Csehszlovák revizionista és irredenta törekvések Közép-Európa térképének átrajzolására

„Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék – a losonci síkság és folytatása – szláv.”

Ismeretes, hogy az I. világháború után létrejött versailles-i békerendszer a legyőzött Németország, illetve Ausztria és Magyarország rovására igen „nagyvonalúan" állapította meg az újonnan létrehozott Csehszlovák Köztársaság határait. Teljesen magyar, illetve erősen magyar többségű területek mellett jelentős részben német, illetve osztrák lakosság által benépesített területeket is Csehszlovákiának ítélt. Az ebből adódó feszültségek érzékeltetésére elegendő csak arra utalni, hogy az 1938 előtti Csehszlovákiában a német nemzetiség létszáma meghaladta a szlovákok létszámát, és a magyar lakosság száma is több mint 800 000 volt. A két világháború közötti csehszlovák politika irányítói ezt nem is tagadták (nem is tagadhatták!). Ennek egyik érdekes dokumentuma az 1930-ban Prágában iskolai használatra kiadott térképmappa (Brunclik-Machát: Zemepisny Atlas pro školy sterdni, ustavy učitelské a školy obchodni - Földrajzi atlasz a középiskolák, a tanítóképző intézetek és a kereskedelmi iskolák részére), amelynek 38.a. sz. térképe Csehszlovákia lakosságának nemzetiségi megoszlását a ma is mérvadónak elfogadott adatoknak megfelelően ábrázolta. A magyar etnikumot például sárga színnel jelölte, és a színtiszta magyar területet a Duna fölött csaknem teljesen a későbbi I. bécsi döntés által meghatározott vonallal egyezően tüntette fel.

 

Tagadhatatlan tény tehát, hogy a náci Németország agresszív politikája mellett az ebből adódó belső feszültségek is hozzájárultak az 1938-as müncheni, illetve az 1939-es bécsi döntés megszületéséhez. Ennek ellenére a II. világháború utáni csehszlovák vezetés nem csupán a München előtti határok visszaállítását, és azokon belül egy homogén szláv állam megteremtését tűzte ki célul, hanem a Szovjetuniót kivéve valamennyi szomszédjával szemben

Az alábbiakban természetesen nem tekintjük feladatunknak ennek a kérdésnek teljes körű bemutatását. Írásunk kiinduló pontja a magyar Külügyminisztérium iratai között található, mellékelten közölt térkép, és a hozzá kapcsolódó néhány külügyi akta. A félreértések elkerülése végett már itt is hangsúlyozni kell, hogy a térkép egy társadalmi szervezet által propagált, csehszlovák szempontból „maximális" igényt tükröz, amit ebben a formában a hivatalos külpolitika nem tett magáévá. De az is bizonyítható, és a hivatkozott szakirodalom erre rá is mutatott, hogy sok eleme közel állt a hivatalosan is kinyilvánított állásponthoz.

***

1945 októberében a magyar Külügyminisztériumban aktán rögzítették, hogy a szlovákiai Demokrata Párt Pozsonyban megjelenő lapja a Čas, az utóbbi időben többször foglalkozott a magyar-szlovák határ kérdésével. A közlemények fő mondanivalója az volt, hogy a trianoni békeszerződés sok szlovákot hagyott a határtól délre, ezért kiigazítást követelt Magyarország terhére. (Arról nem írt, hogy a határ másik oldalára összefüggő magyar tömb került.) Az egyik cikk pontosan meg is írta, hogy a Torna-Bódva-Tornallya-i vasúttól délre fekvő területre tartanának igényt. Összesen 20 községet (pl. Aggteleket, Jósvafőt stb.) sorolt fel, mint átcsatolandót. Az ügyiraton rögzítették: Gyöngyösi János külügyminiszter is úgy ítélte meg, hogy az üggyel az Új Magyarországban, a

Az Új Magyarországban azonban erre vonatkozó cikk nem található. Valószínű, hogy a magyar és a csehszlovák kormány közötti hivatalos kapcsolatfelvételre irányuló kezdeményezést, és a két kormány képviselői között 1945. december 3-6. között létrejött megbeszélés légkörét egy ilyen közleménnyel nem akarták megzavarni.

A nyugtalanító hírek azonban továbbra is folyamatosan érkeztek a Külügyminisztériumba, ezért a Politikai osztály 1946. január 31-én az alábbi sajtóközlemény kiadását kezdeményezte:

 

A Túrócszentmártonban megjelenő Národnie Noviny (1946. I. 10.) ismét felveti a szlovák revíziós igényt. A lap szerint a szlovák délvidék a München előtti határok revíziója után kiált. Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék - a losonci síkság és folytatása - szláv.

 

Az aktán rögzített Pro domo szerzője javasolta, hogy a lapok hívják fel a figyelmet arra, hogy a szlovák revízió állandóan napirenden van, és az imperialista sovinizmus elsősorban nem Magyarországon, hanem a szlovákoknál tapasztalható, pedig a jelenlegi határokat is a néprajzi elv figyelmen kívül hagyásával húzták meg Trianonban. Felhívta a figyelmet, hogy más cikkek Sátoraljaújhely elcsatolásáért indítottak propagandát, a Nagy-Pozsony kiépítésére - és ezzel kapcsolatban Mosonmagyaróvártól északnyugatra néhány falu Szlovákiához csatolására - vonatkozó követelést pedig a csehszlovák hivatalos körök is felvállalták. A közleményt azonban a Sajtóosztály visszatartotta, majd 1946. április 14-én az aktán rögzítették, hogy „Bentiek közlése időszerűtlenné és szükségtelenné vált." Az aktát irattárba helyezték.

Pedig közben a határmódosításra vonatkozó csehszlovák propaganda terjedésére vonatkozó újabb adatok jutottak a Külügyminisztérium birtokába. Az 1946. február 6-10-e között Prágában a lakosságcsere-egyezményről tárgyaló Gyöngyösi János külügyminiszter kíséretében jelen levő Farkas Lehel sajtóelőadó a delegáció hazautazása után - valószínűleg az MTI részére - színes, összefoglaló tudósítást készített a tárgyalásokról, és Prágában szerzett benyomásairól, élményeiről. Ebben a tudósításban olvasható az alábbi beszámoló:

 

Egy-két szó a cseh revizionizmusról

Prága egyik főutcájában, a Narodni Tridában, pontosabban egy szabóüzletben a „Csehszlovákia igazságos határaiért harcoló szövetség" óriási méretű térképe látható, amely Közép-Európát a csehek és a szlovákok mikénti eloszlását feltüntető módon ábrázolja. Az etnikai térkép mellett egy másik térkép is látható, amelyen az új Csehszlovákia határait a következőképpen állapították meg: a határ Dévénytől délre fordul és Sopront, valamint Szombathelyt bekebelezve, északkeleti irányba futva, és Győrt szintén Csehszlováknak minősítve, a Duna vonalán megy végig. A térkép szerint Vác csehszlovák terület, majd a határ Gyöngyöstől és Egertől közvetlen északra, Miskolctól erősen délre, és Nyíregyházától közvetlenül délre Kárpát-Ukrajna határsávjához igazodik. A Lengyelországgal kapcsolatos cseh területi igények kielégítése után a határ az Odera mentén Berlintől körülbelül 50 kilométernyire délkeletre vonul, majd onnan déli irányban, Nürnbergtől keletre s Passautól mintegy 60 kilométernyire nyugatra újból eléri a Dunát. A határ innen, egy práteri kiszögelléssel, Dévényig követi a Duna vonalát

Amikor erről a térképről a Czernin-palota vezető személyiségeivel beszélgettem, tudni sem akartak róla és hangoztatták, nekik is kínos a dolog, és most nyomozzák a várost, hol lehet a térképeket megtalálni. A térképet a magyar delegáció egyébként lefényképeztette, és Budapestre hozta annak dokumentálására,

 

A fenti tudósítás után néhány hónappal Wagner Ferenc, a magyar Külügyminisztérium Pozsonyban konzuli jellegű feladatokat ellátó tisztviselője beszerzett egy nyomtatott térképet, amelyet a csehszlovák revíziós liga - Sdruženi za Spravedlivé Hranice Československa - adott ki, s amelyen a fent ismertetetthez hasonlóan jelölték be a jövő Csehszlovákiájának általuk elképzelt határait. Az ennek kapcsán nyitott ügyiraton felhívta a minisztérium vezetőinek figyelmét, hogy a szervezet a térképhez tartozó brosúrában ugyanolyan jelszó-propagandába kezdett (Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának!), mint valamikor magyarországi megfelelője. Egyben javasolta, hogy a térképet - megfelelő kommentárral - tegyék közzé a minisztérium félhivatalos lapjában, az ekkor már több nyelven megjelentetett Új Magyarországban. Gyöngyösi külügyminiszter azonban ezzel a javaslattal nem értett egyet. Az aktán ugyanis rögzítették:

***

A mellékletben közölt térképet valóban nem terjesztették hivatalosan, de nyomtatásban jelent meg, és így nyilván sokakhoz eljutott. A térkép címe (a jobb felső sarokban): Střední Evropa - Közép-Európa. Megjelent Prágában 1945-ben. A térkép felső szegélyén olvasható jelszó: Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának! Majd ugyanott a térképet kiadó szervezet megnevezése: Sdružení za spravedlivé hranice Československa - Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért. A térkép alsó szegélyén található jelmagyarázat fordítása a következő:   

államhatárok 1938 szeptemberéig

                        - - - a cseh állam ezeréves magja

                            - Csehszlovákia határai az „Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért" javaslata szerint

                      - - - Lengyelország és a Szovjetunió új határa

                     ········az ukrán és belorusz összefüggő településterület nyugati határa

                    ·-·-·-·Dánia, Hollandia, Svájc, Ausztria és Jugoszlávia határkorrekciós igénye Németországgal szemben

                   ·········a Fríz Autonóm Terület határa Dániában

                    ·-·-·-·Hamburg és Stettin Szabadállam határa

A térkép alján olvasható zárószöveg: A területi igényekkel kapcsolatos alaposabb indoklás az „Igazságot Csehszlovákiának c. brosúrában található. Az ügyiraton levő megjegyzés szerint a térképet felterjesztő külügyi tisztviselőnek a brosúrát egyelőre nem sikerült beszereznie.

A térkép magáért beszél. Tükrözi mindazokat az elképzeléseket és igényeket, amelyekről a fentebb ismertetett ügyiratok tudósítottak. Érdemes azonban felhívni a figyelmet, hogy Nyugat-Magyarország és Ausztria vonatkozásában annál jóval többet is. Az Ausztria Dunától északra eső területeire kinyilvánított igény megállapítása után különösen figyelnünk kell arra, hogy Bécset megkerülve Csehszlovákia „igazságos" határa élesen délre kanyarodott volna. A Fertő tóval együtt Burgenland nagyobb részét, valamint Sopron, Sárvár és Győr vidékét is magában foglalta volna. Ha mindehhez még hozzászámítjuk, hogy a ponttal és vonallal jelölt képzeletbeli jugoszláv határ viszont Nagykanizsát és Zalaegerszeget tüntette fel úgy, mint leendő jugoszláv területet, akkor megállapíthatjuk, hogy a 20. század eleje óta dédelgetett terv a szláv korridor létrehozására, szintén megvalósult volna.

Ezen a napon történt június 18.

1937

Felszáll Moszkvából a „szovjet Lindbergh”: Valerij Cskalov (és társai). ANT-25 típusú gépe az Északi-sark érintésével két nap múlva száll...Tovább

1940

Franciaország tűzszünetet köt a németekkel.Tovább

1972

Az NSZK labdarúgó válogatottja az Európa-bajnokság brüsszeli döntőjén 3-0-ra győzi le a Szovjetunió csapatát.Tovább

1979

Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Jimmy Carter amerikai elnök Bécsben aláírja a SALT-2 megállapodást.Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Egyház és társadalom

 

Szociológiai értelemben az egyház társadalmi-kulturális rendszer, mely három alrendszerből áll: a tágabb értelemben vett vallási kultúrából, az azonos hitű közösségből, valamint a vallási kultúra és közösség ápolására létrejött szervezetből, amit a papság és a hierarchia képvisel. Tomka Miklós vallásszociológus értelmezése szerint Magyarországon az 1940-es évek második feléig tartó időszak még a „keresztény társadalom” korának tekinthető: az összefonódott vallási és szekuláris kultúrából úgy részesedett mindenki, mint a nemzeti hagyományból. „1948 előtt ‒ írja ‒ a vallás a legfontosabb kultúrahordozóként megelevenítette a történelmi folyamatosságot, képviselte a nemzeti identitást, hozzájárult a társadalom integrációjához.”

A fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra azonban csakhamar elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. Az egyház kényszerűségből eltávolodott a társadalmi kérdésektől, kiszorult a közéletből és visszavonult a templomok falai közé.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Kádár János pártfőtitkár egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Noha az egyéni vallásgyakorlás és az egyházak társadalmi szerepének korlátozása még a nyolcvanas években sem szűnt meg, a központi ellenőrzés valamelyest enyhült, és ezzel megnőttek a vallásosság kinyilvánítási lehetőségei. Radikális változásra azonban e téren is csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. 1990 után lehetővé vált az egyházi intézményrendszer újjáépítése és ezzel együtt az újbóli társadalmi szerepvállalás, aminek köszönhetően az egyház a hazai civil társadalom egyik legfontosabb építőkövévé vált.

Az ArchívNet idei 2. számának fő témája tehát: „Egyház és társadalom”. Szerzőink közül Somorjai Ádám OSB Angelo Rotta budapesti apostoli nuncius 1943-ban keltezett összefoglaló jelentését közli. A Vatikáni Levéltárban őrzött ún. triennális, azaz három évre visszatekintő jelentés igen értékes történeti forrás, amely nemcsak a magyarországi egyházi viszonyokról tudósít, hanem kitér a korabeli közállapotokra, valamint a fontosabb kül- és belpolitikai kérdésekre is. Gianone András Mindszenty József esztergomi érsek 1956-os híres rádiószózatának különböző változatait veti össze, míg a Csejoszki Mihály által közölt dokumentumok a katolikus fenntartású gimnáziumok „szürke” korszakába, az 1960-as évekbe nyújtanak betekintést. Összeállításunkban emellett más témákról is olvashatunk: Miklós Dániel az 1939–1940-ben Magyarországon tartózkodó cseh menekültek történetéhez kapcsolódó levéltári forrásokat közöl, Tarnai Eszter pedig egy olyan visszaemlékezés-részletet tesz közzé, amely jól szemlélteti a Budapest ostromát követő hónapok nehézségeit és a fővárosi közélelmezés rendkívül súlyos helyzetét.

 

Budapest, 2021. május 28.

 

A szerkesztők