Egy miniszteri beszéd 1984. augusztus 20-án Ópusztaszeren

„Az az igazi magyar, aki ismeri népe helyzetét a világban, és Közép-Kelet Európában, aki az újat támogatja, aki látja a bajokat, de cselekszik is a gonosz ellen, aki mindennapi munkáját tisztességgel elvégzi, részt vesz a közügyekben [...]. A világosan látó, a világ és a nemzete sorsát figyelemmel kísérő, az országot építeni akaró, cselekvő, önmagát művelő és tudatosan formáló ember - ez a XX. század végének magyarja. Ehhez hozzá tartozik, hogy szeretnie és ismernfie kell anyanyelvét, megbecsülnie népe hagyományait és történelmét, fenntartani és fejleszteni sajátos kultúráját."

Augusztus 20-áról, de történelmünk más jeles ünnepeiről is legtöbbször ideológiai nézőpontok alapján emlékeztek meg a hivatalos szervek, különösen így volt ez az 1948 és az 1990 közötti időszakban, vagyis a szocialista rendszer évtizedeiben. Az elhangzott beszédek mellett az ünnep megtartásának körülményei ugyancsak jellemzik a kort.

Ismeretes, augusztus 20-a a legrégibb állami, és ezzel egyetemben vallási tartalmú ünnepünk. Augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját még I. (Szent) István tette ünneppé és ekkor tartott Székesfehérváron törvénynapot. Szent László az ünnep napját a hónap 20. napjára helyezte át, és hosszú évszázadokon keresztül egyházi, és egyben világi ünnepnappá vált. A Szent István tiszteletére épülő egyházi ünnep jelentősége azonban fokozatosan halványulni kezdett, és felváltotta az államalapítást, a független magyar államot jelképező világi esemény. Különös mértékben mutatkozott meg ez a hatás a reformkor, majd a dualizmus korának ünnepségein. A két világháború közötti időszakban az ünnepet már áthatotta a revíziós gondolatot magában rejtő össznemzeti gondolat is. 1945-ben a kormányzat eltörölte az állami ünnepet, de a római katolikus egyház 1947-ig megtarthatta. Vallási és nemzeti elemei miatt az 1947-tól egyre nyíltabban berendezkedő kommunista rendszer nem tartotta meg korábbi formájában, és a mondanivaló jelentős átalakítását vitte keresztül. Az aratás kiemelt jelentősége miatt az „új kenyér" ünnepének keresztelték el, 1949-ben pedig erre a napra időzítették az 1949. évi XX. törvénycikk, vagyis az Alkotmány bevezetését. Ettől kezdve augusztus 20. szinte kizárólagosan az Alkotmány és az új kenyér ünnepe lett, a következő évtől pedig hivatalos ünnep.

A szocialista rendszer fennállása idején ezt a nyári ünnepnapot

nevével kapcsolták össze. A pusztaszeri történeti emlékhely és ezzel egyetemben a honfoglalásról történő megemlékezés kultuszának terjedése millennium évétől eredeztethető. 1896-ban a monostor romjai közelében hatalmas Árpád-szobrot és egy emlékművet emeltek, kimondottan a honfoglalás és az államszervezés szimbólummá tételének szándékával.

1945-ben ismét országosan vált ismertté Ópusztaszer neve. A debreceni ideiglenes kormány március 17-én elfogadta a földosztásról szóló törvényt, és a rendkívül fontosnak, sorsfordítónak tekintett döntés miatt a földosztás kezdő helyszínét a jelképes jelentőségűnek tartott településre helyezték. A földosztást továbbra is lényeges fordulópontot jelképező eseménynek tekintette a kormányzat, és Ópusztaszer ezért is maradt a figyelem középpontjában.

Az emlékhely látványos fejlődése a szocializmus második felének időszakához köthető. 1970-ben egy országos emlékbizottságot alakítottak, hogy a honfoglalás és a földosztás emlékhelye jobb körülmények közé kerüljön. Megkezdődött az emlékpark újjáalakítása, és a hetvenes évek közepétől látogatható tették. Augusztus 20-án pedig „munkás-paraszt találkozóval" összekötve politikai nagygyűlés jellegű ünnepségeket tartottak.

1984-ben a skanzen bemutatóházainak bővítése mellett a

helyet biztosító épület építése is folyt még, és a végül Rotundának nevezett épület két év múlva készült el.

