Csehszlovák revizionista és irredenta törekvések Közép-Európa térképének átrajzolására

„Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék – a losonci síkság és folytatása – szláv.”

Ismeretes, hogy az I. világháború után létrejött versailles-i békerendszer a legyőzött Németország, illetve Ausztria és Magyarország rovására igen „nagyvonalúan" állapította meg az újonnan létrehozott Csehszlovák Köztársaság határait. Teljesen magyar, illetve erősen magyar többségű területek mellett jelentős részben német, illetve osztrák lakosság által benépesített területeket is Csehszlovákiának ítélt. Az ebből adódó feszültségek érzékeltetésére elegendő csak arra utalni, hogy az 1938 előtti Csehszlovákiában a német nemzetiség létszáma meghaladta a szlovákok létszámát, és a magyar lakosság száma is több mint 800 000 volt. A két világháború közötti csehszlovák politika irányítói ezt nem is tagadták (nem is tagadhatták!). Ennek egyik érdekes dokumentuma az 1930-ban Prágában iskolai használatra kiadott térképmappa (Brunclik-Machát: Zemepisny Atlas pro školy sterdni, ustavy učitelské a školy obchodni - Földrajzi atlasz a középiskolák, a tanítóképző intézetek és a kereskedelmi iskolák részére), amelynek 38.a. sz. térképe Csehszlovákia lakosságának nemzetiségi megoszlását a ma is mérvadónak elfogadott adatoknak megfelelően ábrázolta. A magyar etnikumot például sárga színnel jelölte, és a színtiszta magyar területet a Duna fölött csaknem teljesen a későbbi I. bécsi döntés által meghatározott vonallal egyezően tüntette fel.

 

Tagadhatatlan tény tehát, hogy a náci Németország agresszív politikája mellett az ebből adódó belső feszültségek is hozzájárultak az 1938-as müncheni, illetve az 1939-es bécsi döntés megszületéséhez. Ennek ellenére a II. világháború utáni csehszlovák vezetés nem csupán a München előtti határok visszaállítását, és azokon belül egy homogén szláv állam megteremtését tűzte ki célul, hanem a Szovjetuniót kivéve valamennyi szomszédjával szemben

Az alábbiakban természetesen nem tekintjük feladatunknak ennek a kérdésnek teljes körű bemutatását. Írásunk kiinduló pontja a magyar Külügyminisztérium iratai között található, mellékelten közölt térkép, és a hozzá kapcsolódó néhány külügyi akta. A félreértések elkerülése végett már itt is hangsúlyozni kell, hogy a térkép egy társadalmi szervezet által propagált, csehszlovák szempontból „maximális" igényt tükröz, amit ebben a formában a hivatalos külpolitika nem tett magáévá. De az is bizonyítható, és a hivatkozott szakirodalom erre rá is mutatott, hogy sok eleme közel állt a hivatalosan is kinyilvánított állásponthoz.

***

1945 októberében a magyar Külügyminisztériumban aktán rögzítették, hogy a szlovákiai Demokrata Párt Pozsonyban megjelenő lapja a Čas, az utóbbi időben többször foglalkozott a magyar-szlovák határ kérdésével. A közlemények fő mondanivalója az volt, hogy a trianoni békeszerződés sok szlovákot hagyott a határtól délre, ezért kiigazítást követelt Magyarország terhére. (Arról nem írt, hogy a határ másik oldalára összefüggő magyar tömb került.) Az egyik cikk pontosan meg is írta, hogy a Torna-Bódva-Tornallya-i vasúttól délre fekvő területre tartanának igényt. Összesen 20 községet (pl. Aggteleket, Jósvafőt stb.) sorolt fel, mint átcsatolandót. Az ügyiraton rögzítették: Gyöngyösi János külügyminiszter is úgy ítélte meg, hogy az üggyel az Új Magyarországban, a

Az Új Magyarországban azonban erre vonatkozó cikk nem található. Valószínű, hogy a magyar és a csehszlovák kormány közötti hivatalos kapcsolatfelvételre irányuló kezdeményezést, és a két kormány képviselői között 1945. december 3-6. között létrejött megbeszélés légkörét egy ilyen közleménnyel nem akarták megzavarni.

A nyugtalanító hírek azonban továbbra is folyamatosan érkeztek a Külügyminisztériumba, ezért a Politikai osztály 1946. január 31-én az alábbi sajtóközlemény kiadását kezdeményezte:

 

A Túrócszentmártonban megjelenő Národnie Noviny (1946. I. 10.) ismét felveti a szlovák revíziós igényt. A lap szerint a szlovák délvidék a München előtti határok revíziója után kiált. Vissza kell adni a szlovákoknak a Dunát egészen Szobig, és el kell távolítani azt a lehetetlen határt, amely az Ipoly mellett van. Természetes, hogy mindkét vidék gazdasági egységet alkot, amelyet délről a nógrádi hegyek zárnak be. Ez a vulkánkoszorú innen továbbvonul Nógrád határán, a Bükk-hegységen és a Tokaji hegyeken keresztül, amivel adva van Szlovákia természetes határa. A folyók és erdők nevei szlovákok, és elárulják, hogy ez a vidék - a losonci síkság és folytatása - szláv.

 

Az aktán rögzített Pro domo szerzője javasolta, hogy a lapok hívják fel a figyelmet arra, hogy a szlovák revízió állandóan napirenden van, és az imperialista sovinizmus elsősorban nem Magyarországon, hanem a szlovákoknál tapasztalható, pedig a jelenlegi határokat is a néprajzi elv figyelmen kívül hagyásával húzták meg Trianonban. Felhívta a figyelmet, hogy más cikkek Sátoraljaújhely elcsatolásáért indítottak propagandát, a Nagy-Pozsony kiépítésére - és ezzel kapcsolatban Mosonmagyaróvártól északnyugatra néhány falu Szlovákiához csatolására - vonatkozó követelést pedig a csehszlovák hivatalos körök is felvállalták. A közleményt azonban a Sajtóosztály visszatartotta, majd 1946. április 14-én az aktán rögzítették, hogy „Bentiek közlése időszerűtlenné és szükségtelenné vált." Az aktát irattárba helyezték.

Pedig közben a határmódosításra vonatkozó csehszlovák propaganda terjedésére vonatkozó újabb adatok jutottak a Külügyminisztérium birtokába. Az 1946. február 6-10-e között Prágában a lakosságcsere-egyezményről tárgyaló Gyöngyösi János külügyminiszter kíséretében jelen levő Farkas Lehel sajtóelőadó a delegáció hazautazása után - valószínűleg az MTI részére - színes, összefoglaló tudósítást készített a tárgyalásokról, és Prágában szerzett benyomásairól, élményeiről. Ebben a tudósításban olvasható az alábbi beszámoló:

 

Egy-két szó a cseh revizionizmusról

Prága egyik főutcájában, a Narodni Tridában, pontosabban egy szabóüzletben a „Csehszlovákia igazságos határaiért harcoló szövetség" óriási méretű térképe látható, amely Közép-Európát a csehek és a szlovákok mikénti eloszlását feltüntető módon ábrázolja. Az etnikai térkép mellett egy másik térkép is látható, amelyen az új Csehszlovákia határait a következőképpen állapították meg: a határ Dévénytől délre fordul és Sopront, valamint Szombathelyt bekebelezve, északkeleti irányba futva, és Győrt szintén Csehszlováknak minősítve, a Duna vonalán megy végig. A térkép szerint Vác csehszlovák terület, majd a határ Gyöngyöstől és Egertől közvetlen északra, Miskolctól erősen délre, és Nyíregyházától közvetlenül délre Kárpát-Ukrajna határsávjához igazodik. A Lengyelországgal kapcsolatos cseh területi igények kielégítése után a határ az Odera mentén Berlintől körülbelül 50 kilométernyire délkeletre vonul, majd onnan déli irányban, Nürnbergtől keletre s Passautól mintegy 60 kilométernyire nyugatra újból eléri a Dunát. A határ innen, egy práteri kiszögelléssel, Dévényig követi a Duna vonalát

Amikor erről a térképről a Czernin-palota vezető személyiségeivel beszélgettem, tudni sem akartak róla és hangoztatták, nekik is kínos a dolog, és most nyomozzák a várost, hol lehet a térképeket megtalálni. A térképet a magyar delegáció egyébként lefényképeztette, és Budapestre hozta annak dokumentálására,

 

A fenti tudósítás után néhány hónappal Wagner Ferenc, a magyar Külügyminisztérium Pozsonyban konzuli jellegű feladatokat ellátó tisztviselője beszerzett egy nyomtatott térképet, amelyet a csehszlovák revíziós liga - Sdruženi za Spravedlivé Hranice Československa - adott ki, s amelyen a fent ismertetetthez hasonlóan jelölték be a jövő Csehszlovákiájának általuk elképzelt határait. Az ennek kapcsán nyitott ügyiraton felhívta a minisztérium vezetőinek figyelmét, hogy a szervezet a térképhez tartozó brosúrában ugyanolyan jelszó-propagandába kezdett (Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának!), mint valamikor magyarországi megfelelője. Egyben javasolta, hogy a térképet - megfelelő kommentárral - tegyék közzé a minisztérium félhivatalos lapjában, az ekkor már több nyelven megjelentetett Új Magyarországban. Gyöngyösi külügyminiszter azonban ezzel a javaslattal nem értett egyet. Az aktán ugyanis rögzítették:

***

A mellékletben közölt térképet valóban nem terjesztették hivatalosan, de nyomtatásban jelent meg, és így nyilván sokakhoz eljutott. A térkép címe (a jobb felső sarokban): Střední Evropa - Közép-Európa. Megjelent Prágában 1945-ben. A térkép felső szegélyén olvasható jelszó: Spravedlnost Československu! - Igazságot Csehszlovákiának! Majd ugyanott a térképet kiadó szervezet megnevezése: Sdružení za spravedlivé hranice Československa - Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért. A térkép alsó szegélyén található jelmagyarázat fordítása a következő:   

államhatárok 1938 szeptemberéig

                        - - - a cseh állam ezeréves magja

                            - Csehszlovákia határai az „Egyesület Csehszlovákia Igazságos Határaiért" javaslata szerint

                      - - - Lengyelország és a Szovjetunió új határa

                     ········az ukrán és belorusz összefüggő településterület nyugati határa

                    ·-·-·-·Dánia, Hollandia, Svájc, Ausztria és Jugoszlávia határkorrekciós igénye Németországgal szemben

                   ·········a Fríz Autonóm Terület határa Dániában

                    ·-·-·-·Hamburg és Stettin Szabadállam határa

A térkép alján olvasható zárószöveg: A területi igényekkel kapcsolatos alaposabb indoklás az „Igazságot Csehszlovákiának c. brosúrában található. Az ügyiraton levő megjegyzés szerint a térképet felterjesztő külügyi tisztviselőnek a brosúrát egyelőre nem sikerült beszereznie.

A térkép magáért beszél. Tükrözi mindazokat az elképzeléseket és igényeket, amelyekről a fentebb ismertetett ügyiratok tudósítottak. Érdemes azonban felhívni a figyelmet, hogy Nyugat-Magyarország és Ausztria vonatkozásában annál jóval többet is. Az Ausztria Dunától északra eső területeire kinyilvánított igény megállapítása után különösen figyelnünk kell arra, hogy Bécset megkerülve Csehszlovákia „igazságos" határa élesen délre kanyarodott volna. A Fertő tóval együtt Burgenland nagyobb részét, valamint Sopron, Sárvár és Győr vidékét is magában foglalta volna. Ha mindehhez még hozzászámítjuk, hogy a ponttal és vonallal jelölt képzeletbeli jugoszláv határ viszont Nagykanizsát és Zalaegerszeget tüntette fel úgy, mint leendő jugoszláv területet, akkor megállapíthatjuk, hogy a 20. század eleje óta dédelgetett terv a szláv korridor létrehozására, szintén megvalósult volna.

Ezen a napon történt január 31.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő