Első világháború: Német csapatok elfoglalják Antwerpent.Tovább
Goldberger Leó felsőházban tartott felszólalása a második zsidótörvény-javaslat ellen
„Nem lehet egy tollvonással 600 000 lelket úgy juttatni koldusbotra, hogy ez egyedül őket sújtsa, és ne a legsúlyosabban hasson vissza az egész gazdasági életre, melyből ennek a nagy tömeg embernek termelő munkáját és fogyasztását feleslegen kioperálták? […] Mi lehet egy vállalatból, ahol nem szaktudástól, s rátermettségtől, hosszú esztendők lelkiismeretes munkájától függ a tisztviselők pozíciója, hanem az élettel nem számoló rendelettől, a végrehajtó hatalom mindenkori szeszélyétől, esetleg pártparancstól! Az ilyen vállalatoknak tönkre kell menniük.”
Bevezetés
Vannak történelmünknek olyan korszakai, olyan tragikus történései, amiket az élő emlékezet őriz. Közelmúltunk ilyen tragikus időszaka volt a második világháború kirobbanása előtt a politikai élet szélsőjobboldali radikalizálódása, amit az elfogadott "zsidótörvények" jeleztek.
A most bemutatásra kerülő forrás, dr. Buday-Goldberger Leó iparmágnás, felsőházi tag második zsidótörvénnyel kapcsolatos hozzászólása ennek a múltnak egy epizódját tárja elénk. Elöljáróban szükséges elmondani, hogy Goldberger Jenő a legnehezebb időkben is vállalta a szolidaritást sorstársaival. (Az SS által Portugáliába menekített családját nem követte; a mauthauseni koncentrációs táborba került, ahol szinte a tábor felszabadulásával egyidőben tragikus körülmények között halt meg.)
Ki volt Buday-Goldberger Leó, ki volt ez az ember, aki önként vállalata a mauthauseni haláltábor borzalmát, sorsközösséget vállalva 600000 zsidó vallású magyar állampolgár tragédiájával?
A Goldbergerek neve egyet jelentett a hazai textilipar történetével, hiszen a több generációra visszatekintő nagymultú Goldberger Sám.F. és Fiai Rt. előzményei a Goldberger Ferenc által Óbudán l784-ben alapított kékfestő műhelyben gyökeredznek.
A műhelyalapító másodszülött fia Sámuel tekinthető a "Goldberger Sám. F. és Fiai" tényleges megalapítójának, aki a kis műhelyt gyárrá fejlesztette. A cégelnevezésben az "F" betűvel Sámuel alapító édesapját jelölte meg.
A gyár l85l-től kezdve közkereseti társaságként működött, s l867-ben Ferenc József Sámuel özvegyének, Goldberger Erzsébetnek és l6 gyermekének "budai" előnévvel nemességet adományozott. Szorgalmas munkával, folyamatos fejlesztéssel, megfontolt gazdasági döntésekkel sikerült a társaságot belföldön és Európa-szerte ismert gyárrá fejleszteni, amikor a család ötödik generációját képviselő dr. Buday-Goldberger Leó, a másodszülött fiú l900-ban tisztviselőként belépett az akkor még közkereseti társaságba.
A Budapesten és Lipcsében jogot tanuló, eredetileg ügyvédnek készülő ifjú lesz az, aki négy évtizedes munkássága alatt hatalmas nagyipari vállalattá fejlesztette a textilgyárat. Már l905-ben a Hazai Bank bevonásával részvénytársasággá alakította a közkereseti társaságot, és állami támogatás elnyerésével, külföldi hitelek felvételével folyamatos gyárrekonstrukciót és gépparkfelújítást hajtott végre.
A textilgyártás ismereteit empirikus alapon szerző, fáradhatatlanul tevékenykedő zseni felismerte a hazai textilipar azon sajátos hiányosságát, hogy t.i. a pusztán nyomógyártásra szakosodott ipari üzemek állandó behozatalra szoruló nyersanyag, fonal-és pamutszövet-hiánnyal küzdöttek, amikor ezen nyersanyagok a hazai olcsó munkaerővel előállíthatók.
A textilgyártás fonó, szövő, kikészítő vertikalitását, azaz a kizárólagos nyomógyártás mellett a textil-előállítás megelőző fázisait jelentő fonó-és szövőgyárat az országban először Buday-Goldberger Leó alapította meg ügyes pénzügyi politikával, svájci és angol tőke segítségével, s ezzel létrehozta l927-ben az első magyar textilkombinátot.
Termékeit az egész világ ismerte, hiszen a második világháború kitörésekor Európa, Ázsia nyugati fele, Afrika, az amerikai kontinens és Ausztrália exportpiacai közé tartozott. Számtalan külföldi és hazai nagydíj tanúskodott a Goldberger-kelmék elismertségéről. Világszínvonalon maradni egyet jelentett az állandó technikai fejlődéssel, s ahogyan l940. októberében negyvenéves munkásságát méltató életrajzában idézik: "Nincs az a modern eljárás, szabadalom, amelyet ki ne próbálna, amellyel ne kísérletezne."
Ezt a sikeres életutat törték meg az l930-as évek végén törvényerőre emelkedett zsidótörvények, amelyek a szélsőjobboldali követelések kormányzati elismerését jelentették. A Teleki-kormány által politikai szándékkal siettetett második zsidótörvény-javaslathoz a felsőház l939. április 28-án járult hozzá. A törvény l939:.IV.tc május 5-én jelent meg: " a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról" címmel. Az iparban és a kereskedelemben l2 %-ban, az értelmiségi pályákon 6 %-ban maximálta a zsidók arányát, jóval durvább módon, mint az első zsidótörvény 2o %-os "arányosítása". Mintegy 60 ezer zsidó munkavállaló vesztette el kenyerét, s a családtagok számarányát tekintve l50 ezer embert érintett.
A zsidóságában, magyar hazafiságában, emberségében mélyen megbántott és megalázott Goldberger Leó érthetetlenül és lesújtva állt a törvényjavaslat felsőházi tárgyalása előtt. A felsőház tagjaként elmondott beszédéből emelünk ki néhány gondolatot. A kiemelt részeket szöveghűen adjuk közre. A hozzászólás keltezés nélküli, de tartalma egyértelműen a második zsidótörvény-javaslat ellen szól.
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 09.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban négy egymástól témájukban eltérő forrásismertetést tárunk Önök elé szerzőink tollából. A publikációk ugyanakkor abban megegyeznek, hogy fordulópontokhoz köthetők: legyen szó személyes sorsfordítókról vagy nagyobb huszadik századi eseményekről.
Az időrendet követve kívánkozik előre Kovács Péter (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Vármegyei Levéltára) publikációja. A szerző elsősorban a helytörténet számára mutat be új forrásokat a komáromi városháza építésre vonatkozóan. A beruházás szükségessége azonban kötődik egy fordulóponthoz, mivel a trianoni békeszerződés értelmében Komárom városa kettészakadt: a történelmi központ a városházával Csehszlovákiához került, így a Duna jobb partján, Magyarországon maradt településen szükség volt egy új hivatali épület felhúzására.
Egy konkrét személyes fordulópontot mutat be forrásismertetésében lapunk korábbi főszerkesztője, L. Balogh Béni (tudományos munkatárs, Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Kutatóközpont, Kisebbségkutató Intézet). A forrásszöveg egy 1929-ben Déván rendezett spiritiszta szeánsz jegyzőkönyve, amely nagy hatással volt Petru Grozára, Románia későbbi miniszterelnökére. A politikus kommunista fordulata ugyanis éppen ezekben az években zajlott, a „Kun Béla szellemével” való társalgás pedig mély benyomást tett rá, egyben kihatott Groza jövőbeli gondolkodására.
Bacsa Máté (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem) a második világháború utáni kényszermigrációs időszak egyik, sokak életvitelében fordulópontot jelentő, kiemelt eseménysorára, a magyar-csehszlovák lakosságcserére vonatkozó dokumentumokat mutat be két részes forrásismertetésének első részében. A publikáció elsősorban az 1945 és 1950 között létező Nógrád-Hont vármegyében működő magyar összekötők működését mutatja be források segítségével.
Szintén két részes forrásismertetéssel jelentkezik Horváth Jákob (doktorandusz, Eötvös Loránd Tudományegyetem), amelynek első részében egy olyan esetet mutat be, amely konspirációs teóriaként igen nagy népszerűségnek örvendett a közelmúltban – egyben pedig egy „elmaradt fordulópontként” is lehet rá tekinteni. A Mikroelektronikai Vállalatot 1982-ben a magyar állam azzal a céllal hozta létre, hogy tartani tudja a lépést a hidegháború utolsó évtizedében egyre inkább felgyorsuló tudományos-technikai forradalomban. A MEV telepén 1986 tavaszán történt pusztító tűzeset azonban meghiúsította ezt az tervet. A forrásismertetésből az is kiderül, hogy a tűzeset kapcsán nem érdemes konteóról beszélni, azonban biztosítási csalásról már annál inkább.
Negyedik számunk szerzőinek köszönjük a kéziratokat, szerkesztőségünk pedig továbbra is várja következő lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2025. szeptember 30.
Miklós Dániel
főszerkesztő