Csehszlovák revizionista és irredenta törekvések Közép-Európa térképének átrajzolására

„Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék – a losonci síkság és folytatása – szláv.”

Ismeretes, hogy az I. világháború után létrejött versailles-i békerendszer a legyőzött Németország, illetve Ausztria és Magyarország rovására igen „nagyvonalúan" állapította meg az újonnan létrehozott Csehszlovák Köztársaság határait. Teljesen magyar, illetve erősen magyar többségű területek mellett jelentős részben német, illetve osztrák lakosság által benépesített területeket is Csehszlovákiának ítélt. Az ebből adódó feszültségek érzékeltetésére elegendő csak arra utalni, hogy az 1938 előtti Csehszlovákiában a német nemzetiség létszáma meghaladta a szlovákok létszámát, és a magyar lakosság száma is több mint 800 000 volt. A két világháború közötti csehszlovák politika irányítói ezt nem is tagadták (nem is tagadhatták!). Ennek egyik érdekes dokumentuma az 1930-ban Prágában iskolai használatra kiadott térképmappa (Brunclik-Machát: Zemepisny Atlas pro školy sterdni, ustavy učitelské a školy obchodni - Földrajzi atlasz a középiskolák, a tanítóképző intézetek és a kereskedelmi iskolák részére), amelynek 38.a. sz. térképe Csehszlovákia lakosságának nemzetiségi megoszlását a ma is mérvadónak elfogadott adatoknak megfelelően ábrázolta. A magyar etnikumot például sárga színnel jelölte, és a színtiszta magyar területet a Duna fölött csaknem teljesen a későbbi I. bécsi döntés által meghatározott vonallal egyezően tüntette fel.

 

Tagadhatatlan tény tehát, hogy a náci Németország agresszív politikája mellett az ebből adódó belső feszültségek is hozzájárultak az 1938-as müncheni, illetve az 1939-es bécsi döntés megszületéséhez. Ennek ellenére a II. világháború utáni csehszlovák vezetés nem csupán a München előtti határok visszaállítását, és azokon belül egy homogén szláv állam megteremtését tűzte ki célul, hanem a Szovjetuniót kivéve valamennyi szomszédjával szemben

Az alábbiakban természetesen nem tekintjük feladatunknak ennek a kérdésnek teljes körű bemutatását. Írásunk kiinduló pontja a magyar Külügyminisztérium iratai között található, mellékelten közölt térkép, és a hozzá kapcsolódó néhány külügyi akta. A félreértések elkerülése végett már itt is hangsúlyozni kell, hogy a térkép egy társadalmi szervezet által propagált, csehszlovák szempontból „maximális" igényt tükröz, amit ebben a formában a hivatalos külpolitika nem tett magáévá. De az is bizonyítható, és a hivatkozott szakirodalom erre rá is mutatott, hogy sok eleme közel állt a hivatalosan is kinyilvánított állásponthoz.

***

1945 októberében a magyar Külügyminisztériumban aktán rögzítették, hogy a szlovákiai Demokrata Párt Pozsonyban megjelenő lapja a Čas, az utóbbi időben többször foglalkozott a magyar-szlovák határ kérdésével. A közlemények fő mondanivalója az volt, hogy a trianoni békeszerződés sok szlovákot hagyott a határtól délre, ezért kiigazítást követelt Magyarország terhére. (Arról nem írt, hogy a határ másik oldalára összefüggő magyar tömb került.) Az egyik cikk pontosan meg is írta, hogy a Torna-Bódva-Tornallya-i vasúttól délre fekvő területre tartanának igényt. Összesen 20 községet (pl. Aggteleket, Jósvafőt stb.) sorolt fel, mint átcsatolandót. Az ügyiraton rögzítették: Gyöngyösi János külügyminiszter is úgy ítélte meg, hogy az üggyel az Új Magyarországban, a

Az Új Magyarországban azonban erre vonatkozó cikk nem található. Valószínű, hogy a magyar és a csehszlovák kormány közötti hivatalos kapcsolatfelvételre irányuló kezdeményezést, és a két kormány képviselői között 1945. december 3-6. között létrejött megbeszélés légkörét egy ilyen közleménnyel nem akarták megzavarni.

A nyugtalanító hírek azonban továbbra is folyamatosan érkeztek a Külügyminisztériumba, ezért a Politikai osztály 1946. január 31-én az alábbi sajtóközlemény kiadását kezdeményezte:

 

A Túrócszentmártonban megjelenő Národnie Noviny (1946. I. 10.) ismét felveti a szlovák revíziós igényt. A lap szerint a szlovák délvidék a München előtti határok revíziója után kiált. Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék - a losonci síkság és folytatása - szláv.

 

Az aktán rögzített Pro domo szerzője javasolta, hogy a lapok hívják fel a figyelmet arra, hogy a szlovák revízió állandóan napirenden van, és az imperialista sovinizmus elsősorban nem Magyarországon, hanem a szlovákoknál tapasztalható, pedig a jelenlegi határokat is a néprajzi elv figyelmen kívül hagyásával húzták meg Trianonban. Felhívta a figyelmet, hogy más cikkek Sátoraljaújhely elcsatolásáért indítottak propagandát, a Nagy-Pozsony kiépítésére - és ezzel kapcsolatban Mosonmagyaróvártól északnyugatra néhány falu Szlovákiához csatolására - vonatkozó követelést pedig a csehszlovák hivatalos körök is felvállalták. A közleményt azonban a Sajtóosztály visszatartotta, majd 1946. április 14-én az aktán rögzítették, hogy „Bentiek közlése időszerűtlenné és szükségtelenné vált." Az aktát irattárba helyezték.

Pedig közben a határmódosításra vonatkozó csehszlovák propaganda terjedésére vonatkozó újabb adatok jutottak a Külügyminisztérium birtokába. Az 1946. február 6-10-e között Prágában a lakosságcsere-egyezményről tárgyaló Gyöngyösi János külügyminiszter kíséretében jelen levő Farkas Lehel sajtóelőadó a delegáció hazautazása után - valószínűleg az MTI részére - színes, összefoglaló tudósítást készített a tárgyalásokról, és Prágában szerzett benyomásairól, élményeiről. Ebben a tudósításban olvasható az alábbi beszámoló:

 

Egy-két szó a cseh revizionizmusról

Prága egyik főutcájában, a Narodni Tridában, pontosabban egy szabóüzletben a „Csehszlovákia igazságos határaiért harcoló szövetség" óriási méretű térképe látható, amely Közép-Európát a csehek és a szlovákok mikénti eloszlását feltüntető módon ábrázolja. Az etnikai térkép mellett egy másik térkép is látható, amelyen az új Csehszlovákia határait a következőképpen állapították meg: a határ Dévénytől délre fordul és Sopront, valamint Szombathelyt bekebelezve, északkeleti irányba futva, és Győrt szintén Csehszlováknak minősítve, a Duna vonalán megy végig. A térkép szerint Vác csehszlovák terület, majd a határ Gyöngyöstől és Egertől közvetlen északra, Miskolctól erősen délre, és Nyíregyházától közvetlenül délre Kárpát-Ukrajna határsávjához igazodik. A Lengyelországgal kapcsolatos cseh területi igények kielégítése után a határ az Odera mentén Berlintől körülbelül 50 kilométernyire délkeletre vonul, majd onnan déli irányban, Nürnbergtől keletre s Passautól mintegy 60 kilométernyire nyugatra újból eléri a Dunát. A határ innen, egy práteri kiszögelléssel, Dévényig követi a Duna vonalát

Amikor erről a térképről a Czernin-palota vezető személyiségeivel beszélgettem, tudni sem akartak róla és hangoztatták, nekik is kínos a dolog, és most nyomozzák a várost, hol lehet a térképeket megtalálni. A térképet a magyar delegáció egyébként lefényképeztette, és Budapestre hozta annak dokumentálására,

 

A fenti tudósítás után néhány hónappal Wagner Ferenc, a magyar Külügyminisztérium Pozsonyban konzuli jellegű feladatokat ellátó tisztviselője beszerzett egy nyomtatott térképet, amelyet a csehszlovák revíziós liga - Sdruženi za Spravedlivé Hranice Československa - adott ki, s amelyen a fent ismertetetthez hasonlóan jelölték be a jövő Csehszlovákiájának általuk elképzelt határait. Az ennek kapcsán nyitott ügyiraton felhívta a minisztérium vezetőinek figyelmét, hogy a szervezet a térképhez tartozó brosúrában ugyanolyan jelszó-propagandába kezdett (Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának!), mint valamikor magyarországi megfelelője. Egyben javasolta, hogy a térképet - megfelelő kommentárral - tegyék közzé a minisztérium félhivatalos lapjában, az ekkor már több nyelven megjelentetett Új Magyarországban. Gyöngyösi külügyminiszter azonban ezzel a javaslattal nem értett egyet. Az aktán ugyanis rögzítették:

***

A mellékletben közölt térképet valóban nem terjesztették hivatalosan, de nyomtatásban jelent meg, és így nyilván sokakhoz eljutott. A térkép címe (a jobb felső sarokban): Střední Evropa - Közép-Európa. Megjelent Prágában 1945-ben. A térkép felső szegélyén olvasható jelszó: Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának! Majd ugyanott a térképet kiadó szervezet megnevezése: Sdružení za spravedlivé hranice Československa - Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért. A térkép alsó szegélyén található jelmagyarázat fordítása a következő:   

államhatárok 1938 szeptemberéig

                        - - - a cseh állam ezeréves magja

                            - Csehszlovákia határai az „Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért" javaslata szerint

                      - - - Lengyelország és a Szovjetunió új határa

                     ········az ukrán és belorusz összefüggő településterület nyugati határa

                    ·-·-·-·Dánia, Hollandia, Svájc, Ausztria és Jugoszlávia határkorrekciós igénye Németországgal szemben

                   ·········a Fríz Autonóm Terület határa Dániában

                    ·-·-·-·Hamburg és Stettin Szabadállam határa

A térkép alján olvasható zárószöveg: A területi igényekkel kapcsolatos alaposabb indoklás az „Igazságot Csehszlovákiának c. brosúrában található. Az ügyiraton levő megjegyzés szerint a térképet felterjesztő külügyi tisztviselőnek a brosúrát egyelőre nem sikerült beszereznie.

A térkép magáért beszél. Tükrözi mindazokat az elképzeléseket és igényeket, amelyekről a fentebb ismertetett ügyiratok tudósítottak. Érdemes azonban felhívni a figyelmet, hogy Nyugat-Magyarország és Ausztria vonatkozásában annál jóval többet is. Az Ausztria Dunától északra eső területeire kinyilvánított igény megállapítása után különösen figyelnünk kell arra, hogy Bécset megkerülve Csehszlovákia „igazságos" határa élesen délre kanyarodott volna. A Fertő tóval együtt Burgenland nagyobb részét, valamint Sopron, Sárvár és Győr vidékét is magában foglalta volna. Ha mindehhez még hozzászámítjuk, hogy a ponttal és vonallal jelölt képzeletbeli jugoszláv határ viszont Nagykanizsát és Zalaegerszeget tüntette fel úgy, mint leendő jugoszláv területet, akkor megállapíthatjuk, hogy a 20. század eleje óta dédelgetett terv a szláv korridor létrehozására, szintén megvalósult volna.

Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő