Átadják a Steindl Imre által tervezett Országházat.Tovább
„Határozottság és rugalmasság" - Tárgyalások a szovjet csapatok Magyarországról történő kivonásáról, 1990-1992
„A vitás kérdések a jelenlegi szakértői keretekben, a kormánymegbízottak találkozóin megfelelő módon tárgyalhatók és feltételezhetően rendezhetők. Ehhez megítélésem szerint magyar részről a határozottság és az elengedhetetlen rugalmasság is megvan."
25 éve, 1989. április 25-én kezdődött el a szovjet csapatok részleges kivonulása Magyarországról. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el hazánk területét, és ezzel 1944. március 19-e, a német megszállás óta először nem tartózkodtak idegen csapatok az országban. A vagyonjogi és pénzügyi kérdések azonban továbbra is nyitottak maradtak, és a két fél csak kemény tárgyalások eredményeként, 1992 novemberében tudott ezekről megállapodni. Összeállításunkban elsősorban azt vizsgáljuk, mennyire volt sikeres a magyar diplomácia e tárgyalások során.
Bevezetés
A Vörös Hadsereg 1944. szeptember 23-án érte el a mai Magyarország területét, és az 1945. április közepéig tartó harcok során fokozatosan megszállta az országot. A párizsi békeszerződés 1947. szeptember 15-ei hatályba lépésével - legalábbis a nemzetközi jog szerint - az ország visszanyerte teljes szuverenitását. A valóságban azonban továbbra is jelentős szovjet egységek maradtak Magyarországon. A békeszerződés 22. cikkelye szerint ugyanis a Szovjetunió annyi katonát, amennyit az ausztriai szovjet megszállási övezettel való kapcsolattartáshoz szükségesnek látott, „ideiglenesen" továbbra is magyar területen állomásoztathatott. Az 1955. május 15-én megkötött osztrák államszerződés értelmében az év végéig nem csak Ausztria, hanem Magyarország területét is el kellett volna hagyniuk a szovjet egységeknek. Az egy nappal korábban, május 14-én aláírt Varsói Szerződés kiegészítő egyezménye azonban lehetővé tette további itt-tartózkodásukat. Az 1956-os forradalom leverését követően az 1957. május 27-ei magyar-szovjet egyezmény szabályozta részletekbe menően a szovjet csapatok magyarországi
.A Szovjetunió a szocialista tábor országai közül egészen a rendszer felbomlásáig az NDK-ban, Lengyelországban, Csehszlovákiában és Magyarországon állomásoztatott jelentős katonai erőt. A Magyarországra telepített Déli Hadseregcsoport 65 ezer katonából állt, ami lényegesen kevesebb volt az NDK-ban és a Csehszlovákiában tartózkodók létszámánál. (Az NDK-ban családtagokkal és polgári alkalmazottakkal együtt 550 ezer fő, míg Csehszlovákiában 136 ezer szovjet katona volt.) A Lengyelországban állomásozó Északi Hadseregcsoport katonáinak száma azonos nagyságrendűnek tekinthető a
(67 ezer fő).Az 1980-as évek második felében a súlyos gazdasági nehézségekkel küszködő szovjet vezetés szemében Kelet-Közép-Európa sokat veszített korábbi jelentőségéből. Mihail Gorbacsov, a reformer szovjet pártfőtitkár, a glasznoszty („nyíltság") és a peresztrojka („átalakítás") atyja fontosabbnak tartotta országa nemzetközi megítélésének javítását, mint a külföldi szovjet katonai jelenlétet. 1988 áprilisában Moszkva ezért kötelezettséget vállalt, hogy néhány hónap alatt kivonja összes katonáját Afganisztánból, ugyanazon év decemberében pedig az ENSZ New York-i közgyűlésén Gorbacsov nagy horderejű bejelentéseket tett. Vállalta, hogy a Szovjetunió európai részén állomásozó szovjet haderőt mintegy félmillió fővel csökkenti, az NDK, Csehszlovákia és Magyarország területéről pedig 1991-ig hat harckocsi hadosztályt, valamint deszant-rohamegységeket, összesen 50 ezer katonát és ötezer harckocsit fog kivonni. Ez Magyarország esetében több mint tízezer katona, továbbá 450 harckocsi, 200 tüzérségi löveg és aknavető, valamint 3000 gépjármű visszarendelését
. (Lásd az 1. dokumentumot!) 1989. április 25-én indult el haza az első szovjet alakulat, a kiskunhalasi 13. harckocsi gárdahadosztály. Májusban a sárbogárdi 13. gárdahadosztály 600 embere és félszáz T-64-es harckocsija indult útnak, majd júniusban a Kecskemét melletti telephelyekről 15 harckocsi, 30 páncélozott szállító jármű és ugyancsak mintegy 600 fő. A 65 ezer főnyi katonaságból 1989 végéig kb. 12 ezer fő hagyta el Magyarországot. Szovjet elképzelések szerint 1990 végéig ez a szám mintegy 18 ezerre emelkedett volna, de a teljes visszavonás hivatalos formában egyelőre nem .Miként viszonyult a korabeli magyar közvélemény a kérdéshez? A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1989. március 30. és április 3. között 300 budapesti, 200 vidéki városi és 200 falusi lakos körében végzett kérdőíves felmérést a szovjet csapatok „esetleges kivonásáról". A felmérés eredményét - több más kérdésben végzett kutatás eredményeivel együtt - 1989. május 3-án küldték meg Várkonyi Péter
. (Lásd a 2. dokumentumot!) Ebből egyebek mellett kiderült, hogy Magyarország lakosságának túlnyomó többsége (Budapesten 78, a városokban 77, a falvakban 68%) helyeselte azt az elképzelést, hogy az összes szovjet katonát vonják ki az országból. A megkérdezettek jóval több mint kétharmada szerint a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte nem szükséges ahhoz, hogy a Szovjetunió megvédhesse magát, de Magyarország védelme szempontjából is fölösleges a csapatok ittléte. A lakosság több mint 80%-a úgy vélte: a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte gazdasági terhet jelent az ország számára, és közel ugyanennyien vallották, hogy távozásával erősödne Magyarország önállósága. Összességében a lakosság mintegy kétharmada gondolta úgy, hogy „inkább hátrányos a szovjet hadsereg itt tartózkodása."Az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek álláspontja összhangban volt a társadalom túlnyomó többségének akaratával. A Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres
Cserhalmi György olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását is követelte. A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetősége ezzel szemben csak a részleges csapatkivonások folytatását támogatta. Grósz Károly főtitkár 1988. márciusi moszkvai látogatásán erről meg is egyezett Gorbacsovval, a megállapodást Nyers Rezső és Grósz ugyanazon év július végi látogatásán . Az MSZMP reformszárnyának képviselői közül ugyanakkor néhányan az ellenzéki politikusokéhoz hasonló nézeteket vallottak e kérdésben, bár - különösen kezdetben - jóval bizonytalanabbak és óvatosabbak voltak. Elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzéki pártok és az MSZMP egyes reformerei már 1989 első felében az ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállítását tekintették egyik legfőbb külpolitikai . Példájukat néhány hónap elteltével a magyar kormány is követte, és reálpolitikai meggondolások („jobb lesz, ha mi kezdeményezzük, s nem ellenfeleink nyomására és gúnykacaja közepette vonulunk ki") a szovjet vezetés is elfogadta a teljes csapatkivonás gondolatát. Így 1990 februárjában már ennek részleteiről folytak magyar-szovjet tárgyalások.Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt október 08.
Az I. Balkán-háború kezdete: Montenegró hadba lép az Oszmán Birodalom ellen.Tovább
II. világháború: a Német Birodalom bekebelezi Nyugat-Lengyelországot.Tovább
Német csapatok vonulnak be Romániába.Tovább
Molotov szovjet külügyminiszter – a nyugati nagyhatalmak egyetértésével – Moszkvában átadja az előzetes fegyverszüneti feltételeket a...Tovább
- 1 / 2
- >
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei harmadik száma. A legfrissebb ArchívNet publikációi olyan forrásokat ismertetnek, amelyek bemutatják a 20. századi magyar történelem mikro- és makroszintjének egy-egy részletét: legyen szó egyéni sorsokról, avagy államközi megállapodásokról.
Ordasi Ágnes (levéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) publikációjában olyan dokumentumokra hívja fel a figyelmet, amelyek egyszerre vonatkoznak a mikro- és a makroszintre. A Fiumei Kereskedelmi és Iparkamarához beérkezett felmentési kérelmek egyfelől bemutatják, hogy az intézménynek milyen szerepe volt az első világháború alatt a felmentések engedélyezése és elutasítása kapcsán a kikötővárosban, másrészt esettanulmányként kerül bemutatásra, hogy hasonló helyzetben miként működtek a királyi Magyarország területén működő, más kereskedelmi és iparkamarák. Harmadrészt pedig a fegyveres katonai szolgálat alól felmentésüket kérő személyek egyéni sorsába is betekintést engednek a forrásként szereplő kérelmek.
Fiziker Róbert (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára) írásával már az első világháborút követő időszakba kalauzolja el az olvasót. A nyugat-magyarországi kérdést rendező velencei jegyzőkönyv egyik rendelkezésének utóéletét mutatja be egy döntőbírósági egyezmény segítségével. Ausztria és Magyarország között a velencei protokoll nyomán a helyzet rendeződni látszott, azonban a magyar fél a Burgenland területén okozott károk megtérítésével hadilábon állt. A két állam számára – ha alapjaiban nem befolyásolta Bécs és Budapest viszonyát – még évekig megválaszolatlan kérdést jelentett a ki nem egyenlített számla ügye.
A makroszintet bemutató irat után Deák András Miklós (történész, nyugalmazott diplomata) egy olyat történetet mutat be két távirat prezentálásával, amelyek egy, az emigrációt választó magyar család sorsára is rávilágítanak. Az újságíró Marton házaspár 1957-ben vándoroltak ki Magyarországról, azonban az államvédelem megpróbált rajtuk keresztül csapdát állítani az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségén menedékben részesített Mindszenty József esztergomi érsek számára. Mindszentyt az államvédelem igyekezett rábírni arra, hogy hagyja el az országot a Marton családdal, erről azonban az amerikai diplomaták értesültek, így végül a terv nem valósult meg.
Pétsy Zsolt Balázs (doktorandusz, Károli Gáspár Református Egyetem) három olyan dokumentumot ismertet, amelyek rávilágítanak a magyarországi római katolikus egyház helyzetére a késő Kádár-korszakban. Az Álllami Egyházügyi Hivatal bemutatott jelentései 1986-ból és 1987-ből arról tájékoztatták az MSZMP KB Agitációs és Propaganda Osztályát, hogy miként zajlottak a Vatikán képviselőivel a különböző egyeztetések (személyi kinevezések, a Szentszék és Magyarország együttműködése stb.).
Az idei harmadik számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat, felhívjuk egyben leendő szerzőink figyelmét, hogy az ArchívNet következő számaiba továbbra is várjuk a huszadik századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. szeptember 19.
Miklós Dániel
főszerkesztő