Cseres Tibor levelezése V.

Levelek Cseres Tibornak (1986-1989)

Történelmi forgószélben az Írószövetség élén

„A mi falunkban a gyermekek között, iskolaudvaron és utcán ez a csúfolkodás folyt: oláh, oláh, vad oláh! mért szartál a pest alá? nem szartam a pest alá, csak a lapító alá. A románok pedig vissza nekünk: magyar, magyar, macskaszar, taliga vető kutyaszar. 45 után elmentem a falunkba és megkérdeztem a református papot, vajon észlelhető-e még a gyermekek közt efféle csúfolkodás? [...] A református pap ezt mondta: 'Kihalt már ez. Akkor volt csúfolkodás, de nem volt gyűlölet.' Most nincs csúfolkodás, de van gyűlölet." (Szánthó Béla Cseres Tibornak)

Az írószövetségi közgyűlés előkészületei

A közgyűlés előkészítése már 1985-ben megkezdődött. December első hetére az Művelődési Minisztérium (MM) illetékes osztályai közösen összeállítottak egy olyan névsort, amelyben szerepeltek mindazok az írók, akik „megítélésük szerint egyáltalán számításba vehetők az Írószövetség vezetői tisztségeire." Ezek betűrend szerint: Cseres Tibor, Fodor András, Garai Gábor, Hernádi Gyula, Kéry László, Király István, Koczkás Sándor, Lengyel Balázs, Ördögh Szilveszter, Simonffy András, Száraz György, Szakonyi Károly, Tarján Tamás. „Természetesen - olvasható Vajda György Köpeczi miniszternek készített feljegyzésében - Koczkás, Ördögh és Tarján csak, mint főtitkár jöhetnek számításba." Az MSZMP KB Politikai Bizottságának 1986. augusztus 26-ai ülésén tudomásul véve az eddig végzett munkáról szóló tájékoztatást, Berecz Jánost bízta meg a továbbiak kézbentartásával. A PB korábbi állásfoglalását megerősítve szükségesnek

, hogy készüljön javaslat az írószövetség (MÍSZ) közgyűlésének összehívásáról. Október végén az MSZMP KB Tudományos Közoktatási és Kulturális Osztálya (TKKO) részletes áttekintést készített a PB részére, amelyben az 1981. decemberi közgyűlés utáni időszak történéseit vázolta, értékelte. Különösen veszélyesnek a pártoló tagság esetleges bevezetését, amely csökkentené a Szövetség ekkor még 99%-os anyagi függőségét az államkincstártól. „Ellenkező esetben a MÍSZ „politikailag alig ellenőrizhető szervezetté válna." November 4-én a Politikai Bizottság, meghallgatva Radics Katalin osztályvezető tájékoztatását a közgyűlés előkészítésének helyzetéről, megállapította: „az eddigi előkészítő munka nem teremtette meg a közgyűlés eredményes lefolytatásához szükséges feltételeket." A TKKO készítsen - az elhangzottakat figyelembe - új javaslatokat, amelyeket november 18-án fognak megvitatni. A TKKO két nappal később, a MÍSZ jelölő bizottságának első üléséről szóló tájékoztatójában, amelyet a PB-nek készített, úgy vélte: „A szóba került jelöltek közül (Cseres Tibor, Fekete Gyula és Sánta Ferenc elnök és Koczkás Sándor, valamint Ördögh Szilveszter főtitkár) Cseres Tibor, Sánta Ferenc (Koczkás Sándor és Ördögh Szilveszter) megválasztása politikailag támogatható" A PB november 18-ai ülése úgy határozott, hogy a közgyűlést nem halasztják el. Az előkészítést Pál Lénárt KB titkár vezetésével egy bízták.

Érdekes probléma, hogy miként alakultak ki a Szövetségen belüli „irányzatok", a kommunista írók, az „ellenzék" és a centrumban álló „jobb megoldásokat" keresők. Játszottak-e szerepet mindebben szövetségen, esetleg országhatáron kívüli erők is!? Mi csak a végeredményt ismerjük, és sejtéseink támadtak a szövetségi jegyzőkönyvek, valamint a Cseres Tibornak írt levelek áttekintése alapján. A választás és az azt követő három éves csatározássorozat során a figyelem középpontjába kerülő szereplők motivációját viszont megbízható források hiányában nem kívánjuk érinteni.

 

A közgyűlés

A Magyar Írók Szövetségének (MÍSZ) közgyűlése 1986. november 29-én ült össze és két napig tanácskozott. Jovánovics Miklós, a leköszönő főtitkár megállapította: „Egy bizonyos: változnunk és változtatnunk kell, ha meg akarunk felelni az új idők követelményeinek." Hubay Miklós azt hangsúlyozta: „Hogyne süllyedne a magyar irodalom becsülete, amikor a kívülálló vagy a felülálló ebből csak annyit lát [a belső feszültségekből - GF], hogy mindkét fél arra törekszik, hogy meggyőzően bizonyítsa: a velük szemben állók produkciója szóra sem érdemes." Eörsi István az '56 óta eltelt történéséket úgy értékelte, hogy az „írók többsége, hatalomvédte bensőségbe, vonult, és ebből [...] valójában igen kitűnő és fontos művek tömegét hozta létre." Fekete Gyula szerint: „Az irodalmi életben a sokszínűség talán a legnagyobb érték." A felszólaló írók a tárgyilagosság, a megértés hangján szóltak.

Köpeczi Béla miniszter viszont sietett a megjelentek tudomására hozni a politikai vezetés követelését, mintegy figyelmeztetésként. Kijelentette: „Aki tehát a gazdasági-társadalmi rendszer ellen lép fel, az kívül helyezi magát a szövetségi politikai keretein." A miniszter felszólalása olaj volt a tűzre, a további felszólalók hevesen támadták a kormány és a párt politikáját. Cseres visszatekintő emlékezete szerint fellépésük tartalma így összegzhető: „1986-ban a magyar írók egy csoportja, s a Szövetség novemberi közgyűlésén az írók többsége kétségbe vonta a legfelső politikai vezetés legalitását és lényegében azt a korszakot, amely 1956 november 4-ével kezdődött."

A szavazás, a voksok összeszámlálása kisebb, de későbbi feszültségek alapját képező hibák, a végeredményt nem érintő technikai megoldások ellenére megtörtént. A legtöbb szavazatot Cseres Tibor (347), Mészöly Miklós (340) és Csoóri Sándor (330) kapta. A 612 írószövetségi tagból megjelent 444-en vegyes érzelmekkel, bizakodva és aggódva hagyták el a közgyűlés

. A választmány 1986. december 16-án tartotta első ülését, amelyen Cseres Tibort választották a szövetség . A közgyűlés határozata : „A megújulással tartozunk azoknak, akikért létezik az irodalom: az olvasó magyar népnek." Alkotó szándékban, jótanácsban, magán- és hivatalos jókívánságokban nem volt hiány. Bírálatban sem. Szerdahelyi István a Kritikában nézeteit: „Kiderült - írja a szerző -, hogy jelenlegi állapotában az ÍSZ nem hajlamos arra, hogy az irodalom időszerű problémáival komolyan foglalkozzék, s nem tud fórumot biztosítani a kulturális vagy akár politikai problémákról folytatandó nézetcseréknek sem." Volt író, aki szerint: „egy társadalmilag és irodalmilag egyaránt kártékony kisebbség jutott hangadó szerephez. Más, „nemes" egyszerűséggel „fasiszta klikknek" az új vezetést.

Ezen a napon történt december 10.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők