1944. július 8.

Légitámadás a veszprémi repülőtér ellen

Egy öreg Puma vadászpilóta visszaemlékezése

 „46-ban egy mankóval bicegek a Margitszigeten. Egy lámpa alatt kosárban ül egy félkezű, katonaruhás honvéd, két lába tőből hiányzik. Ép kezében aprópénzzel teli sapkája. Én is beledobtam egy pénzdarabot, nem is mertem ránézni, valami nagyon összeszorította a szívem. Pár lépést tettem meg, amikor utánam kiáltott. „Főhadnagy úr!" Visszafordultam, és felismertem azt az öreg székely tartalékos katonát, akinek üres óráimban mesélni szoktam erdélyi túráimról. [...] Rám nézett és valami büszkeséggel mondta: „Lássa főhadnagy úr, nekem nagyobb szerencsém van, mint magának, mert én már meggyógyultam."

Bevezető

A második világháború során magyar reptereket ért ellenséges légitámadások közül az 1944. július 8-án a Veszprém-jutaspusztai repteret ért amerikai légitámadás okozta a legsúlyosabb katonai emberveszteségeket. A reptéren szolgálók közül több mint 60-an haltak hősi halált, és a sebesültek száma is igen magas volt. Itt állomásozott ekkor a honi 101. „Puma" vadászrepülő osztály (később ezred), bár az áldozatok többsége nem közülük, hanem a szintén itt állomásozó 1. bombázórepülő kiképző osztályból, illetve egyéb, földi kiszolgáló tevékenységet végző alegységekből került ki (a vadászrepülő osztály repülőgépet sem vesztett a légitámadás következtében).

Az eddig magánkézben, kéziratban lévő visszaemlékezést a 101/3. vadászrepülő század egy olyan egykori pilótája, Gersy Tamás készítette, aki maga is ott volt a repülőtéren, és súlyosan megsebesült. Visszaemlékezésében kitér nemcsak a légitámadásra és annak következményeire, de az előzményekre is: az osztály megalakulására, első bevetéseire, illetve a saját repülő-pályafutásának mozgatórugóira, kezdetére.

A visszaemlékezést a századához július végén bevonuló, tőle véres hajózócsizmáját megöröklő

(repülő becenevén „Cica"), kérésére írta, aki ebből azonban csak nagyon keveset használt fel - azt is átdolgozva - a veszprémi repteret ért légitámadás általa készített .

1. Gersy Tamás hivatásos repülő hadnagy avatási portréja
(a Gersy család gyűjteményéből)

A visszaemlékezés készítője, Gersy Tamás szolnoki katonacsaládban született, 1918. november 6-án. Repülőtisztként szolgáló két unokabátyja és testvérbátyja nyomdokait követve, a szolnoki Verseghy Ferenc reálgimnáziumban tett érettségi vizsgát követően a kassai m. kir. „Horthy Miklós" Honvéd Repülő Akadémiára került, ahol 1942. december 6-án avatták hivatásos repülő hadnaggyá. Ezt követően Budapest-Mátyásföld repülőterére helyezték, az 5/I. vadászrepülő pótosztály állományába. Itt töltötte az 1943-as évet, amikor a nyár folyamán, rövid időre a keleti hadszíntérre is kihelyezték, de ott nem vetették be, és hamarosan hazavezényelték. 1944. január 1-vel nevezték ki főhadnaggyá. Mátyásföldről 1944 májusában a Veszprém melletti jutaspusztai repülőtéren megalakuló, honi 101. „Puma" vadászrepülő osztályhoz vezényelték, annak „Drótkefe" fedőnevű 3. századába, elsőtisztnek. Századával nyár elején négy harci bevetést repült, ezek során kétszer könnyebben meg is sebesült (június 16-án légi harcban, június 27-én pedig a saját légvédelem tüzétől). Az 1944. július 8-án a veszprémi repülőteret ért amerikai légitámadás következtében Gersy Tamás is súlyosan megsebesült, akit sebesülése gyakorlatilag a háború végéig harcképtelenné tett (az írott visszaemlékezésben ez nem szerepel, de 1944-1945 telén újra fel kellett vágni a sebét, melyből egy nagyobb, korábban benne maradt nadrágdarabot távolítottak el). A háború után Gersy Tamás különösebb civil karriert nem futott be: egy rövid periódusban alkalmazta őt ugyan az OMRE repülőoktatóként, de hamar eltávolították onnan, és általánosságban csak fizikai munkával járó beosztást kaphatott, illetve kapott. Legfontosabb, családapai feladatát viszont példásan teljesítette. A rendszerváltást követően, 1994-ben Gersy Tamást őrnaggyá léptették elő. Gersy Tamás hosszú, súlyos betegség után, 2013. február 19-én - akadémiai évfolyamából utolsóként - hunyt el Kistarcsán. Hamvait katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra Budapesten, a rákospalotai

.

2. A sebesült Gersy Tamás főhadnagy édesanyjával 1944. július 12-én a veszprémi kórházban
(a Gersy család gyűjteményéből)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt július 11.

1950

Az ÁVH-sok, országszerte – egyházi visszaemlékezések szerint – egy időpontban, éjjel, megrohanták a rendházakat – néhányat később – és a...Tovább

1958

Az Ifjú Gárda megalakulása. 1956-ban, a forradalom után megalakult ifjúsági csoportok kapták ezt a nevet.
Az Ifjú Gárda a KISZ...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Megszállás, impériumváltás, Trianon – II.

Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli közvélemény az 1920. június 4-én aláírt magyar békeszerződést, és több mint egy évtizeddel később Szekfű Gyula is Mohácshoz hasonlította a Három nemzedék című művében. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló békeszerződés Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Trianon széleskörű társadalmi elutasítottságának legfőbb oka a békeszerződés előírásainak durvasága és elvszerűtlensége volt. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy a határok megállapításánál elsősorban stratégiai szempontok, az új államok gazdasági érdekei s a vae victis („jaj a legyőzötteknek”) elve érvényesült.

Az 1947-es párizsi békeszerződésben megismételt Trianon, az általa okozott újabb sokk, majd az államszocialista diktatúra hatalomra kerülése azt eredményezték, hogy a téma hosszú ideig feldolgozatlan és kibeszéletlen maradt. Közel negyven évnyi kényszerű hallgatás után Trianon az 1980-as évek elejétől szűnt meg tabutémának lenni Magyarországon, és azóta számos feldolgozás – irodalmi mű, dokumentumfilm, tanulmány, monográfia – született e kérdésről.

Ennek ellenére a trianoni sokk hatása máig jelen van a magyar társadalomban. A századik évforduló kapcsán végzett friss, reprezentatív magyarországi közvéleménykutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben. Ennél valamivel kevesebben, de a lakosság még így is több mint háromnegyede, 77%-a azzal is egyetért, hogy e traumát máig nem heverte ki az ország. A békeszerződés pontos évszámát ugyanakkor a válaszadók csupán 43%-a idézte fel helyesen, mintegy harmada (34%) pedig – tévesen – azt gondolja, hogy az csupán száz évig érvényes, és 2020. június negyedike után hatályát veszti.

Ezért is rendkívül fontos, hogy Trianonról minél több kiegyensúlyozott szemléletű, a reális nemzeti önismeret irányába mutató tudományos mű szülessen. Reményeink szerint ezt a célt szolgálják az ArchívNet idei 2–3. számában megjelenő dokumentumközlések is. Szerzőinkhez hasonlóan „Trianont” nem egyetlen dátumhoz – 1920. június 4-éhez – köthető eseményként, hanem hosszabb, évekig tartó folyamatként értelmezzük. E folyamat szerves részét képezte az elveszített háború, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása, a történeti Magyarország egyes részeinek idegen katonai megszállása, csakúgy, mint az utóbbi nyomán bekövetkezett fokozatos főhatalomváltás: a magyar közigazgatás felszámolása és az új hatalmi struktúrák kiépítése.

Összeállításunk témája tehát: „Megszállás, iserifmpériumváltás, Trianon”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 2-es június 4-én, míg a 3-as ugyanezen hónap 16-án. A most megjelenő 3. szám első írásának szerzője, Völgyesi Zoltán azt bizonyítja meggyőzően, hogy 1918 novemberében és december első felében a szlovák lakosság egy része ‒ főleg a Felvidék keleti felében ‒ ellenezte a csehszlovák orientációt, és nyíltan kifejezte a Magyarországhoz való lojalitását. Bojtos Gábor az első világháború ideje alatt, majd 1918 után a szülőföldjüket tömegesen elhagyó menekültekről ír. Öt sikeres egyéni integrációs életutat vázol fel, mind az öt személy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei menekült tisztviselő volt. Demjén Ágnes a gróf Batthyány Tivadar belügyminisztersége idején, 1918 végén eszközölt főispáni kinevezéseket elemzi, és arra keresi a választ, hogy mivel magyarázható a főispáni karban történt személyi változások magas száma. Péterffy Gergely vasúttörténeti írása nem kapcsolódik ugyan a témához, viszont szemléletes módon tárja az olvasó elé a magyar állam által 1947-ben viszontagságos körülmények között vásárolt 510 amerikai gőzmozdony ügyét. Dokumentumközlését mindeddig ismeretlen, látványos korabeli fotókkal illusztrálja.

 

Budapest, 2020. június 16.

A szerkesztők