Ortutay Zsuzsa és a kádári népesedéspolitika

Az 1967 és 1973 közötti időszak vízválasztónak bizonyult a Kádár rendszer népesedéspolitikájának alakulása szempontjából. A korábbi emancipációs diskurzust, amelyben a nőket a férfiakkal egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárként pozícionálták, ekkor váltotta fel az a gyes-diskurzus, amelyben az anyaság vált normatívvá. Az alább közölt forrás e diskurzus uralkodóvá válásának egy eddig publikálatlan dokumentuma, amely rávilágít a szocialista típusú gyereknevelési elvek legfőbb vonásaira.

 

Az 1967 és 1973 közötti időszak vízválasztónak bizonyult a Kádár rendszer népesedéspolitikájának alakulása szempontjából.[1] A GYES[2] és az első hormonális fogamzásgátló tabletták bevezetése, az MSZMP KB 1970-es nőhatározata, valamint az 1973-as népesedéspolitikai határozat jelentős elmozdulást hozott a Rákosi korszak kvantitatív népességpolitikájához képest. A korábbi emancipációs diskurzust, amelyben a nőket a férfiakkal egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárként pozícionálták, ekkor váltotta fel az a gyes-diskurzus, amelyben az anyaság vált normatívvá. Az alább közölt forrás e diskurzus uralkodóvá válásának egy eddig publikálatlan dokumentuma, amely rávilágít a szocialista típusú gyereknevelési elvek legfőbb vonásaira.

A forrás Ortutay Zsuzsa, a Magyar Nők Országos Tanácsa főtitkára előadásának szövegét tartalmazza, amely az 1968. május 21-22-én, Székesfehérváron megrendezett népességtudományi konferencián hangzott el a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nagytermében. Az Alba Regia napok keretében megrendezett szakmai konferencián a nőtanács egyik vezető szakembere mellett a KSH demográfusai, Andorka Rudolf, Acsádi György és Dányi Dezső is képviseltették magukat. Ortutay előadását olyan indikátornak tekintem, amely rávilágít az állami népesedéspolitika változására, és az aktuális, hivatalos „nőpolitika” lenyomataként kijelöli a nők helyét a szocialista társadalomban.

 

 


Forrás: Fortepan / Magyar Pál (1964)

 

 

A hatvanas évek végén alakult ki és nyert teret az az új diskurzus, amely az anyaság professzionalizációját helyezte előtérbe, és kiszorította a dolgozó nőkre koncentráló beszédmódot a szocialista nyilvánosságból.[3] Az anyaság professzionalizációjának diskurzusa azonban nem előzmény nélküli: az anyaság tanulható hivatásként való ábrázolása a 19. század utolsó harmadáig nyúlik vissza, amikor kezdetét vette a modern gyermekvédelmi rendszer kialakulása. Az 1901-es gyermekvédelmi törvénnyel létrejött állami gyermekmenhely hálózat, majd az első világháború alatt felállított védőnői hálózat mind a gyermekgondozás szakszerűsödése irányába mutattak. Az anyaság így diszkurzív szinten már nemcsak egy természettől adott, biológiai tulajdonságként, hanem egy tanulható és tanulandó feladatként jelent meg a 20. században. A sztálinista rendszer pronatalista népesedéspolitikája kontinuitást mutat a két világháború közötti rezsimmel az anyaság erkölcsi megítélése szempontjából. A második világháború lezárását követően formálódó új rendszerben a pronatalizmus legitimációja változott meg: már nem a nemzetépítés, hanem a kommunista társadalom felépítése lebegett célként a politikai döntéshozók szeme előtt.

Ez a kvantitatív pronatalizmus vett új irányt a hatvanas években. A korabeli népesedéspolitikai előterjesztések egy dokumentumon belül tárgyalták a GYES bevezetésének lehetőségét és az abortusz szigorítását, vagyis egy új reproduktív rezsim formálódásáról beszélhetünk, amely a megelőzés és a tervezés hívószavaira épült.[4] Az államszocialista családpolitika egy olyan paternalista születésszabályozási rendszert hozott létre, amely egyik eszköze a családtámogatási rendszer bővítése, kiváltképp a GYES bevezetése, amely európai szinten egyedülálló volt, így megteremtve a szocialista típusú családtervezési modell alapját.[5] Másfelől az új típusú kvalitatív születésszabályozási modell eszköze volt még a fogamzásgátlás propagálása, a házasság előtti és nővédelmi tanácsadás, valamint a legális abortuszhoz való hozzáférés adminisztratív szigorítása.

Az MSZMP IX. kongresszusának eredményeképpen 1967-ben vezették be a gyermekgondozási segélyt és az első magyar hormonális fogamzásgátlót, az Infecundint. A GYES egyedülálló módon 2-3 (nem túl jól) fizetett évet biztosított az előzőekben bejelentett állással rendelkező anyák számára, amit a gyermekük gondozására és nevelésére, illetve ki nem mondottan a háztartás vezetésére fordíthattak, vagyis az informális gazdasági munkára. A gyermekgondozási segélyt a kutatók egyfelől a gyerekvállalási hajlandóságot serkentő népesedéspolitikai eszköznek, másfelől olyan munkaerőpiaci intézkedésnek tartották, amely recesszió idején kivonta az alacsonyan képzett női munkaerőt a piacról, így tartva alacsonyan a munkanélküliségi mutatókat. Ezen felül a fizetett anyaság és háziasszonyság olcsón helyettesítette a szolgáltató szektor egyes elemeinek, a gyermekgondozási intézményrendszernek a hiányosságait. A GYES-en lévő anyák otthoni munkája csökkentette az intézmények terheit, emellett a családtagok (főleg a bérmunkavállaló férfiak) étkezése, ruházkodása és rekreációja biztosítottá vált a nők háziasszonyosodása által. A mai fogalmaink szerint ez a láthatatlan és meg nem fizetett reproduktív munkát volt hivatott alacsony színvonalon kompenzálni és elismerni.[6] A GYES tehát értelmezhető a fizetett anyaság új intézményeként is. Mindez kiegészült a kiépülőfélben lévő szaktanácsadói hálózattal, a Család- és Nővédelmi Tanácsadóval és a szocialista családeszményt hirdető szakkönyvekkel, amelyek utat nyitottak a szocialista anyaság professzionalizációjának. A várandós nőknek szóló ismeretterjesztő és gyereknevelési tanácsadó irodalom meghatározónak bizonyult a generációs nevelési elvekre nézve: az anyák lassan eltávolodtak a saját szüleik modelljeitől és a gyereknevelés rejtelmeit szakértőktől igyekeztek elsajátítani. Ilyen kiadványokat készített és terjesztett a korszak egyetlen központi nőszervezete, a Magyar Nők Országos Tanácsa.[7]

Ortutay Zsuzsa, az MNOT titkára előadása a társadalmi fejlődés, társadalmi mobilitás és a női munkavállalás csomópontjai mentén épült fel. A szöveg szókincse belesimul abba a beszédmódba, amely a korabeli pártiratokat jellemzi: dinamikus mobilizációs szlogeneket használ, egyszerre fenntartva a rendszer stabilitásának és kiszámíthatóságának, valamint a progresszív fejlődés illúzióját.[8] Gondolatmenete jórészt megegyezik a korszak hivatalos népesedéspolitikai narratívájával, azonban tartalmaz olyan, kevéssé artikulált elemeket is, mint az apává nevelődés, illetve az időskor perspektívája. A forrás értékét az adja, hogy láthatóvá válik az a hatalmi beszédmód, amely a szocialista rendszerek hivatalos iratai és a társadalmi valóság diszkrepanciájának leírására szolgált a mindennapok történetét kutatók számára.[9] A beszédben egy olyan, tudatos nevelésen és művelődésen alapuló középosztálybeli modellt vázolt fel, amely az akkori társadalom többsége számára messze állt a realitástól. E disszonancia pedig közelebb vihet annak megértéséhez, hogy miért nem változott lényegileg a családpolitika beszédmódja az államszocializmusban, illetve miért volt képtelen érdemi változást hozni a névleg emancipációs politika jegyében zajló munka.

 

 


Forrás: Fortepan / Bauer Sándor (Budapest, 1967)

 

Előadásában Ortutay Zsuzsa kifejtette, hogy a szocialista társadalom megteremtéséhez szükségesek olyan radikális társadalmi változások, amely nyomán kialakulhat egy új típusú családmodell. E folyamatban lévő változás nyomán a család gazdasági egységből érzelmi közösséggé vált, amely elsődleges feladata az utódok felnevelése – immár tervszerű nevelőmunka alapján. Mindez összekapcsolódott a női munkavállalás által átalakult társadalmi nemi szerepekkel, illetve az apák megváltozott szerepével is. Az előadó által felvázolt sematikus, progresszív kép a haladás és a társadalmi fejlődés logikáját alkalmazza. Bár említést tesz a hagyományos paraszti társadalom berendezkedéséről, amelyről a férje, Ortutay Gyula néprajzkutató révén igen jó és pontos ismeretekkel rendelkezett, nem tett említést a parasztcsaládok érzelemközösségéről, azokat pusztán kényszer által létrejött életközösségekként ábrázolta. Ugyanígy nem jelent meg a „modern” családokat összetartó gazdasági kényszerűség, mivel ez nem illett a szerelmi házasságon alapuló szocialista család narratívájába. A család megújulása vonatkozásában Ortutay Zsuzsa a társadalmi és fizikai mobilitás problematikájára is rávilágított az első generációs értelmiségiek és az első generációs városlakók helyzete nyomán. Vagyis a társadalmi különbségek a progresszív jövőkép fényében váltak elbeszélhetővé.

A szövegben a gyerekvállalás mint közügy jelenik meg. A modern házasság céljaként pedig az utódok egészséges felnevelését jelölte ki az előadó. Fontos gondolat, hogy bár a gyerekvállalást kiemeli a magánszférából, nem csupán a szülésről, hanem a megszületett gyerekek egészséges nevelődéséről is beszél, amely egyértelműen jelzi, hogy a politikai vezetés nem kíván visszatérni a Rákosi korszak rosszemlékű, erőltetett pronatalizmusához. A család funkcióváltása során Ortutay Zsuzsa legfontosabbnak a tudatos és tervszerű gyereknevelő munkát tartotta, amely komoly felkészülést igényelt a szülők részéről. Ennek előfeltétele, hogy a szülők felismerik a gyereknevelési munka tanulhatóságát, így megfelelő fórumokon tájékozódnak a legfrissebb nevelési elvekről. A szövegben megjelenik, hogy a nukleáris családban, mivel mindkét szülő kenyérkereső, így kevesebb tartalmas időt tudnak együtt tölteni a gyerekekkel és a nevelésükkel. Így az előadó bár a gyerekek nevelését elsődlegesen családi feladatnak tekintette, felhívta rá a figyelmet, hogy a szocialista társadalom intézményei is kiveszik belőle a részüket. A tudatos nevelőmunka alapjait a jövő generációinak már a családi életre nevelés államilag kidolgozott programja fogja megadni, amely koncepció lényegét az anyaságra és az apaságra való felkészítés adja. Vagyis, ami a hagyományos társadalmakban a közösség által gyermekkortól fogva átadott tudáshalmaz volt, az most már egy hivatalos, szakértők és politikusok által jóváhagyott terven alapuló tudássá vált, amelyet oktatás révén lehet elsajátítani. A szocializmusban a nukleáris család, kiváltképp az anya feladatává válik tehát az életre és a munkára való felkészítés és ennek ellenőrzése, akinek önmagát is szükséges fejlesztenie.

