Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.Tovább
Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése
Pokol és vesztőhely Keleten
„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."
A forrás különlegessége elsőként maga a napló-forma. A háború után a túlélő zsidók többsége különféle beilleszkedési stratégiákat választott. Közülük legjellemzőbb, hogy elhagyták identitásukat annak reményében, hogy a megkülönböztetésük, üldöztetésük s a vészkorszak többé ne történhessen meg. Sokan közülük végleg feloldódtak a többségi társadalomban, mások pedig csak évtizedek múltán voltak képesek beszélni az átéltekről.
A háború utáni néhány éves átmeneti demokratikusnak induló periódusban a túlélők igyekeztek kibeszélni fájdalmukat: 1945-1948 között számos visszaemlékezés, riportregény látott napvilágot, sok munkaszolgálatos a sajtóban is megnyilvánult. A kiépülő kommunista állampárt azonban egyre szorította el a levegőt, s a homogenizálódó szocialista társadalomban nem volt szükséges, és nem is volt lehetséges a zsidók [popup title="különállása" format="Default click" activate="click" close text="Elsősorban ajánlható: VARGA LÁSZLÓ: Zsidókérdés 1945–1995. Világosság, 1992. 1. sz. 62–67.; [GYŐRI] SZABÓ RÓBERT: A kommunista párt és a zsidóság Magyarországon. Windsor, Bp., 1995.; GYŐRI SZABÓ RÓBERT: A kommunizmus és a zsidóság az 1945 utáni Magyarországon. Gondolat, Bp., 2009.; GYURGYÁK JÁNOS: A zsidókérdés Magyarországon. Politikai eszmetörténet. Osiris, Bp., 2001., 581–600."].
Ez a kétfelől jövő, de egyazon irányba mutató folyamatban Bihari József kéziratos visszaemlékezése azért is figyelemre méltó, mert már a Rákosi-korszakban, 1951-ben vetette papírra „Akikkel nem kellett elszámolni. Útinapló" címmel. A Holokauszt Emlékközpontban további kettő, az évek során kisebb változáson átesett, kézzel írott változata is megtalálható e szövegnek: a második verzió keltezetlen, a legutóbbi 1957-ben
. Az egyes változatok azonban nem tartalmaznak lényegi eltéréseket.Az alábbiakban a visszaemlékezés első, 1951-es mintegy 200 gépelt oldal terjedelmű verziójának leglényegesebb részeit közöljük. Egész pontosan: a napló legelső, lényegtelen felvezető mondatait mellőztük, illetve az utolsó, az összterjedelem mintegy 40%-át jelentő egybefüggő részt kihagytuk. A kimaradt szövegkorpusz az irtózatos küszködéssel, a keret további kegyetlenségeivel terhes visszavonulás beszámolója, amelynek legvégén, 1944 márciusának második felében Bihari és társai szovjet hadfogsága kerültek.
|
|
|
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.20. |
A memoár értékét a cselekmény és a megírás között lévő csekélynek számító időn túl az is növeli, hogy saját - ugyancsak meglévő - naplófeljegyzésein
. Információi egybecsengenek századtársa és barátja, Lantos József háború után papírra vetett is. A munkaszolgálat során ezek a - bizonyában a tárcájában rejtegetett - kis lapokra, nem ritkán a levéltárcájában hordott, gimnáziumi tanítványainak dolgozatai hátlapjára töltőtollal, rendszertelenül (2-3 naponta, néhol hetente-kéthetente) lerótt szikár, lényegre törő feljegyzésekből megállapítható, hogy Bihari visszaemlékezéseinek cselekményvezetése, adatai megegyeznek a naplófeljegyzéseiben rögzített eseményekkel. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy szerzője néhány év távlatából élénken emlékezett, így bizonyára (legalábbis részben) fejből írta memoárfeljegyzéseit. Megjegyzendő, hogy az 1942. november 27-én induló naplófeljegyzéseiben nem ír a dorosicsi mészárlásról. Ennek során magyar honvédek a visszavonulás során Ukrajnában, Kijevtől 150 kilométerre, a nyugatra lévő Dorosics kolhoztelepülésen a flekktífusszal lábadozó 1943 tavaszán több száz muszosra rágyújtották a pajtát, a menekülőket pedig [popup title="lelőtték" format="Default click" activate="click" close text="Dorosicsról bővebben lásd: ZELK ZOLTÁN: A dorosici [!] tűz. Szabadság, 1947. február 11.; Munkaszolgálat a Don-kanyarban: i. m., 69–74., 193–334. és FREILICH, SAMUEL: The Coldest Winter. New York, Holocaust Library, 1989.; LŐWY DÁNIEL: Valójában mi is történt Dorosicsban? Népszabadság, 2014. február 26. http://nol.hu/kritika/20140226-valojaban_mi_is_tortent_dorosicsban-1447213"]. Eliezer Kahan túlélő így emlékezett: „Bevittek bennünket a legnagyobb pajtába, amely már zsúfolva volt betegekkel. Beszorítottuk magunkat olyanok közé, akik öntudatlanul feküdtek. Nemcsak a földön, hanem egymáson is hevertek a betegek. A padlás is tele volt nyöszörgő, öntudatlan emberekkel. [...] Napokig feküdtünk öntudatlan állapotban. Aki nem tudott kimászni ételosztáshoz, nem kapott enni. Vizet még adtak néha a mozgásképes bajtársaknak, de ételt csak egyszer és a pajtán kívül. Néha órákig hallottuk, hogy valaki vízért könyörög, de senki nem bírt mozdulni. [...] Orvost nem láttunk. A kezelés bunkóütésekből állt. A hullákat sokáig nem vitték el, majd végül mi vonszoltuk ki őket a ." Dorosicsot saját élményein túlmenően bizonyára egyik barátja beszámolója alapján vette bele memoárjába (legalábbis Lantos József szövegével egybevetve ez tűnik ), tehát, nem saját élmény alapján írta. Ez érthető, hiszen elsősorban az életét kellett védelmeznie, valamint ebben az időben a honvédkeret tagjai elvették írószerszámát is. De ez csupán kizárólag a vérengzés leírására igaz, az utána lévő szövegrészek végig Bihari élményei.Bihari - egy fennmaradt dokumentum szerint - regénnyé akarta formálni nagyívű visszaemlékezését („regényrészlet" címmel maradt fent hagyatékában több oldalnyi
), ez a szándéka azonban nem valósult .A forrást a közérthetőség kedvéért mai helyesírással közöljük, kivéve azokon a helyeken, ahol a korabeli írásmód történeti-jelentésbeli információt hordoz. Ez esetekben meghagytuk az egykori írásképet. A naplóban használt szokatlan vagy szabálytalan nyelvi fordulatokat meghagytuk, rájuk „[!]" megjegyzéssel hívjuk fel az olvasók figyelmét. A hiányos szavakat, ahol mód nyílott rá és nem feltétlenül egyértelmű a jelentése, [...]-ben egészítettük ki. A naplószöveget - ahol szükséges volt - értelmező jegyzetekkel láttuk el.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 16.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő