Jász vármegye 1919-ben?

Egy sajátos kezdeményezés Trianon árnyékában

„A napokban járt nálam a jászoknak egy küldöttsége, mely azt kérte tőlem, hogy addig is, amíg az országterület vármegyéinek újabb beosztása törvényhozási úton megtörténik, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye jászsági részeiből kormányrendelettel különálló s külön főispán által kormányzott közigazgatási terület alakíttassék.”

Bevezetés 

1919 szeptemberének a magyar állam története egyik legválságosabb szakaszát élte: a történeti Magyarország túl egy világháborún, egy polgári forradalmon és egy proletárdiktatúrán, idegen csapatok megszállása alatt épp széthullása küszöbén volt. A bizonytalan helyzetnek megfelelően igencsak különös egyéniség, 

 töltötte be a miniszterelnöki pozíciót - akárcsak közvetlen elődei és utódai, igencsak rövid ideig.

Az alább közölt dokumentumot Friedrich kormányfőként jegyezte, címzettje pedig belügyminisztere, a tragikus sorsú

akit 1919 után a kormányzó megsértése miatt börtönre ítélték, halálát később öngyilkosság okozta. A rövid forrásnak nincs igazán komoly köztörténeti jelentősége - különösképpen nem a fent vázolt történelmi idők változásait figyelembe véve -, arra azonban alkalmas, hogy, mint cseppben a tenger, egy különös művelődés- és társadalomtörténeti jelenséget felvillantson. Ez pedig nem más, mint a Magyarországon a 12. (egyes vélemények szerint a 13.) században letelepedett jászok „utódainak" a

A 20. század elejére a jászság már csak töredékesen volt leszármazottja az egykor a többségi magyarságtól viseletében, vallásában, életmódjában stb. eltérő jászoknak. Az évszázadok során azonban az etnikai tudatot az elnyert kiváltságok során fokozatosan váltotta fel a jogi alapú öntudat, ami különösen megerősödött az 1745. évi redemptio révén, ami új jogrendet, földtulajdont és társadalmi berendezkedést eredményezett. Az ekkor elnyert jászkun szabadság birtokolója - az, aki maga is pénzzel járult hozzá a megváltakozáshoz (latin néven: redemptus) - mentesült a földesúri függéstől és szabadparaszti jogállást kapott. Az etnikumhoz tartozás semmilyen szerepet nem játszott, ám bőszen hangoztatták a jász tudatot. 1848-1849 után a Habsburg-adminisztráció a forradalom számos vívmányát helybenhagyta, ill. továbbfejlesztette, megteremtve a polgári állam alapjait, amelyek aztán 1876-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével épültek ki végleg. Így 1848 után a jászok és kunok elhagyták rendi gyökerű kiváltságaikat, de azok emléke annál szívósabban élt tovább. A jász tudat ezzel harmadik szakaszába jutott: mint legendás aranykorra emlékeztek a kiváltságolt időszakra, és annak idealizált emléke a jelen sivárságával összevetve lépett elő kohéziós erővé.

A polgári Magyarország ugyanakkor programként tűzte ki célul a feudális eredetű kiváltságok felszámolását, amit azzal is elő kívánt segíteni, hogy a kiváltságolt területeket az egységesülő megyerendszerbe illesztette be. Bár a jászok és kunok, látva annak kilátástalanságát, egy idő után nem tiltakoztak a megyerendszerbe sorolásuk ellen, annyit azonban el akartak érni, hogy a Jászság és a két Kunság egy megyeként egyesüljön. Viszont az állam ügyelt arra, hogy ezt az egységet közigazgatásilag megbontsa. Míg a Kiskunságot Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyébe olvasztották be, addig a Jászság és a Nagykunság az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján létrejött Jász-Nagykun-Szolnok megye része lett, amelyet a korábban egyesített Heves-Külső-Szolnok vármegye Külső-Szolnok megyei része egészített ki. A megye székhelye Szolnok lett és nem Jászberény, ami mögött megint az állam tudatos fellépése húzódott meg. A jászok mindvégig határozottan tiltakoztak ez ellen, nem véletlen, hogy máig él az új vármegye akkor született elnevezése: „Muszáj vármegye". Hogy mennyire szívós volt ez a mindig újraformálódó, de soha el nem enyésző, nem halványodó jász öntudat, annak bizonyítékai a Friedrich által a belügyminiszter részére papírra vetett sorok. Eszerint „jászoknak egy küldöttsége" azzal kereste őt fel, hogy mivel úgyis átalakul az ország közigazgatása, hát létre lehetne hívni a jászsági részekből az önálló jász vármegyét. Erős öntudat - és ne legyenek kétségeink - igencsak beszűkült partikularizmus volt szükséges ahhoz, hogy ama bizonyos jászok az országot sújtó tragédia árnyékában ebbe az irányba tereljék gondolataikat. Talán nem érdektelen ezért e rövid közlés, hisz jól tükrözi, mennyire szívósan gyökeredzett az önállóság gondolata a Jászság lakosságának egyes rétegeiben. S ami külön érdekesség, az az, hogy a miniszterelnök az alábbiakkal továbbította Beniczkyhez a küldöttség beadványát (amit reményeim szerint idővel fellelek a Belügyminisztrérium iratanyagában): „Az ügyet azonban mindenesetre olyannak tartom, mely komoly megfontolást igényel."

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 02.

1907

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus (*1834)Tovább

1920

Szinyei Merse Pál magyar festőművész (*1845)Tovább

1933

Adolf Hitler feloszlatja a német parlamentet.Tovább

1943

Véget ér a sztálingrádi csata, a 6. német hadsereg megadja magát.Tovább

1957

Kádár János salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő