Kun András a népbíróság előtt

 „Talán nincs a történelemben szó még egy ilyen elvetemült szadista gyilkosról, nemcsak az emberi törvényeket csúfolta meg minden rendbeli gaztetteivel, hanem az egyházi és vallási törvényeket is meggyalázta azzal, hogy rémtetteit az egyház nevében és reverendájának súlyával támasztotta alá. A törvények nem ismernek egyetlen egy olyan bűncselekményt sem, amelyet páter Kun el ne követett volna... Bűnlajstroma teljes mértékben kimeríti a háborús és népellenes bűncselekmények minden esetét."

3.

Müller Károly vallomása a népbírósági tárgyaláson,

1945. szeptember 19.

„Népügyész nem ellenzett indítványára a Népbíróság elrendelte a tanú megesketését és a tanú ismételt figyelmeztetés után az esküt az előírt módon letette.

Müller Károly 54 éves,

, nős, horgosi születésű, budapesti lakos, könyvkiadó, érdektelen tanú.

A vádlottal 1944. évi december hó 27. napján találkoztam először. Irodámban ezen a napon házkutatást tartottak a nyilasok és annak végeztével bekísértek az Andrássy út 60. szám alá. Kihallgatásom alkalmával a szobába lépő és engem ismerő Bányász körzetvezető felhívta a közben ugyancsak a szobába jövő bőrkabátos, kézigránáttal, géppisztollyal és gumibottal ellátott magas ember figyelmét rám, mint zsidóbujtatóra. Ez a bőrkabátos ember, mint később megtudtam, a vádlott volt. Bányász figyelmeztetésére hozzám lépett és „mutasd azt a jordán pofádat" szavakkal már a kezében lévő gumibottal ütlegelni kezdett. Bányász is odajött hozzám, levette rólam a bundámat, majd a vádlott felszólított, hogy adjam elő az értékeimet, de azokat türelmetlenül maga vette ki zsebeimből. Közben meglátta a jegygyűrűmet, felszólított, hogy azt is adjam oda, de a gyűrű az ujjamra volt dagadva, és nem bírtam lehúzni. Ekkor a vádlott elővette az óráját és 60 másodpercet adott a gyűrű lehúzására, ami nagy nehezen sikerült is, ami után azt el is vette. A vádlott következő parancsa az volt, hogy térdepeljek le, ami megtörtént. Térdeplő helyzetemben a vádlott a pisztolyának markolatával fejbevágott, úgy hogy elöntött a vér, azután másik nyilasokkal lefogatott és a pisztoly felhúzásához hasonló mozdulatot téve pisztolyát rám tartva kényszerített, hogy utánamondjam, hogy „aljas büdös zsidó vagyok, aki megérdemli a kivégzést!" A vádlott ezután nyakszirten rúgott és kiadta az utasítást a nyilasoknak, hogy egyelőre vigyenek el, vagyis kísérjenek le a fogdába, ahol rajtam kívül már nyolcan tartózkodtak. Ebéd után munkára vezettek bennünket, majd este fél hat óra tájban az első emeletre, ugyanabba a helyiségbe, amelyikben már délelőtt is voltam, kihallgatásra vittek. A kihallgatók között a vádlotton kívül egy Götz nevű nyilas vitte a vezető szerepet, akinek szintén megmondtam, hogy a délelőtti kihallgatás során a vádlottal is közöltem, hogy aranyérmes tiszt

. Götz erre külön állított, majd az előbb említett nyolc társam közül még egyet mellém küldött, úgy hogy a csoportunkat egyszer két és egyszer hét emberre választotta szét, az utóbbi csoporttal együtt a pince felé indítottak. Velünk jött a vádlott is. A fogdához közeledve a vádlott a hetes csoportot a vádlott másfelé irányította, ő is velük ment, de már szemük láttára vette le a géppisztolyt a válláról és kettőnket alig kísértek 30-40 lépést, már hallottuk is a szerencsétlenek jajkiáltását a géppisztolyok tüzén keresztül. Határozott meggyőződésem, hogy a hetes csoportot a vádlott végezte ki, mert ismétlem, már szemük láttára készült.

A vádlott észrevétele a tanú vallomására:

A verésekben a tanú vallomása megfelel a valóságnak, azonban a hét ember kivégzéséről nem tudok. Götz névre pedig nem is emlékszem.

Tanácsvezető bíró elrendeli a vádlott és a tanú szembesítését.

A szembesítés eredménytelen.

A tanú folytatja vallomását:                              

A hét ember különválasztása, illetve más irányba vitele és a lövések között csak másodpercek telhettek el. Másnap sikerült kiszabadulnom a nyilasházból.

1945. év január hó 13. napján este ismét két nyilas jött a lakásomra, azzal, hogy titkos leadóállomást tartok és zsidó értékeket rejtegetek. Ismét bekísértek az Andrássy út 60. szám alá, ahol Bokor és Rédly parancsára Budára, a Németvölgyi úti nyilasházba vittek. Szürkületkor érkeztünk oda, ahol a nyilasokat nagy evés és ivás közben találtuk. Hegyi nevű nyilas parancsot adott, hogy forduljak a fal felé és ne mozduljak. Később két nyilas jött és jelentette Hegyinek, hogy a Németvölgyi út 15. számú házból a zsidók rálőttek a nyilas járőrre. Menjetek és nyírjátok ki hangzott az utasítás. Közben nagy ujjongás és ováció támadt, óvatosan hátrapillantva, elrémülve láttam a vádlottat belépni, akinek a személyének szólt az örömteljes üdvözlés. Vacsorázni hívták, de a vádlott azt felelte, hogy „nem vagyok éhes, de zsidóvérre szomjazom, van-e valami zsidó móka?" A nyilasok közölték a vádlottal, hogy éppen most ment egy különítmény a Németvölgyi út 15. szám alá, mire a vádlott azonnal utánuk rohant. 10-15 perc múlva a vádlott az őrjárattal együtt visszatért és elmondta a többieknek, hogy a házból ugyan nem történt kilövés, de behoztak két embert, mert azok a kutyájukat tejjel és sonkával etették, amiért megérdemlik a kivégzést. Engem az újonnan behozott két emberrel együtt, az egyik asszony volt, levittek a fogdába, ahol már 41 ember volt. Ezt onnan tudom, hogy az ajtóőr krétával húzott vonalat az ajtóra és így tartották nyilván a szobában tartózkodó foglyok számát. Később még öt nőt, a Maros utcai kórház öt ápolónőjét és egy fiatal nyilast tuszkoltak be a szobába. A fiatal nyilas nem volt hajlandó velünk semmit sem közölni, de később kiderült, hogy segített zsidókat bujtatni, és ezért került ő is a mi sorsunkra. Egy óra tájban éjfélkor, kihajtottak bennünket a konyhába, és ott már összeülve találtuk a vészbíróságot, Hegyi vezetése alatt. Az ügyész és az ítélet végrehajtásnak vezetője a vádlott volt. Úgy működött minden, mint egy bedolgozott apparátus. Mindenki kapott 25-25 botütést először az egyik, majd a másik talpára. Utána a bokát összevágva jelentkezni kellett a vádlottnál, és neki megköszönni a megérdemelt büntetést. Sokan nem bírtak a verés után a talpukra állni, azokat egy sarokba félrelökték. A verések során a vádlott kenetteljes arccal az utoljára behozott ápolónőkhöz fordult, megkérdezve tőlük: „Édes gyermekeim van e közöttetek szűz leány?" Az ápolónők közül kettő előlépett, az egyik kb. 16 éves lehetett. A nyilasok erre leteperték a leányokat, szétfeszítették a lábukat és a vádlott egy gumibottal saját kezűleg a szemünk láttára deflorálta őket. Azután a másik három ápolónőt is megverték, és odalökték mindannyiukat a sarokba, a járni nem tudó emberek közé. Most a fiatal nyilasra került a sor, akit a vádlott „te voltál, aki segítettél elbujtatni a zsidókat" szavakkal fogadott, majd a fiatal fiút a többi nyilasokkal lefogatta, és annak nemi szervét szöggel, saját kezűleg egy kalapács segítségével az asztalhoz szegezte. Most rám került a sor. Budaházy nevű nyilas mondotta a vádlottnak, hogy „ez az a zsidószázados". A vádlott utasítást adott rám vonatkozóan olyképpen, hogy „ha százados, akkor három csillaga van: csak hármat adjatok neki, de olyant, hogy a csillagokat meglássa!" A vádlott közben már a sarokba lökött emberekkel törődött, azokat Bakonyvölgyi, Budaházy és még két vagy három nyilas segítségével felrángatták a földről és az udvar felé tuszkolták, kézbevett géppisztolyaikkal. Kb. fél perc múlva a géppisztolyok ropogását és a kivégzett jajkiáltást hallottuk. Majd utána a vádlott visszatérve a bennünket őrző őrnek odadobta a pisztolyát ezekkel a szavakkal: „pucold ki a kis öcsémet, nagyon jól dolgozott." A szobában maradtak ezután visszakerültek a fogdába.

Másnap reggel egy másik házba vittek, ahol egy 13 éves lány géppisztollyal vigyázott rám. Az itteni kihallgatásomat, amit pofozással kezdtek, azonban nem tudták lefolytatni, mert parancs érkezett, hogy az összes fegyverforgató férfi vonuljon be a hűségházába. A bevonulásuk előtt kb. 20-25 nyilas tódult be a házba, közöttük a vádlott is, aki jelentette, hogy csak délután jöhet, mert van még egy pár „kinyírása", és rám vonatkozóan kiadta az utasítást: „ezt azonban vigyétek és parádésan nyírjátok ki". Negyedmagammal először a Németvölgyi u. 5. szám alá vittek, ahol nyilvántartásba vettek minket. Itt egy melléképület előtt feküdt 20-25 halott és Bakonyvölgyi és több nyilas az aranyfogakat szedték ki a halottak szájából. Itt láttam újra a vádlottat is, amint egy fiatal, leszakított blúzú, felhajtott szoknyájú leány hullája felett szétvetett lábakkal állt, és a kisleány holttestére célba vizelt, a nyilasok nevetése közepette. Ez a látvány oly rettenetes volt számomra, hogy ez az emberi fenevad valósággal meghasonlást idézett elő bennem.

A vádlott észrevétele: egyetlen szó sem felel meg a valóságnak a tanú vallomásából, a leghatározottabban tagadom minden állítását.

Tanácsvezető bíró elrendeli a vádlott és a tanú szembesítését.

A szembesítés eredménytelen.

Tanácsvezető bíró kérdésére a tanú: nemcsak a vádlott arcára, amelyre most is határozottam ráismerek, hanem a vádlott nevére is emlékszem. A fiatal asztalhoz szegezett nyilassal nem tudom a továbbiakban mi történt."

 

Irat jelzete: ÁBTL 3.1.9. V-119575 - Kun András népbírósági pere - 32-35.

 

 

Ezen a napon történt június 04.

1901

Kovács Gyula képviselő a Parlament épületében pisztollyal sikertelen merényletet kísérel meg Gróf Tisza István miniszterelnök ellen.Tovább

1916

Első világháború: Megindul a Bruszilov-offenzíva. Az orosz hadsereg nagyerejű támadása áttöri az osztrák-magyar hadsereg frontját a Luck-...Tovább

1920

A versailles-i Nagy-Trianon palotában aláírják a Magyarországgal kötött békeszerződést. Ennek következtében Magyarország - Horvátország...Tovább

1942

Elkezdődik a midwayi csata, amely fordulópontot hoz a második világháború csendes-óceáni hadszínterén.Tovább

1989

Pekingben, a Tiananmen téren (a Mennyei Béke Kapujának terén) a hatóságok tűzfegyvereket és páncélosokat bevetve brutálisan szétverik a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt közel két évtizedben, az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő
Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében

Sokan és joggal vélik úgy, hogy a 20. századi magyar politikai gondolkodás egyik fő jellemzője a kellő nemzetközi kitekintés, a külpolitikai horizont hiánya volt. Ez nagyrészt abból adódott, hogy Magyarország évszázadokon át nem volt független állam, így önálló külpolitikával sem rendelkezett. Függetlenségét ténylegesen 1918 végén, az Osztrák‒Magyar Monarchia szétesésének pillanataiban nyerte el, jogilag pedig paradox módon az ország területét megcsonkító trianoni békeszerződés állította vissza. A két világháború közötti időszakban nem csak a politika iránt érdeklő „átlagemberek”, de nemegyszer maguk a döntéshozók sem látták át teljes egészében a nemzetközi összefüggéseket, vagy pedig ideológiai megfontolásokból figyelmen kívül hagyták azokat. Ez gyakran hibás, átgondolatlan és káros döntéseket eredményezett, ‒ elég, ha csak a Szovjetunió elleni elhamarkodott hadba lépésre gondolunk. A második világháborút követően Magyarország ismét elvesztette függetlenségét, és közel 45 évig az ún. keleti blokk többi országával együtt a Szovjetunió csatlósa volt. Önálló külpolitikáról vagy külpolitikai gondolkodásról ‒ főleg az 1950-es években ‒ nem, vagy csak alig lehetett szó.

Az ArchívNet idei 1. számának fő témája: „Nemzetközi kapcsolatok a 20. század második felében”. Elsődleges célunk az, hogy a magunk szerény eszközeivel hozzájáruljunk a nemzetközi kapcsolatok 20. századi történetének jobb megismeréséhez, ezzel is segítve olvasóink jobb eligazodását a mai kusza külpolitikai viszonyok között. Kiss András az amerikai–iráni kapcsolatokat helyezi történelmi távlatba, Wencz Balázs Kádár János és a keletnémet kommunista vezér, Erich Honecker 1977. márciusi tárgyalásait ismerteti, míg Garadnai Zoltán azt mutatja be, miként látták Magyarországot az 1980-as évek elején francia szemmel. Seres Attila két fiatal magyarországi görög emigráns 1956-os kalandos sorsát eleveníti fel, Kántás Balázs pedig az 1920-as évek elejére kalauzol vissza bennünket, és egy „magyar sörpuccs” tervének történetéről ír.

Budapest, 2020. április 17.

A szerkesztők