Tartalomjegyzék

Tartalomjegyzék

Ezen a napon történt február 02.

1907

Dmitrij Ivanovics Mengyelejev orosz kémikus (*1834)Tovább

1920

Szinyei Merse Pál magyar festőművész (*1845)Tovább

1933

Adolf Hitler feloszlatja a német parlamentet.Tovább

1943

Véget ér a sztálingrádi csata, a 6. német hadsereg megadja magát.Tovább

1957

Kádár János salgótarjáni beszédében Nagy Imrét ellenforradalmi felkelés szításával vádolja és árulónak nevezi.Tovább

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.

Beköszöntő

Tisztelt Olvasók!

 

Az ArchívNet idén utoljára összevont számokkal jelentkezik. A publikált forrásismertetések meglehetősen széttartó tematikával bírnak, azonban öt írás mégis rendelkezik metszéspontokkal, hiszen szó esik az 1956 után berendezkedő rendszer tisztségviselőinek lekáderezéséről, a Kádár-kor apróbb, mindennapos visszaéléseiről és egyedülálló, súlyos bűncselekményeiről, illetve az 1945 után fokozatosan állami kontroll alá nyomott római katolikus egyházról is. Az említett írásoktól témájával a hatodik különül el, amely azonban jövőbeli kutatások számára bírhat gondolatébresztő jelleggel.

Az időrendiséget figyelembe véve az első forrásismertetés Somorjai Ádám OSB (emeritus vatikáni levéltáros, Pannonhalmi Bencés Főapátság) Mihalovics Zsigmond jelentéseit bemutató írásának második része: a Katolikus Akció országos igazgatójának több beszámolóját prezentálja, amelyekben Mihalovics részletekbe menően tudósította a szentszéki vezetést arról, hogy az állam milyen, egyre durvább módszerekkel kívánta az uralma alá hajtani a magyarországi római katolikus egyházat.

Krahulcsán Zsolt (tudományos kutató, Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára) írása már az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni időszak egyik intézményének, a Minisztertanács Személyügyi Titkárságának a működését tárja az olvasó elé, amely nem volt közismert, azonban a káderpolitikában 1957 és 1961 között mégis nagy szerepet töltött be.

Az 1950-es évek végén végrehajtott mezőgazdasági kollektivizálási hullám Fejér megyei következményeit mutatja be Pál Zoltán (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) egy jelentés nyomán: kisebb gazdasági visszaélésektől egészen a komoly sikkasztásokig terjed azon bűncselekmények listája, amelyek a kialakított gazdasági-társadalmi rendszerre adott védekező reakcióként is értelmezhetők.

A korabeli Magyarországon példa nélkül álló bűncselekmény, az 1973-as balassagyarmati túszdráma utóhatásait Bedők Péter (belügyi referens, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) és Halász Tibor (referens, az államhatalom felsőbb szervei, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) két irat segítségével világítja meg, amelyek különlegessége, hogy az egyes megszólalók (például a lehallgatott Kisberk Imre püspök, illetve Nógrád megyei munkavállalók) annak ellenére rendelkeztek az eseményről információval, hogy a hatóságok hírzárlatot rendeltek el.

Szintén egy, a korszakban egyedülálló, maga után hírzárlatot vonó bűncselekményt mutat be levéltári iratok segítségével Tóth Eszter Zsófia (történész–társadalomkutató, főmunkatárs, Mediaworks). A Szépművészeti Múzeumba 1983 novemberében tört be egy olaszokból álló bűnbanda, az elrabolt festményeket végül egy görögországi kolostorban találták meg a nyomozás során. Az „évszázad műkincsrablásáról szóló ismertetés egyik érdekessége, hogy olyan iratokat is kiválogatott a szerző, amelyek a Népszabadságban a hírzárlat ellenére megjelenő rövidhír utáni rendőrségi vizsgálat során keletkeztek.

Magyarország huszadik századi történének egy-egy eseményéről szóló forrásismertetésektől eltér témájában Kiss András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írása, aki egy speciális forráscsoportot járt körül. A fényképek gyakran csak szemléltető eszközként, illusztrációként jelennek meg a történeti munkákban, azonban a fotók a történetírás – jelen esetben a gazdaságtörténet-írás – forrásai is lehetnek.

A hatodik számban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, egyben felhívjuk leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet jövő évi számaiba várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.

 

Budapest, 2022. december 19.

Miklós Dániel
főszerkesztő