vegyesdandáros (később hadosztály, majd hadtest) szervezés parancsnoksági helyén rendelte el.

Erre szükség volt az elhelyezés miatt (megfelelő helyiségek), nem lett volna azonban szükség az ottmaradt, vagy oda vissza-szivárgott, fél, vagy egészen fasiszta tiszti karra.

Ezek nagy része (Tisztelet a kivételnek) a HM zömével együtt azon fáradozott, hogy az igazoló bizottságok elé kerülendő „bajtársait” mentse, az egyenruha „égisze” alatt különféle valuta és élelmiszerüzérkedést végezzen, főleg azonban azt a nagy pillanatot várta, hogy az adott esetben fegyveresen is támadja az addig elért eredmények alapján kibontakozó szabadabb létünket.

Ilyen ker. Pság.-tól nem lehetett kívánni, hogy törődjön a határok védelmével. Szervezetszerűen volt egy határügyi előadó, ennek tevékenysége kimerült abban, hogy a HM-ből a portyázó századok részére küldött postát, illetve a századtól a HM-be címzett jelentést továbbította.

A Kieg. Pságok a portyázó századokhoz elsősorban a fogságból hazatért katonákból akartak rábeszélés folytán toborozni, ugyanezt tették a nyugatról hazatért és ott jelentkezettekkel is, és csak végső esetben hívtak be lehetőleg katonaviselt fiatalokat. Ha valaki nem vonult be, sajnos az akkori zűrzavar csak nehezen lehetett megtalálni.

A bevonulók megtartották egyenruhájukat, akik leszereltek kötelesek voltak az egyenruhát leadni, (kivételt képezett az elöljáróság által adott igazolás, hogy az illető polgári ruhával nem rendelkezik).

A portyázó századok és őrsök, zömmel a „trianoni” határnak megfelelően a legcélszerűbben helyezkedtek el, nagyjából még napjainkban is itt vannak az őrseink.

Mivel azonban a két bécsi döntés következtében a határok kifelé előbbre kerültek, most pedig az 1937-es „szűkebb” területre kellett visszajönni, itt a régi határvadász laktanyák már nem voltak meg, vagy át voltak már alakítva. A régebbi csendőrlaktanyákba a demokratikus rendőrség költözött. Így a portyázók sokszor szükségmegoldású elhelyezésben voltak.

A parancsnoki kar és általában a tiszti és tiszthelyettesi állomány zömmel a régi ténylegesek közül került ki.

Meg kell mondanunk, hogy igen sok volt közöttük derék, demokratikusan gondolkodó tisztakezű ember, de legnagyobb részük azért maradt a katonai pályán, hogy egy kis határmenti zugban elbújva várja meg, míg elmegy a „vihar”.

Ruházat vegyes, még polgári ruhadarabok is akadnak, Sokan viselik a régi hadsereg „zöld piros” határvadász hajtókát.

Lábbeliek rosszak.

Fegyverzet terén teljes anarchia. Golyószóró, a 31 M puska, 95 M Mannlicher, 35 M Mauser, vagy német 98 M Mauser vegyesen.

Lőszer gyűjtött.

Szabályzatok a régiek. Határszolgálatos utasítás szintén a régi „Bullak”

Élelmezés: még a legszükségesebb kalóriamennyiség is alig-alig van meg.

Ezen úgy segítenek, hogy a falvakban a Földosztó Bizottságok juttatnak az őrsöknek néhány holdat, és kezdetét veszi a „határőr belterjes gazdálkodás”. Ez viszont a szolgálat rovására megy, mert az állomány egy része disznót őriz, vagy kukoricát kapál.

Az őrsparancsnok ügyességén múlik, hogy tudja a vételezésnél cserére kapott egy vagy két mázsa sót élelmezésre váltani.

Beszélnünk kell még a szellemről is.

Ez is többféle.

Vannak őrsök, ahol az őrs pk. nem is kommunista, de becsületesen gondolkodó, és végigélve a közelmúlt rémségeit, a fasizmust igazi arcában mutatja be a sorállománynak.

Vannak viszont őrsök, ahol a foglalkozásokra való ki és bevonulásoknál még mindig irredentista, soviniszta, revizionista nótákat énekelnek.

Ahol a helyi Pártszervezet ügyesen ténykedik, ott azonnal meglátszik annak munkája.

De nem alszik a reakció sem. A földosztást végigszenvedett földbirtokos és a többi deklasszált elemek, sőt igen gyakran még a klérus is sikerrel tevékenykedik.

A szolgálat végrehajtásban vannak súlyos hiányosságok, sőt még súlyosabb szolgálati vétségek is. Előfordul a hazaárulás is.

Ilyen viszonyok között a határ hézagmentes lezárásáról nem beszélhetünk.

Jellemző erre a nyugatról visszaszivárgott és a népbíróságok előtt felelősségre vont igen sok háborús bűnös, vallomása, kik majdnem kivétel nélkül a nem kellő módon őrzött határokon keresztül szöktek vissza.

Ezt a helyzetet változtatta meg egy csapással az 1946. márciusi újjászervezés, amely a fasizmustól éppen, hogy csak megszabadult Magyarország államhatárának őrzését új alapokra fekteti.
(Vági Lajos alez. sk.)


Jelzet: HL. HM. Elnökség iratai 1945. 29255. sz. Visszaemlékezések 1945–1948. Vági Lajos alezredes visszaemlékezése.

Ezen a napon történt április 08.

1958

Az MSZMP KB Titkárságának március 14-ei határozata alapján megalakult a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Szervezeteinek Országos...Tovább

1964

Nyikita Szergejevics Hruscsov egy háromnapos hivatalos látogatás keretein belül Magyarországra látogatott.Tovább

1989

A nemzeti kerekasztalt előkészítő megbeszélés. A meghívott 14 társadalmi, politikai szervezet helyett mindössze hét részvételével kezdte...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők