Kun András a népbíróság előtt
„Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét."
2.
A Kun András elleni vádirat
1945. Nü. 9531/1
Rendőrségi szám 15908/1945 pr.
A Budapesti Népbíróság elnökének,
A nyomozás iratait a következő vádirattal küldöm át.
1945. évi szept. 7. napja óta előzetes letartóztatásban lévő páter Kun András, született 1911. november 8. Nyírbátor, budapesti, Városmajor utca 33. szám alatti lakos terheltet
az Nbr. 11. §. 5. pontjába ütköző háborús bűntett elkövetésével vádolom azért, mert a terhelt a rosszemlékű nyilas korszak legborzasztóbb, legvéreskezűbb egyéne volt.
1944. évi december hó 15-én a Városmajor utca 32. szám alatti nyilasház mosókonyhájában, ahol 25 ember volt véresre verve, bejött a terhelt és társai. Ezeket a szerencsétlen embereket a terhelt és társai meztelenre vetkőztették, a nőket is, annak dacára, hogy a sok veréstől már véresek voltak, újból ütlegelni kezdték őket egyenként és csoportosan. Éjjel 2 órakor, amikor már mindannyiukból ömlött a vér, megparancsolták, hogy mosakodjanak meg, mert elviszik őket a gettóba. Kettesével felküldték őket az előcsarnokba, összeszíjazták őket és útnak indították. A csoport 52 emberből állott, amikor a Duna partra értek, ezt a csoportot kivégezték, és egy ember menekült meg az egész csoportból az, aki szem és fültanúja volt, hogy a veréseket és az 51 ártatlan ember kivégzésére a parancsot a terhelt adta.
1944. decemberben több felfegyverzett nyilas megjelent dr. Morelli József lakásán, többi között a terhelt is, a nevezettet körülfogták és a lakásban, amit csak lehetett, mindent összepakoltak és dr. Morelli József fiát, feleségét és egy háztartási alkalmazottat elvittek. A másik csoport, melynek tagja a terhelt, Megadja Ferenc és másik két fegyveres nyilas volt, dr. Morelli Józsefet autón a lakására vitték és miután mindenéből kifosztották, agyba-főbe verték, autóra tették és bevitték a Városmajor u. 37. szám alatti nyilasházba. Itt 15 napig tartották a nevezettet és szem- és fültanúja volt annak, hogy a terhelt volt a legkegyetlenebb a kegyetlenek között.
1945. január 12-én délelőtt 11 órakor kb. 20-30 fős felfegyverzett nyilas a Krisztina körút 81. sz. házba behatoltak és „partizánokat" és a
civilben bujkáló parancsnokát, Ákossy Lajos zászlóst keresték. Nevezettet először gumibottal összeverték és meg sem hallgatva védekezését, a ház lakóinak szeme láttára, kiket az udvarra vezényeltek, a terhelt 5 revolverlövéssel agyonlőtte. Ugyanekkor agyonlőtték a szolgálatvezető Juhász Rezső szakaszvezetőt is. A terhelt volt a nyilaskülönítmény parancsnoka és nem csak a fenti kivégzéseket rendelte el, hanem az óvóhelyről ugyanekkor felhozatta a gyerekeket és anyákat és a szemük láttára lövette agyon és végeztette ki Ákossy Lajost és Juhász Rezsőt. Ugyanekkor a gyerekeknek almát osztogatott és azt mondogatta, hogy „látjátok a pap bácsi nem csak ölni tud, hanem adni is tud!" Juhász Rezsőre az egyik nyilas pártszolgálatos lőtt rá, aki azonban nem halt meg, mire a terhelt egy másik pártszolgálatosnak kiadta a parancsot, hogy „taposd szét a fejét", ezen műveletben egy harmadik pártszolgálatos Juhász Rezsőt agyonlőtte.Terhelt 1945. január elején közelebbről meg nem nevezett napon Mindák Rezső orvos alezredest több ízben véresre verte, és halálra ítélte, a halálos ítéletet azonban nem tudta végrehajtani, mert a Számonkérő Szék vezetője közbelépett és Mindák életét megmentette.
Terhelt, aki egyébként a XII. kerületi nyilaspárt megtorlás helyettes vezetője volt, majdnem minden akcióban benne volt, ami a kerületben lejátszódott. Terhelt vezette azt a nagyszabású razziát a Nagyatádi Szabó utca és a Paulay Ede utca környékén, amelynek 700 szerencsétlen zsidó előállítása és kivégzése volt az eredménye. Ugyancsak a terhelt nevéhez fűződik a Maros utcai kórház betegeinek, ugyancsak a Városmajor utcai kórház betegeinek kivégzése. E két helyen a terhelt betegeket, aggokat, nőket, csecsemőket és az ápolószemélyzetet kímélet és válogatás nélkül ölte és ölette meg.
Terheltnek a Városmajor utcai kivégzésekkel kapcsolatban egy olyan szörnyűséges esetét is a vád tárgyává kell tenni, ami magában az egész nyilasrendszerben és sötétemlékű idejében is egyedülálló volt a maga nemében. Egy nyilas pártszolgálatos a Városmajor utcai kórház egyik ápolónőjét meg akarta menteni, amiről a terhelt tudomást szerzett. A pártszolgálatost elfogatta, a pártban maga elé vezettette és a pártszolgálatosok és mások jelenlétében a szerencsétlen ember nemi szervét saját kezűleg szegezte oda az asztalhoz, és addig verte ezt a szerencsétlen embert, amíg ott a helyszínen agyon nem verte.
Egy másik alkalommal egy csomó elfogott zsidó között fiatal leánykák is voltak, és amikor a terhelt azt kérdezte, hogy van e köztetek szűzleány, a két szerencsétlen lányka, azt hívén, hogy emberrel van dolguk, és ha jelentkeznek és megmondják, hogy ők még ártatlanok, megmentik az életüket. Jelentkeztek, aminek az lett az eredménye, hogy a terhelt odarendelt maga mellé 3 pártszolgálatost, egyikkel a szerencsétlen leányok fejét, másikkal két lábát fogatta le, széjjelfeszítette és mindenkinek a szeme láttára a nála lévő vértől csepegő gumibottal deflorálta a szerencsétlen leánykákat.
Végeredményben a terhelt lelkén szárad több száz ártatlan ember élete és vére, akiket a terhelt részben saját kezűleg végzett ki, részben a vezetése alatt álló bandával együttesen végzett ki, de az kétségtelen tény, hogy aki a terhelt keze közé került, az egyben az életével is leszámolt, ugyanis a terhelt keze közül senki sem jutott ki élve.
A vád tekintetében a tárgyalásra az Nbr. 20.§. és a Bp. 16.§. 1. bekezdése értelmében a budapesti népbíróság bír hatáskörrel és illetékességgel. Indítványozom a terhelt előzetes letartóztatásának fenntartását.
A megidézendők jegyzékét a vádiratom végén közlöm.
Indoklás:
Terhelt a vádbeli cselekmények elkövetését elismerte. Beismerte azt, hogy 500 ember életének vére tapad a kezéhez. Beismerte azt, hogy vezetője és irányítója volt annak a terrorszervezetnek, melynek célja embertömegek kiirtása volt. Terhelt, aki vérgőzös agyával már nem elégedett meg a zsidók kiirtásával, hanem elvakultságában odáig ment, hogy mindenkit, aki a közelébe került, és aki vele összeköttetésbe került, kiirtani igyekezett. Így akadt össze egy rendőrcsoporttal, és az ezekkel szemben elkövetett atrocitások eredményeként még a nyilasok is megsokallták a terhelt tevékenységét, és a terheltet kötél általi halálra ítélték. Szálasi Ferenc azonban terheltnek megkegyelmezett.
Nem nézte el a vádhatóság, hogy a terhelt nemcsak embereket, ártatlan embereket gyilkolt vadul, kegyetlen, mindenre és mindenkire való tekintet nélkül, hanem az áldozatokat és másokat, akit ért és ahol csak tehette, kirabolta. Nem kerülte el a vádhatóság figyelmét az a körülmény, hogy a terhelt volt a nemzetvezető Szálasi Ferenc által kinevezett ideológiai vezetője a nyilas katonaság, csendőrség és fegyveres pártszolgálatnak, valamint, hogy a terhelt volt az, aki pap létére a rádióban állandó uszító beszédeket tartott, de megállapította a vádhatóság azt is, hogy a terhelt már ebben az időben az egyház kötelékéből ki volt taszítva, és ebben az időben illetéktelenül és jogtalanul viselte a reverendát és használta a papi címet. Nem emel a vádhatóság sem az elkövetett rablások, sem az egyéb, a terhelt által ehelyütt a per tárgyává nem tett, bűncselekmények tömege miatt, mert a vád tárgyává tett cselekmények mellett a terhelt egyéb tevékenysége eltörpül és számba sem vehető.
Az előzetes letartóztatás további fenntartását azért indítványozom, mert elrendelésének okai tovább is fennállanak.
Budapest, 1945. szeptember 10.
dr. Ferenczi Tibor népügyész
Megidézendők jegyzéke:
•1. Terhelt népügyészség fogházából
Tanuk:
•1. Kornitzer Simon Bp. Bajcsy Zsilinszky 19/e
•2. Dr. Morelli József Bp. Dalmady Győz utca 9. II. 12.
•3. Bernhard József Bp. Fürst Sándor utca 18.
•4. Fehérhegyi Katalin pestvidéki törvényszék fogháza
•5. Brunner Oszkárné Bp. Visegrádi utca 38/b
•6. Endler Mária Bp. Paulay Ede utca 55.
•7. Müller Károly Bp. Somogyi Béla út 5.
•8. Dunkel Károly Bp. Visegrádi utca 92.
•9. Dr. Zelt Ágoston Bp. Horthy Miklós út 30."
Irat jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-119575 - Kun András népbírósági pere - 42-46.
Tartalomjegyzék
Ezen a napon történt november 23.
Magunkról
A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.
Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.
Akárcsak az elmúlt két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!
A Szerkesztőség
Szerzőink figyelmébe ajánljuk jelzetelési és hivatkozási útmutatónkat, amely megegyezik a Levéltári Közleményekével.
Beköszöntő
ArchívNet 2024/4
Tisztelt Olvasók!
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
Molnár András (főlevéltáros, Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára) kétrészes forrásismertetésében Tuba László hadnagy 1942 áprilisa és szeptembere között vezetett harctéri naplóját adja közre. A napló nemcsak a 2. magyar hadsereg Don menti harcainak egy eddig publikálatlan forrása, hanem még szűkebben véve a 47. gyalogezred II. csáktornyai zászlóaljának a működéséhez is számos új információval szolgál. Mostani számunkban a napló első része kerül bemutatásra.
Magyarország második világháborús részvételének egyik sorsdöntő napja volt 1944. október 15., amikor sikertelenül próbálta meg a magyar vezetés végrehajtani az átállást. Németh László Imre (nyugalmazott lelkész, pápai prelátus) Hlatky Endre, a Lakatos-kormány miniszterelnökségi államtitkára által 1952-ben magyar, valamint 1954-ben német nyelven írt visszatekintéseit mutatja be. Hlatky a két forrásban az 1944. október 15-én történt eseményekben betöltött szerepéről számolt be.
A kiugrási kísérlet idején Magyarország keleti fele már hadszíntér volt. Fóris Ákos (adjunktus, Eötvös Loránd Tudományegyetem, kutató, Erőszakkutató Intézet) az észak-alföldi hadieseményekhez kapcsolódó német hadijelentéseket ismertet, amelyek azonban nem a konkrét harccselekményeket írták le, hanem, hogy a magyar polgári lakosságot milyen atrocitások érték a szovjet csapatok részéről. A szerző kétrészes forrásismertetésének első részében arra is kitér, hogy a német katonai hatóságok milyen módon jutottak hozzá az információkhoz, azokat hogyan dolgozták fel, és végül, hogy a Harmadik Birodalom propagandája miként kívánta azokat felhasználni a saját céljaira.
Luka Dániel (történész, agrártörténet kutató) egy 1954-es előterjesztés segítségével vizsgálja meg, hogy a Rákosi-rendszer agrárpolitikája, -irányítása miként változott a magántermelés esetében. A beszolgáltatással, mint gazdasági eszközzel végig számoló agrárpolitika revíziójára 1953-ban került sor, azonban a magyarországi pártállam belső harcai szintén érintették a gazdaságirányítás ezen területét is. Erre példa a szerző által bemutatott, a szabadpiac helyzetét és fejlesztési lehetőségeit taglaló előterjesztés is.
Az idei negyedk számunkban publikáló szerzőinknek köszönjük a kéziratokat. Az ArchívNet szerkesztőségen egyben továbbra is várja a jövő évi lapszámaiba a 20. századi forrásokat ismertető írásokat gazdaság-, intézmény-, hely-, politika- és társadalomtörténeti témákban.
Budapest, 2024. november 22.
Miklós Dániel
főszerkesztő