 

 

Forrás: Fortepan / Szalay Zoltán (Budapest, Vámos Ilona Ápolónőképző Iskola, 1970)

 

A szövegben megjelenő házasságról és családról alkotott elképzelések magukban hordozzák, hogy a szocialista hatalom kizárólagosan a heteroszexuális párkapcsolat házasság által szentesített változatát fogadta el legitim életkeretnek. Ezen felül a nők kizárólag anyaként, a férfiak pedig egyedül apaként lehettek érdemes tagjai a társadalomnak, minden egyéb opció a devianciák körébe sorolódott. Sem a forrásdokumentumban, sem más korabeli, mainstream politikai diskurzust formáló szövegben nem jelenik meg dominánsan az az elképzelés, hogy a nők elválaszthatók lennének az anyaság kérdésétől. A dolgozó nő és a házas családanya képe uralja a hatvanas évek népesedéspolitikai diskurzusát, amelyben nincs helye a gyerektelen, bérmunkát nem vállaló, egyedülálló vagy nem heteroszexuális nőknek. A hatalom patriarchális vonásai így lehetetlenné tették a nők valós emancipációját, pusztán a meglévő struktúrákhoz adták hozzá a legitim női szereplőket, ami megváltozott formában termelte újra a nemek közötti egyenlőtlenségeket.

A korábbi történeti kutatásokkal összhangban tehát azt látjuk, hogy a kádárizmus népesedéspolitikája eltolódást jelent a minőségi gyerekszülés és nevelés felé. Az idézett beszéd ábrázolásmódja, a korszak sajátos beszédmódjához illeszkedő módon progresszív, a társadalmi fejlődést állítja előtérbe. A felvázolt családmodell és a nevelés megvalósításának elvei olyan középosztálybeli családmodellen alapulnak, amely távol állt a korabeli magyar társadalmi valóságtól. Mintha a munkásosztályt társadalmi legitimációként használó hatalom megfeledkezett volna a munkások életviteléről, életkörülményeiről. A párhuzamosan futó diskurzusok pedig meddő küzdelemmé tették a nőtanácsi munka oroszlánrészét, a tagok és döntéshozók igyekezete vagy jószándéka ellenére is. A paternalista struktúrákon alapuló rendszerben a szülők is tanulókká, a hierarchia alacsonyabb fokán álló egyénekké váltak. Kérdés, hogy milyen egyéni stratégiákat alakítottak ki a nyílt ellenállástól a hatalommal való kooperációig terjedő skálán.

 

 

 

Jelzet: HU-PIL 908-30

 

 

Dokumentum

 

1.

Ortutay Zsuzsa: Gondolatok a népességpolitikánk kialakításához

Székesfehérvár, 1968. május 21.

 

 

Nagy jelentőségűnek tartom Fejér megye kezdeményezését: a népességtudományi konferencia megrendezését. A népességtudomány – ez a hazánkban tekintélyes eredményeket felmutató tudomány, csak úgy járulhat hozzá a népesedés politika kialakításához, ha e tudomány célját, tartalmát, terminológiáját, eredményeit a széles közvélemény ismeri és tudatosan él velük.

 

A mi társadalmunk jellemzője, hogy a törvényszerűségeit ismerjük és kutatjuk. Alkotóan felhasználjuk arra, hogy elképzeléseink szerint megváltoztassuk a jövőt, kibontakoztassuk az újat és legyőzzük mindazt ami elavult, ami a fejlődés útjában van. Ebben a változtató építő munkában elveink szerint az egész népnek részt kell vennie.

 

A népesedéspolitika kialakítását illetően a népesség ezt csak akkor teheti, ha az életet alakító törvényeket világosan látja, megismeri, megtanulja. Ha az egyének a saját életüket, a családjukét, és az egész társadalom életének alakulását értik és az ismeretek birtokában tervezni is tudják.

 

Úgy ítélem, ezt célozza és a konferencia és remélem sok hasonló követi az országban ezt a hasznos, okos kezdeményezést.

 

Bevezetőül a nép életét alkotó csoportok közül az egyénhez legközelebb állóról, a családról szeretnék néhány gondolatot elmondani, illetve arról, hogy mi a család helyzete, szerepe a társadalomban ma.

 

A családra is vonatkozik, hogy ismerni, érteni és tudatosan befolyásolni kell azt, ami a családban történik. Ezt a család tagjainak a boldogsága, és a társadalom egészséges fejlődése igényli.

 

Az, hogy a család életében átalakulás megy végbe az köztudomású, illetve azt mindenki érzékeli. De, hogy miben áll ez a változás arra kevesebben tudnak válaszolni és e tekintetben még a tudománynak is sok tennivalója van.

 

Az bizonyos, hogy az elmúlt 22 év fejlődése, a társadalom átalakulása nem hagyta érintetlenül a családot sem. Szükségszerűen megváltozott a családok életmódja, átalakultak a szokások, elavulttá lett sok, a család életét szabályozó hagyomány.

 

Megváltozott a családtagok viszonya egymáshoz. A párválasztás és a házasságkötés indokai is változtak. Az indokok ma már általában nem a vagyon, a föld, tehát gazdasági szempontok, hanem érzelmek, vonzódás, megbecsülés. Magát a családot sem elsősorban gazdasági érdekek tartják össze, hanem egyre inkább egyedül az érzelmi kötelékek. A termelési viszonyok következtében más lett a nő társadalmi értéke, szerepe, kitágult a látókör. Ez a családon belül is hat, a házastársak kapcsolatára és a nő helyzetére. Megváltozott a család jogvédelme, szerkezete, életmódja. Ez utóbbit a legerősebben az befolyásolja, hogy az anya dolgozik és önálló kereső. Így a család bár látszólag lazább szerkezetű, a tagoktól egy fejlettebb emberi magatartást kíván meg, amivel a kölcsönös megbecsülést állandóan ébren tartják. Ez nem csak a házastársak, hanem a szülők és gyermekek viszonyára is vonatkozik. A gyermek és a szülő kapcsolata is új vonásokat mutat és ez a szülőtől, a réginél tudatosabb, tervszerűbb nevelő munkát igényel.

 

Ezek a vonások ma még nem általános érvényűek, de megmutatkoznak szükségszerűen erősödő tendenciaként. De egy család életében és a különböző családok életében egyszerre van jelen a régi és az új. Ez ellentmondásossá teszi a fejlődést és az emberek néha szándékuk ellenére is konfliktusba kerülnek.

 

A családon belül jelentkező mai konfliktusok egyik oka, hogy jelentős rétegek nem ismerik fel a fejlődés törvényeit és szemléletükben a régi család ideál él. Az a család, amelyben születtek, felnevelkedtek, meghatározza az elképzelésüket, a maguk alakította családi életről is. Nem veszik e tekintetben tudomásul, hogy körülöttük az élet megváltozott.

 

A parasztcsalád házasodási indokai között sem olyan meghatározó már a föld, a különböző paraszti rétegek elkülönítő szigorúsága, amely régen annyi tragédia okozója volt. A kialakuló egységes paraszti társadalom életéből is lassanként eltűnnek a régi élet rendjét szabályozó vonások és helyüket a még csírázó új szokások foglalják el. Ez fejlődés jele, de ugyanakkor a családtól nagyobb tudatosságot igényel, mert fel kell ismernie, ki kell alakítania az új rendet. A gyermekeit régen [betoldás: a hagyomány?] meghatározó társadalmi szabályok szerint nevelte, ezekből nehezen törhetett ki; ma ezekre nem támaszkodhat, meg kell tanulnia nevelni az új társadalom kibontakozó követelményeinek megfelelően.

 

Különösen nehéz annak a paraszt családnak, amely első generációként a városba költözik és elhagyva a szülei paraszti foglalkozását, munkás vagy értelmiségi hivatású lesz. Ez a változás elemi erővel jelentkezik a család életében is és nagy energiáit foglalja le az asszimiláció.

 

Világos, hogy nem könnyű az alkalmazkodás a megváltozott életmódhoz. Ilyen környezet és rétegváltozás pedig épp az elmúlt két évtizedben végbement rohamos fejlődés, a rendkívüli tempójú ipari forradalom következményeként a népesség nagy tömegeit érintette. Hasonlóan hatott a munkáscsalád átlépése az értelmiségi életformába. Ez valamivel kisebb átalakulást jelentett, ha nem járt együtt a faluból a városba, vagy esetleg kisvárosból a nagyvárosba költözéssel.

 

Az iparosítással együtt járt a nők tömeges munkavállalása. A szocialista állam anyaságot támogató intézményei és jogrendje elősegítette, hogy ez nálunk eltérő képet mutat a fejlett kapitalista viszonyoktól: nálunk a nő, ha munkát, foglalkozást vállalt, általában akkor is folytatta ezt ha férjhez ment és anya lett, míg a kapitalista államokban ahol hiányoznak a gyerekintézmények és más szolgáltatások, gyermekei felnevelése idejére kénytelen felfüggeszteni a foglalkozását. Magyarországon és több szocialista országban a dolgozó anyát különleges jogvédelem, magasrendű szociális intézmények és intézkedések segítik. Ennek ellenére a társadalmi átalakulás, a fejlődés rohamosabban megy végbe mint a szükséges gazdasági társadalmi feltételek és a szemlélet fejlődése. Ez okozza, hogy ma a család élete és a nő kettős hivatásának betöltése még nálunk is sok nehézséggel terhes és nem jutott el a harmonikus kibontakozásig.

 

A nők tömeges munkavállalása természetesen ugyancsak erősen hatott a családok életmódjára, a fiatal házas férj hiába képzelte el úgy a feleségét, mint ahogy az édesanyját látta: a dolgozó fiatalasszony már nem tudja ugyanúgy betölteni háziasszonyi és anyai szerepét mint az otthonlévő édesanya. Nem vehette egyedül vállára az egész család gondozásának, kiszolgálásának, a gyermekek nevelésének terhét: meg kell osztania a férjével. Ha a férj, vagy a házastársak nem tudtak szemléletükön és az életmódjukon változtatni, kiéleződtek a konfliktusok, a házasság felborult, vagy más megoldásként a terhektől félve pl. a második gyerek elmaradt.

 

A társadalom gazdasági fejlődésével együtt jár a nagyfokú kulturális felemelkedés is, ami ugyancsak nagy erőfeszítést, a társadalom tömeges tanulását is igényelte. A kulturális fejlődés az igények növekedésével is együtt járt: kialakult egy elérendő magasabb életszínvonal. Ez az egészséges fejlődés azonban néha visszájára fordul, annyira elsőrendűvé válik, hogy a család lemond a gyermekekről is csak, hogy elérhesse a kívánt életszínvonalat: vagy a házasság is válságba kerül, ha nem sikerül gyorsan előteremteni a szükségelt [sic!] feltételeket.

 

Tehát látjuk, hogy a fejlődés anyagi és szemléleti ellentmondásokat hoz létre, s ezek olyan jelenségekhez is vezetnek, mint a születések számának csökkenése vagy a válások emelkedése.

 

Mi a teendő? A fejlődés irányának a megváltoztatása? A nők foglalkoztatásának, tanulásának

a meggátlása? Az igények csökkentése, vagy a belső migráció /vándorlás/ és a rétegváltás akadályozása?

 

Azt hiszem erre egyértelmű nemmel válaszolhatunk. A megoldás, a harmonikus kibontakozás, a fejlődés azt követeli, hogy a társadalom továbbra is úgy fejlessze a berendezkedését és a gazdasági feltételeket, hogy a család [betoldás: gyorsabban tudja követni a fejlődést, a korszerű követelményeket], és a női munkának és az anyaságnak az ellentmondásai is a minimumra csökkenjenek. Mivel azonban a népesség életét nemcsak gazdasági, hanem szemléleti okok bonyolult összefüggései befolyásolják, igen fontos a társadalmi és családi élet új vonásainak, törvényszerű fejlődésének az ismertetése, a közvéleménnyel, és ezen keresztül mind a család, mind a társadalom belső harmóniájának az erősítése, az ellentmondások kedvezőtlen jelenségeinek a leküzdése. Ezért fontos a népességtudomány ismereteinek terjesztése és határozott népesedéspolitika, ettől elválaszthatatlanul határozott, egységes családvédelmi politika kialakítása.

 

Az eddig elmondottakból kitűnik a népesedéspolitika és a családvédelmi politika szoros kapcsolata.

Ez szorosan összefügg a család és társadalom viszonyával, a család mai funkciójával, sőt a család szerkezetének alakulásával is.

 

A család régi funkciói közül a mai társadalomban egy néhány feleslegessé vált, vagy már meggyengült.

 

A nagyüzemi termelés kialakulásával – elszórt eseteket kivéve – megszűnt a családi termelés és a család termelési funkciója. A család gazdasági funkciója főleg családtagok munkája általi részesedés a nemzeti jövedelemből, újraelosztása a családtagok között.

 

Ezért határozza meg alapvetően a családi életszínvonalat az, hogy hány kereső és hány eltartott van a családban. A családvédelmi politikának ezért kell erősen figyelembe vennie pl. a gyermekek, és az [kézzel: eltartandó öregek számát. Ez utóbbira még visszatérek.]

 

A család ma előtérbe lépő legfontosabb funkciója a gyermek világrahozatala és felnevelése. A felelőssége a gyermekek felneveléséért nem csökken akkor sem, ha a szocialista társadalom ebben minden eddiginél nagyobb segítséget ad a családnak. Ez a felelőssége elháríthatatlan.

 

A népesség termékenységének a színvonala a családokban dől el. A jövőben a népesség alakulása egyre inkább a családtervezés keretében fog megvalósulni. Az egyes családok tudatos elhatározása lesz, hogy hány gyereket hoz a világra. Ezért válik nyilvánvalóan közüggyé az, hogy egy-egy család hány gyermeket nevel fel és hogyan neveli őket. Itt kapcsolódik össze a népesedéspolitika és a családvédelmi politika. A családvédelemnek oda kell hatnia, hogy a család felismerje érdekét a gyermek világrahozatalában. Lássa a maga életének az értelmét, a gazdagodását és örömét a gyermekben és lássa annak a gazdasági értelmét és feltételeinek biztosítottságat is, mégpedig nemcsak a család, hanem a társadalom érdekében is.

 

A családban meg kell erősíteni a gyermeknevelői felelősséget a társadalom szempontjából is, rá kell mutatni az érdekazonosságra. A mai család közvetlenül nem érzékeli, hogy a gyermek világrahozatala gazdasági érdeke is. Nincs közvetlenül szüksége a gyermekre, mint munkaerőre, ahogyan régen a családi termelésben, nincs közvetlenül szüksége mint eltartóra, mert maga dolgozik meg a nyugdíjáért is, stb/ Mégis látnia kell a társadalomnak, hogy nemcsak családon belül meghatározója az életszínvonalnak az egy keresőre jutó eltartottak aránya, hanem társadalmi szinten is. Ha tehát szűk a munkaképes korú réteg, az öregekhez és gyermekekhez viszonyítva, akkor az eltartásuk színvonala csökken. Ezért lényeges, hogyan alakul a társadalom kortagozódása, aminek a legalapvetőbb meghatározója a születések számának emelkedése. A család gyermekeinek száma tehát nemcsak magánügy, hanem közügy is.

 

A népességtudomány segítségével a népesedéspolitikának amennyire lehetséges meg kell határoznia a népesedés kívánatos mértékét és ütemét és ennek az eléréséhez tervszerűen és fokozatosan megteremtenie az anyagi feltételeket és ösztönzőket.

Az arányos tervezésnek és a családtervezésnek ily módon összhangba kell kerülnie.

 

Világosan látható, hogy az MSZMP IX. Kongresszusának határozatai értelmében, hogyan bontakoznak ki egy ilyen népesedéspolitika, vagy egyben családpolitika körvonalai, egymást követő rendeletek és intézkedések nyomán: mint a nagyjelentőségű gyermekgondozási segély, a tsz. törvény és az új Munka Törvénykönyve családot és anyaságot fokozottan segítő jogszabályai, legutóbb a különösen a parasztságot érintő családi-pótlék felemelése.

 

Ezek a gazdasági intézkedések azonban csak akkor érhetik el hatásukat, ha párosulnak egy felvilágosító, a többgyermekes család, az anyaság, és a gyermek megbecsülését és szeretetét elmélyítő propagandával.

 

Közügy a megszületett gyermekek felnevelése is. Ezt elsősorban úgy kell értelmezni, hogy a család a társadalom előtt felelős azért, hogyan neveli a gyermekét. A társadalom ezzel szemben nem lehet közönyös egyetlen gyermek sorsa iránt sem. Akkor sem ha vannak szülei, akkor sem ha nincsenek.

 

A családvédelmi politika itt is kapcsolódik a népesedéspolitikával. Nemcsak az élveszületések számát kell növelni ezidőszerint, hanem arról is gondoskodni, hogy az élveszületettek testben lélekben egészséges emberekké nevelődjenek.

 

A család nevelői felelősségének a gyengüléséhez nem tagadhatjuk, hogy ilyen tendenciát látunk hozzájárul az, hogy a szocialista társadalom valóban minden eddiginél nagyobb részt vállal a család gyermeknevelési terheiből. A gyermekintézmények hálózata, az egészségügyi, a gyermekgondozási hálózat, az iskoláztatás kiterjesztése minden gyermekre és az iskolába járás idejének felemelkedése párosulva azzal, hogy a dolgozó szülőknek a gyermekkel együtt tölthető ideje rendkívül lecsökken, mindez azt a szemléletet alakíthatja és alakította is sok szülőben, hogy a társadalom átvállalta a gyermek nevelésének a gondját és a felelősségét is.

 

Családvédelmi politikánkhoz tartozik annak az újra és újra való hangsúlyozása és bizonyítása, hogy a család nem pótolható a nevelés szempontjából. Sok tennivalója van a társadalomnak a felelőtlen családok csökkentése, ill. megváltoztatása érdekében. Igaz, azt mondjuk, hogy egy gyermek sem kallódik el: ha nem neveli fel a család, felneveli a társadalom. Felismertük azonban, hogy az állami nevelőintézetekben, vagy nevelőszülőknél mindent megadhatunk a gyermeknek, amire szüksége van, de azt az érzelmi teljességet, biztonságot, amit a család és az édesanya adhat a gyermeknek, azt nem lehet pótolni.

 

Az egészséges ember felneveléséhez tehát szükséges az egészséges, becsületes család. Mindent el kell tehát követni, hogy elmélyítsük a felelősséget a gyermek felneveléséért a családokban, mindenekelőtt a házasságra lépő, a szülővé leendő fiatalokban. Mindent el kell követni, hogy csökkentsük az állami gondozásba kerülő gyermekek és csecsemők számát és a gyermekek érdekében a válások arányát is.

 

A válás lehetősége társadalmunk vívmányai közé tartozik. A kihűlt szerelem, a házastársak eltávolodása, egymáshoz nem illése esetén megváltás. Gyakran felteszik a kérdést; elképzelhető hogy a szerelem, egyedül a szerelem életre szóló összetartó kapocs, tartós érzés lehessen a házastársak között, ami pótolja a gazdasági érdek [betoldás: és függőség], a vallási különbségek, stb. megszűnt kötelékeit. Lehet, hogy ez ritka. De ha a házasságra lépőkben elmélyíthető a felelősség a világra hozandó gyermekekért, lehetséges, hogy a szerelem a családot összekovácsoló mély érzelemmé mélyíthető, amit épp a gyermekek felnevelésének közös nagy alkotó, alakitó munkája bontakoztat ki. S így válik épp a gyermek a házasságot összetartó erővé, egy magasabb rendű kapoccsá a mi korunkban, amely elfordulni látszik ettől az életideáltól. Ez szemlélet és nevelés kérdése is.

 

Családvédelmi politikánk nem nélkülözheti azoknak a határozott elveknek, a társadalom etikai magatartásának a kialakítását sem, amelyek szerint az ifjúságot a családi életre neveljük.

 

Néhány gondolatot szeretnék szentelni a családi nevelés gondjainak, jelentőségének.

 

Nem kitérőként hangsúlyoztuk a család nevelői felelősségét és ezen belül külön a családi életre nevelést. A gyermek előkészítését arra, hogy anya lesz, apa lesz, házastárs lesz és ebben a minőségében is meg kell szerveznie a maga és családja életét. Nem a pedagógia, hanem a családvédelmi politika egy egészséges társadalom szempontjából beszélek erről.

 

Nem olyan régen ismertük fel ezt a feladatot, ez is a család mai életével, a szerkezetével függ össze.

 

A mai, korszerű család a két generációból álló család. Szülők és gyermekek. Egyre nagyobb arányú amennyire a lakásépítés tempója engedi a külön-költöző fiatal házaspár. Egyre erősebb erre az igény. Ebben a kis családban lerövidül a felnőtteknek a gyermekkel együtt tölthető ideje. Ahol több generáció lakott együtt, a nagyszülők, rokonok közül valaki mindig otthon volt a család a maga állandóan tevékenykedő életével észrevétlenül nevelte, tanította a gyermeket mindenre, ami szüksége lesz, a maga felnőtt életében

 

A mai család, a dolgozó szülők otthona a nap legnagyobb részében üres. S a nevelést valóban megnehezíti, hogy a szülők keveset vannak együtt a gyermekkel. Ezt az ellentmondást csak úgy lehet legyőzni, ha tudomásul vesszük hogy a család légköre, életmódja, rendje, az otthon kulturáltsága és a családtagok egymáshoz való viszonya, az együtt töltött rövid idő, a közös munka, tanulás, étkezés, beszélgetés, játék vagy szórakozás – mindez neveli a gyermeket és intenzíven kihat arra az időre amikor a gyermek nincs a szüleivel. Ez az intenzitás azonban éltudatosságot, következetességet és bizonyos nevelési tájékozottságot, hozzáértést is követel a szülőktől.

 

A család nevelő feladatát a társadalomnak a gyermekintézmények hálózatának a szükséges mértékű fejlesztésével kell segíteni. Hiszen ez az egyik feltétele annak, hogy az anya munkahelyén és otthon is megfelelhessen a feladatainak.

 

Sok tapasztalat bizonyítja azonban, hogy a gyermekintézmények, az iskolák nevelő munkájának a hatékonysága mennyire függ attól, hogy a család igazi otthona-e a gyermeknek, hogy megvan-e a helye a családban, a család légkörétől, a gyermekekre fordított szeretettől, az érzelmi kapcsolatok erősségétől, amely egymáshoz fűzi a családtagokat. A család egész életre szóló benyomásokat ad az embereknek és személyiségalakító hatása nehezen pótolható.

 

De a mai szülőknek meg kell érteniük, hogy nevelői feladataik megváltoztak. Általában magasabb műveltségbeli követelményeket állít a mai élet az emberek elé, ugyanilyen a nevelés alapfogalmainak az ismerete is. A nevelés tudatosságát követeli egyrészt az, hogy ma már nem lehet hatalmi alapon nevelni, pusztán a szülői tekintély alapján, hanem a gyermek megbecsülését, szeretetét, tartós ragaszkodását a szülőknek a példájával és hozzáértő neveléssel kell megnyernie, másrészt a nevelés tudatosságát követeli az a forradalmi változás, ami a régi és a mai társadalomban, következésképpen a régi család és a mai család között van.

 

Épp a családi élet megváltozása, a tudatosság és megnövelendő felelősség követelménye miatt került az utóbbi években előtérbe az a felismerés, hogy a személyiség-nevelés fontos része az hogy milyenné lesz a felnövekvő ifjúság család magatartása. Ezt az ifjúság nevelésében eddig meglehetősen elhanyagoltuk, mind a családban, mind pedig az iskolában.

 

Pedig az erkölcsi tulajdonságoknak, magatartásnak a kialakítását már gyermekkorban kell megalapozni, amelyek képessé teszik a házastársi szerepre, a házastársak egymás iránti felelősségének a vállalására, a szülői szerepre, a családi élet teljességének, a gyermek adta örömöknek és a nevelés felelősségének tudatos vállalására, az anyaság megbecsülésére. Ezek azok a személyiségjegyek, magatartásbeli, erkölcsi követelmények, amelyeket ha a kisgyermekkortól kezdve kialakítunk, hozzájárulhatunk gyermekeink jó családi életéhez és boldogságához.

 

Emellett fel kell készíteni a gyermekeket a családi élet és a háztartás ellátásának gazdasági és kulturális követelményeire is. S mivel ezt a mai család gyakorlata csak részben oldhatja meg, az iskolának is van ebben jelentős feladata. A személyiség, az erkölcsi magatartás alakítása mellett olyan háztartási ismeretek oktatásának is szerepet kellene kapnia, mint pl. a főzés, háztartásszervezés, mosás elem ismeretei, s tanitani kellene a gyermekgondozás és nevelés alapismereteit is, nemcsak a lányok, hanem a fiúk részére is. A szülőknek sem szabad ezt a fontos feladatot elhanyagolniuk, hiszen ez lenne a családban a munkára nevelés alapja és ennek a nevelésnek a során dől el az is, hogy a férfi és nő hogyan tudják majd együtt vállalni a korszerű családi munkamegosztásból rájuk jutó feladatokat.

 

A család szerkezeti átalakulása, a szétválási tendenciája a generációk között, az életkor meghosszabbodásával együtt fontos és nehéz követelményként állítja a társadalom elé az öregek helyzetének a megoldását. Nemcsak az öregek anyagi eltartottsága, a lakás, stb. merül itt fel. Ezt a gondot sem háríthatja át ma még a fiatal család teljesen az államra.

 

Elsősorban azonban az öregkor perspektívája, biztonsága, a társadalom és a család érzelmi, etikai magatartása merül itt fel az öregek iránt. A megszokott tevékenység pótlása, az életszínvonal lehető fenntartása, a családi kapcsolatok megtartása, az öregek megbecsülése és tisztelete nem találtak még megnyugtató megoldást. Ezért az erre vonatkozó erkölcsi követelmények, normák kialakítása és megerősítése a társadalomban elengedhetetlen.

 

 

Az irat jelzete: HU-PIL 908-30. Eredeti, gépelt.

 

 

 

 


[1] A cikk a Kulturális és Innovációs Minisztérium ÚNKP-22-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Programjának a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból finanszírozott szakmai támogatásával készült.

[2] Gyermekgondozási segély (ma: gyermekgondozást segítő ellátás).

[3] Adamik Mária: A gondoskodás ökonómiája az államszocializmusban. A gyes-diskurzus avagy a szocialista modernizáció válasza a nemek közötti egyenlőség kihívására. In: Bevezetés a szociálpolitika nem szerinti értelmezésébe „Gendering Social Policy”. Szerk.: Adamik Mária. Budapest, 2012, 150–173.

[4] Népesedéspolitika és fontosabb dokumentumai az 1960-as évtizedben Magyarországon (Dokumentumgyűjtemény). Szerk.: Monigl István. Budapest, 1992, 100.

[5] Isabel Heinemann: From “Children by Choice” to “Families by Choice”? 20th-Century Reproductive Decision-Making between Social Change and Normative Transitions. In: Children by Choice? Changing Values, Reproduction, and Family Planning in the 20th Century. Eds: Gembries, Ann-Katrin – Theuke, Theresia – Heinemann, Isabel. Oldenbourg, 2018, 215–236.

[6] Susan Zimmermann: A társadalmi-nemi (gender) rezsim és küzdelem a magyar államszocializmusban. Eszmélet, 2012. 96. sz. 103–131.

[7] Lásd: Gál Erzsébet – Ortutay Zsuzsa: Családi életre nevelés a szülői házban és az iskolában. Budapest, 1976.

[8] Thomas Lindenberger: Neither Consent nor Opposition: Eigen-Sinn, or How to Make Sense of Compliance and Self-Assertion under Communist Domination. In: Making Sense of Dictatorship: Domination and Everyday Life in East Central Europe after 1945. Eds: Donert, Celia – Kladnik, Ana – Sabrow, Martin. Budapest, 2022, 19.

[9] Apor Péter: A hétköznapi hatalom. Politikai nyelv, szaktudás, társadalmi cselekvés. Budapest, 2022.

Ezen a napon történt május 18.

1956

Rákosi Mátyás a Nemzeti Sportcsarnokban tartott beszédet, melyben „izzadó homlokkal” volt kénytelen elismerni felelősségét a koncepciós...Tovább

1958

Országos KISZ-mozgalom indult a Hanság lecsapolására. A fiatalok első csoportja június 15-én érkezett meg a Hanságba.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

Örömmel adunk hírt róla, hogy megjelent az ArchívNet idei első száma, amelyben négy forrásismertetés olvasható. Ezek közül kettő magyar és ukrán emigránsok hidegháború alatti történetével foglalkozik egymástól nagyon eltérő látószögekből. A következő két forrásismertetés közül az egyik társadalmi önszerveződést ismertet kapcsolódó dokumentumokkal, míg a másik folytatja egy iratanyag oroszországi összeállítása, Magyarországra szállítása hátterének a bemutatását.

Az időrendet tekintve kívánkozik az első helyre Völgyesi Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) helytörténeti szempontból is értékes ismertetése, amely a gróf Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska által alapított és elnökölt Virágegylet történetét mutatja be levéltári források segítségével 1936-ig. A Fótról az 1920-as években Zebegénybe költöző nemesasszony új lakhelyén sem hagyott fel a már korábban is végzett szociális tevékenyégével: a Dunakanyarban többek között egy gyermeksegítő-nevelő egyletet hozott létre, amelynek egyben fő finanszírozója volt. Hogy a szervezet saját bevétellel is rendelkezzen, Apponyi Franciska a településen turistaszállásokat is létrehozott – ezzel pedig hozzájárult ahhoz, hogy Zebegényt még több turista keresse fel az 1930-as években.

Retrospektív módon mutatja be Máthé Áron (elnökhelyettes, Nemzeti Emlékezet Bizottsága), hogy a vitatott megítélésű, szovjetellenes ukrán emigrációt miként próbálta saját céljaira felhasználni az Egyesült Államok hírszerzése – amely folyamatban egy magyar emigránsnak, Aradi Zsoltnak is volt feladata. Az eseménysort egy később papírra vetett, titkosítás alól feloldott összefoglaló alapján tárja az olvasók elé. A kidolgozott akcióról a szovjet félnek is volt tudomása – erről pedig a szovjeteknek kémkedő „Cambridge-i ötök” legismertebb tagja, az angol Kim Philby számolt be defektálása után visszaemlékezésében.

Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) az olaszországi magyar emigráció pillanatnyi helyzetéről készült összefoglalót prezentálja. Ez a „pillanatnyi helyzet” az 1953-as év, amikor báró Apor Gábor, korábbi szentszéki követ, ekkoriban a Magyar Nemzeti Bizottmány római irodájának a vezetője egy kérésre összeírta, hogy milyen helyzetben éli mindennapjait az olaszországi magyar emigráció az egyetemi tanároktól a trieszti menekülttábor lakóin át a sportolókig. Az egykori diplomata összefoglalójában nemcsak a mikroszintű, helyi ügyek kerülnek elő, hanem a nagypolitikai események is, így például Mindszenty József esztergomi érsek ügye, annak megítélése, valamint a magyarországi kommunista propaganda itáliai hatásai.

Idei első számunkban közöljük Seres Attila (tudományos főmunkatárs, VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár) előző lapszámban megjelent forrásismertetésének a második részét. A szerző további dokumentumok ismertetésével mutatja be, hogy harminc évvel ezelőtt milyen módon kerültek Magyarországra Oroszországból a néhai miniszterelnökre, Bethlen Istvánra vonatkozó iratok. A szerző mindezek mellett – az iratok ismeretében – Bethlen szovjetunióbeli fogságával kapcsolatban is közöl új infromációkat.

Az idei első számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő évi számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

Budapest, 2024. március 13.
Miklós Dániel
főszerkesztő