Egy bűnvádi eljárás 1950-ből

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új” gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. A vádlott többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis többet fizetett a munkásainak a meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia.

Bevezetés 

1947-től formálisan is érzékelhetővé vált a totális diktatúra Magyarországon. A „népi demokrácia" a társadalom egészének - a politika, a gazdaság, a kultúra és a hétköznapi élet szinte minden területén - a teljes ellenőrzését és központi irányítását tűzte ki célul. A totalitárius állam létrehozásának gazdasági alapját a tulajdonviszonyok gyökeres átalakítása, az 1946-1949 között lezajló államosítások képezték. Először a szénbányák és a nagy nehézipari komplexumok (1946), majd a nagybankok és az ellenőrzésük alá tartozó iparvállalatok kerültek állami tulajdonba (1947). Ezután következett a 100 főnél több munkást foglalkoztató gyárak államosítása (1948 márciusában), majd a folyamat betetőzéseként a tíz - esetenként öt - főnél több alkalmazottal működő vállalatok állami tulajdonba vétele (1949 decemberében). Ez utóbbiak végrehajtását törvényerejű rendeletek segítségével biztosították. A gazdasági struktúra gyökeres átalakítása és a sorra bevezetett szigorító rendeletek következtében a kis- és középpolgárság jelentős része elvesztette korábbi egzisztenciáját és szakképzetlen fizikai munkásként állami bérmunkássá vált. A többiek különféle gazdasági - termelő, beszerző, értékesítő és fogyasztási - szövetkezetekbe kényszerültek.

A társadalmi és a gazdasági struktúra drasztikus átalakulását, a magánszektor összezsugorodását végigkísérte az államhatalom - polgári demokratikus értelemben vett - legitimációjának a hiánya. A proletárdiktatúra azok számára volt legitim, akik osztoztak a kommunista forradalom-eszményben és ideológiában. A többiek számára a legitimáció hiányát az elfogadás és azonosulás külső jeleire - látszatára - irányuló fokozódó kényszer hivatott ellensúlyozni, amelyet jól illusztrálnak a grandiózus propagandával megszervezett munkaversenyek vagy az „önként vállalt" terv-, majd később békekölcsönjegyzések.

Az önállók - iparosok, kereskedők és a földbirtokos parasztság - már egzisztenciájukból fakadóan osztályidegen elemmé váltak, hiszen a végsőkig leegyszerűsített sematikus osztályfelfogás alapján, termelőeszközeik birtoklása révén a kizsákmányoló osztály reprezentánsaiként bélyegezték meg őket. Ezt híven tükrözte a hivatalos ideológia „két osztály egy réteg" - munkásság, parasztság és az értelmiség - társadalomszemlélete, amely egy olyan társadalomszerkezetet igyekezett a valóságra ráerőltetni, amelyben semmilyen korábban többé-kevésbé önállónak számító társadalmi csoport nem kapott helyett.

A büntetőpolitika és a büntetés-végrehajtás szovjet típusú átalakítása, a büntető törvénykönyv általános részének 1950-es megváltoztatása (1950. évi II. tv.) a társadalomra veszélyes vagy a tervgazdálkodással ellentétes bűncselekmények fogalmának bevezetésével az igazságszolgáltatást teljes mértékben a diktatórikus berendezkedés szolgálatába állította. A kriminológiában ez alapján nevezik az 1950-1957 közötti időszakot az „erősen manipulált bűnözés korszakának". A sztálini büntetőpolitika mintájára létrehozott új igazságszolgáltatás 1950-1953 között mintegy 650 ezer büntetőeljárást folytatott le, közel 400 ezer embert ítéltek el. A „nyitott büntetés-végrehajtási munkahelyeken" (internálótáborokban) dolgoztatott tízezrek között jelentős számban voltak vádemelés és ítélet nélkül fogva tartottak. Soha nem látott méreteket öltött a „jelentéktelen kis ügyek" miatt egy éven aluli börtönbüntetésre ítéltek száma is. Az 1950-es évek első felében bírói úton elítéltek többsége - nyilvánvalóan politikai vagy propaganda okokkal magyarázható - gazdasági bűncselekmények elkövetése miatt került bíróság elé, ami elsősorban a gazdaság átalakításához kapcsolódó számtalan új jogszabály következménye volt. A politikai ellenfeleket ugyanakkor gyakran nem bíróságon ítélték el (mint azt a koncepciós perek alapján gondolhatnánk), hanem a terror és az erőszak (ÁVH, rendőrség) eszközeinek általános alkalmazásával léptek fel ellenük.

Az alábbi dokumentumokból egy 1950-ben lefolytatott büntetőeljárás során hozott első- és másodfokú ítélet ismerhető meg. Képet kaphatunk nemcsak a korszak „új" gazdasági bűncselekményeinek természetéről, hanem általában egy tipikusnak tekinthető bűnvádi eljárás lefolytatásának módjáról is. Csendes Antal ellen nem hivatalból indítottak eljárást, hanem korábbi háztartási alkalmazottja jelentette fel, és ezt követően azonnal őrizetbe is vették. Valószínű, hogy a vádlott helyzetét tovább rontotta, hogy építési vállalkozóként templomépítéssel is foglalkozott.

Csendes Antal vádlott először is nem tett eleget a tíz főnél több munkavállalót foglalkoztató államosított vállalatokra vonatkozó bejelentési kötelezettségnek, ami már önmagában öt évig terjedő fogházbüntetést vonhatott maga után. Ugyanakkor ezzel a „folytatólagosan elkövetett kötelességszegéssel" megvalósította a vállalat „állami tulajdonbavétel alól való elvonásának" vétségét, ami további öt évig terjedő fogházzal, később börtönnel volt büntethető. Ezzel egyidőben ugyanis az 1951. január 1-től hatályos 1950. évi II. törvény megszüntette a Csemegi-kódex egész büntetési rendszerét (fogház, börtön, fegyház), és a korábbi szabályozással ellentétben a szabadságvesztést kizárólag börtönbüntetésként jelölte meg. Csendes Antal vádlott mindemellett többszörösen megszegte az Építőipari kollektív szerződést, ugyanis egyrészt többet fizetett a munkásainak az ott meghatározott órabér-maximumnál, másrészt kevesebbet dolgoztatta őket, szombaton például az alkalmazottainak nem kellett dolgoznia. Ez utóbbi bűntettekért külön-külön további két év börtön volt kiszabható. Harmadszor késedelmesen fizette be három munkásának tervkölcsön részleteit, ami további egy évig terjedő szabadságvesztéssel volt büntethető. „Szerencséjére" a bíróság úgy találta, hogy ezzel a tettével a sikkasztás bűntettét még nem valósította meg. Mindezek ismeretében meglepően enyhe ítélet született, mivel Csendes Antalt elsőfokon nyolc hónap fogházbüntetésre, másodfokon a Legfelsőbb Bíróság - a büntetőpolitika átalakításával összhangban - hat hónap börtönbüntetésre ítélte, amit az előzetes letartóztatásban töltött időszak beszámításával - az ítélet kihirdetésével egyidejűleg - letöltöttnek vett.

A dokumentumok szövegét az eredetinek megfelelően közlöm, megőrizve a korabeli nyelvtani formulákat és a szövegek írói által elkövetett helyesírási és stiláris hibákat is.

Ezen a napon történt december 14.

1911

Roald Amundsen csapata először éri el a Déli-sarkot.

1921

Népszavazás kezdődik Sopron hovatartozásáról. A szavazók 65%-a Magyarországot választja, a város ezért megkapja a „Civitas Fidelissima” (a...Tovább

1939

Adolf Hitler utasítja a Wehrmacht főparancsnokságát, hogy kezdje meg a Norvégia elleni invázió előzetes tervezését. (Weserübung hadművelet...Tovább

1955

Magyarországgal együtt Albánia, Ausztria, Bulgária, Finnország, Írország, Jordánia, Kambodzsa, Laosz, Líbia, Nepál, Olaszország,...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Földkérdés, paraszti társadalom – I.

„Parasztság és magyarság a történelem ábráján gyökeresen egybefonódott” – írta a Magyar Országos Levéltár egykori munkatársa, Szabó István történész egyik tanulmányában. A magyar népi mozgalom képviselőihez hasonlóan ő is úgy vélte, hogy a parasztság felemelése, helyzetének gyökeres javítása nélkül nem lehet megteremteni az új Magyarországot. A magyarság jövője attól függ – állapította meg –, hogy mennyire sikerül a parasztságot „nemcsak formailag, de kultúrában, szellemben a nemzet tagjává tenni, sőt annak vezetését kezébe adni”.

A parasztság évszázadokon át a magyar társadalom legkiszolgáltatottabb rétege volt. Történetének egyik meghatározó vonását a földéhség képezte: nagyon sokan még az 1848-as jobbágyfelszabadítást követően sem jutottak saját földhöz. Vágyálom maradt Németh László Kert-Magyarországról alkotott szép elképzelése, mely szerint a társadalmi kiegyenlítődés jegyében jól gazdálkodó kisbirtokok, tökéletesen ápolt kertek ezrei lepik el az országot, és ezáltal új kultúrtáj jelenik meg. A valóságban ennek pont az ellenkezője következett be a két világháború közötti időszakban. Amint azt Kovács Imre is megírta 1937-ben megjelent, nagy visszhangot – és a hatalom éles tiltakozását – kiváltó szociográfiájában (A néma forradalom), a korabeli agrárlakosság 40%-a nem rendelkezett földtulajdonnal. Az öt kataszteri holdon aluli törpebirtokosokkal, a bérlőkkel és a mezőgazdasági munkásokkal együtt számuk elérte a hárommilliót. A hárommillió agrárproletár a mezőgazdasággal foglalkozók több mint kétharmadát, az egész magyar társadalom mintegy harmadát tette ki. „Magyarország – proletárország” – vonta le keserű következtetését Kovács Imre.

A második világháború befejezését követően úgy tűnt, reális esély van a krónikus földéhség csillapítására. Az 1945-ös földreform során elkobozták a nagyobb birtokokat, és csaknem 650 ezer embert juttattak több mint hárommillió kataszteri holdhoz. Ez a kisgazdaságok számára kedvező időszak azonban igen rövidnek bizonyult, mivel nemsokára megindult a „téeszesítés” folyamata, és az új földtulajdonosokat néhány év leforgása alatt szovjet típusú termelőszövetkezetekbe kényszerítették. Tömegessé vált a földtől való menekülés, a hagyományos paraszti társadalom és életforma pedig eltűnt.

Az ArchívNet idei 5–6. számának témája: „Földkérdés, paraszti társadalom”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: az 5-ös december 6-án, míg a 6-os ugyanezen hónap 20-án. A most megjelenő 5. szám első írásának szerzője, Makó Imre az első világháború, az 1918–1919-es forradalmak és az idegen megszállás paraszti társadalomra gyakorolt hatását mutatja be Hódmezővásárhely példáján. Szakál Imre a csehszlovák kormányok két világháború közötti kárpátaljai telepítési politikáját szemlélteti, míg Bartha Ákos – szintén a két világháború közötti időszak vonatkozásában – a földreform és zsidókérdés összefüggéseit taglalja. Balázs Gábor az 1945-ös földreformot és ennek kapcsán az Országos Földhivatal tárgyalótanácsainak működését elemzi, Varga Zsuzsa pedig a kollektivizálás előestéjén, 1949-ben keletkezett, a paraszti társadalomról szóló izgalmas rendőrségi „pillanatfelvételt” közöl.

 

Budapest, 2019. december 6.

A szerkesztők