Második világháború: a brit–amerikai szövetséges légierő bombázza Belgrádot, 1100 ember hal meg.Tovább
Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése
Pokol és vesztőhely Keleten
„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."
A század tagjai „1944 januárjában kezdték meg a visszavonulást. Hamarosan találkoztak a szovjet csapatokkal is, Kolomeában jelentkeztek az ottani parancsnokságon. A 106/8. számú tábori zsidó munkásszázad 213 fővel indult útnak a keleti hadszíntérre, ebből 1945-1948. között több csoportban nagyjából 50-en tértek haza, a többiekkel végzett a keret, az éhség, vagy éppen a flekk, sokan fogságba is estek, míg másokat Németországba deportálták. [Bihari] József azok közé tartozott, akik 1945 áprilisában
."
 |
|
Részlet Bihari József naplójából. |
A közölt forrásban kiemelkedő szerepet kap a honvédkeret már említett kegyetlensége, sőt esetenként egyes tagjainak szadizmusa is, akik ütötték-verték az alájuk tartozó
: „De legjobban a sajátjainktól kellett félnünk. A németek, ha megláttak, ránk rondítottak, hogy azonnal tűnjünk el. »Kutyák«-nak neveztek bennünket, de soha nem nyúltak hozzánk ujjal és nem vettek el tőlünk semmit. Azok, akik raboltak, fosztogattak, és ha kellett - gyilkoltak az úton, sajnos mindig magyar honvédek, sőt gyakran tisztek is ." Egyes antiszemita elöljárók rendszeresen bántalmazták, egyes esetekben kínozták őket. Közöttük is kiemelkedett a szadista Lunka Péter csendőr törzsőrmester, aki a Novioszkolban, 1943. január 10-14. között a század megkínzásában és kifosztásában is részt vett. Bánásmódjuk következményeken számosan meghaltak a fizikai sérülések, vagy a téli hidegben történő kikötések során, illetve attól, hogy télvíz idején egyeseknek büntetésből cipő és kabát nélkül kellett dolgozniuk. „Nevezett azon a címen, hogy csomagjainkat átvizsgálják, egy alsónadrágra vetkőztetett le bennünket és kis csoportokra osztva a novioszkoli csendőrség egyik épületében több kisebb-nagyobb szobában helyezett el bennünket. Az én szobámban kb. 30-an voltunk, fűtetlen szobában meztelenre vetkőzve órákig kellett várakoznunk, miközben egyenként szólították bajtársainkat, akiket egy másik nagy teremben körülbelül 5-6 cm átmérőjű botokkal agyba-főbe vertek. Hozzánk behallatszott a jajgatás és mindnyájan igyekezni akarván minél előbb túlesni ezen a borzalmas tortúrán, az ajtóhoz tódultunk. Akkor belépett nevezett, vastag bottal a kezében és a szobában lévőket mind súlyosan bántalmazta. Mikor az én vizsgálatomra került sor, láttam, hogy a nagyszobában több csoport működik, amelyek vizsgálatot tartanak, és közben botokkal ütnek-vernek. Ezek között ott volt . Ebben a teremben úgyszólván mindenünket elrabolták, mindannyiunkat megvertek, a padlót teleszórták bakancsszegekkel, ezeken kellett szaladgálnunk ütések sorozata közepette." - emlékezett 1946 februárjában leadott . Egyes tisztek kedvencei közé tartozott az úgynevezett „csuklóztatás," vagyis fekvőtámaszok elrendelése napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül. A század tagjainak a Budapesti Népbíróság előtt 1946-ben lefolytatott büntetőperében tucatnyi honvéd- és keret-társa mellett Lunkát is elítélték, őt magát halálbüntetésre, amit 1946 júniusában hajtottak . Máskor az élelmet vonták meg, vagy tették lehetetlenné, hogy azt elfogyasszák. A Már említett Sz. Kovács Károly a krumplivermekben, földeken, utcán felszedett élelmiszer elfogyasztását is megtiltotta: „őrködött afelett, hogy az ilyen nyomorenyhítési akciók megszűnjenek, és ebből kifolyólag több bajtársat kiköttetett. Ettől a sorstól engem is csak a véletlen mentett ." Bosszúságot okozott az is, hogy a keret tagjai - a munkaszolgálatos zsargonban rendszerint „hipisnek" titulált akciók során - gyakorta ellopták a muszosok kisebb tárgyait (pl. karórát), megdézsmálták vagy elvették az eleinte a rokonok által még küldhetett élelmiszercsomagokat. Nem volt ritka a keleti frontra küldött egyéb századokban általánosan tapasztalt jelenség, hogy a korrupcióra hajlamos, elcsigázott honvédkeret becsapta zsidó alárendeltjeit, elkérve utolsó értékeiket (ékszerek, órák) nem adták meg a munkaszolgálatosoknak a cserealapként beígért .
 |
|
Részlet a 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó, |
A háború után Bihari a háború után nem lépett be egyik párt soraiba sem, de részt vállalt egykori tisztjeinek és bizonyos szadista kerettagjainak felelősségre vonásában. A népbíróságon tett tanúvallomásai hozzájárultak Lunka Péter, Sós Márton zászlós, Sz. Kovács Károly és Rácz Gyula keretlegények
. Ezen kívül egykori társaival a háború utáni években is találkozókat szervezett. Bihari a későbbiekben sikeres tudományos karriert futott be nyelvészként: a szláv nyelvek kutatója lett, számos irodalmi mű fordítása és kiadása, továbbá szótár-írás fűződik nevéhez, számára mellékvonalként pedig az egyik első magyar kutató volt, aki russzisztikával . Emellett lexikon-szócikkeket és magyar nyelvtörténeti közleményeket is írt. Egyebek mellett saját élményeiből táplálkozóan a munkaszolgálatos 'hipis' fogalmának nyelvészeti körüljárását is papírra vetette a Magyar Nyelvőr 1969-es évfolyamában: „1943 csontdermesztő januárjában Novioszkol körül magyar tábori csendőrök fogták körül a frontra menesztett 106/8. tábori zsidó munkásszázad tagjait és 42 fokos hidegben alsónadrágra vetkőztetve őket, szörnyű verés után elvették 19 munkaszolgálatos karikagyűrűjét. Ez volt a hipis." Idős korában Bihari érdeklődése a jiddis felé fordult, amelyből úgyszintén jelentősnek számító publikációkat tett közzé. 1997-ben hunyt el.Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt április 16.
1944
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent az ArchívNet 2025. évi első száma. Friss lapszámunkban az 1940-es, 1950-es évek változásaihoz kapcsolódó forrásismertetések olvashatók. Ezek a változások, fordulatok mind kötődnek a magyarországi politikai változásokhoz: személyes sorsok alakulását befolyásolhatták. Legyen szó akár helyi katolikus szervezőmunkáról vagy éppen egy-egy megszervezett ünnepségről az 1941-ben Magyarország által visszaszerzett területen.
Az időrendet tekintve Gorzás Benjámin (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) írása mutatja be a legkorábbi eseménysort, igaz ennek az előzményei korábbra nyúlnak vissza. Három forrás segítségével világítja meg, hogy a Vitézi Rend Zrínyi Csoportja miként igyekezett létrehozni, majd ápolni Zrínyi Miklósnak, a hadvezérnek és költőnek az emlékét. A kultuszteremtéshez az is löketet adott, hogy 1941 áprilisában Magyarország visszafoglalta a Muraközt is: így a Zrínyi-család szempontjából kiemelt jelentőségű településeken – Csáktornyán és Szentilonán – is lehetett rendezvényeket szervezni.
Sulák Péter (doktorandusz, Pázmány Péter Katolikus Egyetem) forrásismertetésében az 1945-öt követő politikai átalakulások helyi lenyomata jelenik meg. 1948-ban Magyarországon végbement a látható politikai fordulat, egyben zajlott az 1947-ben meghirdetett Boldogasszony-év is. A feszült politikai légkör rányomta a bélyegét az egyházak (jelen esetben a római katolikus) életére. A publikált dokumentum arról számol be, hogy az MDP helyi pártszervezete miként áll hozzá, illetve miként „koordinálta” Jászapátiban a Mária-napi ünnepséget.
Szintén a római katolikus egyház és a kommunisták kezébe került államhatalom viszonyához kapcsolódóan mutat be forrást Purcsi Adrienn (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem), aki egy állambiztonsági jelentéséből mutat be egy részletet. A közölt részlet második világháború előtti gyökerekkel rendelkező KALOT mozgalom miként lehetetlenült el 1945-öt követően. A jelentés főszereplője Kerkai Jenő, a KALOT egyik főszervezője, azonban feltűnik benne cselekvő aktorként Szekfű Gyula is, aki moszkvai nagykövetként próbált a KALOT, illetve – tágabban értve – a Demokrata Néppárt ügyében eljárni.
Mindszenty József alakja az előző két ismertetésben is felsejlik (a Mária-évet Magyarországon ő hirdette meg esztergomi érsekként, és szintén ő volt az, aki Kerkaitól megvonta a támogatását a pártalapítás esetében). Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) ismertetésben Mindszenty ugyanakkor a főszereplő, aki az 1956. évi forradalom és szabadságharc leverése utáni instabil időszakban keresett menedéket a budapesti amerikai nagykövetségen. A két szuperhatalmat, a menedéket biztosító Egyesült Államokat és a Magyarországot megszálló Szovjetuniót is foglalkoztatta Mindszenty helyzete. Előbbieket többek között azért – mint az ismertetésből kiderül, hogy Mindszenty megérti-e, hogy számára nem politikai, hanem humanitárius menedéket nyújtottak.
Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet idei számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. február 14.
Miklós Dániel
főszerkesztő