Interjú Kádár Jánossal a Magyar Rádióban - 1956. szeptember 2.

Kádár János ritkán szólalt meg a rádióban, ennél is ritkábban adott interjút a politikai helyzetről. Az interjú egyrészt Kádár új szerepvállalásának része, nemkülönben annak, hogy a Magyar Rádióban ekkor már kritikus hangok is jelentkezhettek, amit az elnök Benke Valéria is támogatott. A Rákosi „restauráció" embereivel szemben újra megszólalhattak a Nagy Imrét támogatók, sőt Benke Valéria igyekezett eltávolítani a rádióból Rákosi legfontosabb embereit.

Bevezető

Kádár János ritkán szólalt meg a rádióban, ennél is ritkábban adott interjút a politikai helyzetről. Még 1956. július közepén felmerült a neve Rákosi Mátyás utódaként (valószínűleg taktikázva, Rákosi és Gerő Ernő javasolta őt, aki azután Rákosi helyére

), augusztusban azonban egyértelműen szembefordult Gerővel. A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának augusztus 24-ei ülésén döntöttek arról, hogy felülvizsgálják a Nagy Imrét elítélő, 1955 márciusában hozott határozatot. Ekkor bízták meg Kádár Jánost és Gerőt, hogy tárgyaljon Nagy Imrével. A pártvezetésben két vélemény alakult ki, már nem csupán Nagy Imre, hanem a korábban írók, újságírók ellen hozott pártbüntetések felülvizsgálatáról. Kádár vitázott a Politikai Bizottságban az ÁVH megítéléséről is, kifogásolta, hogy még a helyén van annak több régi vezetője. Kádár - szemben Révai Józseffel, Kovács Istvánnal, Szalai Bélával - egyértelműen hibásnak ítélte a korábbi határozatokat, amiért is a Politikai Bizottságban a viták középpontjába került. Kádár fellépése az írók ügyében eredményes volt, a párt Központi Ellenőrző Bizottsága úgy döntött, hogy több író és újságíró párttagságát helyreállítják. Nagy Imre ügye még nyitott maradt. Ezért, éppen az adás napján, szeptember 2-án, a PB által reájuk rótt megbízatást teljesítve Gerő meghívta dolgozószobájába Kádárt és Nagy Imrét. A megbeszélés témája Nagy Imre visszatérésének lehetősége, annak formája volt. Gerő arra tett kísérletet, hogy Nagy Imrét egyértelmű önkritikára bírja, Kádár árnyaltabban fogalmazott.

Az interjú elhangzásának másnapján, szeptember 3-án fogadta Kádárt a Szovjetunió nagykövete, Jurij Andropov. Nem volt más a megbeszélés fő tárgya most sem. Nagy Imréről volt szó, immár nélküle. Kádár beszámolt az előző napon folytatott beszélgetésről - amiről persze Gerő már előző nap személyesen informálta Andropovot - és azon a

volt, hogy a rendezéshez „szükséges türelmet és megértést tanúsítani", amivel Andropov egyetértett.

A Kádár Jánossal készített interjú egyrészt Kádár új szerepvállalásának része, nemkülönben annak, hogy a Magyar Rádióban ekkor már kritikus hangok is jelentkezhettek, amit az elnök Benke Valéria is támogatott. A Rákosi „restauráció" embereivel szemben újra megszólalhattak a Nagy Imrét támogatók, sőt Benke Valéria igyekezett eltávolítani a rádióból Rákosi legfontosabb

. A helyzet nem volt egyszerű, s továbbra sem vitáktól mentes: 1956. szeptember 29-én egy elnökségi ülési még úgy határozták meg a rádió politikai funkcióját, hogy az „a Magyar Dolgozók Pártja a népi demokratikus kormányzat rádiója. [...] A Magyar Rádió a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége Titkársága közvetlen irányítása alatt álló politikai-kulturális szerv."

A közölt dokumentum az elhangzott interjú írott változata. A rádióban a sugárzás szalagon rögzített hangfelvételről történt: a két hang a szerkesztő Kerekes Istváné és Kádár Jánosé volt. A hangfelvételről gépírásos leirat készült. A szöveget elküldték az interjú alanyának, aki javításokat eszközölhetett rajta. A javításokat, amennyiben az lehetséges volt, vágásokkal érvényesítették, amennyiben ez nem volt lehetséges, az interjú úgy maradt. Közlésünkben jelezzük, hogy az írotthoz képest és a Kádár által visszaküldött példányban milyen javítások szerepelnek. Ebből még Kádár akkori, kompromisszumokat kereső, de az újabb, már Rákosi börtönében átélt években keményebbé vált mentalitására is lehet következtetéseket levonni.

Az interjú készítője,

1952. július 15-től dolgozott a rádióban. Az interjú a Magyar Rádió Agitációs és Propaganda Főosztálya megrendelésére készült, amelynek vezetője ekkor a reformokat szintén, bár óvatosabban, nem teljes mellszélességgel támogató volt.

Ezen a napon történt szeptember 27.

1920

Megkezdi működését a Magyar Királyi Honvéd Hadiakadémia (ma Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem).Tovább

1939

Lengyelország 19 napos ellenállás után kapitulál az országba betört német inváziós haderő előtt.Tovább

1940

Magyarországon megalakul az egységes Nyilaskeresztes Párt, Szálasi Ferenc vezetésével.Tovább

1987

„A magyarság esélyei” címmel, több mint 180 résztvevővel rendezték meg a lakiteleki találkozót, amelynek politikatörténeti jelentősége...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében

 

„Si vis pacem, para bellum” – „Ha békét akarsz, készülj a háborúra”, hangoztatták az ókori rómaiak. A fegyveres küzdelem, a háború valóban a társadalmi lét egyik meghatározó jellemzője. Az emberiség történetét a háborúk sorozatának is tekinthetjük. Az idők során számos magyarázat született arra nézve, hogy mi váltja ki a háborús erőszakot. Egyesek szerint a háború az emberi nem eredendő agresszivitásából fakad. A 16‒17. században élt angol filozófus, Thomas Hobbes azt hangsúlyozta, hogy az emberek közötti erőszak elsődleges oka a nyereségvágy, a bizalmatlanság, a dicsőségre és a hírnévre való törekvés. Ebből kiindulva úgy vélte, hogy az erőszak elve és gyakorlata állami szinten is az ember egoista természetéből fakad. Mások, mint például Carl von Clausewitz porosz katonai teoretikus, a politikumból indultak ki. Clausewitz az 1834-ben megjelent, „A háborúról” (Vom Kriege) című könyvében fogalmazta meg sokat idézett, híres tételét: „A háború a politikának a folytatása csupán, csakhogy más eszközökkel.” Ezzel arra utalt, hogy a katonai erő alkalmazása nem öncélú, hanem mindig a politikai mérlegelés határozza meg. „A politika az értelem, a háború azonban pusztán eszköz” ‒ írta. Michel Foucault francia történész, filozófus viszont az 1970-es években megfordította Clausewitz tételét. Feltette a kérdést, miszerint a béke nem csupán a háború egyik formája-e, és szellemesen azt állította, hogy valójában a politika a háború folytatása más eszközökkel.

A 20. század nemcsak a tudományos-műszaki fejlődés, a globális kultúrák és a világkereskedelem kialakulásának kora volt, hanem az egymást követő nemzetközi konfliktusok, a pusztító háborúk időszaka is. Az első világháború gépesített tömegháború volt, a második pedig olyan „totális” konfliktus, amely nem tett különbséget katonák és civilek között. Az 1945 után kétpólusúvá vált világ több mint négy évtizedig tartó fő konfliktusa, a hidegháború szerencsére soha nem alakult át valódi háborúvá. A szembenálló felek ugyanis tisztában voltak azzal, hogy a világot elpusztító jellege miatt egy nukleáris háború – Clausewitz tézisével ellentétben – nem lehetne semmiféle politika folytatása. A harmadik világban ugyanakkor ezt az időszakot több száz fegyveres konfliktus jellemezte, melyekben rendszerint a két nagy katonai tömb is részt vett, így például a koreai vagy a vietnámi háborúban. A hidegháború a szovjet blokk összeomlásával, majd a Szovjetunió 1991-es széthullásával ért véget. Ezzel megszűnt a kétpólusú világ, és az Amerikai Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom.

Az ArchívNet idei 3. számának fő témája tehát: „Háborúk, nemzetközi konfliktusok a 20. század második felében”. Szerzőink közül Szőke Zoltán a vietnámi háborúról ír. Magyar és amerikai levéltári források tanulmányozása alapján ugyanarra az újszerű következtetésre jut, mint a New Cold War History nemzetközi történeti iskola képviselői, éspedig arra, hogy a hidegháború idején a nemzetközi válságszituációk kialakulásában vagy azok enyhítésében legalább akkora – ha nem nagyobb – szerepe volt a szuperhatalmak kisebb szövetségeseinek, mint maguknak a szuperhatalmaknak. Ez azt jelenti, hogy az egész korszakról ‒ így a vietnámi háborúról is ‒ alkotott eddigi képünket újra kell értékelnünk. Garadnai Zoltán szintén hidegháborús témát választott: a magyar‒francia diplomáciai kapcsolatok egyik kritikus, 1959‒1967 közötti időszakát elemzi Radványi János magyar diplomata vízumügyén keresztül. Seres Attila folytatja az 1980-as évek második felében kezdődött karabahi konfliktus hátteréről szóló korabeli magyar diplomáciai jelentések publikálását. Írásának első részét folyóiratunk idei 1. számában közöltük. Két további forrásközlést is olvashatunk e számban: Horváth Gergely Krisztián egy ismeretlen szerző ‒ valószínűleg Komjáthy (Kring) Miklós ‒ 1945-ös feljegyzését közli arról, hogyan képzelték el a marxisták Magyarországon a telepítést és az iparosítást, míg Kiss András Per Arboe Rasmussen dán újságíró 1960-as magyarországi tevékenysége kapcsán vázolja fel a kádári propaganda szerepét az országimázs alakításában.

 

Végül tájékoztatnom kell a Tisztelt Olvasót a szerkesztőségünkben végbement változásokról. Csonka Laura és Farkas Andrea e lapszám megjelenésével egyidejűleg távozik a szerkesztőségből. Laura 2016-tól, Andrea 2014-től szerkesztette a lapot példás hozzáértéssel, szorgalommal és lelkesedéssel. Az ő érdemük is, hogy az ArchívNet szakmai körökben, de a történelem iránt érdeklődő szélesebb olvasóközönség soraiban is egyöntetű elismerésnek örvend! Szerkesztőségünk ugyanakkor új tagokkal bővült. Az új szerkesztők: Balogh János Mátyás, Főcze János, Miklós Dániel és Wencz Balázs ‒ e lapszám már az ő munkájuk eredménye is. További sok sikert kívánok mind a távozó, mind az új szerkesztőtársaknak!

 

Budapest, 2021. augusztus 18.

 

L. Balogh Béni

főszerkesztő