Képgaléria megtekintéseIndia és Pakisztán békeszerződést írnak alá.Tovább
Hatósági huzavona Szondy vitéz miatt
avagy hirdess, reklámozz, fizess - de vajon miért és mennyit?
A kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon – közmondás politikai gyakorlatát nagyon jól ismerjük a múlt század első felének sajátosságaként. Az itt közölt, 1932-ből fennmaradt dokumentumokon keresztül, ha nem is egy zsíros panama sztoriba csöppenünk bele, de ízelítőt kaphatunk a fenti elvet követő hatósági ügyintézésről.
A hatóságok „packázása" már az ántivilágban is komoly gondot okozott az egyes embereknek és vállalatoknak. Az alábbiakban egy ilyen, az 1930-as évekből származó esetre hívjuk fel a figyelmet.
1932. augusztus 24-én a Britannia Szálló - a mai Radisson SAS Béke Szálló - igazgatója levélben kért állásfoglalást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától, mivel Budapest Székesfőváros Hirdetési Vállalata engedély megszerzésére és hirdetési díj megfizetésére szólította fel a részvénytársaságot egy 15m2 nagyságú megvilágított hirdetőtábla kihelyezése miatt, amellyel a cég Szondy söröző elnevezésű vendéglátó-ipari üzemét reklámozta. Levelében a szálloda igazgatója a Hirdetésügy egységes rendezése tárgyában kiadott szabályrendelet 4. §-ának c. és d. pontjaira hivatkozott, amely szerint engedély nélkül alkalmazhatók olyan címek, feliratok, hirdetések, amelyek ezen házban lévő üzletükre vonatkoznak. Az igazgató kiemelte azt a tényt, hogy a „HOTEL Britannia Szálló" felirat 20 éve látható az épület homlokzatán, ellene még semmilyen kifogás nem merült fel, továbbá a söröző táblája alatt a Magyar-Olasz Bank Rt. fiókjának a cégtáblái is megtalálhatóak , amelyeket szintén a szabályrendelet alapján helyeztek ki.
Az Iparkamara szeptember 7-én kelt válaszlevelében (a levél piszkozata szeptember 1-jei keltezésű) egyetértett azzal az érveléssel, hogy a szabályrendelet értelmében jelen helyzetben hirdetési díj nem szedhető, de megjegyezte: függetlenül attól, hogy saját ingatlanon saját üzletet hirdetnek és reklámoznak, ehhez a Tanácsnak, mint építési hatóságnak kell engedélyt adnia.
Ez ügyben Budapest Székesfőváros Hirdető Vállalatától szeptember 22-én újabb levél érkezett a Britannia Szállóhoz. Eszerint a helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy a szabályrendelet 4. §-a csak olyan reklámtáblákkal kapcsolatban alkalmazható, amelyek a fal síkjából nem állnak ki. Ennek alapján a hirdető vállalat megállapította, hogy a Szondy vitézt ábrázoló reklámgrafika 15 cm-en túl áll ki, ezért utána közterület-foglalási díj fizetendő. A levél írója azt is jelezte, hogy a legújabban kihelyezett reklámzászlócskák is díjfizetés alá esnek, és azok engedély nélküli kihelyezése szintén kihágás. A fenti levélre reagálva a Britannia Szálló szeptember 30-án újabb állásfoglalást kért a Kamarától, mivel a hirdető vállalat és a Kamara véleménye ellentétben állt egymással.
Az Iparkamara október 25-i feljegyzéséből kitűnik, hogy a helyszíni szemle során megállapították, a Szondy vitézt ábrázoló figura 15 cm-en túl tényleg eláll a fal síkjától, ezért utána közterület-foglalási díj fizetendő. A Kamara részéről ezt követően egy bizonyos Dr. Varró érintkezésbe lépett a szálló igazgatójával, hogy vegye fel a kapcsolatot a hirdetővállalat vezetőjével a díjfizetés ügyében, valamint megkérte a vállalat igazgatóját, hogy az ügyet kulánsan (előzékenyen) próbálja elintézni.
Arról, hogy ügy miként zárult, sajnos nem találtunk adatokat. Ismerve a korszakot, bizton állíthatjuk, hogy a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, vagyis a szálloda egy szerény összeg kifizetésével megoldotta ezt a kirívó hirdetési kihágást.
Ezen a napon történt július 03.
1970
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Beköszöntő
Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.
Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.
Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.
Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.
Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.
Budapest, 2020. június 16.
A szerkesztők