Egy pórul járt vezérigazgató története az '50-es évekből

„Hogy a szabálytalan eljárás miatt ne legyen a rendőrségnek kellemetlensége...”

„1952. március hó végén az V. ker. rendőrkapitányság indítványt kért Nagy János trösztigazgató ellen eljárás indítására. […] Miniszter elvtárs utasítására az ügyet kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy Nagy János trösztigazgató a Pestszentlőrincen épített családi házához felhasznált anyagokról számlákkal rendelkezik. […] Bár a Miniszter elvtárs Nagy János elleni eljárás lefolytatására megtagadta a hozzájárulását, április hónap végén Nagy János trösztigazgatót az V. ker. kapitányság mégis őrizetbe vette.”

Bevezetés 

Az 1950-es évek első harmadában több százezres nagyságrendben indítottak büntetőeljárásokat, és egy egyszerű feljelentés elég lehetett ahhoz, hogy valakit azonnal letartóztassanak. Egy trösztigazgató esetében mégsem nevezhető teljesen mindennapinak, hogy - a korábban lopásért elítélt haragosa feljelentése alapján - úgy tartsák hónapokig őrizetben, hogy közben saját minisztériuma belső levelezéséből egyértelműen kiderül, nemcsak az eljárás módja nélkülöz minden jogalapot, hanem a vád is meglehetősen gyenge lábakon áll. Az alábbi négy levél több tekintetben nem mindennapi kordokumentum, bár csak apró mozaikdarabjai egy jellemzően '50-es évekbeli „bűnügynek". A levelek többek között rávilágítanak arra, milyen erőviszonyok uralkodtak az Építésügyi Minisztérium (ÉM) és a rendőrség között. Ugyanakkor kiderül belőlük az is, hogy az ÉM meglehetősen kiszolgáltatott helyzete ellenére bátran kiállt a letartóztatásban lévő 45. számú állami építőipari tröszt volt vezérigazgatója és társai ártatlansága mellett. Azonban a Nagy János és társai ellen indított büntetőeljárásban az ismertebb és nagyobb jelentőségű koncepciós perekhez hasonlóan, az ügy későbbi - egy forrásközlő cikk kereteit meghaladó terjedelmű - bírósági iratainak vizsgálata nem hagy kétséget afelől, hogy az eljárás lefolytatása, éppen úgy, mint a vádlottak bűnösségének bizonyítása egy eleve adott ítélethez igazodott. A korszak nagy horderejű koncepciós pereivel ellentétben azonban itt nem a „népi demokráciára" politikai okokból veszélyt jelentő személyek megbélyegzése és félreállítása volt a bírósági eljárás motivációja, hanem egy magánszemély feljelentése alapján indított jogszerűtlen eljárás utólagos igazolása. Másképpen fogalmazva: ha a vádlottak ártatlanságát bebizonyították volna, azzal a bíróság nemcsak a rendőri eljárás, de önmaga fölött is ítéletet mondott volna. Nyilvánvalóan erre nem kerülhetett sor. A korszak büntetőpolitikájára ugyanis az ártatlanság vélelmével szemben „a vád vélelme" volt jellemző, azaz nem a bűnt, hanem az ártatlanságot kellett bizonyítani.

Az alábbi levelek jól illusztrálják, hogy az eljárás során a vád valós körülményeit miként hagyta teljesen figyelmen kívül a korabeli ügyészség. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy az érintett minisztérium, ill. a vádlott munkatársai mennyire kiszolgáltatott és alárendelt helyzetben voltak a belügy diktatórikus eljárásával szemben.

Az első levélben, amely 1952 februárjából Kossuth György államügyésztől származik, a Legfőbb Államügyészség értesíti az Építésügyi Minisztériumot, hogy tizenhárom személyt - köztük az ÉM Ellenőrzési osztályának vezetőjét, előadóját, valamint a minisztérium előadóját, Papp Lajost - gyanúsítottként hallgatta ki a Nagy János és társai ellen „társadalmi tulajdon sérelmére sikkasztással elkövetett bűntett és más bűncselekmények miatt indított ügyben". Az államügyész ezen kívül arra kéri az ÉM-et, hogy a nevezett személyekkel kapcsolatban - amennyiben létezik - minden fegyelmi iratot sürgősen adjon át neki.

A tizenhárom gyanúsítottként kihallgatott személy között található Papp Lajos minisztériumi előadó, a második levél írója, aki bátran és nyíltan kiállt a letartóztatott korábbi trösztigazgató, Nagy János mellett. Ezzel egyidejű, az Építésügyi Minisztérium hatáskörébe is tartozó büntetőeljárások irataiból kiderül, hogy a levéllel Papp valószínűleg az azonnali letartóztatást kockáztatta, még akkor is, ha Szíjártó Lajos miniszterrel jó viszonyban volt, és tőle nem kellett tartania. Mindenesetre őszintesége az első levél ismerete nélkül is vakmerőnek tűnik.

Az építésügyi miniszternek írt levélből kirajzolódik Nagy János trösztigazgató bűnügye. A vád szerint Nagy saját villájának építéséhez építőanyagot sikkasztott az általa irányított vállalatoktól, ill. szabálytalanul használta a vállalat autóit, ugyanis többet fizetett az előírtnál. Már 1952 áprilisában nyilvánvalóvá vált, hogy a vezérigazgatót feljelentő személyt korábban éppen Nagy jelentette fel lopásért; az ÉM Ellenőrzési osztálya pedig megállapította, hogy Nagy a felhasznált építőanyagokról és a szállítási költségekről számlákkal rendelkezik,„mindössze 500.- Ft kifizetetlen, de nyilvántartott adóssága van". Az eljárás lefolytatásához Szíjártó Lajos építésügyi miniszter is megtagadta a hozzájárulását, az V. kerületi rendőrkapitányság azonban Nagyot április végén mégis őrizetbe vette.

Az ügy további fejleményeiről az ügyészség az Építésügyi Minisztériumot - legalábbis hivatalosan - már nem tájékoztatta. A Legfelsőbb Bíróság 1952. november 9-én meghozott ítéletében Nagy Jánost az ellene felhozott vádpontokban, elsősorban társadalmi tulajdon elleni sikkasztás bűntettében bűnösnek találta, négy év letöltendő börtönbüntetéssel, 3000 Ft pénzbüntetéssel és öt év közügyektől való eltiltással sújtotta. A bíróság Nagy három társának bűnrészességét szintén megállapította, ők az addig letöltött előzetes letartóztatáson túl három-három év feltételesen felfüggesztett szabadságvesztést és

A harmadik és a negyedik levél az ítélethozatal után öt hónappal keletkezett. Ezek az ügy Építésügyi Minisztériumbeli lecsapódásaként vagy befejezéseként is értelmezhetők. A harmadik levélben az ÉM Minisztériumi Titkárságának vezetője utasítja az V/A Főosztályt, hogy Nagy János büntetőügyével kapcsolatban a felsorolt személyekkel szemben a fegyelmi eljárást folytassa le. A negyedik levélben az ÉM illetékes főosztálya arra kéri a Legfőbb Államügyészséget, hogy az egykori trösztigazgató ügyével kapcsolatos iratokat küldje át neki, hogy az ügyben érintett többi dolgozóval szemben a fegyelmi eljárást lefolytathassák.

Ezen a napon történt augusztus 20.

1938

A gödi fészekben megtartott munkás–paraszt sporttalálkozó antifasisz-ta tüntetéssé változott.

1953

Százezer néző jelenlétében megnyitotta kapuit a Népstadion (mai neve: Puskás Ferenc Stadion). Befogadóképessége megközelítette a 100 ezer...Tovább

1961

Megnyílt Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nemcsak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000–...Tovább

1963

Az utolsó falut (Aporliget) is bekötötték a villamos-energia hálózatba.

1969

A tisztavatást első alkalommal rendezték meg a Parlament előtt (egészen 2006-ig).

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Rendszerváltás, 1989–1990
 

„Kérlek, ez egy új török hódoltság… Addig tart, amíg a Szovjetunió tart!” – mondta a szovjet megszállás nyomán előállt magyarországi helyzetről Szekfű Gyula történész, moszkvai követ 1946 karácsonyán régi ismerősének, Kovács Imre népi írónak. Jóslata szerencsére csak részben vált be: a szovjet uralom nem 150, hanem „csak” 45 évig tartott, ugyanakkor Moszkva hegemóniájának megszűnése valóban mélyreható politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális változásokat idézett elő nemcsak Magyarországon, hanem a térség többi államában is.

Az 1989–1990-ben végbement rendszerváltás vagy rendszerváltozás mindenekelőtt azt jelentette, hogy az addigi egypárti diktatúrát a politikai pluralizmus, pontosabban a parlamenti demokrácia, a központi tervgazdálkodást a piaci szabad verseny, a marxista ideológia egyeduralmát pedig a szellemi sokszínűség váltotta fel. 

Az átmenet egyik előfeltétele a szovjet csapatok kivonása volt. Mihail Gorbacsov, a reformer pártfőtitkár a szovjet haderőnek a térségből való részleges kivonására már 1988 decemberében, az ENSZ New York-i közgyűlésén ígéretet tett, és 1989. április 25-én valóban elindult haza az első szovjet alakulat. Ez összhangban állt a társadalom túlnyomó többségének akaratával: a Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György színész olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását követelte.

A rendszerváltást leginkább meghatározó események közé tartozott két „politikai” temetés: 1989. június 16-án, 31 évvel a kivégzés után temették Nagy Imrét, Gimes Miklóst, Losonczy Gézát, Maléter Pált, Szilágyi Józsefet és az 1956-os forradalom névtelen mártírjait, néhány héttel később, július 14-én pedig Kádár Jánost, akivel együtt a róla elnevezett korszak is a múlté lett. Két fontos jogi aktust is meg kell említenünk: a korábbi állampárt, az MSZMP megszüntetését az 1989. október 6–8-án tartott kongresszuson, valamint a Magyar Köztársaság kikiáltását október 23-án. 

A rendszerváltást az 1990 márciusában lebonyolított első szabad országgyűlési választás, és az ugyanazon év őszén megtartott önkormányzati választás zárta le. Az utolsó szovjet katona Záhonynál, 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.

 Az ArchívNet idei 2. számában két írás foglalkozik a rendszerváltással: Jobst Ágnes az állambiztonsági szervek körében végbement rendszerváltást vizsgálja, Garadnai Zoltán pedig a korabeli magyar külpolitika változásait láttatja francia szemszögből. Az összeállítás másik két dokumentumközlése a magyar feminista mozgalom történetével, illetve 1949-ben Magyarországra került görög menekültek sorsával foglalkozik.

 

Budapest, 2019. június 28.

 

A szerkesztők