Gertler Viktor filmterve az Állami Áruházról

„A film eszmei mondanivalója a szocialista kereskedelemnek a régi kapitalista kereskedelemtől való szöges eltérését mutatja be. Azt, hogy a mai kereskedelem célja a dolgozóknak legmesszebbmenő kielégítése minőség és mennyiség tekintetében egyaránt, szemben a kapitalista kereskedelem célkitűzéseivel, amely a dolgozók érdekeit figyelmen kívül hagyva, kizárólag a maga minél nagyobb hasznát nézte. Ezen belül rámutat a film államunk iparának erőteljességére és arra, hogy a dolgozók nyugodtan bízhatnak iparunk termelőképességében, és hogy a dolgozók szilárdan bíznak népi demokráciánkban."

Bevezető

Az ötvenes évek első felének magyar filmgyártását a hatalmat frissen megszerző kommunista politikai vezetés irányította. Az 1948-1949-es államosítást követően a filmipar minden területe - a sztálini szovjet mintának megfelelően - központosított rendszerben működött. Ebben az erősen ellenőrzött környezetben alakultak ki a korszak meghatározó filmtípusai - melyeket nem nevezhetünk a klasszikus értelemben vett műfajoknak - a termelési-film, a szabotázsfilm és az ideológiával áthatott történelmi film.

A kosztümös életrajzi filmekben a korszak álforradalmi szellemisége és a hősi múlt között húzott, erőltetett párhuzam áll a középpontban. A szabotázsfilmek a bűnügyi történetek elbeszélésmódját használják, központi elemük a régi rendszert szolgáló, vagy a nyugatról érkező „ellenség" leleplezése és megbuktatása. A termelési-film legfőbb feladata a termelési propaganda terjesztése, a munkaverseny-motívum hangsúlyozása, és a példaképteremtés többnyire könnyed stílusban előadva. A későbbiekben ezek az alaptípusok közelítettek egyre inkább műfaji filmekhez, melyekről ebben az időben még nem beszélhetünk, annak ellenére, hogy az 1953-ban elinduló lassú demokratizálódás hatása már a filmszakmában is kezdte éreztetni a hatását. Ebből a szempontból érdekes helyzetet jelez az 1952-ben forgatott és 1953. január 23-án bemutatott Állami Áruház c. film, mely korát megelőzve a propaganda mellett fontos szerepet szentelt az önfeledt szórakoztatásnak is. Részben ennek köszönhető példátlan sikere, 1957. december 31-ig összesen 4 millió 325 ezren látták a filmet - amit akkoriban csak a Civil a pályán tudott lekörözni 4 millió 766 ezres nézőszámával - a filmgyárat vidéki mozik százai zaklatták újabb és újabb kópiákért.

Az eredetileg színpadra íródott alkotást, Kerekes János operettjét, nagy sikerrel játszották a Fővárosi Operettszínházban, így jött az ötlet, filmet kell belőle készíteni. A forgatókönyvet Barabás Tibor, Darvas Szilárd, Gádor Béla - a korban ismert írók jegyezték, a dramaturg Halász Péter volt. A rendező Gertler Viktor az Ütközet békében és a Becsület és dicsőség című - esztétikailag erősen vitatható színvonalú - munkáival már igazolta feltétlen ideológia- és rendszerhűségét, ugyanakkor a szórakoztatás mestere is volt. A forgatókönyvön is változtatott, mert Révai Dezső, a Filmgyár igazgatója szerint a színdarab nem volt eléggé osztályharcos. A filmterv meg is felelt a korabeli elvárásoknak, de a végeredmény mégsem egy lecsupaszított termelési vígjáték lett. Talán azért sem, mert némiképp elterelte a figyelmet a napi valóságról. A forgatás éve 1952, a magyar gazdaság és társadalom legsötétebb időszakai közé tartozott: a lakosság legnagyobb része a szó legszorosabb értelmében éhezett, az áruhiány akuttá vált. Gertler Viktor filmterve a valójában a nem létező idilli boldogságot akarja bemutatni, de nála mégsem a direkt propaganda dominál. Mint filmtervében írja: „A film műfaja zenés vígjáték, amelyen végigvonul a derű és az optimizmus, amely boldog és szabad életünkből természetesen fakad. A film meséje, a környezet, amelyben játszódik, az egész téma, rendkívül alkalmas a zenének széles szerepeltetésére, ezért anélkül, hogy a zenés vígjáték műfaját megtörné, olyan helyeken, ahol a cselekményből fakadóan reális lehetőségek vannak a zene elhelyezésére, mindenütt bőven kívánok élni a zenei lehetőségekkel."


Miről szól végül is a film? 1952 nyarát írjuk, a néhány éve még magánkézben lévő áruházak már állami tulajdonban vannak. A város legszebb áruházába, a Diadal Állami Áruházba, ahol még a reakciós Dancs Frigyes az igazgató, több hónapos politikai továbbképzés után visszatér a jóképű, fiatal Kocsis Ferenc. Kocsis nem fogadja el az irodai állást, hanem eladó lesz a női konfekció osztályon. Észreveszi, hogy az áruház varrodája Dancs utasítására túl rövidre szabott zakókat és túl egyszerű női ruhákat gyárt. Ilonkával, aki a ruhákat tervezi, össze is vitatkoznak, de a két fiatal hamarosan szerelemre lobban egymás iránt.

Kocsis komoly összetűzésbe kerül Danccsal, aki ezért feljelenti őt a minisztériumban, Kocsist azonban megrovás helyett igazgatónak nevezik ki Dancs helyére. Új idők köszöntenek az áruházra, melyet egy váratlan fordulat zavar meg: az Amerika Hangja Rádió bemondja a rémhírt, hogy másnap bevonják az - akkor legnagyobb címletű - 100 Ft-os bankjegyeket, amelyek reggeltől nem érnek semmit. A rémhírnek felülő lakosság megrohanja az üzleteket. Dancs áruhiányra számítva feketézés céljából felvásárlást indít meg, ehhez rokonait és barátait is igénybe veszi.

Az áruházban elszabadul a pokol, a tömeg válogatás nélkül mindent összevásárol, a raktárkészlet gyors ütemben fogy. Mindent eladnak, még az évek óta a pincében porosodó árucikkeket is. Kocsis már majdnem bezáratja az áruházat, amikor az utolsó pillanatban érkező, áruval megrakott teherautók megmentik a helyzetet. A sok új áru láttán a felvásárlási láz pillanatok alatt véget ér, Dancs és az egész feketéző társaság pedig lebukik.

A délutáni rémálom alatt összeveszett Kocsis és Ilonka is kibékülnek, majd a tetőterasz szélén, lenézve a városra egy csókkal indulnak a boldog jövő felé.

Ebből a rövid összefoglalóból is kiderül, hogy a film nem szakít radikálisan a korábbi gyakorlattal, nincs arról szó, hogy valamiféle rendszerbírálatot fogalmazna meg, ugyanakkor újító nézőpontot használ. Gertler Viktor filmjében lényegében feje tetejére állítja a munkaverseny ábrázolását, az áruházban ugyanis nem a dolgozók versenyeznek, hanem a rémhíreknek bedőlő vásárlók, hiszen a termelési munkaversenyek sztahanovista hőseit nem lehetett kifigurázni, a „fogyasztásban-versenyzőket" viszont helyes volt gúny tárgyává tenni. A kortárs néző így felszabadultan és büntetlenül nevethetett a komikus helyzeteken, melyek azért végső soron a korszak jelszava, a „verseny" köré szövődtek.

A film nagy színészeket vonultat fel még a mellékszerepekben is, bár ez nem volt a rendezői elképzelés része, ám tény, hogy a film legnagyobb alakítását nem a főszereplő Gábor Miklós, hanem Glauziusz bácsi, azaz Feleki Kamill „hozta". Az Egy dunaparti csónakházban slágere mellett az ő Nem lesz szolga a kisunokám dala lett az év nagy zeneszáma.


A áruházi jelenetek az azóta lebontott Úttörő Áruházban és az Újpesti Áruházban készültek. A külső felvételeknél nagy hangsúlyt fektettek rá, hogy a háborús károk ne látszódjanak, azonban a lebombázott Erzsébet híd maradványai egy pillanatra így is felbukkannak.  

Az Állami Áruház megítélése változó, hiszen a propaganda és vígjáték határán mozog, egyesek számára az ideológia feltétlen követése sugárzik belőle, míg más vélemények szerint a születő bohózat előfutárának tekinthető, mely humorával már kilógott a korszak tucatfilmjei közül, és megágyazott a rendszerrel szemben tényleges kritikát megfogalmazó későbbi alkotásoknak. 

 

Kulcsszavak

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 31.

1909

A Titanic gőzhajót elkezdik építeni az írországi Belfastban.Tovább

1940

Horthy Miklós kormányzó fiát, Horthy Istvánt kinevezik a MÁV elnökévé.Tovább

1957

A MAFISZ megszüntette működését. Erről 29-én értesítették a megyéket.Tovább

1970

12 év Föld körüli keringés után a Csendes-óceánba csapódik az USA első műholdja, az Explorer–1Tovább

1987

A Szovjetunióban fellövik a Mir űrállomás csillagászati modulját, a Kvant–1-et.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők