Egy agrárértelmiségi „memoranduma” 1956-ban

„A magyar nép és így a mi dolgozóink is nem fogadhatja el a Kádár-féle kormányt, mert hiszen annak minden egyes tagja az előző bűnös rezsimnek hosszabb-rövidebb ideig kiszolgálója volt. Ezért szabad választásokkal kíván dolgozó népünk magának új kormányt választani, olyan kormányt, melyben meg van a bizalom ahhoz, hogy az ténylegesen a nép akaratára támaszkodva annak érdekében fog dolgozni és tényleg független, szabad, fasiszta mentes, demokratikus Magyarországot kíván felépíteni.”

Bevezetés

Amikor pár esztendővel ezelőtt elkezdtem az 1956-os forradalom nagykőrösi forrásainak feltárását, a levéltárban őrzött írott források kiegészítése céljából beszélgettem több szemtanúval, kortárssal. Számomra meglepő volt, hogy a helyi forradalom eseményei mennyire hiányosan maradtak meg az emlékezetben. Az emlékezet szinte kizárólag egyetlen napra, október 26-ára korlátozódik. Ezen a napon történt ugyanis a Kossuth szobor megkoszorúzása után a szovjet emlékmű ledöntése, felvonulás a pártház elé, ahol a tüntetésben résztvevő egyik fiatal lányt halálos lövés ért. (Erre a tragikus tényre mindenki emlékezett.) Érdeklődtem az akkori szereplők neve után is, de az emlékezet itt is csak a szobordöntésben résztvevőkre korlátozódott. Arra a kérdésemre pedig, hogy a forradalmat követő felelősségre vonások során a nagykőrösiek közül ki kapta a legsúlyosabb büntetést, végképp megoszlottak a válaszok. A legtöbben arra a juhászra tippeltek, aki kampósvégű botjával leverte a világító vörös csillagot a később ledöntött szovjet emlékműről. És ők azok, akik a legkevesebbet tévedtek. Az a juhász ember ugyanis 8 év börtönbüntetést kapott, de "bűnlajstromában" ez a cselekedete nem szerepelt. (A pártház előtt agyonlőtt 17 éves Barta Margit gyilkosait sohasem keresték, a gyilkosság körülményeinek kivizsgálására sohasem került sor.)

Viszont senki sem tudta annak az embernek a nevét, aki a vád tárgyává tett cselekményét teljes egészében Nagykőrösön követte el, a forradalom napjaiban végig a városban tartózkodott és a nagykőrösiek közül kiemelkedően a legsúlyosabb börtönbüntetést szenvedte el. Ennek bizonyára az is oka, hogy Crettier Ferenc nem volt helybeli származású és viszonylag kevés időt töltött el a városban.

Crettier Ferenc 1908. december 13-án született Pécsett (Crettier Ferenc életrajzi adatait a Pest Megyei Bíróság előtt lefolytatott 118/1958. számú perben I. és II. fokú ítéleteiből vettem. Ugyanitt található a teljes terjedelemben közölt Memorandum is.) Édesapja ekkor honvédhadnagy, aki az I. világháború során ezredesi rangig jutott. Özv. Crettier Ferencné 1995. június 17-én hozzám írott levelében így írt: "Férjemet az osztályidegen származása miatti stigma végig kísérte a szocializmusban, annak minden hátrányával együtt, egészen a nyugdíjazásáig." (Özv. Crettier Ferencné levele a szerző tulajdonában.) 1920-ban nyugdíjazták. Crettier Ferenc pályaválasztásánál nyilvánvalóan szerepet játszott a családi háttér: előbb szülővárosában hadapród iskolába járt, majd elvégezte a Ludovika Katonai Akadémiát. Huszárhadnagyként került katonai pályára, ahonnan azonban 1936-ban önként leszerelt, mert felesége származása miatt tovább a katonatiszti pályán nem maradhatott. Crettier Ferencné erről így írt: "1936-ban önként szerelt le, mert első házasságához a tisztikar nem adta beleegyezését menyasszonya félzsidó volta miatt." Ezt követően élete végéig mezőgazdasággal, földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott. 1940-ben iratkozott be a Keszthelyi Mezőgazdasági Akadémiára, amit eredményesen el is végzett. A II. világháborúban - tudomásom szerint - nem vett részt. A későbbi pere során az I. fokú bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, "hogy a második világháború során segítséget nyújtott egy antifasiszta lengyel tiszt megmeneküléséhez", de a másodfokon eljáró népbíróság már ezt sem írta javára, mondván: "Tévedett ugyanis (t. i. az I. fokú bíróság), amikor enyhítő körülményként értékelte a terhelt javára azt a tény, hogy 1944-ben a német fasiszták üldözése elöl egy lengyel állampolgárt megmentett...", majd ezt indokolva kifejti, hogy "A terhelt 12 évvel ezelőtti kétségtelenül emberséges és elismerést érdemlő magatartása azonban ma már nem olyan tény, amely a jelentős súlyú ellenforradalmi bűntettnél számottevően értékelhető volna."

A II. világháborút követően Crettier több állami és magángazdaságban dolgozott. 1948-ban nyolc hold juttatott földet kapott, amelyet azonban csak egy évig művelt, mert 1949-ben felajánlotta az államnak.

Ezt követően a Szentmártonpusztai Állami Gazdaság megszervezésére kapott megbízást, amit még a bíróság szerint is jól oldott meg. 1950-ben került a Veszprém Megyei Állami Gazdaságok Állattenyésztési Igazgatóságára, de már márciusban letartóztatta az ÁVH. A vád ellenne a korszak egyik tipikus vádja volt: szabotázs, mert az egyik állami gazdaságban nagyszámú sertés pusztult el. Három és fél hónapi vizsgálati fogságot követően ítélték el 10 hónapi börtönre és 4000 forint pénzbüntetésre. Crettier csaknem teljes börtönbüntetését kitöltötte, amikor a Pécsi Megyei Bíróság megállapította, hogy ártatlan és felmentette a vád alól. Kiszabadulása után egy darabig kubikusként dolgozott, majd ismét állami gazdaságokba került. Ezekben az években házassága is megromlott. Erről Crettier Ferencné így írt: "Első feleségének egyik lábát amputálni kellett. Később kapcsolatuk megromlott, egy lakásban, de különváltan éltek. Férjem ezidő alatt is első feleségét eltartotta, anyagilag gondoskodott róla, annak testi fogyatékossága miatt. Házasságukból gyermek nem született, ezért örökbe fogadták felesége távoli rokonának kislányát, aki szintén velük élt."

1954. január 15-én került a Nagykőrösi Konzervgyár Célgazdaságához - a későbbi Nagykőrösi Állami Gazdasághoz - főagronómusnak. A gazdaság dolgozóinak összetétele a bíróság szerint vegyes: kb. 50 % dolgozó paraszt, kb. 30 % "huligán" és kb. 20 % kulákszármazású. A gazdaság igazgatója Villám Sándor, Vörös Akadémiát (tehát pártiskolát) végzett munkáskáder volt. A gazdaságban a forradalom kitörése idején függetlenített párttitkár (aki korábban az MDP városi titkára volt), üzemi bizottsági elnök és üzemegységenként alapszervezeti párttitkárok voltak. A gazdaság összdolgozói létszáma mintegy 1300 fő volt. Nagykőrösön Crettier Ferenc újranősült. Felesége, Gracza Magdolna a Nagykőrösi Konzervgyárban dolgozott, mint készárú nyilvántartó könyvelő. "Az én első házasságomból született lányomat - akit nagyon szeretett - nem merte adoptálni, hogy az - eminens tanuló lévén - ne szenvedjen hátrányt tanulmányaiban osztályidegen neve miatt" (Crettier Ferencné leveléből) Crettier Ferenc és Gracza Magdolna házasságából egy gyermek született, aki mezőgazdasági szakember, agronómus lett.

Idézek a Pest Megyei Bíróság ítéletéből: "Odakerülésekor a gazdaság igen elhanyagolt állapotban volt. Attól kezdődően a gazdaság fokozatosan fejlődött, és a fejlődésben nyilvánvalóan szerepe volt a vádlottnak, mint főagronómusnak. Szakmai munkáját jól látta el, a rendszerrel szemben lojalitást mutatott, éppen ezért megbecsülték. Ezt mutatja, hogy 1956 augusztusában Bulgáriába küldték ki tanulmányútra, onnan csak röviddel az ellenforradalom kitörése előtt tért haza."

A gazdaságban az 1956 október végén megalakult ideiglenes munkástanács egyik legelső intézkedése volt a nem szakember igazgató, Villám Sándor szabadságolása, ugyanakkor javasolták leváltását. Crettier Ferencet a munkástanács meghagyta funkciójában és mivel az igazgató szabadságon volt, őt bízták meg a gazdaság vezetésével. November közepén a gazdaság felettes szerve is őt bízta meg az igazgatói teendők ellátásával. Ő volt a vezető 1957. január 18-ig, amikor a munkástanács kezdeményezésére leváltották. A leváltás közvetlen indoka az volt, hogy Crettier Ferenc - mint a gazdaság igazgatója - a gazdaság sertéstelepéről eladott egy 110 kilogrammos sertést az egyik kecskeméti gyárnak, amiért azok a gazdaság gépeihez alkatrészeket adtak cserébe. Egyébként a gazdaságban a termelő munka a forradalom alatt is zavartalan és folyamatos volt.

Crettier Ferencet 1957. február 26-án helyezték közbiztonsági őrizetbe, illetve internálták. A bírósági ítélet nélküli fogva tartását többször meghosszabbították, végül október 9-én megszüntették. Ezzel egyidejűleg elrendelték Crettier előzetes letartóztatását, mert bűnvádi eljárás indult ellene. A I. fokon eljáró Pest Megyei Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. február 15-én kelt ítéletében bűnösnek találta "a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel bűntettében", amiért a 8 évi börtönbüntetés mellett teljes vagyonelkobzásra ítélte. A II. fokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa 1958. június 6-án kelt ítéletében a minősítést helyben hagyta, az enyhítő körülményeket (ld lengyel tiszt) nem vette figyelembe és a főbüntetést 12 évre felemelte.

Crettier Ferenc 2222 napot töltött börtönben és 1963-ban amnesztiával szabadult. Szabadulása után újból Nagykőrösön kezdett el dolgozni, ezúttal mint az egyik termelőszövetkezet agronómusa. 1964-ben - elsősorban családi okokból - felesége szülővárosába, Bajára költöztek. Erről így írt Crettier Ferencné: "1964 októberében költöztünk vissza Bajára és ennek több oka is volt. Szüleim betegesek voltak, a lányomat akkor vették fel a Pécsi Orvostudományi Egyetemre és nagyon rossz volt a közlekedés oda. A férjem nem szeretett már - érthető módon - Nagykőrösön élni. Baján már kínáltak is négy nagyon gyenge tsz-ben munkát. Természetesen az itteni pártbizottság hozzájárulásával és az ők közbenjárásával, hiszen több ízben személyesen is jártak ezügyben Nagykőrösön. Eddigi okaink is komolyak lettek volna, de elhatározásunkat mégis az hozta meg, amikor férjem egyik ellensége, az akkori igazgató kedvelt embere, beköltözött házunk másik részébe, így lakótársak lettünk. Mi békés, nyugalmat szerető emberek voltunk, ők hatodmagukkal ellenben mindent elkövettek, hogy az együttélést lehetetlenné tegyék. Kb. félévig bírtuk, utána hazamenekültünk Bajára. Férjem itt is főagronómusként dolgozott, nagyon rossz tsz-be került, de már a második évben országos helyezést nyertek. Nagyon szerette a földet, a gazdálkodást, ezért is végezte el önként, felnőtt fejjel a Gazdasági Akadémiát." Crettier itt is mezőgazdasági szakemberként, gazdasági vezetőként dolgozott eredményesen több gazdaságban. 1982-ben halt meg Baján.

Ezek után joggal merül fel a kérdés: mit is követett el Nagykőrösön Crettier Ferenc, amiért ezt a - kétségtelenül súlyos - ítéletet kapta? Itt csak utalni szeretnék arra a tényre, hogy még a bírósági ítéletben is elismerték, hogy Crettier munkáját kifogástalanul végezte, döntéseiben - még a személyi kérdéseknél is - mindig a szakmai alkalmasság, a gazdaság érdekeinek szem előtt tartása érvényesült.

A bűncselekmény minősítése alapvetően két vádra épült: egyrészt, hogy akadályozta a Magyar Szocialista Munkáspárt üzemi szervezését és működését, üldözte a párt tagjait, másrészt pedig nyíltan támogatta az ellenforradalmat.

A vád és az ítélet megállapításai valóságos tényeken alapulnak, azok elkövetését - csekély kivételtől eltekintve - Crettier Ferenc is elismerte. "Pártellenes cselekményei" a következők voltak: fizikai munkakörbe helyezte a függetlenített üzemi párttitkárt, a pártirodát átadta a munkástanácsnak, mint vezető aláírta a munkástanács által alkalmatlannak nyilvánított - kétségtelenül, többségében kommunista - középvezetők, felesleges üzemi bizottsági tagok felmondó levelét (összesen ötnek), végezetül pedig, hogy nem támogatta az üzemben a pártszervezet működését. Ez utóbbit egyébként az eljárás során Crettier végig tagadta: "A pártszervezés kérdésében a vádlott nem volt beismerésben...", illetve. "A megállapított tényállást illetően a vádlott csupán a pártszervezéssel kapcsolatosakat adta elő lényegesen eltérő módon" - írták az I. fokú ítéletben.

Mindenképpen érdekesebb azonban az "ellenforradalom nyílt vállalása", a Crettier által Memorandumnak nevezett feljegyzés elkészítése. Ennek megszületése a következőképpen történt. 1956. november 21-ére a nagykőrösi szovjet katonai parancsnokság kezdeményezésére munkásgyűlést hívtak össze a gazdaságban. Előző napon - november 20-án - a Nagykőrösi Konzervgyárban volt hasonló "tájékozódás" Ennek lefolyásáról Dr. Balanyi Béla ezt írta naplójában: "A munkásság kijelentette, hogy nem kell neki a Kádár-kormány, mert azt nem a nép ültette oda. Nagy Imrét állítsák vissza. Követelték, hogy a szovjet haderő hagyja el az országot és hagyják ezt a népet élni. Ne vigyék ki a szabadságharcosokat Magyarországról. A parancsnok mindenre igyekezett megválaszolni, de azt kiabálták, hogy nem hisznek a mondottaknak, így addig nem dolgoznak odaadással, míg itt szovjet katonaság lesz és Kádár-kormány." (Dr. Balanyi Béla naplója a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Osztályán.) A gyűlés összehívásának a célja az volt, hogy a szovjet tisztek tájékoztatást adjanak tevékenységükről, Magyarországon való tartózkodásuk okairól,az"ellenforradalmárok terrorcselekményeiről", illetve "tájékozódjanak a dolgozók hangulatáról, véleményéről". Egyébként az "őszinte véleménycsere" minden feltétele adott volt: az országban helyenként még folyó fegyveres harcok idején az egyik oldalon három felfegyverzett szovjet katonatiszt, két tolmács, két géppisztolyos orosz katona, a másik oldalon pedig 200-300 gazdasági dolgozó.

A gyűlésen felszólaló Crettier Ferenc hangsúlyozta, hogy ő valamennyi állami dolgozó véleményét tolmácsolja. A beszédre előző nap felkészült, annak nagy részét írásba foglalta. A gyűlés után ezt a feljegyzését kiegészítette az ott elhangzottakkal és megküldte az orosz katonai parancsnokságnak, "hogy módjukban legyen ezen szempontokat felettes szerveik felé áttekinthetően és összefoglalva előterjeszteni". Ez az a bizonyos Memorandum, amely - természetesen - azonnal a magyar hatóságokhoz került és a legfontosabb alapot adta Crettier Ferenc elítéléséhez.

Ma már tudjuk, hogy a Crettier Ferenc által 1956-ban leírtakat még hosszú évtizedekig nem lehetett kimondani, leírni. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy Crettier a valóságot, a magyar nép véleményét írta le. Tartalmát teljesen elutasítani a politikailag elkötelezett bíróság sem tudta. Így értékelték a Memorandumot a II. fokú ítélet indoklásában: "... rendkívül ügyes és megzavarásra különösen alkalmas elkövetési mód, hogy legtöbb mondanivalójában van valami igaz a múlt elkövetett sérelmeiből, éppen ezért ennek a felvetése különösen azokban az időkben tömegek előtt szimpatikus volt, s ugyanakkor eltorzításuk ugyanilyen mértékben veszélyes volt."

Hogy mennyire érezték ezt veszélyesnek, azt éppen a Crettier Ferencre kiszabott 12 év börtön bizonyítja, ami még azokban az időkben is rendkívül súlyos büntetésnek számított. Meggyőződésem, hogy a Memorandum megírása és elküldése nélkül Crettiernek semmi bántódása nem esett volna. Megtehette volna, hogy nem írja meg, vagy nem küldi el a szovjet katonai parancsnokságnak, de úgy gondolom, egész életútja, emberi magatartása kötelezővé tette ezt számára. Az alábbiakban a Memorandumot teljes terjedelmében közöljük.

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt október 18.

1904

A budapesti Központi Városháza Károly körúti szárnyának I. emeletén megnyílik a Fővárosi Könyvtár.Tovább

1915

Első világháború: A harmadik isonzói csata kezdete, az olasz hadsereg nagy erejű támadásaival szemben az Osztrák–Magyar Monarchia...Tovább

1944

Szovjet csapatok megszállják Csehszlovákiát. Szálasi Ferenc „nemzetvezető” elrendeli a teljes mozgósítást.Tovább

1956

A DISZ „az ifjúság jogos követeléseit támogató javaslatokat tett közzé” a Szabad Ifjúságban és a Szabad Népben is. A nyilatkozat javasolta...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő