Nélkülözhetetlen és pótolhatatlan – A kereskedelmi és iparkamarák szerepe az első világháborús katonai felmentésekben fiumei pénzintézetek példáján keresztül

1916. július 13-án a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt.[1] sürgető hangvételű levélben fordult a Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához (továbbiakban csak Kamara) Pankl Jenő segédlevéltáros katonai szolgálat alóli felmentése érdekében. A bank jól átgondolt retorikai fogásokkal felemlegette a rendkívüli háborús állapotot és az azzal járó többletfeladatokat, valamint az alkalmazásában levő hivatalnokai, segédtisztviselői létszámának óriási mértékű fogyatkozását. Miként a beadványhoz csatolt lista is mutatja, Székely József igazgató kilépett, Bartók Dezső főpénztárost a budapesti anyaintézethez helyezték át, Erős Aurél cégvezetőt és Pirnitzer Tibor osztályvezetőt pedig több könyvelővel és segédlevelezővel együtt besorozták.[2]

Noha az egyelőre áttekintett dokumentumok a Kamara véleményéről nem tájékoztatnak – így nem tudni, hogy a testület pártolta-e a bank folyamodványát –, egy dolog bizonyos: Pankl végül bevonult az 1. honvéd gyalogezredhez és vett részt a kárpáti, valamint az olasz harcokban. Az Osztrák–Magyar Monarchia összeomlásakor pedig mint segédszolgálatos[3] őrmester szerelt le.[4]

 

Osztrák és magyar katonák Fiumében 1914-ben.
Forrás: Forum Lokalpatrioti Rijeka
 

A fenti történet kapcsán néhány kérdés óhatatlanul felmerül. Először is az, hogy milyen szerepet töltött be egy egyszerű segédlevéltáros a bank életében és mi indokolta, hogy a pénzintézet vezetősége éppen őt vélte nélkülözhetetlennek és pótolhatatlannak, a tényleges fegyveres katonai szolgálattól megóvandónak? Másodszor, vajon mi köze volt a Kamarának a pénzintézet személyzeti nehézségeihez, de még inkább a katonai ügyek elintézéséhez? A bank tájékozatlanságáról és tévedéséről, esetleg a Kamara túlfűtött ügybuzgalmáról, hatásköri terjeszkedésről lehetett szó, vagy talán teljesen más okok húzódhattak a háttérben?

Az első kérdésekre maga a beadvány adja meg a választ azzal, hogy ismerteti Rudolf András levéltáros munkaképtelenné válását és kényszernyugdíjazását. Sőt, nem mulasztja el a levéltárosi állás sajátosságait, nagy gyakorlati tapasztalatot igénylő és bizalmi jellegét, primer fontosságát kihangsúlyozni. Az utóbbi kérdésekkel azonban nem ennyire egyszerű a helyzet. Többek közt azért sem, mert a Fiumei Kereskedelmi Bank kérvénye nem számított kivételesnek.

Szávay Gyula, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára a háborús gazdasági nehézségek okát elsősorban az állandósuló áru- és nyersanyaghiányban, a fedezetlen papírpénz-gazdálkodásban, illetve a munkaerőforrás elvonásában látta.[5] Szávay megállapításai nem is bizonyultak túlzónak, amit Fiume, a Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötővárosa háborús mindennapjai világosan példáznak. A városban már szinte a hadiállapot beálltával szállítási és közlekedési, valamint halászati korlátozásokat rendeltek el és hamarosan megkezdődtek a katonai beszállásolások és a rekvirálások. Az intézkedések kommunikációs és ellátási zavarokhoz vezettek, és maguk után vonták az alapvető fogyasztási cikkek hiányát, az árak drasztikus elszabadulását, valamint azok hatósági szabályozását.[6]

A mind nehezebbé váló megélhetési viszonyok hatására szinte mindennapossá vált a csempészet és a feketekereskedelem, amivel párhuzamosan a különböző kihágások, uzsoraügyletek száma ugyancsak megnövekedett és a helyi társadalmat a férfi munkaerő fokozatos elvonása is sújtotta. A munkaképes férfilakosság elszívásának egyik jellemző típusát az internálás, a másikat a hadkötelezettség jelentette. Jóllehet, míg az előbbi elsősorban a politikailag és/vagy társadalmilag veszélyesnek ítélt, főleg olasz és délszláv származású egyéneket érintette,[7] addig a véderőről szóló 1912. évi XXX. tc.[8] szerint az utóbbinak elvileg minden állampolgárnak személyesen kellett teljesítenie. A legfőbb prioritás a közös birodalom és Magyarország katonai erejének támogatása és a hadsereg szükségleteinek kielégítése lett, ami egyaránt vonatkozott a financiális, a materiális és a humánerőforrások átcsoportosítására és katonaság számára való átengedésére. A hadiköltségek előteremtése és a hadsereg ellátása, felszerelése szintén munkaerőt és szakértelemet igényelt.

A központi kormányzatnak azonban a hátország kereskedelmi és gazdasági működéséről, valamint a polgári társadalom egzisztenciájának biztosításáról is gondoskodni kellett, miközben a szolgálati és népfelkelési kötelezettségek már a háború kitörésekor sem voltak népszerűek a civil lakosság körében. Ahogy Tegzes Ferenc kutatásaiból,[9] valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának minisztériumi irataiból ismert, az illetékes tárcákat a háború első heteitől kezdve elárasztották a felmentési kérelmek.

Sándor János belügyminiszter a kialakult helyzetet rendeleti úton kívánta kezelni. Előbb 1914. augusztus 5-én kiadott körrendeletében arra hívta fel a törvényhatóságok figyelmét, hogy a katonai szolgálat alóli felmentések csak elengedhetetlen szükség és kizárólag katonai célokra működő üzemek esetén kérvényezhetők,[10] de alig három hónappal később már úgy fogalmazott, hogy azok, akik a H.M. 16.600/eln. 1914. rendelet[11] alapján alkalmanként a népfelkelési szolgálat ellátására kötelezettek voltak, ez alól bizonytalan időre felmenthetők, ha közhatóságoknál, hivataloknál, intézeteknél, valamint közérdekből fontos intézményeknél, vállalatoknál, üzemeknél dolgoznak és ezért nélkülözhetetlennek számítanak.[12] Azt, hogy a folyamodók száma nem csökkent, mutatja Ghillány Imre földművelésügyi miniszter 1914. november 27-ei rendelete. Ebben a felmentési javaslatok felterjesztését kizárólag akkor engedélyezte, ha a felmentendő személy bevonulása az adott vállalat vagy intézmény működését és a gazdaságot károsítaná, és akinek pótlásáról nem lehetett gondoskodni.[13]

A befogadott felmentési javaslatok elbírálása legalább akkora kihívást jelentett, mint a rendeletek betartatása és a visszaélések, anomáliák kizárása. E tekintetben komoly előrelépésnek számított Teleszky János pénzügyminiszter 1914. december 8-i utasítása, amivel a pénzintézeteket kötelezte, hogy a népfelkelési bemutató szemlékre behívott B. alosztályú pénzintézeti tisztviselők tényleges katonai szolgálat alóli felmentési kérelmeit a kereskedelmi és iparkamarákon keresztül juttassák el hozzá, a kamaráknak pedig meghagyta, hogy ezeket a folyamodványokat szakértői, „személyi és tárgyi momentumokat megvilágosító” véleményeikkel lássák el.[14] Bár általános érvényű utasítás nélkül, de példáját Harkányi János kereskedelemügyi miniszter is követte: a kereskedelmi, valamint az ipari vállalatok kérvényeit ő is a kamarákkal vizsgáltatta meg.[15] Ez a rendelet Fiumében, a Magyar Királyság egyik legpolgárosultabb és legfejlettebb városában tizenhat pénzintézetet érintett. Persze, amint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank, a Magyar Leszámítoló Bank és az Osztrák–Magyar Bank fiumei fiókjai is tették, voltak, akik a rendelet ellenére ügyeikkel továbbra is közvetlenül a minisztériumokat keresték meg és a kamarákat mellőzték.[16]

A pénzügyminiszter kamarákat illető döntésének racionális okai voltak. Egyrészt, mert a háborús pénzügyi tranzakciók, a hadikölcsönök és egyéb hitelek kibocsátása, valamint a moratóriumok miatt a pénzintézetek feladatai meghatványozódtak, miközben a behívások a pénzintézetek munkaerejét oly mértékben elvonták, hogy már-már működésük is veszélybe került. A hadkötelezettségnek ugyanis a gyakornokon és segédtisztviselőktől kezdve a levéltárosokon, a könyvelőkön és levelezőkön át még a cégvezetőknek és az igazgatóknak is eleget kellett tennie[17] – ha a Fiumei Kereskedelmi Bank felterjesztésének hinni lehet, talán éppen az emberhiány következtében kialakult fokozott terhelést nem bírta Rudolf András levéltáros szervezete.[18]

 

A Banca Cooperativa di Fiume hirdetése.
Forrás: Guida di Fiume (P. Battara). – 1914: 5. Anno.

 

Teleszky János rendeletét magyarázta az is, hogy az 1868. évi VI. tc.[19] a közjó biztosítása, a közérdek szolgálata, valamint a közgazdaság előmozdítása érdekében a kamarai intézményt mint érdekvédő- és érvényesítő autonóm testületet hozta létre a Magyar Királyság területén. Mivel az ekképpen felállított testületek az államapparátus és a civil közti mezoszférában helyezkedtek el, sajátos átmenetet képeztek a közigazgatási és a polgári szervek között. Ezáltal tevékenységük a szakértői állásfoglaláson (véleményezés), a tanácsadáson, a javaslattételen (kezdeményezés), a tudástermelésen és tudástranszferen (közvetítés, kapcsolattartás) kívül gyakran közhatósági feladatokra is kiterjedt. Véleményeikkel, javaslataikkal részt vettek a birodalmi kvóták, tarifák meghatározásában, a külkereskedelmi és diplomáciai jellegű kérdések eldöntésében. Emellett foglalkoztak a védjegy- és mintaoltalmi ügyekkel, az iparlajstrom vezetésével, a munkaidő megállapításával, az utazási, ipari és szállítási engedélyek kiállításával, a segélykérelmek odaítélésével, illetve a munkások helyzetével, a nők és gyermekek ügyeivel és egyéb szociális kérdésekkel.[20] Ahogy Sárközi Zoltán és Zachar Krisztián megfogalmazta, kifejtett munkájukkal lényegében az egész társadalmat átszőtték.[21]

Ez aligha meglepő. A kamarai testületek tagjai ugyanis a hivatásukat sikeresen gyakorló, tapasztalattal, széleskörű kapcsolatokkal, valamint befolyásos, vagyonnal és tekintéllyel bíró nagykereskedők és -vállalkozók, illetve pénzemberek voltak, akik a legjobban ismerték a helyi társadalmat és maguk is aktívan részt vettek a gazdasági és közéleti folyamatok alakításában. Ezt jelzi, hogy a világháború előestéjén a kamarák élén olyan személyek elnököltek, mint Budapesten Lánczy Leó bankigazgató és nagyvállalkozó, Szarvady Lajos, Ottenberg Tivadar, Vest Ede és Flittner Károly szegedi, aradi, temesvári, illetve besztercebányai takarékpénztári igazgatók, Szentkirályi Tivadar és Zsolnay Miklós debreceni, valamint pécsi gyártulajdonosok, Fiumében pedig a Hauszmann Alajos által tervezett kormányzósági palotát is megvalósító Carlo Conighi építési nagyvállalkozó. Nem lényegtelen, és akár döntésbefolyásoló tényezőként is elkönyvelhető, hogy a Kamara más tagjai hasonlóan fontos pozíciókat töltöttek be, és a különböző intézmények és vállalatok testületeiben nem ritkán még szoros személyi–üzleti összefonódások is kimutathatók.[22]

 

Carlo Conighi építészmérnök, a Fiumei Kereskedelmi és Iparkamara egykori elnöke.
Forrás: Wikimedia Commons
 

A nehézségeket súlyosbította, hogy a harci erő fokozása érdekében hamarosan sor került a fiatalabb korosztályok bevonultatására és egymás után láttak napvilágot a felmentésre jogosultak körének csökkentéséről szóló rendeletek. Példának okáért Sándor János belügyminiszter 1915. február 15-én kijelentette, hogy csak azon belügyi igazgatás alá tartozó közérdekből fontos intézmények és vállalatok munkavállalóinak felmentését támogatja, akiket legalább az év elejétől alkalmaztak, Hazai Samu honvédelmi miniszter pedig az 1865–1872 közt születettek közül többnyire kizárólag a pénzügyőrség, a vasútnál és az állami vasgyárakban foglalkoztatott hadköteleseket sorolta a kedvezményezettek kategóriájába.[23]

Szintén a humánerőforrás célracionálisabb elosztását szolgálták a pénzügyminiszter kiegészítőhatározatai:[24] kiemelendők az 1915. márciusi és májusi rendeletei. Az előbbi a kamarák számára a pénzintézeteknél alkalmazott és munkakörükben nem pótolható tisztviselők felmentési javaslatainak és névsorának tömbösített gyűjtését és felterjesztését írta elő. Az utóbbi pedig a felmentési javaslatokon és népfelkelői igazolványi lapok csatolásán kívül egy olyan kimutatás összeállítását kérte, amelyből az adott intézetnél vagy vállalatnál alkalmazott katonai és a népfelkelői tényleges szolgálatot teljesítők és a felmentettek számaránya, illetve egyéb személyzeti viszonyai világosan kiderülnek.[25]

A háborús kormányintézkedések nyomán sokasodó kötelezettségek[26] önmagukban megsokszorozták a kamarák ügyforgalmát, de az sem számított ritkaságnak, hogy egyes cégvezetők és magánszemélyek már a beadványuk megszerkesztése előtt útbaigazításért fordultak a testülethez. A kamarák s kérelmező kapcsán igyekeztek feltárni, hogy a vállalat vagy intézet milyen szerepet játszik a társadalom és a közgazdaság életében, és nagy figyelmet fordítottak annak megállapítására, hogy a felmenteni kívánt egyének és a munkaköreik megfelelnek-e a nélkülözhetetlenség és pótolhatatlanság feltételeinek. Ezért a megkeresők írásos tájékoztatása mellett helyszíni szemléket végeztek; betekintettek a levelezéseikbe, könyv- és ügyvitelükbe, átvizsgálták mérlegeiket és a közszállítási ügyleteiket. Azaz a kétségbeejtő helyzetben az intézetek legbizalmasabb dolgaiba is betekintést nyertek.[27]

A kamarák törekvései egyrészt azt célozták, hogy a szakminiszterek valós képet kapjanak a kérvényező gazdasági helyzetéről, és lehetőség szerint megakadályozzák a vállalatok, intézmények, magánszemélyek egyre gyakoribbá váló félretájékoztatásait és megvezetési kísérleteit. Az információk hitelességéről és a folyamodványokban feltüntetett adatok igazolásáról ezért külön körrendeletek is születtek.[28] Ezek másrészt arra irányultak, hogy a kereskedelmi és ipari élet, valamint a hadviselés érdekeit összhangba hozzák és a szükséges humánerőforrást garantálják. Erre nagy szükség volt, mivel a hadigazdálkodásra való áttérés következtében egyes ipari és szállítási vállalatok rohamos fejlődésnek indultak, ami miatt munkaerőigényük is megnövekedett.[29] 

 

Fiumei Kereskedelmi és Iparkamara egykori épülete.
Forrás: Ordasi Ágnes

 

Az akták elintézése egyáltalán nem ment egyszerűen, mivel hadkötelezettség alól a Kamara beltagjai és hivatalnokai nem vonhatták ki magukat. A bevett gyakorlat szerint kivételt csakis az ügyvitelt ténylegesen vezető kamarai titkárok képeztek. Igaz, miként a fiumei Adolfo Edgardo Gotthardi felmentési kálváriája és katonai bevonultatása mutatja, a társadalmi és gazdasági szempontból egyaránt primer fontosságú hivatal az államellenesnek ítélt magatartású egyéneket sem mentette meg a frontszolgálattól.[30] Mind súlyosabb problémát jelentett, hogy a háború elhúzódásával a kamarák egyre nehezebben tudtak egyensúlyozni a hátország és a katonaság ütköző érdekei között. Ez egyfelől a törvényhatóságok által szorgalmazott internálásokra és katonai behívásokra, pótlásokra vezethető vissza – amelyek a személyi állományukat is kikezdték –, másfelől a kamarákra háruló újabb adminisztratív feladatokra.

A kamaráknak ugyanis a kérvények véleményezésén túl a felmentések jogcímét is igazolnia kellett és a bevárási engedélyek megítélésénél is állásfoglalásra szólították fel őket. Mi több, a honvédelmi miniszter 1916 márciusában az 1866–1897 között született, a tényleges szolgálatból alkalmatlanságuk miatt elbocsátott népfelkelésre kötelezettek újbóli összeírását határozta el. Ezt az intézkedést 1917 elején az előző szemléken és felülvizsgálatokon fegyveres szolgálatra alkalmasnak talált, ám közérdekű helyeken szolgáló és nélkülözhetetlennek minősített egyéneket különböző kategóriákba sorolása követte.[31] Ebben a helyzetben a Kamarát különösen kényesen érintette, hogy elnökét, Conighit, olasz irredenta nézetei miatt Kiskunhalasra internálták. A fiumei testület így a legválságosabb pillanataiban elnök és titkár nélkül maradt, miközben több tisztviselőjének is be kellett vonulnia.[32] 

A szigorítások egy újabb kurzus kezdetét jelezték, ami Szurmay Sándor honvédelmi miniszter kinevezésével és a „Felmentések revíziójáról” szóló 1917. március 24-i 4100-4. eln./1917. H.M. számú rendeletével ért a zenitjére. A felülvizsgálatot szinte minden egyes felmentettre kiterjesztették, hogy „minden arcvonalszolgálatra alkalmas egyén lehetőleg fegyveres szolgálatra a harcvonalba kerüljön”.[33] Ráadásul a rendelkezés nem vette tekintetbe a felmentés bizonytalan vagy meghatározott időre szóló jellegét, az adott személy osztrák vagy magyar állampolgárságát, illetve bosznia-hercegovinai illetőségét, valamint a közös hadseregbeli, honvédségi tartalékos, szolgálaton kívüli státuszát, esetleges nyugállományú vagy havidíjas népfelkelői mivoltát.[34]

A rendelet értelmében a községek és városok kihirdették, hogy a kereskedelmi és ipari vállalatokban vagy pénzintézetekben felmentettek hol és mikor kötelesek jelentkezni, illetve úgy határozott, hogy az egynél több felmentett egyént foglalkoztató pénzintézeteknek és vállalatoknak közvetlenül a kamarákhoz kellett fordulnia. Ez azt jelentette, hogy a felmentési iratok leggyakrabban vagy a városi tanácstól vagy közvetlenül az adott vállalattól, pénzintézettől jutottak a kamarákhoz. Az első esetben tehát a Kamara másodfokú, a másodikban pedig elsőfokú fórumként működött. 

A rendelet azt is kimondta, hogy a felmentettekről egy központilag szerkesztett kimutatást, névjegyzékeket kell készíteni, amelynek nem az volt a célja, hogy felmérje az adott felmentett pótolhatatlanságát, [35] hanem hogy a fiatalabb korosztályok, valamint a harcképesebb személyek frontra vezénylésével erősítsék a hadsereg véderejét pótlással vagy cserével.[36]

A névjegyzékben vezetett adatok hitelességéért, valamint a revideálási folyamatra való jelentkezésért vidéken a főszolgabíró, a városokban a polgármester (Fiumében a podestá) tartozott felelősséggel, akiket ugyancsak véleményezére köteleztek. Ezen kívül véleményezési joggal ruházták fel a főispánokat, a bányahatóságokat, a tanfelügyelőségeket és a tankerületi főigazgatókat, valamint a kereskedelmi és iparkamarákat, Fiumében pedig a kormányzót. Az előírt névjegyzékek foglalkozási ágazatok szerint külön-külön változatokban készültek el, így például a földbirtokosokra, a mezőgazdászokra, az erdőgazdaságok, szövetkezeti és gazdasági egyesületek, illetve a kereskedelmi és ipari vállalatok, valamint a pénzintézetek alkalmazottjaira külön-külön formanyomtatványokat alkalmaztak.

A típustól függetlenül a névjegyzék az alapvető személyes adatokon (név, születés helye, ideje, vallása/felekezete) kívül tartalmaznia kellett az illetékességével és a jelenlegi katonai szolgálati viszonyával kapcsolatos információkat (csapattest, sorozás éve, rendfokozat), a népfelkelési szemléken bemutatott igazolványi lapjainak adatait a bevonulási hely, valamint az arcvonalszolgálatra való alkalmasság fokának pontos meghatározásával. A névjegyzék kitért az egyének képzettségére (hol, mikortól, milyen vállalatnál, üzemnél, intézménynél és milyen beosztásban van/volt alkalmazva), valamint felmentésének részleteire. Azaz fel kellett tüntetni, hogy milyen hatóság (Cs. és Kir. Hadügyminisztérium, M. kir. Honvédelmi Minisztérium, Cs. kir. Honvédelmi Minisztérium, esetleg valamelyik katonai parancsnokság) által, mikor és kinek a javaslatára, milyen határozattal, milyen időtartamra, milyen szolgálati minőségben és milyen feltételek mellett mentették fel. Ehhez a névjegyzék az alábbi kategóriákat különítette el: pótlás nélkül nélkülözhető, saját hatáskörben biztosított pótlás mellett nélkülözhető, katonai részről adandó pótlás mellett nélkülözhető, feltétlenül nélkülözhetetlen, illetőleg pótolhatatlan.[37] 

A formanyomtatvány információt kért a felmentés további kérvényezéséről és a felmentési kérelem indokairól, valamint a katonai igazgatástól igényelt pótlásra vonatkozó preferenciákról. Ezt a részt mindig a szerkesztő (a polgármester vagy a pénzintézet/vállalat) töltötte ki, a kamaráknak pedig a 40., „A közbeeső helyek véleményezése” című rovatot tartották fenn. Végül, a több munkást és tisztviselőt alkalmazó vállalatoknak és intézeteknek a névjegyzék hátlapján levő kimutatást is ki kellett kitöltenie. Itt számoltak be a békebeli személyzeti állományról, valamint a bevonultak, a felmentettek és a női alkalmazottak számarányáról. A pénzintézeteket emellett kötelezték a székhelyre, forgalmi viszonyokra, illetve a részvénytőkékre és betétekre vonatkozó információk megadására.

A névjegyzéket négy példányban kellett kiállítani, de a rendelet értelmében a véleményeket csak kettőbe vezették át. A formanyomtatványok egy példánya az illetékes községi elöljáróságnál, városokban a polgármestereknél maradt,[38] a másik hármat pedig a véleményező testületek (például a Kamara) a szakminisztériumoknak továbbították, ahol az illetékes felmentési bizottság döntött az adott ügyben. A 7.900/eln-4-1917. számú H.M. rendelet ugyanezt az eljárásrendet és a névjegyzékek alkalmazását írta elő a teljesen új felmentési kérelmek benyújtásánál.[39]

A kitöltött ívek társadalom-, gazdaság- és vállalattörténeti szempontból is páratlan értékkel rendelkeznek, éppen ezért sajnálatos, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának kereskedelemügyi és a pénzügyminisztériumi fondjaiban a Fiuméből felterjesztett első világháborús felmentési dokumentumok csak elvétve – elsősorban a helyi pénzügyigazgatóság és az adóhivatal alkalmazottjaira vonatkozóan – kerültek elő.

A hiányt némileg Kormányzóság, valamint a Kamara fondjainak iratai pótolják a Rijekai Állami Levéltár őrizetében.[40] A névjegyzékek helyett azonban leginkább csak a kormányzóság és a Kamara véleményének olasz és magyar nyelvű fogalmazványai, valamint a folyamodóknak a polgármester és a pénzintézetek által megküldött beadványai maradtak fenn. Ebből, valamint az forrásanyag töredezettségéből következik, hogy bár a dokumentumok statisztikailag nem reprezentatívak, arra alkalmasak, hogy bepillantást engedjenek a helyi pénzintézetek háborús nehézségeibe, valamint a Kamara felmentések körül játszott szerepébe.

A közölt információk értékét növeli, hogy azokat a miniszteri rendeletek utasításainak megfelelően a Kamara hivatalból ellenőrizte és (optimálisan) megerősítette. Igaz, a kamarák, illetve a város állásfoglalását a személyes érintettség, összefonódó kapcsolatok befolyásolhatták. Például 1913-ban a Fiumei Bank[41] és a Kamara elnöki posztját egyaránt Luigi Cosulich, , míg az alelnökit mindkét helyen Dankl Zsigmond töltötte be, és az igazgatóságban is jórészt a Kamara tagjai foglaltak helyet. Nem mellékes, hogy Cosulich visszavonulását követően a bank vezetését az ugyancsak kamarai tag Copaitich Zsigmond vette át, aki elnök–igazgatóként a Magyar–Horvát Tengerhajózási Rt.-t is vezette. Hasonló személyi átfedések figyelhetők meg a Magyar Általános Hitelbank fiumei fiókjánál,[42] valamint a Fiumei Népbank Rt.[43] a Fiumei Szövetkezeti Bank Rt.[44]és a Fiumei Községi Takarékpénztár[45] igazgatóságainál is, ahol a tagok közül többen kamarai mandátummal rendelkeztek.

A személyi párhuzamosságokon túl rokoni kapcsolatok is előfordulhattak. A Fiumei Népbank Rt. élén Amleto Vio, Antonio Vio fiumei polgármester testvére állt, de a Gelletich, Gotthardi, Rubinich és a Rudan családoknál szintén szoros összefonódások fedezhetők fel. Még ennél is számottevőbb a testületi érdekeltség. Vagyis az, hogy a Kamara pénzügyeit a város „legrégibb”, „határtalan bizalomnak örvendő” pénzintézete, a Fiumei Bank kezelte, ahol a Kamarának 1917-ben félmillió koronánál többet kitevő tartalék- és nyugdíjalapja volt letétbe helyezve.[46]

Az iratok bemutatják az egyes cégek háború előtti és alatti személyzeti viszonyait, és azt, hogyan látták saját lehetőségeiket és milyen preferenciákkal rendelkeztek, milyen veszélyektől tartottak. Megtudható belőlük, hogy az egyes pénzintézetek a helyi társadalomban hol foglaltak helyet, és mely rétegekhez kötődtek. Például a Fiumei Szövetkezeti Bank Rt. jórészt a „nagy mennyiségű kis érdekek képviseletére”,[47] a Fiumei Kölcsönös Segélyezési Munkásbank Szövetkezet[48] nevéhez híven a munkások pénzügyeinek intézésére rendezkedett be,[49] a Fiumei Népbank Rt. tevékenysége pedig a hitelélet valamennyi ágára kiterjedt és a hadseregnek is különböző szolgálatokat teljesített.[50]

A felmentési dokumentumok arról is tanúskodnak, hogy a háborús körülmények a legnagyobb bankokat is komoly kihívások elé állították. Például a Magyar Általános Hitelbank fiumei fiókja– bár 1915-ben a pénzintézet kikötőváros egyik legnagyobb forgalmát a bonyolította le, sőt, a Cukorközpont megbízottjaként még a közellátásban is aktívan részt vett – az áruosztályának munkája 1917-re annyira visszaesett, hogy a Kamara szerint az ottani feladatokat a betanított női alkalmazottak is elláthatták.[51] Mindazonáltal voltak olyan pénzintézetek is, amik éppen a forgalmuk megsokszorozódásukról számoltak be. Közéjük tartozott a Fiumei Népbank Rt., amelynek vezetősége éppen a felszaporodott munkákra hivatkozva lobbizott Silvio Rubinich pénztáros felmentéséért.[52]

A pénzintézetek egyik legnagyobb félelmét a bevonulások következtében kialakuló munkaerőhiány veszélye és a többletfeladatok súlya jelentették: a közjó érdekében a tisztviselőiket gyakran olyan társadalmi tevékenységek végzésére kötelezték, mint a hadikölcsönjegyzések intézése és a Vöröskereszt munkájának segítése. Ezért az iratok részletesen tájékoztatnak a hivatalnokok munkaidejének beosztásáról, az egyes munkatípusok prioritásáról, valamint idő- és energiaigényes mivoltáról is.[53] 

Külön problémaként merült fel, hogy az újabb kötelezettségek és katonai behívások az ügymenet megakadásával fenyegettek, „ami egyrészről a bank hírnevének elhomályosítását, másrészről a bank ügyfeleinek károsítását” vonhatta maga után.[54] Az elkeseredettség fokát jól érzékelteti a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. érvelése, amellyel 1917 őszén a Kamara támogatását kérte: „Ez oly arány, mi Fiumében egy banknál sincs meg és tisztviselői létszámunk ilyen óriási megcsappanása mellett bankunknak óriási üzletkörét, mely a bankszakma minden ágát műveli és azonkívül áru-, sorsjegy-, biztosítási, menetjegy-osztályt és számos iparvállalatot ölel fel, ami körülbelül 20 millió korona vagyonunk kezelését jelenti, távolról sem láthatjuk el, ami részvényeink és üzletfeleink legelemibb érdekeit veszélyezteti.”[55]

A felterjesztések retorikája alapján a pénzintézetek számára az egyik legfontosabb feladatkört a könyvvitel vezetése és a mérlegek összeállítása jelentette.[56] Jóllehet, az üzleti forgalom fenntartása, a pénztár- és postakezelés, valamint az értékküldemények ügyeinek intézése ugyancsak létfontosságúnak bizonyult a banküzem működtetésében.[57] Általános jelenségnek tekinthető, hogy a szakértelemmel és gyakorlati tapasztalattal bíró, megbízható munkaerőkről csak igen körülményesen tudtak gondoskodni. Magyarán, ahogy Mario Gelletich, a Fiumei Népbank[58] és Antonio Valentin, a Tengerparti Bank és Takarékpénztár Rt. pénztárosának felmentéséről szóló beadványok tanúsítják,[59] a kérelmezéseknél az elsődleges szempont és érv a szakértelem, a közhasznúság és az abszolút megbízhatóság volt.

Természetesen további mérvadó tényezőként jött számításba a betöltött pozíció. Miként Ámon Ernő és Singer Lajos, a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt., Marco Holtzabeck, a Fiumei Szövetkezeti Bank Rt. és a Amleto Vio, a Fiumei Népbank Rt. igazgatóinak példái szemléltetik, a beadványok sokszor kimondottan a vezető tisztviselők frontra küldésének meggátlását célozták, mondván „tagadhatatlan, hogy bármely üzleti vállalkozásnak, mint ilyen a bankintézetnek is a vezető embere, igazgatója a legnélkülözhetetlenebb alkalmazottja, akinek pótlása csak ritka eseteben lehetséges”.[60]

Ugyanakkor a felmentési iratok a „kisemberek” megismeréséhez is jelentősen hozzájárulnak, és olyan adatokat közölnek, amelyeket más források nem, vagy csak kivételesen őriztek meg.[61] Tipikusan ilyen információnak számítanak a személyes és a munkaviszonyra vonatkozó adatok, valamint az egyéni kompetenciákról szóló passzusok. Például: Naschitz Hugó, a Magyar Általános Hitelbank fiumei fiókjának hivatalnoka német–horvát–olasz–magyar nyelvtudással és alapos ügyfélismerettel rendelkezett,[62] Vásárhelyi Miklós[63] édesapját, Vásárhelyi Ármint pedig már 1917-ben nem egyszerű könyvelőként tartották számon, hanem mint a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. egyedüli szakképzett könyvviteli tisztviselőjét, főkönyvelőjét, értékpapírpénztárának és főpénztárának ellenőrét.[64]

A fentieken kívül a kérelmek egyes élethelyzetekről is felvilágosítást adnak. Beadványokból megtudható, hogy a Fiumei Népbank két fegyveres szolgálatra alkalmatlan tisztviselője – köztük a pénztárossal – jobb állásoktól elcsábítva már kilépett,[65] a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. főpénztárosát már a háború elején a budapesti anyaintézethez helyezték át,[66] Giulio Vallencich, a Fiumei Bank nagyreményű munkatársa pedig orosz hadifogságba került két évre.[67] Vallencich kapcsán az is kiderül, hogy a Kamara által „roskadozó emberként” leírt 68 éves Francesco Benedetto Vallencich igazgatóval nemcsak apa–fiú kapcsolatban állt, de egyben helyettese is volt.[68]

Különösen izgalmas, hogy egyes iratok a hivatalnokok egészségügyi állapotáról is beszámolnak. Így tudni lehet, hogy Bille Imrét, a Magyar Forgalmi Bank Rt. fiumei fiókjának[69] könyvvezetőjét 1917 nyarán a katonai hatóságok fegyvernélküli szolgálatra alkalmas rokkantnak nyilvánították,[70] Naschitzról pedig megállapították, hogy harctéri szolgálat közben felsőlapocka átlövést kapott, továbbá jobboldali ideigeinek bénulását szenvedte el, és a gyógyulása hosszabb időt igényelt.[71] A folyamatos katonai felülvizsgálatok nemcsak az adott személyre, de társai sorsára is súlyos hatással lehettek: Meskó Zoltánnak,[72] a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. könyvelőjének „védett” helyzete 1918-ban szűnt meg. Egyrészt azért, mert meghatározott időre szóló felmentése 1917. december 31-vel lejárt, és arcvonalszolgálatra is alkalmasnak találták. Másrészt azért, mert Schlemmer Antal, a Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. rokkant számfejtőjének felmentésével pótolható lett. Ilyen feltételekkel a Kamara már nem támogathatta tovább a pénzintézet Meskó felmentésére 1918 október végén beadott sokadik kérelmét.[73] Igaz, erre már egyébként sem maradt sok lehetősége, tekintve, hogy 1918 novemberében a háború lezárult, az Osztrák-Magyar Monarchia pedig felbomlott.

És hogy mi lett az impériumváltások után a tanulmányban említett egyes felmentettekkel? Míg Bille Imrét a Magyar Forgalmi Bank Rt. egyik budapesti cégvezetői pozíciójára nevezték ki,[74] addig Amleto Vio, Giulio Vallencich, Mario Gelletich és Marco Holtzabeck a helyben hivatalnokoskodtak tovább.[75] Ugyanígy cselekedett Ámon Ernő, Meskó Zoltán, Singer Lajos és Vásárhelyi Ármin is, akik az 1920-as évek közepéig változatlanul az Angol-Magyar Bankhoz[76] tartozó Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. szolgálatában álltak.[77] Idővel ők is elhagyták a kikötővárost. Singer Lajos a Magyar Bankegyesület Rt-hez ment át,[78] Ámon Ernő pedig előbb az Angol-Magyar Bank bécsi, budapesti, szegedi, végül ismét a fővárosi intézetéhez került,[79] miközben Vásárhelyi Ármin – mint fia visszaemlékezéseiből ismeretes – Debrecenben folytatta a pályafutását.[80]

 

*

 

A terjedelmi korlátok és szerkesztési elvek figyelembevételével tanulmányomhoz a Rijekai Állami Levéltár Fiumei Kereskedelmi és Iparkamara fondjából (HR-DARI-179) kilenc darab magyar nyelvű dokumentumot választottam. Ebből az első kettő egy-egy folyamodvány, amit a pénzintézetek nyújtották be a Kamarának, a másik hét pedig a Kamara a pénzügyminiszternek készített szakvéleményét és állásfoglalását tartalmazza. A források szelektálásánál meghatározó tényezőnek tekintettem, hogy azok viszonylag összefüggjenek egymással és átfogó képet adjanak a Kamara katonai felmentésekben játszott szerepéről.  A válogatás során szintén mérvadó volt, hogy az iratok az olvasók számára is kellő információt tartalmazzanak a helyi társadalom és a kikötővárosban működő pénzintézetek első világháborús mindennapjairól.

Az alábbi dokumentumokat a rövidítések jelzetlen feloldása és a tíznél kisebb számok betűvel kiírása mellett szó szerinti formában, a régies kifejezések lábjegyzetben magyarázásával, a mai magyar helyesírásnak megfelelő formában, mellékleteik nélkül adom közre. A könnyebb olvashatóság kedvéért a pénzintézetek nevét a tanulmányomban magyarul, olasz megfelelőiknek lábjegyzetes megadásával használom.

 

Források

1. sz. dokumentum

 

A Fiumei Kereskedelmi Bank Rt. fiumei bejegyzett cég kérelme Pankl Jenő B. osztályú népfelkelő felmentése iránt benyújtandó pénzügyminiszteri beadványához csatolandó tanúsítvány kiadása iránt.

Tekintetes Kereskedelmi és Iparkamara – Fiume

Tárgy: A B. osztályú népfelkelő felmentése ügyében – sürgős

Bátorkodunk e tekintetes Kamara szíves közbenjárását a következő sürgős és ránk nézve rendkívül fontos ügyben kérni.

Rudolf András levéltárosuk ugyanis, ki intézetünk alapítása óta, tehát 18 éve van ilyen minőségben szolgálatunkban, néhány héttel ezelőtt súlyosan megbetegedett és orvosi vélemény szerint munkaképességét többé nem fogja visszanyerhetni.

Minthogy azon nagy munkaanyagnál fogva, mely egy bank levéltárosához tartozik, levéltáros nélkül nem maradhatunk, szükségét látjuk annak, hogy a háború előtt Rudolf András levéltárosunk mellett dolgozott három segédlevéltáros közül a B. osztályú népfelkelők első sorozásán besorozott Pankl Jenő segédlevéltárosunk felmentését kérelmezzük a nagyméltóságú m. kir. pénzügyminiszter úrtól.

Csatoltan A. /. van szerencsénk átnyújtani bankunk személyzetének jegyzékét a háború előtt és most, amiből kitűnik, hogy a háború előtt 55 alkalmazottunk volt a mostani 19 alkalmazottal szemben. Ez utóbbiak száma Rudolf levéltárosunk munkaképtelenné válása folytán 18-ra csökkent.
 

A levéltáros munkakörébe esik

a. bankosztályunk, áru-, biztosítási-, sorsjegy- és menetjegyosztályunk folyópostájának irattári kezelése

b. a napi folyóposta szétküldése

c. anyagkezelés, ami nagy gyakorlatot igényel

mindez olyan töméntelen nagy munkát követel, hogy a háború előtt három alkalmazottunk végezte azt, mit Rudolf levéltárosunk a háború alatt önmaga végzett és éppen e túlerőltetés siettette munkaképtelenné válását.
 

A személyzet létszámának a csatolt felállításból kitűnő óriási megcsappanása folytán folyó munkáinkat is csak a legnagyobb megerőltetés és a hivatalos órák kitolása alapján van módunkban elvégezni, tehát irodai munkákra alkalmazott kisszámú tisztviselőink közül Rudolf levéltárosunkat semmiképpen sem helyettesíthetnénk. Ez állásra új munkaerőt fel nem vehetünk, minthogy, miképpen a fentvázolt levéltárosi munkakörből kitűnik, ez állás imminensen[81] bizalmi állás, mert a posta-kezelés és postatovábbítás, valamint anyag-kezelésen kívül a levéltáros kezén mennek át az összes értékküldeményeink is, ő kezeli portópénztárunkat stb. és így csakis régi, kipróbált embert alkalmazhatunk ez állásra. Ezért csakis Pankl Jenő segédlevéltárosunk jöhet figyelembe, ki e nagy gyakorlatot és tájékozottságot igénylő álláshoz már kellő jártassággal bír és e bizalmi állás betöltésére alkalmas.

Nagyon kérjük a tekintetes Kamarát, szíveskedjék a fentmondottak igazolására nekünk soron kívül mielőbb tanúsítványt kiadni, mit a pénzügyminiszter úr őnagyméltóságához intézendő beadványunkhoz csatolhatunk.
 

Legőszintébb köszönetünk kifejezésével ajánljuk magunkat

 

Fiume, 1916. július 13.

kiváló tisztelettel,

Fiumei Kereskedelmi Bank Részvénytársaság

 

A Fiumei Kereskedelmi Bank Részvénytársaság személyzetének jegyzéke
 

Az 1916. július 13-i tisztviselői létszám
 

Főtisztviselők és tisztviselők

1.         Ámon Ernő – Igazgató

2.         Singer Lajos – osztályfőnök

3.         Gerő Andor – cégvezető, a levelezés főnöke

4.         Vásárhelyi Ármin – főkönyvelő-cégvezető

5.         Hönigsberg Berthold – pénztáros, áruosztályi levelező és könyvelő

6.         Meskó Zoltán – könyvelő

7.         Francovich Alajos – olasz levelező

8.         Glaser Károly – segédlevelező (katonaság betegség miatt szabadságolta)

 

Segédtisztviselők és gépírónők

9.         Gudac Oszkár – külső tisztviselő

10.       Rudolf András – levéltáros (munkaképtelenné vált, nyugdíjaztatni kell)

11.       Gépész Dóra – menetjegyosztály kezelőnője

12.       Germanus Mariska – segédtisztviselőnő

13.       Papp Mariska – segédtisztviselőnő

14.       Márkus Jolán – segédtisztviselőnő

15.       Seidenfeld Ella – gépírónő

16.       Noferi Mercedes – gépírónő

17.       Misgur Celestina – gépírónő

 

Szolgák

18.       Kovacic Albert – szolga

19.       Host Ferenc – szolga

 

Ezen 19 alkalmazottból álló létszám Rudolf András nyugdíjba menésével összes alkalmazottjaink száma 18-ra csökken, kik közül nyolc főtisztviselő és tisztviselő a háború előtti 32-vel szemben.

Nyolc segédtisztviselő és gépírónő a háború előtti 17-vel szemben.

Két szolga a háború előtti hattal szemben.
 

A háború előtti tisztviselői létszám volt:
 

Főtisztviselők és tisztviselők

1.         Székely József – igazgató – kilépett

2.         Ámon Ernő – igazgató – felmentve itthon

3.         Erős Aurél – cégvezető – bevonult

4.         Spira Alfréd – titkár – bevonult

5.         Pirnitzer Tibor – osztályfőnök – bevonult

6.         Bartók Dezső – főpénztáros – felmentve szolgálattételre anyaintézetünknél Budapesten

7.         Singer Lajos – áruosztály főnöke – felmentve itthon

8.         Vásárhelyi Ármin – főkönyvelő – felmentve itthon

9.         Gerő Andor – osztályfőnök – besoroztatott, felmentését most kérjük

10.       Hönigsberg Berthold – pénztáros, áruosztály levelezője és könyvelő – itthon

11.       Fischer Ármin – levelező – harctéren elesett

12.       Neumann Frigyes – levelező – bevonult

13.       Francovich Alajos – levelező itthon

14.       Potzner Gyula – segédlevelező – bevonult

15.       Glasner Károly – segédlevelező – bevonult, betegség miatt szabadságon

16.       Böhm Oszkár – könyvelő – bevonult

17.       Sándor Rezső – könyvelő – bevonult

18.       Vértes József – könyvelő – harctéren elesett

19.       Szalai Ödön – könyvelő – bevonult

20.       Sas László – könyvelő – bevonult

21.       Stern József – könyvelő – bevonult

22.       Berkes Sándor – segédkönyvelő – bevonult

23.       Meskó Zoltán – könyvelő – felmentve itthon

24.       Brodszky Oszkár – könyvelő – bevonult

25.       Glückselig Károly – könyvelő – bevonult

26.       Wettendorfer Antal – értékpapír-kezelő – meghalt

27.       Schlemmer Antal – számfejtő – bevonult
 

Segédtisztviselők

28.       Gudac Oszkár – külső tisztviselő – itthon

29.       Rudolf András – levéltáros – itthon

30.       Tomasic István – segédlevéltáros – bevonult

31.       Pankl Jenő – segédlevéltáros – bevonult

32.       Matulovich Giuseppe – külső tisztviselő – bevonult
 

Gyakornokok

33.       Moskovits Sándor – gyakornok bevonult

34.       Reinger Albert – gyakornok bevonult

35.       Schön Sándor – gyakornok bevonult

36.       Cociancich Ferenc – gyakornok bevonult

37.       Koritnik Nándor – gyakornok – kilépett és bevonult

38.       Seégner Mario de. – gyakornok – kilépett és bevonult
 

Tisztviselőnők

39.       Gépész Dóra – menetjegyosztály kezelőnője – itthon

40.       Germánus Mária – segédtisztviselőnő – itthon

41.       Márkus Jolán – segédtisztviselőnő – itthon

42.       Papp Mariska – segédtisztviselőnő – itthon

43.       Szontagh Erzsébet – gépírónő – kilépett

44.       Noferi Mercedes – gépírónő – itthon
 

Szolgák

45.       Host Francesco – itthon

46.       Misgur József – bevonult

47.       Vasváry József – bevonult

48.       Kovacic Albert – itthon

49.       Juhász Ferenc – bevonult

50.       Chesserich Santo – bevonult
 

A háború előtt önkéntes katonai szolgálatot végzett, 1914. október elsejére visszavárt, de továbbszolgáló tisztviselők

51.       Erdőssy József – tisztviselő – bevonult

52.       Földvári Imre – segédkönyvelő – bevonult

53.       Lampel Albert – könyvelő – bevonult

54.       Weinberger Sándor – segédkönyvelő – bevonult

55.       Possel Artur – könyvelő – bevonult

 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 1824/1916. 184. doboz. Eredeti, gépelt.

 

2. sz. dokumentum

 

Fiume, 1917. szeptember 21.

Tekintetes Kereskedelmi és Iparkamara – Fiume

 

Bátorkodunk a következő, intézetünkre nézve rendkívül fontos ügyben a tekintetes Kamara szíves pártfogását kérni:

Vásárhelyi Ármin cégvezető-főkönyvelőnket, ki főpénztárunk, valamint értékpapírpénztárunk ellenőre is, 1914. december 17-én mint B. osztályú népfelkelőt besorozták, kérelmünkre azonban a m. kir. honvédelmi miniszter úr őnagyméltósága 32019/M.H.4-1915. szám alatt nevezettet bizonytalan időre felmentette. A nagyméltóságú m. kir. honvédelmi minisztérium 4. osztályának augusztus 14-én 266433/4.-1917. szám alatt kelt, de csak tegnap kézbesített végzése szerint Vásárhelyi úr felmentése szeptember 30-ra korlátoztatott és október elsején bevonulni tartozik.

E végzés késői kézbesítése folytán csak tíz nap áll rendelkezésünkre, hogy a pénzügyminiszter úr őnagyméltósága útján Vásárhelyi úr felmentésének meghosszabbítását kérelmezzük, mely időn belül e kérvényünk talán nem nyer elintézést. Evvel szemben Vásárhelyi cégvezető-főkönyvelő-ellenőrünk bevonulása a legelemibb érdekeinket sújtaná. A háború előtt 54 alkalmazottunk közül ma csak 13 alkalmazottunk van, kik közül csak három önálló munkára képes, vezető főtisztviselő, irodakisasszony és szolga. Könyvvitelünk Vásárhelyi úr bevonulása esetén teljesen szakszerű vezetés nélkül maradna, mert könyvvitelünknek ő egyedüli szakképzett, mérlegképes tisztviselője. A magyar vörös kereszt-sorsjegyek és a VI. magyar hadikölcsön címletei most kerülnek szétosztásra, mi Vásárhelyi értékpapírpénztárosunk teendői közé tartozik. Vásárhelyi cégvezetőnk a bank üzleti vezetésében aktív részt vesz, Ámon Ernő ügyvivőigazgatónk hivatalosan távol van jelenleg és a személyforgalom megszüntetése folytán hazaérkezése bizonytalan időre prolongálódott.

Ha tehát Vásárhelyi cégvezetőnknek szeptember 30-án be kellene vonulnia, bankunk vezetésében, annak legfontosabb osztályában, a könyvvitelben, valamint értékpapírpénztárunknál teljes fennakadás lenne.

Nagyon kérjük tehát a tekintetes Kamarát, hogy fenti körülmény fennforgását igazolni kegyeskedjék, hogy addig is, míg a felmentés iránti kérvényünk elintését nem nyer, annak alapján bevárási engedélyt kérhessünk.

Kérjük, szíveskedjék a tekintetes Kamara azt is igazolni, hogy Vásárhelyi úr minősítése a felmentést megszüntető végzésben tévesen történt „könyvelő”-nek, mert nevezett nem könyvelő, hanem egyedüli szakképzett könyvviteli tisztviselőnk, főkönyvelőnk, értékpapírpénztárunk és főpénztárunk ellenőre, bankunk cégvezetője és az érdekkörünkbe tartozó számos vállalat ellenőrző igazgatósági vagy felügyelőbizottsági tagja.

Előre is legőszintébb köszönetünket fejezzük ki és ajánljuk magunkat kiváló tisztelettel

Fiumei Kereskedelmi Bank Részvénytársaság
 

Az irat jelzete: HR-DARI-179.  2571/1917. 188. doboz. Eredeti, gépelt.

 

2. sz. dokumentum

 

Tekintetes Kereskedelmi és Iparkamara – Fiume
 

A következő rendkívül fontos és sürgős ügyben bátorkodunk a tekintetes Kamara szíves közbenjárását kérni.

Meskó Zoltán felmentett tisztviselőnk, ki eddig arcvonalszolgálatra alkalmatlan volt, most arcvonalszolgálatra alkalmasnak minősíttetett és tényleges katonai szolgálatra osztatván be, haladéktalanul bevonulni tartozik.

E behívás érdekeinket legnagyobb mértékben sérti, mert nevezett részünkre teljesen nélkülözhetetlen és pótolhatatlan. Meskó úr Vásárhelyi Ármin főkönyvelőnkön kívül könyvvitelünknek ma egyedüli tisztviselője, rajta kívül még csak egy női segéderőnk dolgozik a könyvvitelben. Vásárhelyi főkönyvelőnk felmentése ugyancsak lejárt, felmentésének meghosszabbítása iránti kérelmünk még elintézés alatt van.

Még az esetre is, ha Vásárhelyi főkönyvelőnk felmentése meghosszabbíttatik, Meskó úr bevonulása folytán teljesen megakadunk működésünkben, mert egy bank könyvvitelében ellenőrzés céljából ellenkönyvelésre, tehát legalábbis két szakképzett tisztviselőre van szükség, míg Meskó úr bevonulása esetén csak egy női segéderő maradna. Éppen arra való tekintettel, hogy szakképzett és hosszú évi bankgyakorlattal bíró tisztviselő végezheti csak Meskó úr teendőit, teljesen pótolhatatlan is, mert ma csakis segéderőket lehetne kapni.

Ezek szerint Meskó úr bevonulása esetén könyvvitelünkben teljesen fennakadnánk, ami éppen most, az évzáró mérleg előtt a bank legelemibb érdekeit veszélyeztetné és még mérlegünk felállításának lehetősége is meg lenne hiúsítva.

Meskó úr azonban nemcsak bankunk könyvvitele részére teljesen nélkülözhetetlen, hanem behívása veszélyezteti a jövő héten kezdődő hadikölcsönnek intézetünknél elérhető sikerét is. A hadikölcsönjegyzés lebonyolítása óriási munkatöbbletet okoz, éppen Meskó úr volt az, kire úgy a propagandacsinálás egy jelentékeny része, mint a jegyzéssel járó óriási munkaanyag feldolgozása háramlott és a hadikölcsönjegyzés óriási munkájának lebonyolítására semmiképpen sem áll más megfelelő munkaerő rendelkezésünkre.

Minthogy Meskó úr felmentésének meghosszabbítását kell kérnünk, tisztelettel kérjük a tekintetes Kamarát, szíveskedjék fentmondott adatok helyességéről esetleg hivatalból is meggyőződést szerezni és a fenthivatkozott körülmények fennforgását igazolni és kérelmünket pártolni, hogy ezen igazolólevelet a Pénzügyminiszter úr őnagyméltóságához intézett beadványokhoz csatolhassuk.

Szíves tájékoztatásul közöljük még, hogy háború előtt 54 alkalmazottunk volt, míg most az egymás követő behívások folytán már csak 19 alkalmazottunk maradt, ezek közül azonban csak öt önálló munkára alkalmas férfi tisztviselő, míg két segédtisztviselő, kilenc irodakisasszony és gépírónő, tehát segéderő és három irodaszolga.
 

Ezidőszerint felmentve csak Ámon Ernő igazgatónk van, míg Vásárhelyi Ármin cégvezető-főkönyvelőnk felmentése lejárt és meghosszabbítása iránti kérelmünk még elintézés alatt áll. Harmadik felmentett tisztviselőnk Meskó Zoltán úr volt, ki most behívatott. Ezek szerint intézetünknél jelenleg csak egy tisztviselő, még pedig Ámon Ernő igazgatónk van felmentve, a háború előtti 42 férfitisztviselővel szemben.

Ez oly arány, mi Fiumében egy banknál sincs meg és tisztviselői létszámunk ilyen óriási megcsappanása mellett bankunknak óriási üzletkörét, mely a bankszakma minden ágát műveli és azonkívül áru-, sorsjegy-, biztosítási, menetjegy-osztályt és számos iparvállalatot ölel fel, ami körülbelül 20 millió korona vagyunk kezelését jelenti, távolról sem láthatjuk el, ami részvényeink és üzletfeleink legelemibb érdekeit veszélyezteti.

Előre is őszinte köszönetet mondunk a kért igazolvány megadásáért, és kérelmünknek a sürgősségre való tekintettel lehetőleg még a holnapi nap folyamán való szíves elintézését kérve, ajánljuk magunkat.

 

Fiume, 1917. november 8-án

kiváló tisztelettel

Fiumei Kereskedelmi Bank Részvénytársaság

 

Az Irat jelzete: HR-DARI-179. 2982/1917. 189. doboz. Eredeti, gépelt.

 

4. sz. dokumentum
 

Banca Popolare Fiumana Societá in Azioni[82]
Nome e cognome dell’esentato[83]	Anno di nascita[84]	Parere della Camera[85]
Vio Hamlet	1884	A bankintézet forgalmát illetőleg a negyedik oldalon feltüntetett számszerinti adatok kihirdetett 1917. üzletévi mérleg tételeket teljesen fedik azzal, hogy a közel fél milliárdot kitevő összforgalomból körülbelül 300 millió esik az értékpapírforgalomra. A VI. és VII. hadikölcsönre a bank körülbelül 660.000 korona hadikölcsönjegyzéseket szerzett. A bank személyzeti viszonyai annyiban javultak, hogy a cégvezető időközben szintén fel lett mentve, de ezzel Vio bankigazgatónak, mint az intézet vezető emberének nélkülözhetetlensége és pótolhatatlansága semmiképpen sem szenvedett korlátozást. A cégvezető felmentéséről és annak az üzletvitelre kiható kedvező befolyásáról lesz alkalmunk nyilatkozni amidőn a bank alantas tisztviselői felmentésének újabbi megbírálásáról lesz szó. Vio igazgató további felmentését a bank létérdekeinek szem előtt tartásával a legmelegebben javasoljuk.

Fiume, 1918. március 11.

 

Fordítás

Tárgy: Felmentési előterjesztés 

 

Nagyméltóságú Miniszter úr![86]

 

Tiszteletteljesen felterjesztjük a helybeli Fiumei Népbank Rt. vezérigazgatónak, név szerint Vio Hamlet felmentéséről szóló névjegyzéket az előírt három példányban.

A kamara véleménye a névjegyzék két példányának megfelelő rovatában van bevezetve.

 

1918. március 12.

Dubokovic alelnök; Gotthardi titkár

 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 526/1918. 190. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.

 

5. sz. dokumentum

 

Banca Fiumana[87]
Nome e cognome	Anno di nascita	Parere della Camera
Pillepich József	1884	A bank összforgalma 1917-ben körülbelül négymillióval több volt, mint 1916-ban és elérte a 104 millió koronát. Értékpapírbetétjeit körülbelül 18 és fél koronát tesznek ki. Mint városunk legrégibb bankintézete határtalan bizalomnak örvend. Kamaránknak félmilliónál többet kitevő tartalék- és nyugdíjalapja is nála van letéve. Az igazgatója 68 éves roskadozó ember. Az igazgatóhelyettes már több, mint két éve hadifogoly Oroszországban. A cégvezető és főkönyvelő 78 éves és kegyelemből tartják őt. A felmentésre javasolt Pillepich látja el a bank egész levelezését, a könyvelés nagy részét, valamint az értékpapír-kezelést és a felekkel való üzleti érintkezést. E két utóbbira nehezedik tulajdonképp az egész ügyvitel, mivel kívülük csak egy 20 éves gyakornok és egy kisasszony vannak a bank irodájában alkalmazva. Pillepich helyettesítése vagy pótlása fentieknél fogva nem lehetséges a bank létérdekeinek veszélyeztetése nélkül, amiért is nevezettnek további felmentését teljes meggyőződésből melegen véleményezzük.

Fiume, 1918. március 12.

 

Az irat jelzete: HR-DARI.179. 528/1918. 190. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.

 

6. sz. dokumentum

 

Banca popolare di Fiume Societá in Azioni[88]
Nome e cognome	Anno di nascita	Evasione[89]
Rubinich Silvius	1893	Előre bocsátjuk, hogy Rubinich katonai orvoshatósági megállapítás szerint csak „népfölkelő szolgálatra fegyver nélkül” alkalmas. A bank cégvezetőjének 1917 július havában történt felmentéséig a bank igazgatója Rubinich főhivatalnokkal vezette a bank ügymenetét. Rubinich bonyolította le 1917-ben az intézet több százmillió koronára rúgó értékpapírforgalmát, s jelenleg is ő kezeli, mint az igazgatóság bizalmi embere, a 100 millió koronát kitevő értékpapír-letéteket. Háborús tevékenysége annyira kifejlődött az utóbbi időben, hogy a bank, amelynek üzletmenete újabban a tőkeemelés folytán módfelett megnövekedett, kénytelen volt az időközben segédszolgálatos[90] lett cégvezetője felmentését is kérni. Tekintettel Rubinich harmadosztályú alkalmasságát és megállapított pótolhatatlanságát a bankintézetnél, hosszabb időre szóló további felmentését teljes meggyőződésből melegen véleményezzük.

1918. április 6-án

 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 722/1918. 191. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.

 

7. sz. dokumentum

 

Banca Mobiliare Ungherese Societá Anonima[91] – Fiume
Nome	Anno di nascitá	Parere
Bille Imre	1891	A Forgalmi Bank Rt. azon fiumei pénzintézetek között válik ki fontosságával, amelyek a szorosan vett banküzletet is gyakorolják nagy arányokban. Az e fajta pénzintézetek könyvelése rendszeresen sokkal is bonyolultabb és kényesebb, mintsem, hogy azt járatlan kezekre, alkalmi munkakörbe lehetne bízni. Bille, aki már 1909 óta van a banknál, mint könyvelő alkalmazva, annyira bedolgozta magát a könyvek vezetésében s az évi mérleg összeállításában, hogy ezidőszerint két bevonult kartársa munkáját is ellátja, miáltal helyettesíthetetlenné tette magát. Bevonulása esetén az évzárlat közeledése miatt a bank a legnagyobb zavarba jönne. Mivel pedig Bille katonai okmányokkal bizonyította, hogy mint rokkant fegyvernélküli szolgálatra van osztályozva, további felmentését általános közgazdasági érdekből (közeledik a IX. hadikölcsön) a legmelegebben véleményezzük.

Fiume, 1918. szeptember 28.

 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 2299/1918. 192. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.

 

8. sz. dokumentum

 

Banca Fiumana
Nome e cognome	Anno di nascita	Evasione
Giulio Vallencich	1885	A bankintézet elnökével, bakari Copaitich Zsigmond, a magyar-horvát tengerhajózási r.t elnök-igazgatójával folytatott bizalmas beszélgetés alapján megerősítjük, hogy a bankintézet mostani ügyvezető igazgatója már néhány év óta eltűrt egyén a bank vezetésében és nyugdíjazása már elhatározott dolog, csak tényleges visszavonulásával vártak addig, amíg a háború előtti igazgatóhelyettes, a felmentésre javasolt Vallencich Gyula hazatér az orosz fogságból, ami e napokban történt meg. Kamaránk is már a Fiumei Bank alapítása óta ennek ügyfele, működését, kezdetbeni fejlődését és ezen fejlődésnek ez utóbbi időben különösen észlelhető megakadását folyton figyelemmel kíséri, sőt már arról is volt szó, hogy ha a bank vezetésében mihamarább változás nem állana be, kénytelenek volnának a Kamara körülbelül félmilliót kitevő papírálladékát és folyószámlaszolgálatát más kezekre bízni. Vallencich Gyula igazgatóhelyetteshez nagy a bizalmunk, a bankintézetre nézve pedig létérdek, hogy ő vegye át atyja helyett a vezetést. A bank két használható tisztviselője között egyik sem alkalmas a vezetői szerep vállalására, míg ellenben Vallencich Gyula már a háborút megelőzőleg is arra rátermettnek bizonyult. Vallencich Gyula már a háború kitörése óta teljesít, mint tiszt katonai szolgálatot, így tehát a Hazával szemben is megtette már fegyveres kötelességét. Bizonytalan időre leendő felmentését fentieknél fogva teljes meggyőződéssel a legmelegebben véleményezzük.

Fiume, 1918. augusztus 21.

 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 1983/1918. 192. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.

 

9. sz. dokumentum

 

Banca Commerciale Fiumana Societá Anonima[92] – Fiume
Nome e cognome	Anno di nascita	Parere
Meskó Zoltán	1887	Időközben felmentettek a banknak még egy tisztviselőjét, névszerint Schlemmer Antalt, aki mint rokkant volt szabadságolva és a banknál könyvelői teendőket végez vagy végezhet, Meskó abszolút nélkülözhetetlensége ezáltal meglazul, mert helyettesítése lehetővé vált. Mivel pedig arcvonalszolgálatra alkalmas, további felmentését nem javasoljuk.

Fiume, 1918. október 26.
 

Az irat jelzete: HR-DARI-179. 2519/1918. 193. doboz. Kézzel írt fogalmazvány.