Esettanulmány egy szociális és jótékonysági mozgalom tevékenységéről a második világháború éveiben

„Minden megmentett ember, minden veszély, amit a családtól elhárítunk, a társadalmat erősíti meg.” – A Társadalmi Szociális Egyesület itt közölt, 1942. évi beszámolójából megismerhetjük néhány budapesti nyomortelep lakóinak életkörülményeit, megélhetési gondjait, és azt az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével létrejött társadalmi összefogást, amely az itt élő emberek szociális problémáin próbált enyhíteni.

Bevezetés

 

Esettanulmány egy szociális és jótékonysági mozgalom tevékenységéről a második világháború éveiben

A kormányzati és népi-nemzeti szerveződések, társaságok mellett a Horthy-korszak szociálpolitikájában meghatározó szerepet játszottak az egyházak. A katolikus szociális és kulturális egyesületek már a századfordulótól kezdve dinamikusan terjedtek, ám a világgazdasági válság hatására újabb nagyarányú fellendülés következett be. Ekkor, 1931. május 15-én XI. Pius pápa Quadragesimo anno kezdetű szociális körlevelében (enciklikájában) ismertette a kor követelményeihez igazított szociális tanítást. Eszerint a társadalom és a gazdaság szociális szempontú, igazságos újjászervezéséhez számos közjót szolgáló hivatásrendi egyesületre van szükség. Szavai a magyar katolikus egyház körében is meghallgatásra találtak. A társadalmi nyitottságot jelezte az Actio Catholica (katolikus akció), amely az 1933. évi XXIV. Országos Nagygyűlés keretében lépett a nyilvánosság elé. Az AC a világi katolikusok önkéntes részvételét jelentette a papság apostoli munkájában.
Ezekben az években a hivatásrendek szerveződése új lendületet vett. A legjelentősebbek - az Egyházközségi Munkásszakosztályok (EMSZO), a Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete (KALOT), a Katolikus Lánykörök Szövetsége (KALÁSZ) - a korszak szociálpolitikájának fontos részeivé váltak. Központi irányító szervük az Országos Katolikus Szövetség volt, amely a püspöki kar ellenőrzése alatt működött.
Az 1940-ben alakult Társadalmi Szociális Egyesület is egyházi ellenőrzés mellett, egyházi emberek segítségével dolgozott. 1942. évi beszámolójukból kiderül, hogy az egyesület fő missziós területe az Auguszta-telep, Ceglédi úti-telep és a Vágóhíd utca volt. Az itteni körülmények következtében a legalapvetőbb létszükségleti cikkek beszerzése, biztosítása is nagy jelentőségű volt. A meleg étel néha szó szerint életet menthetett, a mezítlábas utcagyerekek látványa természetesnek számított. A felnőttek és a gyermekek részére - lerongyolódott ruházatuk helyett - új ruhák, új cipők kellettek. Az alapvető feladat mellett az egyesület tagjainak arra is jutott energiájuk, hogy lelki támaszt nyújtsanak, a közművelődési felemelkedést pártolják, segítsenek a szabadidő helyes felhasználásában, ily módon visszatartva a telep lakóit a bűnözéstől és a csavargástól.
A telepek egyhangú sivár barakknegyedei voltak Budapest külvárosainak, nagyrészt fából épített, egészségtelen kalyibákkal. A telep „olyan, mint egy nagy fa-falu, egy deszka-község, egy uniformizált életközösség, valami modern illusztráció a Jövő könyvéhez." - írja Elekes Boldizsár az Auguszta-telepről. A szoba-konyhás kis lakások egyharmadában ötnél több lakó élt. A munkanélküliek száma általában a lakosság 40-50%-át tette ki.
A Társadalmi Szociális Egyesület esetében is megfigyelhető, hogy a katolikus jótékonysági egyesületek reneszánsza hatására, a hitüket ápoló arisztokrata családok sarjai is felkarolták a legelesettebbeket. E szerepben élen jártak az asszonyok, ami nem csoda, hiszen a kor uralkodó felfogása szerint a jószolgálati és karitatív politikai tevékenység inkább a nők feladata volt. A papi irányítás nem maradhatott el. Az egyesület vezetésében részt vett Solymár György lelkiatya is, aki - mint levelezésükből kiviláglik - jó barátságban állt Buday Goldberger Leóval. Talán ez is indokolhatja, hogy - az arisztokrácia és a nagytőke együttműködésével - sikerült megvalósítani a társadalmi célokat. A dokumentum tanúsítja, hogy a Goldberger Leó által alapított és szervezett Társadalmi Szociális Egyesület és Társa Konfekcionáló Üzem Kft. nélkül nem jutottak volna ide. Goldbergerék az egyesület érdekeltségébe tartozó Textilbeszerző Kft. forgalmazó munkáját ugyancsak segítették.
A két világháború közötti és alatti időszakban a társadalmi szervezetek nem ritkán kisebb gyárakat, üzemeket birtokolva segítették a jószolgálati feladatok ellátását. A szegedi KALOT-nak például péksége, húsüzeme és szövetkezete is volt. Ismertebbnek számít a Hangya Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezet kooperációja a KALOT-tal. Közös termelő és értékesítő szervezeteket létesítettek, Wünscher Frigyes vezérigazgató az Actio Catholica Országos Elnökségének tagjaként a Hangya jövedelméből is pártolta az AC kezdeményezéseit. Levelezéséből kiviláglik, hogy aktív társadalmi tevékenységet látott el az Actio Catholicán belül az előadások megtartásától a diákotthonok, szülőotthonok létesítéséig, fenntartásáig.
Két szempontból is érdemes volt a piaci részvételt szorgalmazni. Egyrészt biztos és havonta jelentkező jövedelmet jelentett az egyesületnek, másrészt munkát adott az embereknek. Egy ilyen kicsi cég persze nem foglalkoztathatott túl sok munkaerőt, ám az egyesület úgy is enyhíthetett a munkanélküliségen, hogy a gyárosok körében élő jó kapcsolatait kihasználva állástalan munkásokat, illetve tisztviselőket juttatott megélhetéshez.
Milyen területekre terjedt ki a Társadalmi Szociális Egyesület tevékenysége? 1942. évi beszámolójuk alapján igen széles körben működtek. Ezek a következők:

1. hagyományos jótékonykodás: gyűjtés a cégektől és állami szervezetektől (Goldberger gyár, Kispesti Textilgyár, Magyar Nemzeti Bank, Országos Sportközpont adományai), illetve magánszemélyektől (Chorin Ferenc, gróf Zichy Nándor, Aschner Lipót, Haggenmacher Henrik);
2. néphivatali szolgálat: lakáskiutalások megszerzése, állásszerzés, segélyek kiutalásában, segítség okmányok beszerzésében, tanfolyamok szervezése;
3. ingyenes orvosi rendelő fenntartása: orvosi ellátás a biztosításon kívül rekedteknek is, gyógyszerellátás a gyógyszergyártók adományaiból;
4. fiúotthonok alapítása: ipari és kereskedelmi pályára készülő szegény fiatalok ellátása és nevelése karitatív alapon, foglalkoztató műhely biztosítása;
5. szociális munka: családgondozás, bajtársi szolgálat, gyermekvédelem;
6. közművelődési és szabadidős tevékenység: könyvtárgyarapítás, színház-, múzeum- és mozilátogatás, műkedvelő előadások szervezése, ismeretterjesztés, sport.

Az egyesület által patronált területek a következők: Auguszta-telep és a Hős utca, Ceglédi úti-telep, Vágóhíd utcai-telep, Mária Valéria-telep. Kőbányától Zuglóig tehát igen fontos jótékonysági munkát láttak el. Tevékenységüket szervezetten, társasági keretek között végezték, ami túllépett a spontán önkéntes adományozás keretein.
Ha végigtekintünk a forrásban is szereplő fő támogatók körén, elmondható, hogy a Társadalmi Szociális Egyesület igen tekintélyes kapcsolatokkal rendelkezett. A magánszemélyek közül a jótékonykodásban élenjárók egy része nagytőkés, illetve gyáros volt. Részt vállaltak a munkában többek között: Chorin Ferenc (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.), Aschner Lipót (Egyesült Izzó és Villamossági Rt.), Haggenmacher Henrik (Dreher-Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde) gyártulajdonosok is. (Chorin Ferenc a GyOSZ elnöki posztját is betöltötte.) Gróf Zichy Nándor országgyűlési képviselő, főrend és kamarás, valamint gróf Pongrácz Jenő országgyűlési képviselő, főrendi tag szintén jelentős szolgálatokkal segítette a szervezetet.
Ebben közrejátszhatott az tény is, hogy az egyesület elnöke az a Baranyai Lipótné volt, akinek férje a Magyar Nemzeti Bank elnöki posztját töltötte be ebben az időszakban. A tehetséges pénzügyi szakember felsőházi tagságig vitte, és nyilvánvalóan módjában állt feleségének törekvéseit is támogatni. Segítőtársai voltak Solymár György főtisztelendő, az egyesületi fiúotthon vezetője és Gamerra Alberta bárónő.

A Társadalmi Szociális Egyesület 1942. évi munkabeszámolójából kiemelt részek sorrendben a következőket tartalmazzák:

(1.) Az általános munkabeszámoló a hivatal anyagi alapjáról szól, amelynek talpköve a főváros által folyósított havi 600 pengő hozzájárulás. A havi állandó kiadásaik ekkor 789 pengőre rúgtak. Anyagi egyensúlyuk fenntartását biztosító szervezetek között a beszámoló megemlíti még a Textilbeszerző Vállalatot, a Pesti Hazai Első Takarékpénztárat és a Magyar Nemzeti Bankot.
(2.) A következő rész a Vágóhíd utca 33. számú telepen folytatott tevékenységről számol be. A kultúrház fűtésének megoldását taglalja, valamint Chorin Ferenc (Salgótarjáni Kőszénbánya Rt.) és Vizer Vilmos (Magyar Általános Kőszénbánya Rt.) hozzájárulását méltatja. Eredményként sorolja fel az ingyenes orvosi rendelő létesítését és működtetését, a Gyermekszeretet szolgálat mesés, játékos foglalkozásait, előadásait, a Dolgozó Lányok csoportjának és a Szent Vince Szívtestőrgárda tagjainak kulturális munkáját és tanfolyamait.
(3.) A Tanoncotthonok fejezete az egyesület legjelentősebb célkitűzéséről ír. A tervhez méltó, nagy összegű felajánlásokat említ Nemzeti Bank (15 000 pengő) és Buday Goldberger Leó (3000 pengő) részéről.
(4.) Karácsonyi akciónk címszó alatti rész a beérkezett adományokat sorolja fel részletesen.
(5.) A Néphivatali szolgálat című rész összefoglalja a szociális problémákat. Kiemeli a lakásügyeket, eredményként megemlíti, hogy öt esetben kislakást, négy esetben szükséglakást sikerült juttatni a rászorulóknak. Táblázatot közöl a segítségükkel álláshoz juttatottakról, amelyeknek száma 70 fő. Ezenkívül 65 egyéb ügyben jártak el.
(6.) A Ceglédi út 30. szám alatti Szociális Telep tevékenységéről írottak három részre tagolódnak. A társadalmi szervezőmunka című rész önkéntes munkatársi gárda toborzásáról tudósít a telep mintegy 1200 családja részére. Beszámol az akciókról: konyhakertek (40 család) és vitaminkertek (210 család) létesítéséről. Az Adományok című rész rádió beszerzését említi, és azt, hogy a textilanyagokból 84 gyermeket sikerült felruházni.

Ezek az adományok és jótékonykodás természetesen nem változtatta meg alapjaiban ezeknek a nyomortelepeknek az életét, mégis némileg segítette az ott élő elesett embereket abban, hogy könnyebben elviseljék életüket. Mindehhez hozzá kell tennünk, hogy bár az Auguszta telepet időközben felszámolták, a Ceglédi út egy kisebb része, valamint a Hős utcai házak ma is léteznek.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.

Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.

Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.

A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.

Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).

Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2024. szeptember 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő