Bihari József munkaszolgálatos visszaemlékezése

Pokol és vesztőhely Keleten

„A feleségem nyitott ajtót, és kérdésemre azt mondotta, hogy nálunk nem járt ma a postás. [...] Fellélegeztem. Tizenhat hónapos pöttöm kislányomat ölembe kaptam, beszaladtam vele a szobámba, és leültem vele a kis piros ágya mellé. Egy percig úgy éreztem, mintha a torkomat szorító hurkot valaki hirtelen elengedte volna. Ágicámat magamhoz szorítottam, erősen, hogy pityeregni kezdett, mikor a következő pillanatban tekintetem a toalettasztalra esett, ahol egy kis fehér cédula hevert. Felkaptam, a szemeim egyszerre felfalták a betűit: a behívóm volt."

A század tagjai „1944 januárjában kezdték meg a visszavonulást. Hamarosan találkoztak a szovjet csapatokkal is, Kolomeában jelentkeztek az ottani parancsnokságon. A 106/8. számú tábori zsidó munkásszázad 213 fővel indult útnak a keleti hadszíntérre, ebből 1945-1948. között több csoportban nagyjából 50-en tértek haza, a többiekkel végzett a keret, az éhség, vagy éppen a flekk, sokan fogságba is estek, míg másokat Németországba deportálták. [Bihari] József azok közé tartozott, akik 1945 áprilisában

."

 

Részlet Bihari József naplójából.
Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.31.1

A közölt forrásban kiemelkedő szerepet kap a honvédkeret már említett kegyetlensége, sőt esetenként egyes tagjainak szadizmusa is, akik ütötték-verték az alájuk tartozó

: „De legjobban a sajátjainktól kellett félnünk. A németek, ha megláttak, ránk rondítottak, hogy azonnal tűnjünk el. »Kutyák«-nak neveztek bennünket, de soha nem nyúltak hozzánk ujjal és nem vettek el tőlünk semmit. Azok, akik raboltak, fosztogattak, és ha kellett - gyilkoltak az úton, sajnos mindig magyar honvédek, sőt gyakran tisztek is ." Egyes antiszemita elöljárók rendszeresen bántalmazták, egyes esetekben kínozták őket. Közöttük is kiemelkedett a szadista Lunka Péter csendőr törzsőrmester, aki a Novioszkolban, 1943. január 10-14. között a század megkínzásában és kifosztásában is részt vett. Bánásmódjuk következményeken számosan meghaltak a fizikai sérülések, vagy a téli hidegben történő kikötések során, illetve attól, hogy télvíz idején egyeseknek büntetésből cipő és kabát nélkül kellett dolgozniuk. „Nevezett azon a címen, hogy csomagjainkat átvizsgálják, egy alsónadrágra vetkőztetett le bennünket és kis csoportokra osztva a novioszkoli csendőrség egyik épületében több kisebb-nagyobb szobában helyezett el bennünket. Az én szobámban kb. 30-an voltunk, fűtetlen szobában meztelenre vetkőzve órákig kellett várakoznunk, miközben egyenként szólították bajtársainkat, akiket egy másik nagy teremben körülbelül 5-6 cm átmérőjű botokkal agyba-főbe vertek. Hozzánk behallatszott a jajgatás és mindnyájan igyekezni akarván minél előbb túlesni ezen a borzalmas tortúrán, az ajtóhoz tódultunk. Akkor belépett nevezett, vastag bottal a kezében és a szobában lévőket mind súlyosan bántalmazta. Mikor az én vizsgálatomra került sor, láttam, hogy a nagyszobában több csoport működik, amelyek vizsgálatot tartanak, és közben botokkal ütnek-vernek. Ezek között ott volt . Ebben a teremben úgyszólván mindenünket elrabolták, mindannyiunkat megvertek, a padlót teleszórták bakancsszegekkel, ezeken kellett szaladgálnunk ütések sorozata közepette." - emlékezett 1946 februárjában leadott . Egyes tisztek kedvencei közé tartozott az úgynevezett „csuklóztatás," vagyis fekvőtámaszok elrendelése napszaktól és időjárási viszonyoktól függetlenül. A század tagjainak a Budapesti Népbíróság előtt 1946-ben lefolytatott büntetőperében tucatnyi honvéd- és keret-társa mellett Lunkát is elítélték, őt magát halálbüntetésre, amit 1946 júniusában hajtottak . Máskor az élelmet vonták meg, vagy tették lehetetlenné, hogy azt elfogyasszák. A Már említett Sz. Kovács Károly a krumplivermekben, földeken, utcán felszedett élelmiszer elfogyasztását is megtiltotta: „őrködött afelett, hogy az ilyen nyomorenyhítési akciók megszűnjenek, és ebből kifolyólag több bajtársat kiköttetett. Ettől a sorstól engem is csak a véletlen mentett ." Bosszúságot okozott az is, hogy a keret tagjai - a munkaszolgálatos zsargonban rendszerint „hipisnek" titulált akciók során - gyakorta ellopták a muszosok kisebb tárgyait (pl. karórát), megdézsmálták vagy elvették az eleinte a rokonok által még küldhetett élelmiszercsomagokat. Nem volt ritka a keleti frontra küldött egyéb századokban általánosan tapasztalt jelenség, hogy a korrupcióra hajlamos, elcsigázott honvédkeret becsapta zsidó alárendeltjeit, elkérve utolsó értékeiket (ékszerek, órák) nem adták meg a munkaszolgálatosoknak a cserealapként beígért .

 

Részlet a 106/8. század keretlegényeinek népbírósági peréhez tartozó,
1946. február 11-én tett, Lunka Péter elleni feljelentésből.

Jelzet: Holokauszt Emlékközpont, Gyűjtemény: 2012.30.3

A háború után Bihari a háború után nem lépett be egyik párt soraiba sem, de részt vállalt egykori tisztjeinek és bizonyos szadista kerettagjainak felelősségre vonásában. A népbíróságon tett tanúvallomásai hozzájárultak Lunka Péter, Sós Márton zászlós, Sz. Kovács Károly és Rácz Gyula keretlegények

. Ezen kívül egykori társaival a háború utáni években is találkozókat szervezett. Bihari a későbbiekben sikeres tudományos karriert futott be nyelvészként: a szláv nyelvek kutatója lett, számos irodalmi mű fordítása és kiadása, továbbá szótár-írás fűződik nevéhez, számára mellékvonalként pedig az egyik első magyar kutató volt, aki russzisztikával . Emellett lexikon-szócikkeket és magyar nyelvtörténeti közleményeket is írt. Egyebek mellett saját élményeiből táplálkozóan a munkaszolgálatos 'hipis' fogalmának nyelvészeti körüljárását is papírra vetette a Magyar Nyelvőr 1969-es évfolyamában: „1943 csontdermesztő januárjában Novioszkol körül magyar tábori csendőrök fogták körül a frontra menesztett 106/8. tábori zsidó munkásszázad tagjait és 42 fokos hidegben alsónadrágra vetkőztetve őket, szörnyű verés után elvették 19 munkaszolgálatos karikagyűrűjét. Ez volt a hipis."  Idős korában Bihari érdeklődése a jiddis felé fordult, amelyből úgyszintén jelentősnek számító publikációkat tett közzé. 1997-ben hunyt el.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 19.

1906

Adolf Eichmann náci tiszt, SS Obersturmbannführer, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt vezető tagja (†1962)Tovább

1910

Bartók Béla I. vonósnégyesének premierjeTovább

1944

Magyarország náci megszállásával a fő cél – az ifjúsági mozgalmak számára is – a nemzeti függetlenség visszaszerzése lett. A Diákegység...Tovább

1944

Hajnali 4 órakor, a Margaréta-terv alapján, német csapatok lépik át Magyarország határát, ellenállás nélkül eljutnak a fővárosba,...Tovább

1946

Budakeszin megkezdődik a németek kitelepítése. A magyar kormány, a SZEB hozzájárulásával mintegy 4000 embert, a város lakosságának ötven...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő