Cseres Tibor levelezése III.

Levelek Cseres Tibornak (1970-1979)

Korbács, Kossuth-díj és egy nagyszabású „paráználkodás”

„a Parázna szobrok a legjobb könyv az egyik legnagyobb magyar tragédiáról. Bátorsága, formateremtő újdonsága révén. Köszönöm, hogy olvashattam. Hogy olvashattuk. Az ilyen regények után fogja el az embert az az érzés, hogy egy kissé más emberként teszi le a könyvet, mint ahogy fölvette. S kezdem apámat is jobban megérteni, aki az egészet végigcsinálta, de soha egy árva szót sem volt hajlandó szólni róla.
Tisztelettel üdvözöl, Alexa Károly”

Bevezető 

Köpeczi Béla „Az európai szocialista országok új irodalmáról" szóló áttekintésében írja: „Az irodalom funkciójáról az európai szocialista országokban már az '50-es évek legelején viták alakultak ki. Az írók döntő többsége elfogadta a szocialista realizmust, mint alkotó módszert, de nem értett egyet annak sematikus alkalmazásával. A társadalomban jelentkező problémák az írók egy részét arra indították, hogy a sematizmussal szemben az irodalom politikai funkcióját hangsúlyozzák. Miután a társadalmi problémákról a vita a politika síkján csak később indult meg, az irodalmi diszkussziók politikai jelleget vettek fel. Ez vezetett több szocialista országban is ahhoz, hogy az irodalom egy része politikai ellenzéki szerepet játszhatott. A válság leküzdése után az irodalom társadalmi szerepéről a viták tovább folytatódtak, és a legtöbb helyen azzal záródtak, hogy az irodalom az ember öntudatra ébresztésének egyik fontos eszköze." A kísérletező írók/művek egy szűk olvasói körhöz szólnak, azért merült fel a befogadás, a befogadó problematikája.

A legnagyobb változás - hangsúlyozza a szerző - a témaválasztásban van. A művek foglalkoznak: a II. világháborúval, a közelmúlt kritikai feltárásával, mai konfliktushelyzetekkel, a magánélet gondjaival. A valóság kritikai megközelítésével együtt járt az erkölcs, a hatalom és az erkölcs viszonyának boncolgatása. Kifejező eszközei között előretört a kisregény, az esszéregény és a riport. Megerősödött az intellektualizmus, a szűkebb értelemben vett szépirodalomban is. Tért hódított a groteszk a novellákban és a drámákban egyaránt. Sokat fejlődött a TV és a rádiódráma.

Ahogy 1945, méginkább 1948 után a kritikai realizmus, úgy manapság az avangard hat elsősorban az irodalomra. A szocialista realista irodalmon belül „megkülönböztethetünk-e különböző stílusirányzatokat? - kérdezi sokak nevében a szerző. Lunacsarszkij idézettel válaszol: „Miért ne lenne elképzelhető, hogy az ideológiai koncepció teljes egysége mellett [...] merőben különböző stílusokat használjunk?" Ez a nézet jut kifejezésre abban, hogy a szocialista realizmus nyitott felfogása egyre inkább előtérbe

.

Azért idéztük, foglaltuk össze Köpeczi Béla írását, mert az szemléleténél, kompozíciójánál, szóhasználatánál, súlyozásánál fogva híven fejezi ki az irodalompolitika álláspontját az irodalmi nyilvánosság számára. Ugyanakkor a folyamat óvatos, de mégiscsak érthető vázolásával sejtetni engedi a várható jövő, a következő évtized irodalmi-irodalompolitikai problematikáját. Hasznos ez az írás azért is, mert néhány részterületről tényszerűbb, nyíltabb, értelmezést, értékelést nyújt, amit biztonságosabban tudunk elhelyezni a nagy egészen belül.

Az MSZMP felső vezetése - elsősorban kül-, de belpolitikai szempontoktól is vezérelve - a pártzsargon semmitmondó fordulatainak alkalmazásával a nyilvánosság előtt mindig kedvezőbbnek tüntette fel az adott helyzetet a valóságosnál,. Ezek közül a legfontosabb, a leggyakrabban használt és lassan a legátlátszóbb volt az „alapvetően" fordulat. A párt X. kongresszusa - a beérkező véleményektől eltérően! - „alapvetően" jónak ítélte a kulturális helyzetet. A Magyar Írók Szövetsége (MISZ) pártszervezete - 1970 nyarán - aktívát készített elő „a szocialista elkötelezettségű irodalom helyzetéről". A témával kapcsolatban beérkező 22 válasz „zöme" sötétnek látta a

. Milyen volt tehát a helyzet: „alapvetően jó", vagy „sötét"?

A „három T" gyakorlati alkalmazása a kultúrpolitikában, bármelyik területéről lett légyen is szó, érvényesült, különösen a tiltás minden esetben, ha az a szocialista tábor, vagy egyes tagjainak érdekeit sértette,

érinthette/érintette. De a nyugati kapcsolatokat illető megnyilatkozások is hasonló szűrőn mentek . Szaporodtak a „renitens" szerzőkkel kapcsolatos beszélgetések, dorgálások, rövidebb-hosszabb időre szóló szilenciumok. Mindez sok keserűséget, felháborodást, ellenszenvet és ellenállást gerjesztett, de a magyar irodalomban munkáló mélyáramokat tartósan nem tudta befolyásolni. A Magyar Írók Szövetsége pedig maga is hozzájárult az írótársadalom, az egyes alkotók és az irodalompolitika - megítélésünk szerint - elviselhető, netán kedvező változásokat is hozó alakulásához.

A világgazdaságban zajló, a szocialista világrendszer országainak gazdasági helyzetét igen kedvezőtlenül befolyásolható tendenciák, a konzervatív politikai erők előtérbe kerülésével, nálunk az alig induló „új gazdaságirányítási rendszer" leállításával, de az életnek minden területén érezhető negatív jelenségek felerősödésével jártak együtt, de a mélyben zajló erjedést nem tudták megakadályozni. Ezt az ellenlökésekkel tarkított, önkéntes megújulásnak álcázott, kis lépésekben történő visszavonulást figyelhetjük meg a kulturpolitikában, az írószövetséggel kapcsolatos lépésekben, a Szövetségen belüli, egyre nagyobb önállóságot célzó, a végső fokon párt és állami hatalomtól teljes mértékben független, polgári értelemben demokratikus szervezetért folyó csoportküzdelmekben is. És ez, jelezzük előre, tartani fog, a szövetségi élet fő jellemzője lesz, az „szocialista" rendszer bukásáig.

A pártközpont illetékes osztályai igyekeztek körültekintően előkészíteni minden jelentősebb eseményt, a MISZ közgyűléseit is. Az évtized első közgyűlését 1970. május 25-26-án tartották, „elkerülve az unalmat és a botrányt". Az első napi vita egyik elnöke Cseres Tibor volt. A választmány létszámát 30-35-ről 40-45 főre emelték, hogy a „kevéssé munkaképes nagy öregek megtartása mellett" aktív fiatalok adják meg a munka ütemét. Az új választmányban Urbán Ernő tett javaslatot a titkárság tagjaira, akik között Cseres Tibor is

. A közgyűlésen a politikai vezetésből felszólalt Aczél György, Simó Jenő és Orbán László. Elgondolkodtató javaslatok is kerültek a plénum elé. Sipos Gyula a meglévő „konstrukció" helyébe, üzemekre és Termelőszövetkezeti Csoportokra épülő irodalmi társaságok létrehozását, Végh Antal szociográfiai szakosztály megalakítását szorgalmazta, Győri Dezső pedig az irodalmi társaságok mellett, a Szövetségnek, mint csúcsszervnek megtartását ajánlotta a jelenlévők . A munka élénkítését szolgálta a szakosztályok vezetőségének megújítása is. Így került a prózai szakosztály élére . Első lépései közé tartozott - közgyűlési határozat, választmányi program alapján - a szociográfiai szakosztály és a tömegkommunikációs bizottság megszervezése és a volt gazdasági bizottság helyébe lépő érdekvédelmi bizottságban a szakosztály képviseletének biztosítása. A prózai szakosztály feladatait más határozatok is . Munkatervükben szerepelt: vitadélutánok szervezése, prózai újdonságokat vitató klub-délutánok felelevenítése, az élő irodalom ajánlásának értékelése, szorgalmazása, a már megindított „Magyarország felfedezése" sorozat új kérdések újszerű feldolgozásával történő gazdagítása. Javasolták, hogy a hazai irodalmi folyóiratok egyike foglalkozzon rendszeresen a szociográfiai irodalommal. Terveztek egy olyan szakosztályi összejövetelt, amelyen a szociográfiai irodalmat tekintenék át, „különös tekintettel a külföldi szociográfiai irodalom újabb, jelentős termésére". Két további előadás foglalkozott volna a szovjet és az amerikai szociográfiai irodalommal. Támogatták a sci-fi munkaközösség , jelentős határon túli magyar alkotók . A Szövetség egészét érintő kérdéseket szakosztályonként is megvitatták. Ezekről a közvetlen felügyeletet ellátó MM Irodalmi Önálló Osztály munkatársai feljegyzéseket készítettek.

A prózai szakosztály 1972. május másodikán vitatta meg azt a kérdést, hogy „Van-e lehetőség az irányzatok szerinti szerveződésre?" A megbeszélésről készített összegzés szerint: „Ez a megbeszélés is mindvégig elkötelezett elvek alapján folyt le, de - létszámánál fogva is - élénk vita, nagy érdeklődés közepette. Politikailag, szervezetileg visszalépés lenne - hangsúlyozta a többség - ha most a régi csoportosulásokat, irányzatokat próbálnánk újjáéleszteni [...] egy-egy író szellemiségében annyifelé kötött, hogy világosan kibontott zászlók köré nem lehet ma már csoportosítani az irodalmi életet [...] Az irányzatok szerinti szerveződésre tehát egyértelmű állásfoglalás nem

. A művészeti szövetségekben folyamatosan jelen volt a teljes autonómiára irányuló törekvés. A hét szövetség helyzetéről a Politikai Bizottság részére készített jelentés - 1972 augusztusában - jelzi: az utóbbi időben „megélénkült a vita szerepükről". Állami és szakszervezeti feladatokat, jogokat is követelnek. Tehát, vonta le a következtetést Nagy Miklós a KB Tudományos és Kulturális Osztályának vezetője: érvényt kell szerezni a Művelődésügyi Minisztérium állami felügyeletének. Hangsúlyozta: „A Művészeti Tanácsok munkája nem jelenti az állami és társadalmi, valamint az érdekvédelmi feladatok felcserélését [...] A tanácsadás, a konzultálás társadalmi alapot ad a kulturpolitikai döntésekhez. Az érdekvédelmi feladatokat pedig a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége látja el." A jelentéstevő úgy látta, a helyzeten javítana, azaz a párt- és állami ellenőrzést tökéletesebben biztosítaná, ha felállítanák a Művészeti Szövetségek Országos Koordinációs Bizottságát.

A MISZ felső vezetése ennek jegyében igyekezett - legalábbis szavakban - a munkát „szervezettebbé, hatékonyabbá tenni". A források inkább heves vitákról, keserű hangvételű felszólalásokról beszélnek. Egy 1974 májusában zajló vitában

Dobozy: „Az elmúlt három és fél évtized sebeit még nem lehetett begyógyítani."

A különböző irodalmi és világnézettől erősen befolyásolt összecsapások ellenére, azokkal együtt, kemény, nívós és eredményes munka is folyt. Az egyik ilyen szembetűnően élénk, egyben a korabeli társadalmi-politikai viszonyokra jellemző munkamező a szociográfia volt. A kecskeméti Forrás szerkesztői és szerzői gárdájának ilyenirányú törekvését és eredményeit már 1972-ben félreérthetetlenül jelezte az általuk meghirdetett pályázat, amelyre a benyújtott írásokat a Cseres Tibor elnökletével dolgozó bizottság értékelte1973 júniusában. 1974. szeptember 25-26-án - együttműködve a MISZ Szociográfiai Munkaközösségével - a párt- és állami szervek szigorú elenőrzése mellett találkozót tartottak, amelyen az egyik korreferens Cseres Tibor volt. A meghívottak közül 46-an, köztük pl. Csoóri Sándor, Jókai Anna, Galgóczi Erzsébet stb. nem mentek el a tanácskozásra, Konrád György pedig, mint „problematikus" személy

. A kezdeményezés nem maradt folytatás nélkül, mint ahogy rokonlelkületű, 1971-ben útjára induló Tokaji Írótáborozás sem. Sem műfaji törekvéseit, sem társadalmi hitvallását, sem a politikával kapcsolatos véleményét illetően nem lehet csodálkozni azon, hogy Cseres Tibor mindenütt jelen van, kezdeményezően lép fel, lehetőségei szerint támogatja a valóság mind teljesebb megismerését és felmutatását célzó törekvéseket.

Ezen a napon történt december 19.

1905

Megalakult a Feministák Egyesülete. A Huszadik Században írták, hogy a nőmozgalom „mindenképpen küzd a jótékonyság ellen”. Har-colnak...Tovább

1945

Ausztria másodszor válik köztársasággá

1958

A KISZ KB díszünnepséget rendezett a KIMSZ megalakulásának 40. évfordulója alkalmából. Ettől kezdve a baloldali ifjúsági szervezetek XX....Tovább

1984

Nagy-Britannia és Kína egyezményben (Kínai–Brit Visszacsatolási Megállapodás) rögzíti Hongkong átadását Kínának 1997. július 1-jei...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők