1944. július 8.

Légitámadás a veszprémi repülőtér ellen

Egy öreg Puma vadászpilóta visszaemlékezése

 „46-ban egy mankóval bicegek a Margitszigeten. Egy lámpa alatt kosárban ül egy félkezű, katonaruhás honvéd, két lába tőből hiányzik. Ép kezében aprópénzzel teli sapkája. Én is beledobtam egy pénzdarabot, nem is mertem ránézni, valami nagyon összeszorította a szívem. Pár lépést tettem meg, amikor utánam kiáltott. „Főhadnagy úr!" Visszafordultam, és felismertem azt az öreg székely tartalékos katonát, akinek üres óráimban mesélni szoktam erdélyi túráimról. [...] Rám nézett és valami büszkeséggel mondta: „Lássa főhadnagy úr, nekem nagyobb szerencsém van, mint magának, mert én már meggyógyultam."

Bevezető

A második világháború során magyar reptereket ért ellenséges légitámadások közül az 1944. július 8-án a Veszprém-jutaspusztai repteret ért amerikai légitámadás okozta a legsúlyosabb katonai emberveszteségeket. A reptéren szolgálók közül több mint 60-an haltak hősi halált, és a sebesültek száma is igen magas volt. Itt állomásozott ekkor a honi 101. „Puma" vadászrepülő osztály (később ezred), bár az áldozatok többsége nem közülük, hanem a szintén itt állomásozó 1. bombázórepülő kiképző osztályból, illetve egyéb, földi kiszolgáló tevékenységet végző alegységekből került ki (a vadászrepülő osztály repülőgépet sem vesztett a légitámadás következtében).

Az eddig magánkézben, kéziratban lévő visszaemlékezést a 101/3. vadászrepülő század egy olyan egykori pilótája, Gersy Tamás készítette, aki maga is ott volt a repülőtéren, és súlyosan megsebesült. Visszaemlékezésében kitér nemcsak a légitámadásra és annak következményeire, de az előzményekre is: az osztály megalakulására, első bevetéseire, illetve a saját repülő-pályafutásának mozgatórugóira, kezdetére.

A visszaemlékezést a századához július végén bevonuló, tőle véres hajózócsizmáját megöröklő

(repülő becenevén „Cica"), kérésére írta, aki ebből azonban csak nagyon keveset használt fel - azt is átdolgozva - a veszprémi repteret ért légitámadás általa készített .

1. Gersy Tamás hivatásos repülő hadnagy avatási portréja
(a Gersy család gyűjteményéből)

A visszaemlékezés készítője, Gersy Tamás szolnoki katonacsaládban született, 1918. november 6-án. Repülőtisztként szolgáló két unokabátyja és testvérbátyja nyomdokait követve, a szolnoki Verseghy Ferenc reálgimnáziumban tett érettségi vizsgát követően a kassai m. kir. „Horthy Miklós" Honvéd Repülő Akadémiára került, ahol 1942. december 6-án avatták hivatásos repülő hadnaggyá. Ezt követően Budapest-Mátyásföld repülőterére helyezték, az 5/I. vadászrepülő pótosztály állományába. Itt töltötte az 1943-as évet, amikor a nyár folyamán, rövid időre a keleti hadszíntérre is kihelyezték, de ott nem vetették be, és hamarosan hazavezényelték. 1944. január 1-vel nevezték ki főhadnaggyá. Mátyásföldről 1944 májusában a Veszprém melletti jutaspusztai repülőtéren megalakuló, honi 101. „Puma" vadászrepülő osztályhoz vezényelték, annak „Drótkefe" fedőnevű 3. századába, elsőtisztnek. Századával nyár elején négy harci bevetést repült, ezek során kétszer könnyebben meg is sebesült (június 16-án légi harcban, június 27-én pedig a saját légvédelem tüzétől). Az 1944. július 8-án a veszprémi repülőteret ért amerikai légitámadás következtében Gersy Tamás is súlyosan megsebesült, akit sebesülése gyakorlatilag a háború végéig harcképtelenné tett (az írott visszaemlékezésben ez nem szerepel, de 1944-1945 telén újra fel kellett vágni a sebét, melyből egy nagyobb, korábban benne maradt nadrágdarabot távolítottak el). A háború után Gersy Tamás különösebb civil karriert nem futott be: egy rövid periódusban alkalmazta őt ugyan az OMRE repülőoktatóként, de hamar eltávolították onnan, és általánosságban csak fizikai munkával járó beosztást kaphatott, illetve kapott. Legfontosabb, családapai feladatát viszont példásan teljesítette. A rendszerváltást követően, 1994-ben Gersy Tamást őrnaggyá léptették elő. Gersy Tamás hosszú, súlyos betegség után, 2013. február 19-én - akadémiai évfolyamából utolsóként - hunyt el Kistarcsán. Hamvait katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra Budapesten, a rákospalotai

.

2. A sebesült Gersy Tamás főhadnagy édesanyjával 1944. július 12-én a veszprémi kórházban
(a Gersy család gyűjteményéből)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt május 15.

1902

Megnyílt a Budapesti Állami Gyermekmenhely. Ez jelezte – írta a Bu-dapesti Orvosi Újság – „hogy az állam saját kezelésébe vette az elha-...Tovább

1908

Marosán György magyar baloldali politikus (előbb szociáldemokrata, majd kommunista, a két párt egyesülésének szorgalmazója) (†1992)Tovább

1916

Az asiagói csata kezdete, az Osztrák–Magyar Monarchia csapatai támadást intéznek az olasz csapatok ellen.Tovább

1917

Horthy Miklós sorhajókapitány vezetésével az osztrák–magyar hadiflotta köteléke a Novara gyorscirkáló vezetésével győzelmet arat az...Tovább

1931

XI. Piusz pápa kiadja a „Quadragesimo anno” kezdetű enciklikát.Tovább

  •  
  • 1 / 3
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből

 

Levéltárosok, történészek régóta vitatkoznak azon, hogy a múlt megismerésében mi a szerepük az olyan személyes dokumentumoknak, mint a naplók, visszaemlékezések, önéletrajzok vagy magánlevelek. Van-e egyáltalán forrásértékük, és ha igen, milyen kritériumoknak kell megfelelniük? Sokáig úgy vélték, hogy csupán kiegészítő funkciójuk van: az elsődlegesnek tekintett levéltári források mellett mindössze a történeti összkép árnyalására, a kor hangulatának megfestésére, valamint a többi adat ellenőrzésére használhatóak. Változás e téren az 1970-es évektől állt elő a történettudomány módszertanában bekövetkezett átalakulás, valamint a társadalomtörténet, a mikrotörténet és a történeti antropológia előtérbe kerülésével. Ma már jogos elvárásnak számít, hogy a múltat kutató szakemberek ne csak a nagy összefüggéseket vizsgálják, hanem a megélt történelem sokszínűségét is bemutassák, és a kortársi tapasztalatok közvetítésével a mai olvasóhoz közelebb hozzák a rég letűnt korszakok változatos mindennapjait. Egyre többen vallják: a történész egyik fő feladata, hogy minél személyesebbé, átélhetőbbé tegye a múltat, és a korábbinál nagyobb figyelmet fordítson a hétköznapi emberek sorsának kutatására.

Mindez át- és felértékelte az ún. ego-dokumentumok jelentőségét is: másodlagos források helyett primer dokumentumokká váltak, amelyeket önmagukban is érdemes vizsgálni. „A naplót és a többi hozzá hasonló dokumentumot ‒ írta Gyáni Gábor ‒ az teszi kivételesen becsessé, hogy a bennük foglalt információk a múlt személyes átéléséről szólnak.” A korabeli naplók vagy magánlevelek segítségével megtudhatjuk, miként élt és gondolkodott azok szerzője, milyen hétköznapi tapasztalatokra tett szert, milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Ez a forrástípus éppen ezért a társadalomtörténet elsőrangú kútfője, nélküle nehezen tudnánk rekonstruálni a múltat a maga változatosságával.

De nemcsak a „banális”, békebeli hétköznapok megismerése végett fontosak a személyes források. Ha össze tudnánk számolni, hogy nagyjából hány szereplője lehetett a 20. század két nagy világégésének ‒ Ormos Mária becslése szerint csak a második világháború több mint egymilliárd embert érinthetett ‒, akkor képet alkothatnánk arról is, hányféle módon lehetséges bemutatni a harctéri eseményeket, az otthon maradt családtagok sorsát, vagy a hadifogságban eltöltött időszakot. Attól függően, hogy ki miként élte át és dolgozta fel magában a vele történteket.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája tehát: „Megélt történelem ‒ személyes források a két világháború idejéből”. Szerzőink két korabeli napló és egy terjedelmes beszámoló formájában megírt levél segítségével elevenítik fel az első, illetve a második világháború egyes eseményeit. Salga Kristóf az üknagyapja, Damásdi Imre első világháborús naplóját dolgozza fel, Sőregi Zoltán pedig Szabó József főhadnagy második világháborús naplójából közöl hosszabb részletet. Kőfalviné Ónodi Márta egy szerzetesi csoportra irányítja a figyelmet, és a kalocsai székhelyű iskolanővérek társulatának Budapesten élő, vagy oda menekült tagjai háborús tapasztalatairól számol be. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Marosi Tibor a Somogyi‒Bacsó-gyilkosságról ír, míg Seres Attila korabeli magyar diplomáciai jelentéseket publikál az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről.

 

Budapest, 2021. április 16.

 

A szerkesztők