Jász vármegye 1919-ben?

Egy sajátos kezdeményezés Trianon árnyékában

„A napokban járt nálam a jászoknak egy küldöttsége, mely azt kérte tőlem, hogy addig is, amíg az országterület vármegyéinek újabb beosztása törvényhozási úton megtörténik, Jász-Nagykun-Szolnok vármegye jászsági részeiből kormányrendelettel különálló s külön főispán által kormányzott közigazgatási terület alakíttassék.”

Bevezetés 

1919 szeptemberének a magyar állam története egyik legválságosabb szakaszát élte: a történeti Magyarország túl egy világháborún, egy polgári forradalmon és egy proletárdiktatúrán, idegen csapatok megszállása alatt épp széthullása küszöbén volt. A bizonytalan helyzetnek megfelelően igencsak különös egyéniség, 

 töltötte be a miniszterelnöki pozíciót - akárcsak közvetlen elődei és utódai, igencsak rövid ideig.

Az alább közölt dokumentumot Friedrich kormányfőként jegyezte, címzettje pedig belügyminisztere, a tragikus sorsú

akit 1919 után a kormányzó megsértése miatt börtönre ítélték, halálát később öngyilkosság okozta. A rövid forrásnak nincs igazán komoly köztörténeti jelentősége - különösképpen nem a fent vázolt történelmi idők változásait figyelembe véve -, arra azonban alkalmas, hogy, mint cseppben a tenger, egy különös művelődés- és társadalomtörténeti jelenséget felvillantson. Ez pedig nem más, mint a Magyarországon a 12. (egyes vélemények szerint a 13.) században letelepedett jászok „utódainak" a

A 20. század elejére a jászság már csak töredékesen volt leszármazottja az egykor a többségi magyarságtól viseletében, vallásában, életmódjában stb. eltérő jászoknak. Az évszázadok során azonban az etnikai tudatot az elnyert kiváltságok során fokozatosan váltotta fel a jogi alapú öntudat, ami különösen megerősödött az 1745. évi redemptio révén, ami új jogrendet, földtulajdont és társadalmi berendezkedést eredményezett. Az ekkor elnyert jászkun szabadság birtokolója - az, aki maga is pénzzel járult hozzá a megváltakozáshoz (latin néven: redemptus) - mentesült a földesúri függéstől és szabadparaszti jogállást kapott. Az etnikumhoz tartozás semmilyen szerepet nem játszott, ám bőszen hangoztatták a jász tudatot. 1848-1849 után a Habsburg-adminisztráció a forradalom számos vívmányát helybenhagyta, ill. továbbfejlesztette, megteremtve a polgári állam alapjait, amelyek aztán 1876-ban, az Osztrák-Magyar Monarchia létrejöttével épültek ki végleg. Így 1848 után a jászok és kunok elhagyták rendi gyökerű kiváltságaikat, de azok emléke annál szívósabban élt tovább. A jász tudat ezzel harmadik szakaszába jutott: mint legendás aranykorra emlékeztek a kiváltságolt időszakra, és annak idealizált emléke a jelen sivárságával összevetve lépett elő kohéziós erővé.

A polgári Magyarország ugyanakkor programként tűzte ki célul a feudális eredetű kiváltságok felszámolását, amit azzal is elő kívánt segíteni, hogy a kiváltságolt területeket az egységesülő megyerendszerbe illesztette be. Bár a jászok és kunok, látva annak kilátástalanságát, egy idő után nem tiltakoztak a megyerendszerbe sorolásuk ellen, annyit azonban el akartak érni, hogy a Jászság és a két Kunság egy megyeként egyesüljön. Viszont az állam ügyelt arra, hogy ezt az egységet közigazgatásilag megbontsa. Míg a Kiskunságot Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyébe olvasztották be, addig a Jászság és a Nagykunság az 1876. évi XXXIII. törvénycikk alapján létrejött Jász-Nagykun-Szolnok megye része lett, amelyet a korábban egyesített Heves-Külső-Szolnok vármegye Külső-Szolnok megyei része egészített ki. A megye székhelye Szolnok lett és nem Jászberény, ami mögött megint az állam tudatos fellépése húzódott meg. A jászok mindvégig határozottan tiltakoztak ez ellen, nem véletlen, hogy máig él az új vármegye akkor született elnevezése: „Muszáj vármegye". Hogy mennyire szívós volt ez a mindig újraformálódó, de soha el nem enyésző, nem halványodó jász öntudat, annak bizonyítékai a Friedrich által a belügyminiszter részére papírra vetett sorok. Eszerint „jászoknak egy küldöttsége" azzal kereste őt fel, hogy mivel úgyis átalakul az ország közigazgatása, hát létre lehetne hívni a jászsági részekből az önálló jász vármegyét. Erős öntudat - és ne legyenek kétségeink - igencsak beszűkült partikularizmus volt szükséges ahhoz, hogy ama bizonyos jászok az országot sújtó tragédia árnyékában ebbe az irányba tereljék gondolataikat. Talán nem érdektelen ezért e rövid közlés, hisz jól tükrözi, mennyire szívósan gyökeredzett az önállóság gondolata a Jászság lakosságának egyes rétegeiben. S ami külön érdekesség, az az, hogy a miniszterelnök az alábbiakkal továbbította Beniczkyhez a küldöttség beadványát (amit reményeim szerint idővel fellelek a Belügyminisztrérium iratanyagában): „Az ügyet azonban mindenesetre olyannak tartom, mely komoly megfontolást igényel."

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt április 21.

1908

Frederick Albert Cook elsőként éri el az Északi-sarkot (Robert Peary egy évvel később követi, 1909. április 6-án).Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő