Hatósági huzavona Szondy vitéz miatt

avagy hirdess, reklámozz, fizess - de vajon miért és mennyit?

A kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon – közmondás politikai gyakorlatát nagyon jól ismerjük a múlt század első felének sajátosságaként. Az itt közölt, 1932-ből fennmaradt dokumentumokon keresztül, ha nem is egy zsíros panama sztoriba csöppenünk bele, de ízelítőt kaphatunk a fenti elvet követő hatósági ügyintézésről.

A hatóságok „packázása" már az ántivilágban is komoly gondot okozott az egyes embereknek és vállalatoknak. Az alábbiakban egy ilyen, az 1930-as évekből származó esetre hívjuk fel a figyelmet.

1932. augusztus 24-én a Britannia Szálló - a mai Radisson SAS Béke Szálló - igazgatója levélben kért állásfoglalást a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarától, mivel Budapest Székesfőváros Hirdetési Vállalata engedély megszerzésére és hirdetési díj megfizetésére szólította fel a részvénytársaságot egy 15m2 nagyságú megvilágított hirdetőtábla kihelyezése miatt, amellyel a cég Szondy söröző elnevezésű vendéglátó-ipari üzemét reklámozta. Levelében a szálloda igazgatója a Hirdetésügy egységes rendezése tárgyában kiadott szabályrendelet 4. §-ának c. és d. pontjaira hivatkozott, amely szerint engedély nélkül alkalmazhatók olyan címek, feliratok, hirdetések, amelyek ezen házban lévő üzletükre vonatkoznak. Az igazgató kiemelte azt a tényt, hogy a „HOTEL Britannia Szálló" felirat 20 éve látható az épület homlokzatán, ellene még semmilyen kifogás nem merült fel, továbbá a söröző táblája alatt a Magyar-Olasz Bank Rt. fiókjának a cégtáblái is megtalálhatóak , amelyeket szintén a szabályrendelet alapján helyeztek ki.

Az Iparkamara szeptember 7-én kelt válaszlevelében (a levél piszkozata szeptember 1-jei keltezésű) egyetértett azzal az érveléssel, hogy a szabályrendelet értelmében jelen helyzetben hirdetési díj nem szedhető, de megjegyezte: függetlenül attól, hogy saját ingatlanon saját üzletet hirdetnek és reklámoznak, ehhez a Tanácsnak, mint építési hatóságnak kell engedélyt adnia.

Ez ügyben Budapest Székesfőváros Hirdető Vállalatától szeptember 22-én újabb levél érkezett a Britannia Szállóhoz. Eszerint a helyszíni szemle során megállapítást nyert, hogy a szabályrendelet 4. §-a csak olyan reklámtáblákkal kapcsolatban alkalmazható, amelyek a fal síkjából nem állnak ki. Ennek alapján a hirdető vállalat megállapította, hogy a Szondy vitézt ábrázoló reklámgrafika 15 cm-en túl áll ki, ezért utána közterület-foglalási díj fizetendő. A levél írója azt is jelezte, hogy a legújabban kihelyezett reklámzászlócskák is díjfizetés alá esnek, és azok engedély nélküli kihelyezése szintén kihágás. A fenti levélre reagálva a Britannia Szálló szeptember 30-án újabb állásfoglalást kért a Kamarától, mivel a hirdető vállalat és a Kamara véleménye ellentétben állt egymással.

Az Iparkamara október 25-i feljegyzéséből kitűnik, hogy a helyszíni szemle során megállapították, a Szondy vitézt ábrázoló figura 15 cm-en túl tényleg eláll a fal síkjától, ezért utána közterület-foglalási díj fizetendő. A Kamara részéről ezt követően egy bizonyos Dr. Varró érintkezésbe lépett a szálló igazgatójával, hogy vegye fel a kapcsolatot a hirdetővállalat vezetőjével a díjfizetés ügyében, valamint megkérte a vállalat igazgatóját, hogy az ügyet kulánsan (előzékenyen) próbálja elintézni.

Arról, hogy ügy miként zárult, sajnos nem találtunk adatokat. Ismerve a korszakot, bizton állíthatjuk, hogy a kecske is jóllakott és a káposzta is megmaradt, vagyis a szálloda egy szerény összeg kifizetésével megoldotta ezt a kirívó hirdetési kihágást.

Ezen a napon történt február 28.

1957

Az Úttörő Központ kommunista frakciójával folytatott megbeszélésen kiderült: a többség nem híve az egységes szervezetnek, félnek a KISZ-...Tovább

1994

Az ENSZ által Bosznia-Hercegovina fölött elrendelt tiltott repülési zónában a Szövetség repülői lelőnek – a tilalmat megsértő – négy harci...Tovább

1997

Budapesten kitör a „Postabank-pánik”.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – II.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg egy másik művében –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának fő témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 6. szám első írásának szerzője, Tóth Judit azt mutatja be Tótkomlós példáján keresztül, hogy miként zajlottak le a Rákosi-korszakban a mezőgazdasági versenyek, és azok milyen szerepet töltöttek be az 1950-es években. Katona Klára rendőrségi iratok segítségével illusztrálja, hogyan élte meg a parasztság a konszolidálódó Kádár-rendszerben a téeszesítés befejezését. Tóth-Bartos András a magyar kormány 1940–1944 közötti észak-erdélyi birtokpolitikáját jellemzi, kiemelve, hogy a fő cél az erdélyi magyarság gazdasági pozíciójának megerősítése volt. Az ArchívNet alapvetően 20. századi, ritkább esetben a 19. század második feléből származó forrásokat közöl, ezúttal azonban kivételt teszünk Hegedűs István 18–19. századi forrásokat feldolgozó írásával. E dokumentumközlés ugyanis rávilágít a 20. századi magyar agrárkérdés történeti előzményeire. Nem kapcsolódik a tematikához, de érdekfeszítő a szám utolsó két írása is: Cseh Valentin a csepeli kikötőkomplexum működésének első időszakát vizsgálja, míg B. Stenge Csaba a Németországot megszálló amerikai csapatok és a menekült magyar nők kapcsolatának 1945 nyarán keletkezett verses emlékét idézi fel.

Budapest, 2019. december 20.

A szerkesztők