1944. július 8.

Légitámadás a veszprémi repülőtér ellen

Egy öreg Puma vadászpilóta visszaemlékezése

 „46-ban egy mankóval bicegek a Margitszigeten. Egy lámpa alatt kosárban ül egy félkezű, katonaruhás honvéd, két lába tőből hiányzik. Ép kezében aprópénzzel teli sapkája. Én is beledobtam egy pénzdarabot, nem is mertem ránézni, valami nagyon összeszorította a szívem. Pár lépést tettem meg, amikor utánam kiáltott. „Főhadnagy úr!" Visszafordultam, és felismertem azt az öreg székely tartalékos katonát, akinek üres óráimban mesélni szoktam erdélyi túráimról. [...] Rám nézett és valami büszkeséggel mondta: „Lássa főhadnagy úr, nekem nagyobb szerencsém van, mint magának, mert én már meggyógyultam."

Bevezető

A második világháború során magyar reptereket ért ellenséges légitámadások közül az 1944. július 8-án a Veszprém-jutaspusztai repteret ért amerikai légitámadás okozta a legsúlyosabb katonai emberveszteségeket. A reptéren szolgálók közül több mint 60-an haltak hősi halált, és a sebesültek száma is igen magas volt. Itt állomásozott ekkor a honi 101. „Puma" vadászrepülő osztály (később ezred), bár az áldozatok többsége nem közülük, hanem a szintén itt állomásozó 1. bombázórepülő kiképző osztályból, illetve egyéb, földi kiszolgáló tevékenységet végző alegységekből került ki (a vadászrepülő osztály repülőgépet sem vesztett a légitámadás következtében).

Az eddig magánkézben, kéziratban lévő visszaemlékezést a 101/3. vadászrepülő század egy olyan egykori pilótája, Gersy Tamás készítette, aki maga is ott volt a repülőtéren, és súlyosan megsebesült. Visszaemlékezésében kitér nemcsak a légitámadásra és annak következményeire, de az előzményekre is: az osztály megalakulására, első bevetéseire, illetve a saját repülő-pályafutásának mozgatórugóira, kezdetére.

A visszaemlékezést a századához július végén bevonuló, tőle véres hajózócsizmáját megöröklő

(repülő becenevén „Cica"), kérésére írta, aki ebből azonban csak nagyon keveset használt fel - azt is átdolgozva - a veszprémi repteret ért légitámadás általa készített .

1. Gersy Tamás hivatásos repülő hadnagy avatási portréja
(a Gersy család gyűjteményéből)

A visszaemlékezés készítője, Gersy Tamás szolnoki katonacsaládban született, 1918. november 6-án. Repülőtisztként szolgáló két unokabátyja és testvérbátyja nyomdokait követve, a szolnoki Verseghy Ferenc reálgimnáziumban tett érettségi vizsgát követően a kassai m. kir. „Horthy Miklós" Honvéd Repülő Akadémiára került, ahol 1942. december 6-án avatták hivatásos repülő hadnaggyá. Ezt követően Budapest-Mátyásföld repülőterére helyezték, az 5/I. vadászrepülő pótosztály állományába. Itt töltötte az 1943-as évet, amikor a nyár folyamán, rövid időre a keleti hadszíntérre is kihelyezték, de ott nem vetették be, és hamarosan hazavezényelték. 1944. január 1-vel nevezték ki főhadnaggyá. Mátyásföldről 1944 májusában a Veszprém melletti jutaspusztai repülőtéren megalakuló, honi 101. „Puma" vadászrepülő osztályhoz vezényelték, annak „Drótkefe" fedőnevű 3. századába, elsőtisztnek. Századával nyár elején négy harci bevetést repült, ezek során kétszer könnyebben meg is sebesült (június 16-án légi harcban, június 27-én pedig a saját légvédelem tüzétől). Az 1944. július 8-án a veszprémi repülőteret ért amerikai légitámadás következtében Gersy Tamás is súlyosan megsebesült, akit sebesülése gyakorlatilag a háború végéig harcképtelenné tett (az írott visszaemlékezésben ez nem szerepel, de 1944-1945 telén újra fel kellett vágni a sebét, melyből egy nagyobb, korábban benne maradt nadrágdarabot távolítottak el). A háború után Gersy Tamás különösebb civil karriert nem futott be: egy rövid periódusban alkalmazta őt ugyan az OMRE repülőoktatóként, de hamar eltávolították onnan, és általánosságban csak fizikai munkával járó beosztást kaphatott, illetve kapott. Legfontosabb, családapai feladatát viszont példásan teljesítette. A rendszerváltást követően, 1994-ben Gersy Tamást őrnaggyá léptették elő. Gersy Tamás hosszú, súlyos betegség után, 2013. február 19-én - akadémiai évfolyamából utolsóként - hunyt el Kistarcsán. Hamvait katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra Budapesten, a rákospalotai

.

2. A sebesült Gersy Tamás főhadnagy édesanyjával 1944. július 12-én a veszprémi kórházban
(a Gersy család gyűjteményéből)

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt március 01.

1915

Megindult Budapesten a menetrend szerinti autóbusz-közlekedésTovább

1917

Babits Mihályt perbe fogják „Fortissimo” c. háborúellenes verse miatt, és elkobozzák a Nyugat e számát.Tovább

1920

Horthy Miklóst a Nemzetgyűlés a Magyar Királyság kormányzójává (ideiglenes
államfővé) választottákTovább

1920

Pozsonyban, az egykori Városi Színház épületében elkezdi működését a Szlovák Nemzeti Színház.Tovább

1920

A nemzetgyűlés az államfõi hatalom kérdésének végleges rendezéséig Magyarország kormányzójává  választotta nagybányai Horthy Miklóst, a...Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rákosi- és Kádár-korszak: társadalom, életmód, diplomácia

 

A 20. századi magyar történelem egyik meghatározó fejezete a mintegy 40 évig tartó államszocialista időszak, a szovjet típusú totalitarianizmus, azaz a Rákosi- és a Kádár-korszak. A pártállami diktatúra legfőbb jellemzője az élet minden területén végrehajtott szovjetizálás volt: a politikai hatalom centralizálása, a szocialista tervgazdálkodás bevezetése, az állami monopólium megteremtése az oktatásban, a kulturális pluralizmus felszámolása, a marxista-leninista világnézet kizárólagossá tétele, továbbá a szovjet blokkba való betagozódás és a külpolitika feltétlen szovjetbarátsága.

Történelmietlen látásmódra vallana azonban, ha nem tennénk éles különbséget a diktatúra különböző szakaszai között, és összemosnánk a Rákosi-korszakot a Kádár-korszakkal, illetve azokon belül is a különböző periódusokat. A Rákosi-korszakot vizsgálva ki kell hangsúlyoznunk például, hogy a „klasszikus” sztálinizmus időszakát (1949‒1953) legfőképpen az intézményesített terror és a mérhetetlen személyi kultusz, míg az ezt követő két évet (a Nagy Imre-kormány időszakát) a rendszer elviselhetővé tételének szándéka jellemezte.

A rendszerváltás óta eltelt 30 év alatt számos olyan történeti munka született, amelyek alapján ma már a Kádár-rendszert is megbízható pontossággal korszakolhatjuk. Erre itt nem áll módunkban részletesen kitérni, csupán jelezzük, hogy az 1956-os forradalom leverését követő tömeges megtorlások időszaka 1958-tól egyben a rendszer konszolidációját is jelentette. Néhány év alatt befejeződött a mezőgazdaság kollektivizálása, 1963-ban pedig általános amnesztiát hirdettek. Fokozatosan oldódott az ország addig nyomasztó nemzetközi elszigeteltsége, számos nyugati állammal nagyköveti szinten helyreállt a diplomáciai kapcsolat. A magyar külpolitika viszonylagos mozgástérre tett szert annak ellenére, hogy a Szovjetunióhoz és a Varsói Szerződéshez való szövetségesi hűségéhez egy pillanatig sem férhetett kétség. Az 1960-as évektől emelkedett a lakosság életszínvonala („gulyáskommunizmus”), megszűnt a terrorrendszer, a párt hegemóniájának elfogadásáért cserében depolitizálták a mindennapi életet, a korábbiaknál jóval nagyobb utazási szabadságot biztosítottak, és egyre inkább a szakértelemre helyezték a hangsúlyt a származással, illetve a politikai megbízhatósággal szemben. Mindez azonban nem feledteti, hogy a rendszer egészen a bukásáig államszocialista diktatúra maradt ‒ igaz, elvesztette totális jellegét ‒, Magyarország pedig korlátozott szuverenitással a szovjet világbirodalom részét képezte még akkor is, ha a „legvidámabb barakk” volt.

Az ArchívNet idei utolsó, 5‒6. összevont számának fő témája tehát a Rákosi- és a Kádár-korszak. Öt írás vizsgálja különböző szempontok szerint e két időszakot. Szó esik a felsőoktatás helyzetéről, az egészségügyről, a mezőgazdaságról és a diplomáciáról is. A krakkói francia konzul például az 1955-ös magyarországi útja során szerzett tapasztalatait osztja meg érdekfeszítő beszámolójában, és összeveti az itteni állapotokat a lengyelországi viszonyokkal. Különösen aktuális a nemrég elnökké választott Joe Biden és George McGovern amerikai szenátorok 1977-ben tett hivatalos magyarországi látogatásait ismertető írás. Ez nemcsak arról szól, hogyan látták az Egyesült Államokból Magyarországot, hanem arról is, miként próbálta kihasználni a korabeli magyar diplomácia az enyhülés, a kelet‒nyugati kapcsolatok megélénkülése nyomán adódott lehetőségeket. Összeállításunkban ezenkívül számos egyéb olyan témával is találkozhat a tisztelt Olvasó, amely felkeltheti érdeklődését.

Budapest, 2020. december 16.

 

A szerkesztők