Megjelenik az "Annalen der Physik"-ben Albert Einstein negyedik dolgozata „Függ-e a test tehetetlensége az energiájától?” címmel, és benne...Tovább
Mindszenty József alakja és ügye Zágon József Kada Lajosnak írt leveleiben (1962–1971) – II. rész
Zágon József 1962 és 1971 között Kada Lajos vatikáni diplomatával folytatott levelezéséből írásunk első részében már közzé tettük a Mindszenty-ügyre vonatkozó részeket. A tanulmány jelen második részében egy olyan, eddig még nem publikált levéltervezetet adunk közre Zágon levélgyűjteményéből, amely az 1964-es részleges megállapodást követően íródott. E forrás egyrészt tanúsítja Zágon és Mindszenty József szoros kapcsolatát, másrészt azt is mutatja, hogy Zágon József milyen hatással volt a bíboros véleményének alakulására.
Bevezetés
Kada Lajos által összegyűjtött Zágon-levelek között[1] van egy levéltervezet is, amelyet Zágon József a bíborosnak írt. Ezt feltételezhetően véleményezésre küldte meg Kadának, ezért kerülhetett Zágon összegyűjtött levelei közé. Az öt oldal terjedelmű íráson nincsen sem dátum, sem aláírás. Mindszenty bíboros megszólítása többnyire rövidítve, „E” betűvel szerepel (Eminenciád), de előfordul kiírva is. Az írógéppel írt szövegbe javításait kézzel írta Kada. A levéltervezet – tartalma és a levélgyűjteményben elfoglalt helye alapján – 1965 júniusában készülhetett, még a vatikáni megbízottak és a magyar kormány közötti tárgyalások folytatása előtt,[2] de már Mindszenty papszentelésének 50. évfordulója, vagyis 1965. június 12. után.[3] Zágon 1965. augusztus 19-én kelt levelében arról tájékoztatta Kadát, hogy a levelet megküldte Mindszentynek, amit az meg is kapott.[4] Az amerikai forrásokon alapuló dokumentumközlésekben eddig még nem találtuk nyomát ennek a levélnek. Mindszenty bíboros 1965. július 13-án Amleto Giovanni Cicognani bíboros államtitkárnak írt egy hosszú levelet.[5] Írásának római számmal jelzett második részére (amelyben a bíboros a megegyezés utáni helyzetről szól), úgy tűnik, hatással volt Zágon levele, mert a felvetett témák ugyanolyan sorrendbe követik egymást, mint Zágon tervezetében. Ez azt sejteti, hogy Mindszenty levelét, vagy legalábbis annak második részét, Zágon levelének kézhezvétele után, annak ismeretében írhatta.[6] Arra a kérdésre, hogy Zágon levele hogyan jutott el Mindszentyhez, eddig nem sikerült választ találni.[7] Kapcsolattartásukból azonban ismert, hogy Mindszenty bíboros is eddig ismeretlen módon juttatta el jókívánságait Zágon Józsefnek 1967-ben a Szent István Ház felszentelésekor.[8] Ezek alapján valószínűsíthető, hogy létezett köztük egy olyan kommunikációs csatorna, amelyre eddig a kutatás még nem derített fényt.
Mindszenty József bíboros
<Forrás: Time the Weekly Newsmagazine Vol. LIII No. 7, 1949. február 14.
Mindszenty bíboros ügyére vonatkozó információk, valamint Zágonnak ez az 1965-ben és később, 1967-ben a bíborosnak írt levelei jól mutatják, hogyan alakult álláspontja Mindszenty ügyével kapcsolatban. 1963-ban a Szentszék és a magyar kormány között megkezdett tárgyalások hírére Zágon számított arra, hogy Mindszenty Rómába jön, majd világossá vált előtte, hogy erre nem kerül sor. 1965-ben csalódott az 1964-ben megkötött ún. részleges megállapodásban,[9] mert a magyar egyház életében nem következtek be a remélt változások, sőt, a helyzet még rosszabb lett. Ekkor írt levelében arra buzdította Mindszentyt, hogy maradjon a követségen. Pár év múlva, 1967-ben, amikor az Egyesült Államok nagykövetének érkezése előtt Mindszenty határozott szándékot mutatott arra, hogy el akarja hagyni az amerikai követség épületét, levelében szempontokat adott neki ahhoz, hogy azt ne politikai indíttatásból tegye, hanem egyházias indokokkal, amelyek nem gyengítik, hanem erősítik életáldozatát. Végül 1971-ben Budapesten, VI. Pál pápa megbízásából személyes találkozásokon győzte meg Mindszenthyt arról, hogy tegyen eleget a Szentatya kívánságának, hagyja el a követséget, és menjen Rómába.
A tanulmányunk első részében közölt levelek (még ha nem is tartalmaznak olyan új információkat, mint a Zágon közreműködésének hatását tanúsító levéltervezet) jól láttatják, hogy 1962 és 1971 között hogyan változott Zágon helyzete Mindszenty ügyével kapcsolatban. 1963-ban, a tárgyalások megkezdésekor kívülállóként szerzett információkat, amelyek nem mindig voltak pontosak, míg 1971-ben az események alakításának egyik kulcsszereplője lett. Ami az évek során nem változott az az, hogy hűségesen, meggyőződése, lehetőségei és a legjobb tudása szerint igyekezett szolgálni a bíborost.
Dokumentum
Zágon József levéltervezete Mindszenty József bíborosnak, Róma, 1965
Zágon–Magánlevéltár VII: Zágon – Kada 23.
Eminenciás Urunk!
Engedje meg, hogy – lelkiismeretünk szavát követve –, rövid helyzetjelentést adjunk, mely részben az otthoni Egyház általános problémáit, részben Eminenciád speciális[10] esetét kívánja megvilágítani, ahogyan innen látjuk. [Úgy tűnik ugyanis, hogy a közeljövőben újból megindulnak a tárgyalások a Szentszék és a magyar kormány között s e tárgyalásoknak legfőbb pontja Eminenciád kihozatala az országból.][11]
1.)[12] A helyzet megértéséhez tartozik, hogy az Egyház is a „dialógusok” varázsában él.[13] A hídépítés lett a jelszó, kezdve az ortodoxoktól a protestánsokig, a zsidóktól az arabokig, a pogányoktól az ateistákig. Ma már mindenki szalonképes az Egyházban, közös kongresszusokat tartanak kommunistákkal, nem egyszer igen hátrányos következményekkel a katolikusok számára. Természtes, hogy ez a dialógus nem marad meg a filozófiai, természettudományi és szociológiai síkon, hanem áttevődik az egyházpolitikai vonalra is. Itt is dialógusok sora indul meg (Tunisz, Magyarország, Csehszlovákia, Jugoszlávia, sőt bizonyos fokig Oroszországgal is, pl. Slipij[14] esetében).
A kommunisták hamar felismerték ezt az új szellemi magatartást s már 1962 szeptemberében Hamvas és Brezanóczy útján tárgyalási készségüket fejezték ki a Szentszék előtt.[15] Legfőbb kívánságuk már akkor Eminenciád eltávolítása volt.
A tárgyalásoknak (és az ezt követő részleges megegyezésnek)[16] fő célja a Szentszék részéről az volt, hogy a püspöki kar újabb tagokkal gyarapodjon, hogy a hierarchia ki ne haljon Magyarországon és hogy az igen nehéz egyházi helyzetben legyenek újból a magyar katolikusoknak Istentől rendelt vezetői.[17] Amilyen magas volt a cél, olyan gyarló eszközöket választottak hozzá_ a szellemi erejében megrokkant, szenilis és politikailag a teljes kollaboráció híve, Hamvas Endre csanádi püspök lett a kalocsai érseki kinevezésével a Püspöki Kar feje a Szentszék akaratából is.[18] Brezanóczy Pál, egri apostoli adminisztrátor szintén közismert alakja a kormánnyal való szoros kollaborációnak, úgyszintén Cserháti Józsefről is köztudomású. hogy a kormány kedvelt embere. Bánk és Winkler félénk alaptermészettel bíró emberek.[19] Ezek (a)[20] kinevezéseknek egy része több szempontból következtetni enged(nek)[21] a tárgyalásokat folytató Mons. Casarolinak a kommunista taktikákban való (tapasztalatlanságára)[22] s az ebből folyó bizonyosfokú könnyelműségére.[23]
a.)[24] Hamvast látta, beszélt vele, politikai múltját is ismernie kellett s mégis őt neveztette ki kalocsai érsekké, mert a kommunisták választás elé állították: vagy Várkonyi marad, vagy jön Hamvas.[25] Nyilvánvaló, hogy nem lehetett (Hamvassal kapcsolatban)[26] politikai okokkal argumentálni.[27] De Hamvas fizikai állapota elég argumentum[28] lett volna arra, hogy a kommunistákat engedményre bírja,[29] ha ő is élt volna alternatívával vagy más jön (Hamvas helyett) vagy nem írjuk alá (a részleges megállapodást).[30] Ma ugyanaz folyik Hamvas alatt, mint folyt Várkonyi alatt, azzal a különbséggel, hogy Várkonyi esetében illegalitásra lehetett hivatkozni, Hamvas azonban magán hordja a hivatalos egyházi approbációt.[31]
b.) Súlyos mulasztásnak tűnik szemünkben, hogy (a promoveáltak[32] ellen emelt)[33] bizonyos erkölcsi kifogások, melyeknek puszta gyanúja máskor elegendő a jelölt elejtéséhez, a mai sokkal kényesebb szituációban nem nyertek alapos kivizsgálást. Hogy ennek milyen tragikus következménye lehet, arról felesleges beszélni.
c.) Ugyancsak súlyos hibának tartjuk, hogy a Szentszék képviselője elfogadta felvett jegyzőkönyvben foglalt állásfoglásoknak titokban tartását. A kinevezéseket a közvélemény a Hamvas-Brezanóczy-féle békemozgalmi politikának gyakorlati approbálásaként[34] értékeli s a papi békemozgalom ezt a tényt alaposan kihasználta. Hogy a Szentszék a jegyzőkönyvben elítélte a papi békemozgalmat, hivatalosan nem publikálták, az új püspökök pedig, akik előtt ez ismeretes, (…)[35] elfogadták beválasztásukat az Opus Pacisba (mely szervezet igazában nem létezik, csak fedőneve a Kat. Papok Békemozgalmának s részt vesznek a békemozgalmi üléseken.[36] Ezek után nem csoda, ha otthon (…)[37] az a közvélemény kezd kialakulni, hogy ez a bizantikus [sic!] államkiszolgáló Egyház valóban a Szentszék akarata (s a papi békemozgalom legalábbis megtűrt szervezet)[38]. A Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségének kisérletét, hogy az e téren uralkodó konfúziót eloszlassa, (…)[39] leintették, miután a magyar kormány az egyik adás ellen tiltakozott.
Hogy ebből milyen konfúziók származtak, elsősorban a Szentszékhez leghűségesebb világiak és egyháziak lelkében, mennyi belső vívódás és szenvedés jutott ki épen a legjobbaknak, azt nehéz volna leírni.
1.) Mons. Casaroli 1964. szeptember 19-i nyilatkozatában, melyet Budapestről visszatérve tétetett közzé az Osservatore Romanóban,[40] a tárgyalások tovább folytatására három feltételt tett: ha a kormány nagyobb szabadságot biztosít a hitoktatás terén, ha a kispapnevelés szabadabban folyik majd s ha a püspökök egyházmegyei kormányzata jobban mentesül az állami befolyástól, s mindezekre – úgy mond Mons. Casaroli – a kormányzat tett is ígéreteket, melyek ugyan nem fedik a Szentszék álláspontját, de azért értékeseknek tekinthetők.
Nos, az elmúlt hónapok igen keserve tapasztalatokkal szolgáltak a kormányzat toleranciáját illetően:[41]
a.)[42] december 12-én a MTI közölte, hogy Emődi László és Rózsa Elemér budapesti lakosokat hét más társukkal a rendőrség letartoztatta államellenes összeesküvés gyanúja (értsd: az ifjúsággal való foglalkozás, hitoktatás) miatt.[43] Ezek mind papok, éspedig részben jezsuiták, részben a Regnum munkaközösség tagjai. Január végén letartóztatták P. Mócsy Imrét,[44] áprilisban Halász Pius cisztercitát[45] (a volt borsodpusztai communitas superiorját[46]). Nem tudni mennyi pap van ma börtönben, de számításunk szerint számuk 20 körül van.[47]
b.) A hitoktatás ill. kispapnevelés terén ugyancsak voltak kellemetlen megszorítások: Szombathelyen akadályozták a templomi hitoktatást is, a veszprémi Ordinárius pedig körlevélben közölte,[48] hogy a hitoktatás a templomokban csak vasárnap az istentisztelt keretében és csak egy negyedóráig tartható (milyen állami törvények alapján, nem közölte),[49] az iskolákban, ahol 10-nél nincs több jelentkező, nem lehet hittant tanítani: ez eddig is előírás volt, az állam csak most, az aláírás után kezdi radikálisan végrehajtani a szabályt.[50] A kecskeméti piarista internátus (ahol most kb. 220 bentlakó növendék volt) a jövő tanévre csak százat fognak engedélyezni: itt is valami régi előírást foganatosítanak.[51] Hasonlót lehet hallani a debreceni leányiskola mellett létesített internátusról is. A kecskeméti internátus sorsa azért fájdalmas, mert kisszemináriumok hiányában, a püspökök odaküldték nagyrészt a kispapjelölteket.[52]
c.) A püspökök szabad egyházkormányzata is csak szép szó maradt. Kétségtelen, hogy egy pár helyen történetek változások jobb irányban[53] (így pl. a hírhedt Rozsáli Menyhért győri helynök „lemondott” hivataláról és ma budapesti Lehel-téri plébános),[54] Pécsett Nagy Ferencet sikerült helynökké kinevezni:[55] Egerben is Bordás Alfréd lett a helynök,[56] de ennél az esetnél a figyelő perplex marad, mert Bordás – úgy tűnik – múltját megtagadva, erős békepap lett. Ezen túl azonban pl. a kalocsai egyházmegyében, úgy, mint Rogács halála után[57] a pécsiben, egy nagy újjá rendezés történt, és a fontos plébánosi és irodaigazgatói állást militáns békepapok kapták, és így lehetne folytatni sok más egyházmegyében.
Ha tehát. Mons. Casaroli az 1964 szeptemberi nyilatkozata alapján állna, nem volna jogcíme a tárgyalások folytatására, s előbb kérnie kellene a kormányzattól, hogy tartsa meg ígéreteit.[58] Azonban pontosan a fordítottja áll: Mons. Casaroli azon az állásponton van, hogy mert az Egyház helyzete rosszabbra fordult Magyarországon a tárgyalások most ezért fontosak.[59]
1.) Bármilyen szokatlan nekünk ez az argumentáció,[60] a tárgyalások újrafelvételének ténye küszöbön áll. Elfogadva a célt is, a magyar egyházon való segítés gondolatát, furcsa konklúzióhoz jutunk, ha ennek lehetséges módjait kutatjuk.
A tavalyi tárgyalások semmi lényeges pontban nem hoztak eredményt, a kommunisták ragaszkodtak egyházellenes rendelkezéseikhez és eddigi gyakorlatukhoz. Nem valószínű, hogy 1964. szeptember 15-e óta engedékenyebbek lettek, hiszen[61] az otthoni tapasztalatok, amint a 2o) alatt kifejtettük, ennek ellenkezőjét mutatják.
Ha ennek ellenére Mons. Casaroli mégis a tárgyalások újrafelvétel mellett tör lándzsát, ennek többféle oka lehet. Ilyenek:
a.) egyes otthoni püspökök, főleg Hamvas és Brezanóczy, állami nyomásra és állami ígéretek hangoztatásával, kérik a tárgyalások folytatását. Mons. Casaroli ilyen intervencióra nagyon érzékeny, főleg, ha a megkezdett munkájának további sikerét láthatja a tárgyalások befejezésével.
b.) Mons. Casaroli engedménnyel próbálja a kommunistákat megnyerni, koncessióra[62] bírni. Itt felmerül a gondolat, nem tett-e ő is – a kormányhoz hasonlóan – élőszóbeli ígéretet, melyet most akar beváltani?
Mindkét esetben Eminenciád személyére megy a játék: Eminenciád távozását kívánja a kormány és ehhez szekundálnak[63] – fájdalom – egyes püspökök is, akik ebben önigazolásukat, politikájuk helyességét látnák, – s Eminenciád személyének feláldozása lenne az egyedül lehetséges engedmény Mons. Casaroli részéről. Így találkozik két elképzelés s mi nem kis keserűséggel látjuk ennek a fejleménynek előjeleit. E-d[64] 50 éves jubileumáról az Osservatore Romano méltatlan és szokatlan módon emlékezett meg, apróbetűs, hivatalos szövegre korlátozva [a] megemlékezést, minden állásfoglalás, méltatás nélkül.[65] A Szentatyának E-hoz intézett levelét – az eddigi gyakorlattól eltérően – nem hozzák nyilvánosságra,[66] az E-dért Rómában[67] mondott szentmisét felsőbb utasításra csak magyar körre kellett leszűkíteni kardinális felkérése nélkül stb.[68] Kis jelek, de sokatmondók.
Aki valamit el akar érni, az megtalálja a neki megfelelő érvet is. Ilyen a CJC 2147 kánonjára[69] alapozott odium gubernii,[70] kiegészítve az egyháztörténelem sok példájával, amikor a Szentszék a kormányok előtt persona non grata-vá[71] lett egyházfőket Rómába rendelt. Ezt akkor (is) megtették, ha az érdekelt egyházfő teljesen ártatlan volt. E-d esetében Mons. Casaroli az odium gubernii-t bizonyos fokig megalapozottnak[72] látja. Ezt a véleményét az E-dal való beszélgetés alapján formálta, amikor E-d erősen hangsúlyozta, milyen felelősséget érez a magyarság sorsáért – nemzeti vonalon is. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy E-d még mindig az ország első közjogi méltóságának tartja magát.[73] Ebben ő nemcsak egy divatját múlt politikai eszmét lát, hanem a mai kommunista kormányzat alapvető vádjának igazolását is, hogy t.i. a kormányzat E-ban elsősorban nem az egyházfőt, hanem a politikust látja. Úgy véli tehát, hogy a rendszer legfájóbb pontját segíti megoldani, ha E-d elhagyja az országot.
Számít arra, hogy a kormányzat ezért hálás lesz a Szentszéknek és következésképpen könnyíteni fog az otthoni egyház sorsán. Hogy ilyen ígéretek bőségesen elhangzottak a kormány részéről semmi kétség. Az 1964. szeptember 15-én aláírt részleges megegyezés – hogy ez egyáltalán megtörténhetett, mint az egyházon segíteni akaró tény (ha nem is érte el valójában célját) – igazában Eminenciád érdeme, mert szerintünk a kormány soha nem ült volna le tárgyalni a Vatikánnal, ha nem lett volna szívügye, hogy a „Mindszenty kérdést” megoldja.
Hogy mennyi naivitás kell ahhoz, hogy valaki elhiggye a kommunisták hálaérzetét, azt nem kell Eminenciádnak kifejtenünk. Inkább arra szeretnénk befejezésképpen rámutatni, hogy mi, akik elég jól vagyunk informálva az otthoni egyházi helyzetről és külföldön élve szintén le tudjuk mérni egy ilyen nagy horderejű ügynek nemzetközi és katolikus világ előtti súlyát – hogyan látjuk a megoldási módokat és utakat.
2.) Ha E-d meg akarja hozni ezt a nagy áldozatot egyházáért és népéért, annak két lényeges kellékkel kellene bírnia:
a.) A teljes rehabilitáció követelése, pertörléssel s nem amnesztiával.[74] Card. Stepinac is visszatérhetett volna zágrábi érseki székére, ha elfogadta volna a kormány által felajánlott amnesztiát.[75] Ő, nem érezve magát bűnösnek azokban, amik miatt elítélték, elvből sohasem fogadott el ilyen megoldást. Eminenciád ellen indított per az egész világot felrázta annak idején és a háború után az első igazi nagy tény volt, ami a kommunisták igazi arcát megmutatta sok kétkedőnek és sok szkeptikusnak. XII. Pius pápa nyilvánosan és ismételten elítélte a budapesti törvényszék eljárását és Eminenciádban azt az egyházfőt állította a világ közvéleménye elé, aki a hitért és az egyházért szenvedi csendes mártíromságát.[76] Ezt a történeti tényt nem lehet meg nem történté tenni, semmiféle okossági vagy politikai meggondolásból. Ha a kommunista rendszerek Sztálin halála után,[77] nagyon sok elítélt és kivégzett kommunistát rehabilitáltak, mert velük szemben nem őrizték meg a „szocialista igazságosságot” (Magyarországon között Rajk Lászlót és Kun Bélát)[78], akkor következeteseknek kell lenniők [sic!] s ugyanezt kell alkalmazniók [sic!] Eminenciád ügyében. Ezt kívánja elsősorban az egyház legszentebb presztizse.
b.) A magyar kormányzatnak biztosítania kell az egyház nagyobb szabadságát magyar földön. Ez nem utópia. Az egyház összehasonlíthatatlanul jobb helyzettel bír olyan kommunista országokban, mint kelet-Németország, Lengyelország és Jugoszlávia. Ha nem is kívánni (és úgysem tartanák meg), hogy olyan jogokat biztosítsanak az egyháznak, mint egy polgári demokráciában, de legalább annyit,[79] mely az egyház elemi[80] és hivatása betöltéséhez nélkülözhetetlen légkört teremthetne. Csak példaképpen citáljuk, mint következményeket: az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet (egyházi állások betöltéséről) eltörlését,[81] a hitoktatás, legalábbis is egyházi keretekben (templom és plébánia) való teljes szabadságát, a kereteken kívüli papok és szerzetesek problémájának megoldását, a békemozgalom feloszlatását vagy legalább hivatalos, nyilvános elítélését a Szentszék részéről és egy megbízható embernek (?)
Ha ezek a követelmények befejezett tények lesznek (és nem un. ködös hálából fakadó ígéretek)[82], Eminenciád áldozata nem volna hiábavaló még akkor sem, ha a kommunisták lassan újból kezdenek elölről e jogok lefaragását. Ezek nélkül viszont E-d kijövetele mind egyházi, mind nemzeti, mind egyéni szempontból érthetetlenné tenné az áldozatot. Hiszen E-dra a magyarság sanior pars-a[83] mint szimbólumra néz, és ez a szenvedésből és hűségből alakult jelkép menne tönkre, aminek otthon – elsősorban ez az, ami fáj – végzetes következményei lennének: jönne a temetők csendje, e reménytelenség, az elvi megalkuvás, a szellemi és erkölcsi lealjasulás. S világviszonylatban: ami az otthoni egyházi helyzettel kapcsolatban a világot még foglalkoztatja, az Eminenciád személye és sorsa. Ha E-d eljön, a magyar egyház helyzete megoldottnak látszik a minden (hírverés)[84] süket fülekre talál.
Szívből kívánunk E-nak annyi szenvedés után békességet, emberhez méltó külső életkörülményeket.[85] Nem kétséges, hogy Róma ezt biztosítaná. De nem volnánk reálisak, ha nem látnók [sic!] s nem volnánk egészen őszinték E-hoz, ha nem jeleznők, hogy ez az új lét, bármilyen kellemes külsőben is, de egy lelki, szellemi börtön lesz, némaságra, hallgatásra ítélve, amint Slipij és Beran kardinálisok példája mutatja.[86] Nem szeretnők [sic!], ha e körülmény be nem kalkulálásából Eminenciádat újabb csalódás s nem kevésbé nehéz kereszt várná külföldön.[87]
Elnézését kérjük, hogy mindezt a katolikus és magyar szívvel leírtuk, de úgy éreztük, hogy szavunkat ma E-hoz eljuttatni a mindkét forrásból jövő kötelességünk volt.
Szent bíborát [sic!]
[1] Az első részt lásd: Németh László Imre: Mindszenty József alakja és ügye Zágon József Kada Lajosnak írt leveleiben (1962–1971) – I. rész. ArchívNet, 2023. 1. sz. 8. sz. dokumentum – https://www.archivnet.hu/mindszenty-jozsef-alakja-es-ugye-zagon-jozsef-kada-lajosnak-irt-leveleiben-1962-1971-i-resz (utolsó letöltés: 2023. március 9.).
[2] A tárgyalások a Vatikán kezdeményezésére Rómában folytatódtak 1965. június 14–21. között. Szabó Csaba: A Szentszék és a Magyar Népköztársaság kapcsolatai a hatvanas években. Budapest, 2005, 253–271., 77. sz. dokumentum (1965. június 24.). A fogalmazvány az 1965. március 29-i levél után található. Ebben néhány téma (Rozsály kibuktatása, új püspökök beválasztása a békemozgalomba stb.) hasonló formában van megfogalmazva, mint a levéltervezetben.
[3] A papi jubileumra Zágon köszöntőt írt. Lásd Zágon József: Az aranymisés Mindszenty. Katolikus Szemle, 1965. 1. sz. 97–101.
[4] Zágon–Kada 26. Németh: Mindszenty József alakja… 8. sz. dokumentum.
[5] Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: Majd’ halálra ítélve, Dokumentumok Mindszenty József élettörténetéhez (CD melléklettel). Budapest, 2008, 988–1002., 305. sz. dokumentum (1965. július 13.).
[6] A levél igen hosszú (16 oldal), megírása hosszabb időt vehetett igénybe. Somorjai Ádám OSB – Zinner Tibor: A Szabadság térről Washingtonon át a Vatikánba – és vissza. Mindszenty József bíboros, prímás, esztergomi érsek követségi levelezése az Apostoli Szentszékkel, 1956–1971. Budapest, 2016 (Veritas könyvek 4.), 280., 656. jegyzet.
[7] A levélnek a Mindszenty Alapítvány levéltárában sincs nyoma. Köszönet az Alapítvány munkatársainak a közlésért.
[8] Mindszenty bíboros a Szent István Ház felszentelése alkalmából fejezte ki jókívánságait Zágonnak – lásd Somorjai – Zinner: A Szabadság térről… 458., 992. jegyzet.
[9] A megállapodásról lásd Balogh Margit – Fejérdy András – Szabó Csaba: Az 1964-es magyar-szentszéki részleges megállapodás. ArchivNet, 2018. 6. sz. – https://www.archivnet.hu/az-1964-es-magyar-szentszeki-reszleges-megallapodas (utolsó letöltés: 2023. május 5.).
[10] A lapszélen Kada Lajos javítása: „különleges”.
[11] A Szentszék és a magyar kormány közötti tárgyalások folytatására vonatkozóan Casaroli 1965. június 19-én adott át egy összefoglalót Prantner Józsefnek Rómában. Szabó: i. m. 251–252., 76. sz. dokumentum (1965. június 19.). Kada a mondatot szögletes zárójelbe tette, feltehetően azért, mert értesülhetett arról, hogy a tárgyalások újból megindultak.
[12] A „1.)” kézzel van betoldva.
[13] Zágon 1967-ben küldött levélében a gondolat visszatér: „A zsinat óta az egyháziak elvetették a kardot, a harc helyett a meggyőzés, a párbeszéd lett divattá.”
[14] Joszif Szlipij.
[15] A Mindszenty-ügy megoldását a II. Vatikáni Zsinat első ülésszakán (1962. október 11. – december 8.) is sürgették. Fejérdy András: Magyarország és a II. Vatikáni Zsinat, 1959–1965. Budapest, 2011 (Társadalom- és Művelődéstörténeti tanulmányok 43.), 205., 607-es jegyzet.
[16] A zárójelbe tett mondat kézzel ki van húzva.
[17] Ennek érdekében tartotta Zágon is fontosnak, hogy jó szívvel fogadja leváltását. Lásd forrásközlésünk I. részének 5. sz. dokumentuma.
[18] A részleges megállapodást követően nevezte ki a pápa az öt püspököt szeptember 15-én. A hír erről másnap jelent meg: Nostre informazioni. L’Osservatore Romano, 1964. szeptember 16. 1.
[19] A kinevezendő püspökökről a magyar fél részéről 1964 májusában született a döntés. Előterjesztés a Politikai Bizottság néhány időszerű egyházpolitikai kérdés megoldására. In: Szabó: i. m. 183–184., 53. sz. dokumentum (1964. május 6.). A Szentszék a jelöltekről nagyrészben támaszkodott a zsinati atyákra. Casaroli budapesti tárgyalásain is szerzett róluk információkat, és Mindszenty véleményét is kikérték. Fejérdy: Magyarország… 207. A kinevezett püspökök felszentelése 1964. október 28-án volt Budapesten. Lásd Öt magyar püspök szentelése a Bazilikában. Új Ember, 1964. november 1. 1.
[20] A zárójelbe tett szavak kézzel ki vannak húzva.
[21] A zárójelbe tett rész kézzel ki van húzva.
[22] A zárójelbe tett szó kézzel ki van húzva, a helyette kézzel betoldott szót nem lehet kiolvasni.
[23] A lap szélén két szó van betoldva, amiket nem sikerült kiolvasni. Casaroli diplomáciai készségének értékeléséhez lásd. Somorjai Ádám: Mindszenty József vagy Hamvas Endre? A vatikáni diplomácia, a budapesti rezsim és a Püspöki Kar: kiútkeresés 1963 tavaszán. Vigilia, 2009. 6. sz. 472–474., 17-es jegyzet.
[24] Az ábécé tagolás kézzel van betoldva.
[25] Várkonyi Imre (1916–1983) rektor, kanonok, 1961–1964 között kalocsai káptalani helynök, 1963–1983 között országgyűlési képviselő. Diós István: Lelkipásztoraink. 1945–2010 között elhunyt egyházmegyés és szerzetes papjaink. Budapest, 2015, 596.
[26] A zárójelben tett szavak kézzel vannak betoldva.
[27] érvelni
[28] érv
[29] Zágon Hamvas egészségi állapotáról 1965 nyarán így írt Mons. Szabó Jánosnak: „Magyar apácák jártak Budapesten az USA-ból. Felkeresték a Központi Szemináriumban a nővéreket. Ezek panaszkodtak, mennyi bajuk van Hamvas érsek úrral, aki olyan szenilis, hogy sokszor már nem tudja, mit csinál. A múltkor hálóingben sétált a szeminárium folyosóján s mikor az apácák megkérdezték, mit csinál ilyen kosztümben, azt mondta: Megyek aláírni a békét! Annyira benne van már az aláírás kötelessége, hogy szellemi homályban is ezt akarja tenni. Hogyan lehetett ezt 10 hónappal ezelőtt érsekké és a püspöki konferencia elnökévé kineveztetni.” Zágon levele Szabó Jánosnak – lásd SZIA–Zágon 30.3. (Róma, 1965. augusztus 6.).
[30] A zárójelbe tett szavak kézzel vannak betoldva; kihúzva: „a kész okmányokat”. Az esetleges alternatíva esetében Zágon gondolhatott Tomek Vincére, akiről ezt írta Kadának: „alkalmasnak tartanám arra, hogy átmenetileg ő vegye át a magyar Egyház irányítását. Nem, mint esztergomi érsek, mert Mindszentyt nem fogják lemondatni, még akkor sem, ha kijönne, hanem mint kalocsai érsek. Ebben a minőségében ő volna a püspöki konferencia elnöke. Ez is csak kombináció egyelőre minden komoly alap nélkül.” Zágon levele Szabó Jánosnak – lásd SZIA–Zágon 30.3. (Róma, 1964. március 25.). Zágon püspököknek jelölte Kada Lajost és Lányi János győri kanonokot. Fejérdy: Magyarország… 206,
[31] jóváhagyást
[32] előléptettek
[33] A zárójelben tett szavak kézzel vannak betoldva.
[34] elismeréseként
[35] Kihúzva: „mégis”.
[36] Zágon erről így írt Kadának: „Bánknak egyenesen feltettem a kérdést, miképp tudtak beállni a békemozgalomba. Nem felelt csak hümmögött. Ugyanígy Cserháti is. Ebből arra következtettem, hogy nem kaptak külön utasítást, csak tehetetlenségükben sodródtak a békemozgalomba.” – Zágon–Kada 27. (Róma, 1965. november 11.). Mindszenty pedig így írt erről az államtitkárnak: „Senki sem tudja, mert nem hozták nyilvánosságra: A Szentszék elítélte a békepapi mozgalmat és szervezetet. Az új püspökök, akik tudnak erről, az Opus Pacis nevet adták neki. Ez növekszik, mert a közvélemény a kinevezésüket ugyanennek a békemozgalomnak legalább közvetlen bizonyítékaként tekintik.” Lásd: Somorjai – Zinner: Majd’ halálra… 993., 305. sz. dokumentum (1963. július 13.).
[37] Kihúzva: „valóban”.
[38] A zárójelbe tett rész kézzel van betoldva a lap tetején.
[39] A szó áthúzva, olvashatatlan.
[40] Una dichiarazione di Mons. A. Casaroli dopo la firma del “documento” di Budapest. L’Osservatore Romano, 1964. szeptember 19. 1.
[41] A gépelt szöveg itt folytatódik, az „a.)” pont kézzel van beszúrva. A következő pontokban írtak lényegében megegyeznek a Katolikus Szemlében a megegyezésről közölt elemzéssel. A cikk feltehetően álnéven jelent meg. Nem kizárt, hogy Zágon maga írta. Kisbíró János: A megegyezés után. In: Katolikus Szemle, 1965. 1. sz. 81–83. A név az írói álnevek között nem szerepel. Lásd Álnévlexikon. In: Nagy Csaba: A magyar emigráns irodalom lexikona, Budapest, 2000, 1053–1126.
[42] az „a)” pont az eredetiben nincs külön bekezdésben.
[43] Emődi László (1919–1988) esztergomi főegyházmegyés pap. 1965–1971 között volt börtönben, nem először. Lásd Beke Margit: Az Esztergomi (Esztergom-Budapesti) Főegyházmegye papsága, 1892–2006. Budapest, 2008. 168. – Rózsa Elemér (1919–1995) jezsuita 1965–1972 között volt börtönben. Lásd Bikfalvy Géza: Magyar jezsuiták történeti névtára, 1853–2003. Budapest, 2007 (METEM Könyvek 53.), 197.
[44] Mócsy Imre (1907–1980) jezsuita. 1965–1968 között volt börtönben. Bikfalvy: i. m. 155. Ekkor, harmadik letartóztatásakor az ítélete 8 évre szólt. Havasy Gyula: A magyar katolikusok szenvedései, 1944–1989. Budapest, 1990, 184.
[45] Halász Ferenc Piusz O.Cist (1908–1994) a zirci apát engedélyével 1946-ban Zircről kivonult fiatal ciszterciek csoportjával Borsodpusztára, hogy az autentikus ciszterci életet kövessék. Legtöbbjük visszatért Zircre. Lásd Ciszterci arcképek. Szerk. Kereszty Rókus O.Cist., Társszerk. Turócziné Pesty Ágnes, Budapest, 2014, 12. Halász Piusz 1950-ben a veszprémi egyházmegye szolgálatába lépett. Lásd Diós: i. m. 191. 1965-ben másodszor 1 évre ítélték, és visszakapta a 4 évet, amit az amnesztia 1964-ben első elítéléséből elengedett. Havasy: i. m. 194.
[46] közösség elöljáróját
[47] A KSZ-ben 1965-ben megjelent írás az alábbi huszonegy bebörtönzött pap nevét sorolta fel: Cserpes Péter (jezsuita), Dombi József (jezsuita), Elm György (pécsi), Emődi László (esztergomi), Galambos Ferenc (pécsi), Hagyó József (esztergomi), Halász Pius (ciszterci), Keglevich István (esztergomi), Mócsy Imre (jezsuita), Morlin Imre (jezsuita), Rózsa Elemér (jezsuita), Rózsavölgyi László (esztergomi), Somogyi Sándor (esztergomi), Szabó József (jezsuita), Szigeti József (domonkos), Tabódy István (székesfehérvári), Takács Sándor (jezsuita), Tiry László (esztergomi), Vass Péter (piarista), Vácz Jenő (jezsuita), Werner Alajos (szombathelyi). Lásd Kisbíró János: Letartóztatott papok Magyarországon. Katolikus Szemle, 1965. 3. sz. 285–288.
[48] Az ordinárius 1959–1972 között Klempa Sándor Károly (1898–1985) premontrei szerzetes, püspök, apostoli kormányzó volt. Diós: i. m. 276.
[49] Mindszenty: „Szombathelyen eltörölték az adminisztratív csatornát. Veszprémben a tizenöt perces istentiszteleten [lehet oktatni] … Ha épp nem akadályozzák, akkor is óriási az aránytalanság.” Somorjai – Zinner: Majd’ halálra… 995., 305. sz. dokumentum (1965. július 13.).
[50] Mindszenty: „A megegyezés utáni első ediktum kezdettől kierőszakolt volt. Ahol kevesebb mint 10 diák volt, eltörölték az oktatást Budapesten és vidéken.” Uo.
[51] A kollégisták 220-as létszáma pontos, a 100 főre való csökkentés szándékának, a szóbeli visszaemlékezések szerint volt alapja, de ténylegesen nem valósult meg. A kollégisták létszáma 60 és 2201 között változott az 1965–1970-es években. A bejárók száma viszont 4-ről 40-re nőt. Statisztikai adatokhoz lásd A Kecskeméti Piarista Gimnázium Évkönyvei. Az évkönyvek megtalálhatók a Piarista Rend levéltárában. Az 1965/66. évről csak gépelt példány készült.
[52] Uo. A kispapjelöltek kollégiumi ellátásához az illetékes egyházmegyék támogatást adtak. 1964–1969 között a Kecskeméten végzett diákok közül 59-en jelentkeztek szemináriumba, és 11-en léptek be a piarista rendbe. Esztergomban, a ferences gimnáziumban a kispapjelöltekkel való foglalkozást kispapedzésnek hívták. Az információkért köszönet Ruppert József piarista tanárnak, aki 22 éven át dolgozott a gimnáziumban és annak igazgatója is volt.
[53] Kézzel betoldva, javítva: „jobbra”.
[54] Rozsáli Menyhértet (1916–1973) az Egri Főegyházmegye papjává szentelték. 1959-től Egerben apostoli kormányzó, 1962-től Győrben általános helynök, székesegyházi kanonok. 1965-től haláláig plébános helyettesként vezette Budapesten, a Lehel téri Szent Margit plébániát. 1973. október 29-én Budapesten hunyt el – lásd: Beke: i. m. 634. Zágon erről ezt írta Kadának: „Rozsályt ugyan sikerült kibuktatni Győrből, de ez inkább az ő elhatározása volt, mint az egyház akciója. Rozsály gőgje nem tűrte, hogy ne ő legyen az első hegedűs az egyházmegyében.” – Zágon–Kada 21. (Róma, 1965. március 29.). Rozsályiról Mindszenty ezt írta: „A betolakodó plébánosok közül csak Rozsályi mondott le. Győrben ellentétes volt a helyzet.” Lásd Somorjai – Zinner: Majd’ halálra… 996., 305. sz. dokumentum (1965. július 13.).
[55] Nagy Ferenc (1913–1966): a pécsi egyházmegye papja. 1938–1941 között a Pápai Magyar Intézet növendékeként tanult Rómában. 1947-ben a Központi Szeminárium spirituálisa és a hittudományi kar tanára, 1958-tól Pécsen irodaigazgató. Életrajzához lásd Diós: i. m. 387–388.; római tanulmányaihoz lásd: Tóth Tamás: A Pápai Magyar Intézet Róma. Róma – Budapest, 2017. 85.
[56] Bordás Alfrédet (1910–1988) 1935-ben szentelték az egri főegyházmegye papjává. 1948-tól irodaigazgató Egerben. 1951-től kanonok, 1964-től Egerben a szeminárium rektora, 1965-tól általános helynök. 1978-ban nyugállományba vonult. 1988. február 13-án Egerben hunyt el. Diós: i. m. 72–73.
[57] Rogács Ferenc: pécsi püspök. 1880-ban született, 1961. február 20-án hunyt el. Diós: i. m. 468.
[58] Mindszenty: „Casaroli […] azt mondja, ezekben az ügyekben kapott ígéretet.” Somorjai – Zinner: Majd’ halálra… 993., 305. sz. dokumentum (1965. július 13.).
[59] Zágon a helyzetről Kadának ezt írta: „Az általános benyomás azonban az, hogy lényegében semmit sem javult a helyzet, inkább rosszabbodott. […] A hitoktatás elleni akciók kiélesedtek, papokat ugyanúgy leváltják, mint régen.” Róma, 1965. március 29. Zágon–Kada 21. Ugyanezt írta Mindszenty az államtitkárnak is: „A megegyezés után az általános helyzet rosszabb lett. Lásd: Somorjai – Zinner: Majd’ halálra… 993., 305. sz. dokumentum (1965. július 13.).
[60] érvelés
[61] Kézzel betoldva.
[62] engedményre
[63] versenyeznek
[64] Zágon olykor kiírta a bíboros megszólítását, de a leggyakrabban így rövidítette, ezt meghagytuk a forrásközlésben.
[65] „Ricorrendo il cinquantesimo anniversario dell’ordinazione sacerdotale dell’E.mo Cardinale Giuseppe Mindszenty, Sua Santità si è unito spiritualmente al Porporato nella celebrazione del Santo Sacrificio, associando nei voti e nella preghiera l’illustre arcidiocesi di Esztergom e tutta la diletta Nazione ungherese.” Nostre informazioni. L’Osservatore Romano, 1965. június 13. 2. Mindszenty napi jegyzeteiben 1965. július 23-án az évfordulóról így írt: „Az 50 éves jubileumról nem vett tudomást a bíborosi kollégium, vendéglátóim, a hivatalos magyar egyház, Esztergom, a követség tisztikara, kívéve a két veztőt. Ebül foglalkozott vele az Osservatore Romano.” Mindszenty József: Napi jegyzetek, Budapest, amerikai követség, 1956–1971. Vaduz, 1979, 389.
[66] Mindszentyt aranymiséje alkalmából König bíboros kereste fel 1965. június 14-én. Átadta VI. Pál pápa olasz nyelvű távirati gratulációját és egy modern stílusú arany kelyhet a pápa megemlékező üzenetének vésetével. Somorjai Ádám OSB: Sancta Sedis Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/1. Documenta 1967–1971. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása III/1. Tanulmányok és szövegközlések. Budapest, 2010, 212., 38. sz. dokumentum (1965. június 14., hétfő). Mindszenty pápának írt köszönő sorai uo. 213–214., 38. sz. dokumentum (1965. június 17., csütörtök).
[67] Kézzel betoldva.
[68] Frank Miklós római magyar lelkész értesítői között nincs meghívó a szentmisére, annak helye és időpontja ismeretlen. Prímási Levéltár, Olaszországi Magyar Katolikus Misszió 33. (elektronikus formában: CD 1.).
[69] A lap szélén kézzel van betoldva: 2. § 2. pont, amely a plébános elmozdításáról szól (Odium plebis).
[70] kormány gyűlölete
[71] nem elfogadott személlyé
[72] Kézzel beírt javítás a lapszélen. Kihúzott szó: „érthetőnek”.
[73] Casaroli kísérője, Mons. Luigi Bongianino erről az alábbiakat jegyezte fel: „Nem könnyű megérteni Őeminenciájának az érvelését, ami az ő nacionalizmusát és prímási funkcióját illeti, s amelynek értelmében ő „vices praesidentiales gerens. […] Itt érezhető a Kelet katolikus közösségégeinek sajátos felfogása […] hogy a nacionalizmust egyesítsék a kereszténységgel, fölébe helyezzék, olykor összekeverjék vele.” Somorjai Ádám OSB: Nuove fonti per la causa Mindszenty nelle carte Casaroli 1962–1965, Újabb Mindszenty-források Agostino Casaroli levéltári hagyatékában. Budapest, 2017 (METEM Könyvek 88.), 55–56., 5. sz. dokumentum (1964. április 6.). A témáról lásd Balogh Margit: A magyar prímási méltóság közjogi szerepének történeti előzményei: Mindszenty József felfogása a prímási közjogi státusáról esztergomi érseki kinevezésekor. In: Remény a reménytelenségben: Főpásztorok a kelet-közép-európai diktatúrákban. Szerk. Soós Károly – Zombori István. Budapest, 2013, 347–353.; Somorjai Ádám: Mindszenty bíboros felfogása a prímás alkotmányos szerepköréről, közjogi, politikai szerepvállalásáról vallott felfogása. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok, 2011. 1–2. sz. 103–122., különösen 110–111., 3.
[74] A gondolat visszatér az 1967-ben küldött levélben is: „Úgy tudom továbbá, hogy a rendszer nem hajlandó Eminenciádat rehabilitálni, legfeljebb amnesztiában részesíteni, ami elfogadhatatlan.” Somorjai Ádám OSB: Sancta Sedis Apostolica et Cardinalis Ioseph Mindszenty, III/2. Documenta 1967–1971. – Az Apostoli Szentszék és Mindszenty József kapcsolattartása. III/2. Tanulmányok és szövegközlések. Budapest, 2012, 80., 91. sz. dokumentum.
[75] Juraj Batelja: Il cardinale Alojzije Viktor Stepinac e la prima fase della battaglia ideologica. In: Testimoni della fede. Esperienze personali e collective dei cattolici in Europa centro-orientale sotto il regime comunista. A cura di Jan Mikrut. San Pietro in Cariano, 2017, 483–504.
[76] XII. Pius pápa megnyilatkozásainak magyarnyelvű kiadása: Erősítsd testvéreidet! Magyar vonatkozású pápai üzenetek 1456-ból és 1956-ból. Szerk. Mészáros István, Budapest, 2006. A Szentszék megnyilatkozásainak értékeléséhez lásd Fejérdy András: „VII. Pius pápa elhurcolása óta ez a legnagyobb sérelem, amely a Római Egyházat, tehát a katolicizmust érte”. Mindszenty letartóztatásának és perének szentszéki fogadtatása. In: Célkeresztben, Mindszenty József pere és a szovjet blokk főpásztorainak meghurcolása. Szerk. Uő – Wirthné Diera Bernadett. Budapest, 2022, 170–183.
[77] Sztálin 1953. március 5-én hunyt el.
[78] Rajk László (1909–1949) kommunista politikust, minisztert 1949. október 15-én végezték ki. 1955-ben rehabilitálták, majd 1956. október 6-án újratemették. Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Budapest, 2010, 230. és 260. Kun Béla (1886–1938) kommunista népbiztos. 1920-ban emigrált Moszkvába, ahol az 1938–39-es sztálini tisztogatás áldozatává vált. 1955. július 2-án rehabilitálták, a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusa alatt a Pravda és a Szabad Nép cikket közölt róla. https://hu.wikipedia.org/wiki/Kun_B%C3%A9la_(n%C3%A9pbiztos) (utolsó letöltés: 2022. szeptember 1.)
[79] Kézzel kihúzva: „olyat”.
[80] A lapszélére írt, betoldandó szót nem sikerült kiolvasni.
[81] Az 1957. évi 22. számú törvényerejű rendelet az egyes egyházi állások betöltéséhez szükséges állami hozzájárulásról. Kihirdetve: 1957. március 24. In: Balogh Margit – Gergely Jenő: Állam, egyházak, vallásgyakorlás Magyarországon, 1790–2005. I–II. Budapest, 2005 (História Könyvtár Okmánytár 2.), II. 981–982., 211. dokumentum. Zágonnak ez a kijelentése arra enged következtetni, nem volt tudomása arról, hogy az 1964-es részleges megállapodásban erre vonatkozóan mi szerepelt.
[82] Javítás: zárójel és „un.” betoldása.
[83] egészséges része
[84] Kihúzva. A lapszélére írt, betoldandó szót nem sikerült kiolvasni.
[85] A jókívánságok megtalálhatók az 1967-ben elküldött levélben is.
[86] Josef Beran (1888–1969) prágai érsek. 1965-ben, amikor VI. Pál pápa bíborossá nevezte ki, a pápa hívására és püspöktársainak a nyomására, elhagyta hazáját és Rómába ment, hogy a Szentszék a cseh egyházmegyék élére új püspököket nevezhessen ki. Rómából nem térhetett haza, ott halt meg, a Szent Péter-bazilika kriptájában temették el a pápák mellé. Jaroslav Šebe: Cardinali in Cecoslovacchia periodo comunista. In: Mikrut: i. m. 174–176.; Stanislava Vodičková: Prága érseke és Csehország hercegprímása, Josef Beran bíboros. Fejérdy – Wirthné: i. m. 338–359.
[87] Javítás kézzel, áthúzva: az Örök Városban. A kereszt vállalásának motívuma visszatér Mindszentynek 1971. június 28-án a pápának írt levélében, amelyet Zágon fogalmazott. Lásd a levélhez fűzött kommentárt: Somorjai: Sancta Sedis… III/2. 82–83.
Ezen a napon történt november 21.
1905
1910
Megzületik Both Béla magyar rendező, színművész (Bacsó Péter "A tanú" című filmjében Bástya elvtárs alakítója) († 2002).Tovább
1916
I. Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója, osztrák császár, magyar és cseh király halála után IV. Károly lesz az utolsó...Tovább
1956
Romániába, Snagovba viszik Nagy Imrét és társait.Tovább
1956
A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megakadályozza az Országos Munkástanács megalakulását.Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő