Rosszabb volt, mint 56–A balassagyarmati túszdráma társadalmi hatásai

 Az öt napon át tartó rettegés

A Civitas Fortissima kitüntető címről híres Ipoly-menti város 1973-ban újra országos figyelmet kapott – ezúttal az első magyarországi túszdráma miatt. Balassagyarmat fejlődési lehetőségei 1920 után a határmentiségéből fakadóan fokozatosan beszűkültek. 1950-ben még megyeszékhely rangjától is megfosztották, amelyet a térség egyre növekvő ipari centruma, Salgótarján kapott meg. Habár ezt követően is jelentős közigazgatási intézmények is maradtak Balassagyarmaton (megyei főügyészség és bíróság, fegyház, Határőrség Kerületi Parancsnoksága), valamint a helyi ipar (vágóhíd, szikvízüzem, betonárugyártó üzem, fatömeg-cikkipari üzem, nyomda és vegyesipari üzem) is foglalkoztatott számos aktív keresőt a városban és annak környékén.[1]

A kortársakban még elevenebben élő 1956-os forradalom hétköznapi tapasztalataival is kapcsolatba hozták a tizenhét évvel későbbi történéseket, a túszdráma okozta felfordulást a városban. A forradalom idején az országos eseményekhez hasonlóan Balassagyarmaton is történtek megmozdulások: a helyi vasúti dolgozók ledöntötték a kórházi szovjet emlékművet, valamint több középületről eltávolították a kommunista jelvényeket és jelképeket. Az 1956-os forradalmat követően viszonylagos nyugalom köszöntött a városra, egészen a helyiek mindennapjait felborító 1973. januári történésekig.[2]

Balassagyarmat 1974-ben (a kép jobb oldalán a Geisler Eta Leánykollégium látható).
Forrás: Fortepan / UVATERV

Az 1970-es évek elején a fiatalok jelentős része nehezen találta helyét a kisvárosban.  Többek között már Baranyai Antal szociológus is felhívta a figyelmet a balassagyarmati fiatalok esetében előforduló visszáságokra. A „Kisvárosi fiatalok” címen a Népművelési Intézet belső használatára készített 1976-os kiadványban Baranyai Antal által 1972-ben a fiatalok körében készített kérdőíves vizsgálat eredményei szerepeltek, és ezzel kapcsolatban a szociológus megemlítette, hogy: „A város négyezer fiatalja közül négy–ötszáz, akár családi, akár munkahelyi, akár egyéb problémák miatt, szocializációs nehézségekkel küzd. [...] Az utolsó másfél–két évben több fiatalkorú bandát számolt föl a rendőrség (betörés, sorozatos lopás stb.). Jelentős részben nem a remélhető anyagi haszon szerepelt csak indítékként, hanem egyszerűen az, hogy idejükkel nem tudnak mit kezdeni, s lassan bűnöző társaságokká, galerikké álltak össze. […] Gyarmat az országos listán első helyre került a bűnözésben, ha a fiatalkorú bűnözők számát nézzük, a helyzet még egy fokkal rosszabb. A józan ész azt tanácsolná, hogy a helyi szervek a fiatalság problematikus tíz százalékát a közösségi foglalkozásokra alkalmas intézményekben megpróbálná mintegy ’szociálisan leépíteni’. Megsegítésére és nem adminisztratív megfékezésre gondolunk. Ehhez a város szórakozási, kulturális lehetőségeinek szaporítására volna szükség, amelyhez egyébként a Népművelési Intézet módszertani és anyagi segítséget adhatna.”[3] 

A Balassagyarmaton történt tragikus események ötvenedik évfordulójához közeledve szükséges felhívni a figyelmet, hogy a számos, eddig született értékes mű mellett még mindig maradtak feldolgozatlan források és kevésbé elemzett részletek a túszdráma egész országra kiterjedő utóhatásaival kapcsolatban. A korabeli hírzárlat ellenére a tragikus eseményekről kiszivárgó információk nem csak a helyieket, hanem az egész országot megrázták. A Pintye testvérek a tragikus akciójuk példáját az első modernkori túszdrámáról, a müncheni olimpián 1972. szeptember 5-én történt esetről vették, amikor a palesztin terroristák tizenegy izraeli sportolót ejtettek foglyul.[4] A balassagyarmati túszdráma ügye a korabeli pártelitnek is kellemetlen volt, hiszen a tettesek szülei kiemelt szerepet vállaltak a helyi pártszervezetben, továbbá a fiatalok elsődleges célja a disszidálás volt.[5]

A két testvér, a tizenkilenc éves Pintye András és a tizenhét éves Pintye László a balassagyarmati Geisler Eta Leánykollégiumban[6] 1973. január 7. vasárnap este 22 óra és 12. péntek 12 óra között, öt napon át tartott túszként húsz diáklányt, akik közül időközben nyolcan kiszabadultak. Az akciójuk végrehajtásához a fegyvereket az idősebbik testvér, Pintye András a balassagyarmati laktanyából szerezte (édesapja kulcsának ellopását követően) 1973. január 7-én a délelőtti órákban. A fegyverek birtokában a Pintye testvérek aznap este tíz óra körül törtek be a leánykollégiumba miután a bentlakó lányok éppen visszatértek a téli szünidőből. A két fiatal számára a tervezett disszidálást követően úticélként – a túszejtők és a rendőri szervek között közvetítő Samu István főorvos[7] tanúvallomása szerint – felmerült többek között Görögország is. Miután a húsz lányt foglyul ejtették, közölték velük, hogy követeléseket akarnak leadni, és ha az illetékes hatóságok nem teljesítik a kéréseiket, akkor sorban kivégzik a túszokat. Az első éjszakán öt lány szökött ki az épület egy be nem szegezett ablakán keresztül, és értesítette a járőrszolgálatban levő rendőröket a túszejtésről. A kálvária végül csak tizennégy lány számára folytatódott, ugyanis még egy lány el tudott menekülni, amikor a járőrök behatoltak az épületbe. Ezt követően a tettesek elbarikádozták az ajtót és a diáklányokat az ajtóhoz ültették, és már senkit nem engedtek ki a túszejtők a szobából, annak ellenére, hogy élelmük és vizük sem volt.[8]

Január 8-án reggel Benkei András belügyminiszter is tudomást szerzett az eseményekről, és Balassagyarmatra utazott, miközben teljes riadókészültséget rendeltek el a határőrségnél és a helyi rendőralakulatoknál. Hamarosan a leánykollégium környékét hermetikusan lezárták. Miután hiába próbálták a saját szüleik megadásra bírni a testvérpárt, végül a helyi kórház ideg- és elmegyógyász szakorvos főorvosát, dr. Samu Istvánt bízta meg a rendőrség, hogy tárgyaljon a túszejtőkkel. Több lehetőség is felmerült a fiúk kiiktatására (roham, altatógáz), végül a főorvos javaslatára az idegi kimerítés (többek között a testvérpár közötti feszültségek növelése, ezáltal pedig az egymással való szembefordításuk) mellett döntöttek.[9]

Másnap a túszul ejtett lányok egyike kiugrott a szoba egyik ablakából: több csonttörést (térdkalács, a jobb lábfej és orrcsont) szenvedett, ezért a városi kórházba szállították. A testvérpár azonban csak később vette észre a lány eltűnését. A túszejtésből szabaduló lányok, és dr. Samu István főorvos beszámolói alapján egyre egyértelműbbé vált, hogy bátyjával szemben a kisebbik fiú tartózkodóbb és nagyobb kétségei vannak a túszejtéssel kapcsolatban, ezáltal nagyobb lehetőséget láttak a két testvér belső megosztására.[10]

A Geisler Eta Leánykollégium a túszejtés idején.
Jelzet: HU-MNL-OL-B-14-50-95 1973. (50. d.)

1973. január 10-én már professzionális mesterlövészek érkeztek a leánykollégiummal szembeni tanácsházára. A hatóságok hírzárlatot rendeltek el, mivel az eset politikai jellege egyre növekedett azáltal, hogy a Szabad Európa Rádió is tudomást szerzett a balassagyarmati eseményekről. Január 11-étől a túszejtők elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, mivel dr. Samu István már nem tárgyalt velük: a főorvos korábban többször vizet és élelmet is juttatott be az épületben tartózkodó fiúknak és a túszoknak. A több napos pszichikai és fizikai nyomás következtében (a lányokat a mosdóba sem engedték ki az első órákban történt szökések után) az indulatok is egyre inkább elharapóztak a túszejtők és a fogvatartottak között: az egyik lány rátámadott az idősebb fiúra, de végül a fegyverét nem tudta megtartani. A túszejtők a fenyegetések ellenére a lányokon súlyosabb testi sértést nem követtek el, azonban nem engedték őket aludni. A helyzet fokozása céljából Pintye László az ablakból több lövést is leadott a szemben levő tanácsházára, azonban senkit nem ért találat. A túszdráma utolsó óráiban a túszok és a fogvatartóik egyre inkább kimerültek. Annak ellenére, hogy a kisebbik fiú többször is tárgyalt a rendőrökkel, nem született megállapodás a követelések teljesítése és a lányok szabadon bocsátása ügyében.[11]

A kálvária január 12-én ért véget a raboskodó lányok számára, miután a délelőtti, utolsó tárgyalás során egyértelművé vált, hogy a túszejtők nem adják meg magukat, ezért a rendőrök a munkásőrökkel közösen a kollégium megrohamozását imitálták. Miközben Pintye András tíz-tizenkét másodpercig az ablaknál tartózkodott (korábban csak lányokat mertek küldeni az ablakhoz), a tanácsházán tartózkodó egyik mesterlövész az óvatlan pillanatot kihasználva fegyverével halálosan megsebesítette a mellkasán. Miután a lányok elhúzták az ajtótól a vaságyat, kitörtek a szobából – csak ezt követően rohantak be a rendőrök kutyákkal a terembe. Az egyedül maradt Pintye László nem fejtett ki ellenállást és megadta magát a rendőröknek.[12]

A kisebbik fiút a hatóságok őrizetbe vették, és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön épületébe zárták. Dr. Samu István elmeorvosi szakvéleménye alapján László esetében nem állt fenn az elmebetegség, vagy tudatzavar állapota. 1973. február 19-én a megyei bíróság tizenöt évnyi szabadságvesztésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte, amely a korszakban a kiskorúak számára legmagasabb kiszabható büntetés volt.[13]

2. A túszdráma társadalmi hatásai

Az utókor a tragikus eseményeket többféleképpen próbálta feldolgozni. Az eddig megjelent bibliográfia, audiovizuális megjelenítések[14] és visszaemlékezések[15] közül kiemelendő Végh Antal 1986-ban megjelent Könyörtelenül című bűnügyi regénye,[16] valamint az erre részben támaszkodó, rendszerkritikát is megfogalmazó, 1988-ban forgatott, következő évben bemutatott, Gazdag Gyula által rendezett Túsztörténet című film.[17] Az eseményeket legnagyobb részletességgel Hatala Csenge Hírzárlat című, 2015-ben megjelent könyvében ismerteti.[18]

Írásunkban nem vállalkozhatunk arra, hogy választ kapjunk egy fontos kérdésre: a tragikus események mennyire tekinthetők az államszocialista rendszer „szégyenfoltjának”, vagy kritikájának, hiszen a bűncselekmény kiindulópontja a disszidálásra való törekvés volt. Mindenesetre az ezáltal létrejött krízishelyzet különösen is alkalmas, hogy elemzés alá kerülhessenek az államhatalom szempontjából rögtönzött válaszlépések, akárcsak a társadalom részéről érkező elsődleges és másodlagos reakciók. Az utóbbival kapcsolatban közlünk két forrást a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 1945 utáni Politikai Kormányszervek és Pártiratok Osztályának belügyi iratanyagából (Országos Rendőrfőkapitányság), amelyek egyházi és politikai szempontból mutatnak be reflexiókat közvetlenül a túszdrámát követően.[19]

Szokatlan megközelítésnek tűnhet a túszdrámával kapcsolatos reakciókat két katolikus pap magánbeszélgetésén keresztül vizsgálni. Mindazonáltal a beszélgetés körülményeivel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy egy olyan találkozóról van szó, amelyet az állambiztonsági szervek lehallgattak. Ezt az magyarázhatja, hogy a szereplők sem mindennapiak, hiszen az egyikük Kisberk Imre püspök, székesfehérvári és esztergomi apostoli kormányzó, másikuk pedig a főpap közeli munkatársa, Horváth Miklós püspöki titkár.

A beszélgetés jelentőségét az adja, hogy alig néhány nappal a balassagyarmati események befejezése után, 1973. január 15-én került rá sor. Mindez pedig azért is figyelemre méltó és érdekes, mivel a pártállam a túszdráma tekintetében sajtózárlatot rendelt el, így a tágabb közvélemény nem, vagy csak később szerzett tudomást róla. Az események feltárására és szélesebb körben való ismerté tételére pedig csak a rendszerváltást követően kerülhetett sor. Mégis, a személyes ismeretségeken, a katolikus egyház informális csatornáin keresztül néhány nap leforgása alatt az egyházi hierarchia legfelsőbb szintjének magyarországi képviselőjéig is eljutott a történtek híre.

Ahogy arra fentebb is utaltunk, az 1956-os forradalom emlékezete élénk viszonyítási pont maradt a helyiek számára. Az általunk közölt beszélgetésben is rátalálunk ennek lenyomatára a püspöki titkár megnyilatkozásában: „Azt mondják rosszabb volt, mint 56. A templomot be kellett zárni.”[20] Természetesen az egyháziakat érdeklő elsődleges szempontokon túl más, társadalmi kérdéseket is érintenek. De lássuk, hogy ki volt a két lehallgatott egyházi személy:

Kisberk Imre (1906–1982) a Sopron megyei Peresztegen született, majd a székesfehérvári egyházmegye szolgálatára szentelték pappá 1930-ban. Az elkövetkezendő két évtizedben a világi papi karrier szokásos lépcsőit bejárva káplán, hitoktató, majd plébános lett. 1950-ben Shvoy Lajos székesfehérvári püspök a székvárosába helyezte és a székesegyház vezetőjévé nevezte ki.[21] Az idős és betegeskedő püspök, utódlására, és arra gondolva, hogy a kommunista államhatalom idővel kísérletet tesz a püspöki kinevezések korlátozására, segédpüspököt kért maga mellé a Szentszéktől. Ezt követően, 1951. március 11-én XII. Piusz Kisberket chrisitanapolisi címzetes püspökké és székesfehérvári segédpüspökké nevezte ki, szentelésére pedig 1951. május 3-án került sor.

A pártállam azonban nem hagyta jóvá működését, így előbb háziőrizetbe került, majd az egyházmegye egyik legtávolabbi pontjára, Dunabogdányba helyezték plébánosnak.[22] Az itteni izolációja egy rövid, átmeneti időszaktól eltekintve egészen 1958-ig tartott. A Székesfehérvárra való visszatérésének azonban ára volt, hiszen az államesküt is le kellett tennie és nem kerülhette el azt sem, hogy az állambiztonság beszervezze. Az ezt követő évtizedben a Székesfehérvár-Belvárosi plébánia vezetése jelentette legfőbb feladatát. Újabb változást jelentett életében Shvoy püspök 1968. január 21-i halála, ami vezető nélkül hagyta a püspökséget. Jóllehet az idős püspök halála vagy akadályoztatása esetére már 1951-ben utódjának szánta, az Állami Egyházügyi Hivatal ellenvetései miatt ekkor is csak egy átmeneti időszak után, 1969 januárjában vehette át az egyházmegye irányítását, de akkor is csak, mint apostoli kormányzó.[23] Újabb változás 1971-ben következett be a Kisberk életében, amikor Mindszenty József bíboros Magyarországról való távozását követően szeptember 28-án – székesfehérvári pozíciója megtartása mellett – az esztergomi főegyházmegye vezetésének terhét is ő kapta meg, szintén apostoli kormányzói minőségben.[24] Utóbbi címről 1974. február 2-án – amikor a Szentszék üresnek nyilvánította Mindszenty József érseki székét – lemondott, s Lékai László vette át a helyét. Székesfehérvári helyzetének rendezésére csak ezután kerülhetett sor véglegesen, miután a pártállam engedélyezte számára a megyéspüspöki cím használatát. A folyamatosan romló egészségű főpásztor 1982. április 5-én mondott le hivataláról, majd néhány nappal később, április 25-én hunyt el.[25]

Jóval kevesebb információ áll rendelkezésünkre a Balassagyarmaton is megforduló, és a túszdrámáról főpásztorának beszámoló Horváth Miklósról (1930–2006). A pozsonypüspöki születésű klerikus az esztergomi érsekség növendékeként végezte tanulmányait és az 1954-es papszentelését követően előbb budapesti plébániákon, majd a Dunakanyarban szolgált, mielőtt 1964-ben központi szolgálatra rendelték. A főegyházmegyei aula[26] tagjaként teljesített szolgálatot előbb Kisberk mellett, majd az esztergomi érseki szék újbóli betöltése után Lékai László bíboros-prímás mellett. 1980-tól pedig 2005-ös nyugdíjba vonulásáig irodaigazgatóként tevékenykedett az egyházmegye szolgálatában. 2006. október 30-án hunyt el Budapesten.[27]

Feltehetően a beszélgetésben részt vevő mindkét fél tudatában lehetett annak, hogy a találkozójuk során elhangzottakat lehallgatják, mégis meglepő nyíltsággal és részletességgel került sor a történtek felvázolására. Ezen túlmenően pedig a helyzet kiértékelése is megtörtént, illetve a beszélgetés végén a püspök leheletfinom rendszerkritikát is megengedett magának: „Tegyük föl, ha nem fejeseknek a gyerekei lennének, olyan kajabálások lennének, meg minden egyéb.”[28]

Második bemutatott forrásként az MSZMP Nógrád megyei Bizottsága által 1973. január 17-én (öt nappal a túszdráma lezárultát követően) készített hangulatjelentés szövegét közöljük. A jelentés a túszdráma elkövetőit egyértelműen banditáknak nevezi, akik tragikus akciójának társadalmi hatásairól szerezhetünk tudomást a helyi lakosok között terjedő korabeli pletykák, híresztelések és egyéni vélemények által, amelyek az állami szervek érdeklődését is felkeltette. A lakosság közhangulatáról megállapításra kerül, hogy: „Az eseményektől a dolgozók elhatárolták magukat, felháborodva vették tudomásul a történteket. Hathatósabb intézkedést várnak a jövőben a különböző szervektől.”[29] A helyi lakosok megdöbbenésére utalhat a balassagyarmati dolgozók körében elhangzott kérdés: „Ilyen komoly funkcióban lévő szülők, hogyan nevelhettek ilyen gyerekeket?”[30] A lassú cselekvés ellenére többen elismeréssel szóltak a rendvédelmi szervek munkájáról, ugyanakkor több kritika is érte a hatóságok által a túszdráma idején elrendelt hírzárlatot.

Mindazonáltal a tragikus eset óhatatlanul felhívta a figyelmet a fiatalok különösen problémás korabeli helyzetére. A hangulatjelentés is megjegyzi, hogy: „Az ifjúság nevelése, kulturális szórakozási lehetőségei úgy látszik nem megoldottak.”[31] Ezt többen a szórakozási és sportolási lehetőségek hiányával próbálták indokolni, és a közölt forrás alapján számos módszerrel kívánták nagyobb fegyelemre szorítani a fiatalokat (kollégiumi szabályzat szigorítása, a „nagyhajú” fiatalok esetében a hosszú haj levágása, a szeszesital fogyasztás megtiltása a tizennyolc éven aluliak számára, az éjszakai kijárás idejének csökkentése, és a rendőrök részéről aktívabb fellépés a rendbontókkal szemben). Ezen túlmenően a hangulatjelentés idézi az egyik helyi vendéglátótól származó kiszólást: „Igaz, hogy a mai fiatalok nem járnak templomba, de magatartásuk, és hosszú hajuk, valamint gondatlan külsejükkel többet ártanak az országnak, mintha templomba járnának.”[32]

Összegezve elmondhatjuk, hogy a balassagyarmati túszdráma eseményei felszínre hozták a szocialista államberendezkedés erkölcsi visszásságait. A tragikus eseményeket elsőként filmvásznon bemutató Gazdag Gyula által rendezett Túsztörténet egyben a korabeli politikai vezetéssel szembeni kritikát is magában hordozta, és az összeomlás állapotában levő államszocializmus egykori válságjelenségét elevenítette fel a társadalom számára a rendszerváltás előestéjén.

Kisberk Imre esztergomi püspök és Horváth Miklós püspöki titkár beszélgetése

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

január 17.

Komárom megyei Rendőrifőkapitányság Tatabánya – Újváros.

Szigorúan titkos!

Különösen fontos!

Szám: 210-5/3/1973.

BELÜGYMINISZTÉRIUM

Kőrösi György r. vezérőrnagy[33]

Miniszterhelyettes Elvtársnak!

Budapest

Vezérőrnagy Elvtársnak az alábbiakban jelentem, hogy Kisberk Imre esztergomi püspök és Horváth Miklós püspöki titkár között az alábbi beszélgetés folyt le:

A beszélgetés 1973. január hó 15-én 09,30-kor történt:

Együtt jönnek be.

Kisberk Imre / továbbiakban: K / És a Lönci bácsi[34] nyilatkozott?

Horváth Miklós / továbbiakban: H / Még nem. Még nem nyilatkozott.

K: Hát akkor majd én megmondom az öregnek, hogy Lönci bácsival van tárgyalnivalóm.

Van magának ilyen SOS-e? Nincsen?

H: Nincs püspök atya.

K: Kérem alázattal.

H: Nagyon kedves, köszönöm.

K: Tibornak vajon van-e?

H: Azt hiszem neki van.

K: Postát nézi.

H: Voltam Gyarmaton, hogy mi volt ott, rosszabb mint 1956-ban, föl van bolydulva [sic!] az egész város. Tetszik tudni, volt ez a bandita.

K: Jah! Tudom.

H: Azt mondják rosszabb volt, mint 56. A templomot be kellett zárni.

K: Ne beszélj.

H: Az utcán kijárási tilalom, meg minden, szóval kezdődött azzal az egész cirkusz, hogy egy kicsikét, hát ami komprommitálja [sic!] a dolgot, a helyi helyőrség parancsnok helyettesnek a fia. Járási ... titkár, a mama párttitkár, szóval minden ilyen. Na, honnan szedte a gyerek a fegyvert? Ezek lány ruhába öltözve, na most valószínű a baj ott van, hogy 15 lány volt először túsz, abból egy megszökött, kettő kiugrott, az egyiknek a lába törött. Szóval az a gyanújuk, hogy a lányok között is voltak kollaborálók. Na most ez a srác, ezek, még többen lettek volna, de a többi haver az leitta magát a presszóba, úgy, hogy elkéstek. Ezek éjjel 11-kor már megkezdték az akciót, mire azok csatlakozni akartak, már nem lehetett. Az meg írást kért a Kádártól személy szerint és az izétől az elnöktől, a Losonczitól,[35] hogy ők minden sérelem, sértetlenül kijuthatnak Törökországba vagy Görögországba, helikoptert kértek Balassagyarmatra, ha azt nem, akkor megnevezték X.Y. gépkocsivezetőt, egy autóbusszal a lányokat magukkal viszik, ha bárki tüzel, abban a pillanatban a lányokat kinyírják. Hát ezek voltak az ultimátumok. Na most, állítólag maga a belügyminiszter helyettes irányította a dolgot. Itt a félő az volt, hogy a gyerek ellopta a papának kulcsait és a vertheim [sic!] szekrényből[36]  állítólag katonai dolgok is a birtokában voltak.

A papa a határőrség parancsnoka le egész Szobig. Hát ki tudja itt, akár 68-as csehszlovák dolgok, de a jó ég tudja mi lehet? Ott a plébániától kezdve le volt zárva az utca, mert ez pont a főutcában van, a plébániától valami negyedik ház, ott van a leánykollégium. Na most aztán kezdődött az egyezkedés, a gyerekek kérték a papírokat, meg minden. Közben hát ugye éhes volt a népség, először is orvos kellett, valamelyik rosszul lett, akkor a kórház főorvosát beengedték. Akkor abban megegyeztek, hogy kapnak kaját. A katonaság főzött nekik, kondérba vitték be az ennivalót, de azt telerakták az orvosok nyugtatókkal, hát a lányok jobban néztek ki, amikor kijöttek, mint amikor bent voltak.

K: Nagyot nevet.

H: Na aztán ezek puskát, fegyvert kértek, bevittek nekik, de állítólag vaktölténnyel géppisztolyokat, meg minden. Na és aztán kiugrott az egyik lány, annak eltörött a lába, akkor éjszaka, mert ugye éjjel-nappal géppisztolyos katonaság, rendőrség, munkásőrség állta körül az egész épületet. Haláli csönd egész nap, nappal is, éjjel is az utcán, senki nem mert arra menni.

Hát szóval hátborzongató dolog, na és aztán egyik éjszaka körül rakták matracokkal az ablak aljat, mert ha ugrálnak még ki, nehogy, hogy valami puhára essenek, na most valami kriminál pszcihológus [sic!] vezette az egészet, nagy vita volt a megye az radikális intézkedést akart, hogy támadást intézzenek a ház ellen, hát aztán a belügyminisztérium nem, azt akarták, hogy idegileg kifárasztják a gyerekeket, na, aztán az adott egy kis támpontot ahhoz, hogy itt ők fognak győzni, csütörtökön már nagyon ideges volt a nagyobbik gyerek, annyira ideges volt, hogy a szemben lévő tanácsházára, mivel onnan be lehetett látni a kollégium ablakán, mert ilyen hálóterem volt, átlőtt a gyerek az ablakon, de valami kabátot talált csak el. Ebből érződött, hogy a gyerek már tenni fog valami akciót, na most aztán azt csinálták, hogy pénteken egy ilyen mikróbuszt [sic!], ami páncélozott tetejű mikróbusz, azt alá tolták a ház ablaka alá, ugye egy egyemeletes [sic!] ház, elég magas, arra két rendőrkutyát fel akartak rakni, ez meg nem tudta, hogy mi megy ott. Na most, ugye mesterlövészekkel volt tele rakva a tanácsháza, szeretet otthon [sic!], a cserép rajtuk kicsit föl volt tolva és onnan. És ugye amikor alá kerültek akkor a kutyák azok akik hallgattak, addig, elkezdtek csaholni. A srác erre megijedt, nem tudta honnan jön a támadás, viszont kinézett, nem látott semmit, kutyaugatást meg hallott. Kénytelen volt az ablakot kinyitni, ahogy kinézett lelőtte az egyik kutyát, és miközben lelőtte a háztetőről a vállán át, tüdején, szívén keresztül lelőtték. Ott mindjárt helyben meghalt. Akkor a kis öcsi megadta magát.

K: Fantasztikus.

H: Hát aztán mentek az akciók ugye, hogy közvetíteni, először ugye kérték, hogy kicserélni a túszokat, minisztereket kértek, hát aztán az őrs, meg ezek a, hogy ők jelentkeznek túsznak. Először az, hogy közvetíteni, fölhívták a rendőrséget, azt mondták, nem is ismerik, esetleg katonák reverendába bújtatva, biztos tüzelnek rájuk. Tehát ha nem ismerik, nincs személyes kapcsolat, akkor ilyet nem lehet csinálni.

K: Nem, nem.

H: Hát, akkor, hogy túszt kérnek, vagy mi, pánik volt a szülőknek, mert a gyerekeknek a szülei azok ott éjjel nappal ordítottak a rendőrségen, hogy valamit csináljanak. Állítólag sokat letartóztattak, ilyen srácokat. Állítólag a református püspökhöz is betört a gyerek már. Szóval ez egy ilyen rossz, rossz hatás, egy vagány gyerek volt, állítólag az apja egyszer, egy ilyen hosszú hajú srác, apja nem bírta, és bele vágott [sic!] a hajába, meg kellett nyiratkoznia, és akkor azt mondta, apám, ezért olyan bosszút állok neked, hogy a világ rólad fog beszélni. Most kapott kitüntetést, alezredes lett.

K: Az embernek még a saját gyerekével szemben is tartani kell.

H: Hát ők is próbáltak, ment az apa is, rászólt, ha még egy lépést teszel, te leszel az első, akit agyonlőlek. Mama is próbálkozott, arra is rászólt. Szóval szerintem egy nagyobb galeri van az egész mögött.

Állítólag kétszer is volt a Kiss tanácsos úr a plébánián, hogy nagyon okosak legyenek, hogy mit, hát ugye nyilatkozni, hát ostobaság az, ha szó nélkül elmenni ugye nem lehet, de megint a másik az, hogy óvatosak legyenek, mert most egy kicsikét rázós, úgy, hogy hát exponált embereknek a fiai.

K: Tegyük föl, ha nem fejeseknek a gyerekei lennének, olyan kajabálások lennének, meg minden egyéb.

Ekkor fölálltak és mindketten a helyiségből eltávoztak.

Benti beszélgetés anyagát értékelés végett felterjesztem.

Tatabánya, 1973. január hó 17-én,

Komárom megyei R.Főkapitányság

Vezetője:

Dr. Németh Nándor r.ezredes[37]

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-B-14-1973-sz.n.-4.

Az MSZMP Nógrád Megyei Bizottsága által készített hangulatjelentés 1973. január 17-én

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Tovább a galéria oldalára

”Másolat!”

1973. jan. 17.

P.M.O.

MSZMP. Nógrád megyei Bizottsága

Salgótarján

Összeállítás:

• Az 1973. január 8-12-ig terjedő rendkívüli események /banditák támadása/ közhangulatáról

1./ A lakosság általános közhangulata:

- „Az eseményektől a dolgozók elhatárolták magukat, felháborodva vették tudomásul a történteket. Hathatósabb intézkedéseket várnak a jövőben a különböző szervektől”, – iskolák, kollégiumok, belügyi szervek stb.  – /Fémipar, Porcelángyár, Ügyészség, Ped. ált./

- „A megközelíthető valóságról elképesztőbb hírek kaptak kezdetben lábra. A vélemények szerint ennek a nem elég gyors és kellő tájékoztatás volt az oka. Olyan köztiszteletben álló személyek gyermekeit is összefüggésbe hozták ezzel az eseménnyel, akiknek semmi közük az ügyhöz. /Ügyészség/

- Elvétve hallatszottak olyan rémhírek – az esemény politikaivá kiterjesztésével kapcsolatosan – hogy állítólag ez az áremelkedések miatt atrocitásokra került sor Salgótarjánban, Tatabányán, Székesfehérváron. Ezek ellen a párttagság agitációs tevékenységével fellépett. /MÁV/

- A párttagság a Városi Pártbizottság által adott tájékoztatót nagyon pozitívnak tartotta. Úgy vélik, hogy az elhangzott kérések megvalósítása nagymértékben hozzájárult a város lakosságának pozitív magatartásához. /Fémipar, Bútorgyár, VASÉRT/

- „Aggodalmas hangok hangzanak el, hogy az események a város megbélyegzését eredményezhetik, holott erről a város becsületes polgárai nem tehetnek”. /Posta/

2./ A termelésről ezen időszakban:

- Az események kimenetelének latolgatásán túl a lakosság higgadtan, megfontoltan tett eleget kötelezettségének. A termelésben és utcán nagyarányú fegyelemről tettek tanúbizonyságot. /Bútorgyár, Fémipar, Porcelángyár, stb./

- Egyedül a Budapesti Finomkötöttárugyárban szünetelt 4 napig a termelés az üzem veszélyeztetett zónában levősége miatt. A kiesést szabadszombatokon pótolják. /Finomkötöttárugyár/

- A posta dolgozói is fegyelmezetten végezték ezekben a napokban a munkájukat. Az éjszakai távbeszélő forgalom megerősítésére önként jelentkeztek külön díjazás igénye nélkül. /Posta/

- Az MNB dolgozóinak nagy része, fiatalok az egész esemény alatt Salgótarjánban dolgoztak, ott számolták és fizették ki az üzemek béreit.  Helytálltak egyértelműen, senki sem zúgolódott. /MNB-OTP/

3./ A banditákról:

- Sokan elmarasztalják a „banditák” szüleit a történtekért. /Erdőgazdaság/

- A garázdákat egyhangúlag elítélik. /Húsipar/

- „Ilyen komoly funkcióban lévő szülők, hogyan nevelhettek ilyen gyerekeket?” – teszik fel a dolgozók a kérdést. /MÁV, Fémipari V., Finomkötöttárugyár, stb./

- A két Pintye gyereket a legjobb barátaik is elítélték /oszt. társak/ cselekményüket. Agresszívan mindig az igazság színezetében igyekeztek feltűnni. Tűrhetetlen magatartása volt munkatársaival szemben. Ezért sok megjegyzést provokáltak ki, „ezek a mai fiatalok.” Általános iskolás korában „együgyű” volt, azért csodálkoztak, hogy ilyen merészségre szánta el magát.

- „Néhány fiatal ejtett el olyan megjegyzést, hogy ez igen, ezek azután kitartanak, így kell ezt csinálni, épp csak azt nem mondták, hogy ezek hősök.” A hathatós intézkedés után véleményük gyorsan megváltozott. /Vendéglátó V./

- „Amit a két gyerek megkeresett, megkapta.” /Vendéglátó V./

- „Reméljük, hogy az életben maradt bandita ügyében olyan ítéletet hoznak, amit a közvélemény joggal elvár.” /Gyógyszertár KP./

4.  Az ifjúság megítéléséről:

- „Az ifjúság nevelése, kulturális szórakozási lehetőségei úgy látszik nem megoldottak” – vonják le a következtetést. „Tény, hogy nincs egy kultúrház, ami lehetővé tenné az igényesebb szórakozási lehetőségeket. Ez a helyzet a sportolási lehetőségek terén is.” /Posta/

- „Elhangzottak olyan vélemények, hogy várható volt ez már, mert annyira lazára lett engedve a fiatalság, hogy nem tud mit kezdeni magával.” /Vendéglátó V./

- „Igaz, hogy a mai fiatalok nem járnak templomba, de magatartásuk és hosszú hajuk, valamint gondozatlan külsejükkel többet ártanak az országnak, mintha templomba járnának.” /Vendéglátó V./

- Az ifjúság felelősségteljesen helytállt!  – a kollégiumból gyermeküket kivenni szándékozó szülőket kérték, lebeszélték, ne vigyék haza.

- „A szerényebb, jó magatartású „nagyhajú” fiatalok nagyobb számmal levágatták a hajukat.”

- Intézményekben nagyon kedvezően álltak helyt. Zavartalan volt a tanítás – bár a szünetekben a pozitív kimenetel kérdése volt a téma – az ifjúgárdisták ügyeletes szolgálatot rendeltek, tartottak. /Ped. Szakközép. Építő Ktsz./

- „Az ifjúság rendesebbje” vannak többen. A felnőttek, a közösségeknek kell segíteni őket, nem elítélni.” /Propagandisták/

5./ A karhatalom /belügyi szervek/ munkájáról:

- A kritikus napokon a dolgozók némi türelmetlenséggel figyelték „történt-e már valami? – „Miért nem intézkednek már?” – „Mire jó ez az időhúzás?” – Bizonyos tétlenségre és tehetetlenségre gondoltak egészen a pártalapszervezeti titkárok 3. napon való tájékoztatásáig. /MÁV, Vendéglátó/

- „A nehéz idegfeszítő napokban erős szimpátia kísérte a rendfenntartó alakulatok munkáját.” /Posta/

- A város dolgozói amikor mélységesen elítélik a bandita támadást, ugyanakkor teljes elismeréssel adóznak a belügyi szervek megfontolt, a túszok érdekében kíméletes, a banditákkal szemben kíméletlen ártalmatlanná tételt illetően.

- „Nagy megnyugvást és bizalom növekedést váltott ki az események frappáns körültekintő lerendezése.” /MÁV, Fémipar, Gyógyszertár KP./

- „Le a kalappal a felsőbb vezetés előtt, beigazolódott, hogy nekik van igazuk, csak ez volt az egyedüli legjobb megoldás. Le a kalappal azok előtt, akik végrehajtották.” /Vendéglátó/

- A hírzárlat elrendelését korábban értelmetlennek találták – a kósza rémhírek terjedése miatt – majd az esemény sikeres lezárása és a tájékoztatás után egyértelművé vált szüksége, indokoltsága.

- „Az események előtt többször megfogalmazódott, hogy a belügyi szervek miért bánnak humánusan a huliganizmussal szemben, mert ez hozzájárult a banditizmus kialakulásához”. /Fémipar/

- „Nagyon rossz véleménnyel voltak a határőrségről azért, hogy ilyen könnyen fegyverhez tudtak jutni a banditák / a gyerekek az apával éleslövészetre jártak, így ki voltak képezve. Szabad bejárásuk volt a gyerekeknek, az apjuk miatt nem mertek rájuk szólni, stb. /Vendéglátó V./

- „Meg kellene nézni az illetékeseknek végre azt is hogy a magas beosztású tisztek gyerekei hogyan járnak, mert mindig maradt egy-kettő, aki a legnagyobb „hippy” Balassagyarmaton.” /Vendéglátó V./

6./ Javaslatok:

- A gyors, hiteles – ami nem titkos – tájékoztatásra nagy igény, és szükség volt, és van, mert „előzetesen türelmetlenek voltak az emberek, és a tájékoztatás hiánya miatt sok rémhír keringett.” /Posta/

- „A belügyi szervek szerezzenek érvényt annak a rendeletnek, hogy szeszesitalt csak 18 éven felülieknek szolgáljanak ki” – mert a vendéglátó vállalat pincérei ezt megteszik /Erdőgazd. /

- Az ifjúságvédelemben illetékesek hassanak oda, hogy „ált. iskolai tanulók csak 20 óráig, a középiskolai tanulók csak 22 óráig tartózkodhassanak szülői felügyelet nélkül az utcán.” /Erdőgazdaság/

- Az iskolában igazságosabb elbírálás kell „bárki gyerekével” szemben.

- A kollégiumok belső fegyelmét meg kell erősíteni. /Párttitkárok/

Tóth Lajos sk.                                                                  Hoffer István sk. V.I. főtitkár

PMCS. vez.                                                                     V. I. titkár

A másolat hiteles!

Bgyarmat, 1973. január 26.

Dénes Katalin I. o. sgt.

Az irat jelzete: HU-MNL-OL-XIX-B-14-1973-sz.n.-2.

[1] Tausz Katalin: Az óváros. Gondolatok egy városi kis-társadalom szerveződéséről. Nagy Iván Könyvek 4. Balassagyarmat, 1998. 82–83.
[2] Hatala Csenge: Hírzárlat. Budapest, 2015. 18.