Képgaléria megtekintéseHorthy kormányzó Lakatos Géza vezérezredest nevezi ki miniszterelnökké, Sztójay Döme helyére.Tovább
Jelképek harca 1956-ban Magyarországon
"Szabadság! Itten hordozzák véres zászlóidat"
Az 1956. október 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc már az első percekben megkezdte a szovjet és kommunista jelképeknek, a zsarnokság díszleteinek az eltávolítását, megsemmisítését. Ezrével verték le a vörös csillagokat, tépték szét, égették el a vörös zászlókat, Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képeket. A Rákosi-címer kiiktatása az államéletből és a magyar zászlóból szintén azonnal megkezdődött. A lyukas zászló azóta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált.
Az 1956. okt. 23-án kitört magyar forradalom és szabadságharc az első percektől fogva megkezdte a gyűlölt szovjet és kommunista jelképeknek, a zsarnokság díszleteinek az eltávolítását, megsemmisítését. Ennek során ezrével verték le Budapesten és az országban a vörös csillagokat, tépték szét, égették el a vörös zászlókat, Rákosi, Marx, Engels, Lenin és Sztálin képeket, stb. Sztálin szobrának ledöntése Budapesten tulajdonképpen posztumusz zsarnokölés volt. A sztálini életmű fölött ítélt a magyar nép a világon először, és az ítélet halál volt.
A szovjet tagköztársaságok címerinek mintájára készült magyar Rákosi-címer, Alkotmány-címer kiiktatása az államéletből szintén azonnal megindult. A nemzeti zászló közepéből már október 23-án a Bem-téren kivágták a Rákosi-címert, mely a heraldika szabályai szerint csak jelvény volt, hiszen pajzsot nem tartalmazott. A Bem-téren előállított lukas közepű zászló azután örök időkre az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc jelképévé vált. Ilyen zászlók alatt vonult a tömeg a Margit-hídon át az Országház elé. Nagy Imre, elszörnyülködött a nemzeti zászlók erdejének látványán, amikor megjelent az Országház erkélyén. És megszólította az embereket: Elvtársak! Mire a nép visszazúgta: Nem vagyunk mi elvtársak! A kötelező kommunista megszólítást ekkor törölte el a felkelt nép.
A Kossuth-címer állami címerként való követelése már a sajtóban is megjelent 1956. október 22-én. Másnap a Bem-térre vonuló tömeg jelszavai között szerepelt: Kossuth címert akarunk! Ettől kezdve a forradalom és szabadságharc az élet minden területén bevezette, alkalmazta a Kossuth-címert.
A Kossuth-címer a forradalmi és szabad magyar állam címere lett a nemzet egyöntetű akaratából. A szovjet hadsereg támadása, 1956. november 4-e után uralomra emelt kollaboráns kommunista vezetés hónapokon keresztül ígérte a Kossuth-címer bevezetését az állami életbe. Az ígéret Kádár János szájából is elhangzott.
Elkészültek az országos főhivatalok Kossuth-címeres pecsétjei, iratainak fejléce, intézménytáblái stb. Városi, községi hivatalik és intézmények éltek a Kossuth-címer használatával, de legkevesebb kivésték a Rákosi-címert a pecsétjeikből, áthúzták, letakarták levélpapírjaikon. A kormány hivatalos lapja, a Magyar Közlöny fejlécén Kossuth-címerrel jelent meg, utoljára 1957. május 11-én. Az 1957. május 9-11-ig ülésezett országgyűlés ugyanis "alkotmánymódosítás" keretében elfogadta új államcímerül a Légrády Sándor által tervezett, úgynevezett Kádár-címert.
Addig követségeink külföldön a Kossuth-címert alkalmazták, például Párizsban, Stockholmban, Madridban. Az ausztráliai Melbourne-ben rendezett XVI. Nyári Olimpián a magyar csapat táborában a Kossuth-címeres zászló lengett, öltözékükön az díszelgett 1956. november 22. - december 8. között.
A honvédség magyar nemzeti ruhába öltöztetése is ott szerepelt a legkorábbi követelések pontjai sorában. Ez a magyar nemzeti uniformis ott élt a tömegek lelkében, akik megjárták az I. és a II. világháború csatatereit. A követelés az egyenruha minden részletére kiterjedt. A Bocskai-sapka volt az egyetlen elfogadható fejfedő a nemzet számára. A Honvédelmi Minisztérium 1956. október 31-től elrendelte a nemzeti rangjelzéseket is. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a magyar páncélosokra spontán módon felfestették a Kossuth-címert, akkor azt állíthatjuk, hogy egy hét alatt a harcokban megszületett az új magyar honvédség.
A nemzeti jelképpé nemesedett március 15. és október 6. ünnepnappá nyilvánítása is minden követelésben szerepelt. Ennek éle a kényszerrel ünnepeltetett április 4. és november 7. ellen irányult, mely napokat államilag munkaszüneti nappá nyilvánítot-tak. Az első az "1945-ös "felszabadulás" - egyébként helytelenül megállapított - napja, a második az oroszországi bolsevik forradalom napja, melyet a pravoszláv időszámításból átszámítva tettek októberről nálunk novemberre. Április 4-ről a magyar humor azt tartotta, hogy a törökök legalább nem ünnepeltették meg velünk Buda elfoglalásának napját. /aug. 29./
A forradalom és szabadságharc követelését, hogy március 15. nemzeti ünnep legyen, a Kádár-rendszer nem teljesítette. Viszont a megtorlás során többeket március 14-15-én végeztek ki, sűrűn aratott a halál október 23-24-én is.
A forradalom és szabadságharc kezdő napjának kultusza már 1956-ban megindult, a Honvédelmi Minisztérium házi nyomdája /Vörös Csillag/ még a népfelkelés napjaiban felvette az Október 23. Nyomda nevet.
A Himnusz, mint nemzeti ének és ima kodifikálása is szerepelt a pontokba szedett követelésekben. A Kádár-rendszer ezt sem teljesítette.
A forradalom és szabadságharc természetesen eltörölte az intézmények, vállalatok, hivatalok stb. nevéből a vezető kommunisták nevét, akár éltek, akár nem. Marx, Engels, Lenin, Sztálin, Rákosi stb. nevei tűntek el a terekről, utcákról és cégtáblákról egyik napról a másikra. Eltakarították nevezettek szobrait, Rákosit szobor alakjában lámpavasra akasztották. Sőt, Rákosi és Lenin képét kitették egy barikádra, hogy szembe nézzenek a támadó szovjet katonákkal. Az Üllői úton szemben a szovjetekkel felállították a szovjet katona torz alakját zsákmányolt szovjet hadfelszerelésből alkotva.
A véres zászlók hordozására többször is sor került a harcok idejében, melyek a felkelt magyarok harci szellemét felszították, erősítették. A fekete zászlók, szalagok, kendők és ruházat természetesen a gyász kifejezői voltak, melyekkel főleg a lányok, asszonyok éltek. A gyász és a hősi halottakra való emlékezés, emlékeztetés jelképe volt a sírokra és ablakokba helyezett mécses.
Fehér zászlók alatt közlekedtek az egyébként is fehér színű mentőautók, fehér köpenyben dolgoztak a harctereken az orvosok és más egészségügyi beosztottak. A megadásra kényszerült szabads&aacu te;gharcosok olykor kitűzték a fehér zászlót. A szovjetek és velük lévő kommunisták, ÁVO-sok sok esetben nem tisztelték a nemzetközileg ismert és tiszteletben tartott fehér jelzéseket és tüzet nyitottak az orvosokra, mentőkre, magukat megadókra.
Sajátos színfoltja az 1956-os forradalom és szabadságharc jelképtárának, hogy Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelő bázis parancsnoka 1956. november 7-én, a Nagy Októberi Forradalom évfordulóján! - kitűzette a csoport által ellenőrzött házakra a vörös zászlót is a magyar nemzeti zászlók mellé, miközben a szovjetekkel harcban álltak. Félreérthetetlen üzenet volt ez a szovjetekhez, hogy az igazi munkásforradalom Budapesten és Magyarországon zajlik, és hogy a szovjetek a másik oldalon, az igazi forradalom vérbefojtásának oldalán vannak.
Ezen a napon történt augusztus 29.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Az időrendet tekintve Kosztyó Gyula (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltára, történész, kutató, Erőszakkutató Intézet) publikációja az első, amelyben az akkor zajló országos események helyi lecsapódását mutatja be levéltári források segítségével: az 1918–1919-es impériumváltások okozta, finoman szólva is turbulens időszakának tiszadobi eseményeit – külön kiemelve az Andrássy-kastély feldúlását – prezentálja írásában.
Várdai Levente (történész muzeológus, Janus Pannonius Múzeum) különleges forrásra hívja fel a figyelmét ismertetésében: ausztráliai kutatóútja során bukkant rá egy eseményen elhangzott beszéd leiratára, amelyben az 1933-as gödöllői cserkész világtalálkozó egy Victoria állambeli résztvevője tekintett vissza az eseményre. A közölt forrás nemcsak a jamboree mindennapjait, vagy épp az európai út állomásait írja le, hanem az is kiolvasható belőle, hogy az 1930-as évek ausztrál fiataljai számára milyen „kultúrsokkot” jelenhetett a magyarországi tartózkodás.
Már a hidegháborús időszakból közöl forrást Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus), amely azonban kötődik a második világháború lezárását közvetlenül követő időszakhoz. Kada Lajos 1952-ben az Amerikai Magyar Katolikus Liga kérésére állította össze jelentését, amelyben az olaszországi magyarok helyzetéről számolt be, akik között még nagy számban voltak olyanok, akik menekültként érkeztek az országba, és még ekkor is különböző táborokban éltek.
Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésében olyan forrásokat mutat be, amelyek új információkkal szolgálhatnak Mindszenty József édesanyja, Kovács Borbála 1960-ben bekövetkezett halálával és temetésével kapcsolatban. Utóbbi esemény hozadéka volt, hogy a magyar külügyminisztérium fenyegető fellépése miatt az Associated Press és a Reuters tudósítói végül nem utaztak el a temetésre, amelyen amerikai követség tagjai nem, de francia és olasz diplomaták jelen voltak.
Szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet szerkesztősége továbbra is várja a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. július 23.
Miklós Dániel
főszerkesztő