Egy pórul járt vezérigazgató története az '50-es évekből

„Hogy a szabálytalan eljárás miatt ne legyen a rendőrségnek kellemetlensége...”

„1952. március hó végén az V. ker. rendőrkapitányság indítványt kért Nagy János trösztigazgató ellen eljárás indítására. […] Miniszter elvtárs utasítására az ügyet kivizsgáltuk és megállapítottuk, hogy Nagy János trösztigazgató a Pestszentlőrincen épített családi házához felhasznált anyagokról számlákkal rendelkezik. […] Bár a Miniszter elvtárs Nagy János elleni eljárás lefolytatására megtagadta a hozzájárulását, április hónap végén Nagy János trösztigazgatót az V. ker. kapitányság mégis őrizetbe vette.”

Bevezetés 

Az 1950-es évek első harmadában több százezres nagyságrendben indítottak büntetőeljárásokat, és egy egyszerű feljelentés elég lehetett ahhoz, hogy valakit azonnal letartóztassanak. Egy trösztigazgató esetében mégsem nevezhető teljesen mindennapinak, hogy - a korábban lopásért elítélt haragosa feljelentése alapján - úgy tartsák hónapokig őrizetben, hogy közben saját minisztériuma belső levelezéséből egyértelműen kiderül, nemcsak az eljárás módja nélkülöz minden jogalapot, hanem a vád is meglehetősen gyenge lábakon áll. Az alábbi négy levél több tekintetben nem mindennapi kordokumentum, bár csak apró mozaikdarabjai egy jellemzően '50-es évekbeli „bűnügynek". A levelek többek között rávilágítanak arra, milyen erőviszonyok uralkodtak az Építésügyi Minisztérium (ÉM) és a rendőrség között. Ugyanakkor kiderül belőlük az is, hogy az ÉM meglehetősen kiszolgáltatott helyzete ellenére bátran kiállt a letartóztatásban lévő 45. számú állami építőipari tröszt volt vezérigazgatója és társai ártatlansága mellett. Azonban a Nagy János és társai ellen indított büntetőeljárásban az ismertebb és nagyobb jelentőségű koncepciós perekhez hasonlóan, az ügy későbbi - egy forrásközlő cikk kereteit meghaladó terjedelmű - bírósági iratainak vizsgálata nem hagy kétséget afelől, hogy az eljárás lefolytatása, éppen úgy, mint a vádlottak bűnösségének bizonyítása egy eleve adott ítélethez igazodott. A korszak nagy horderejű koncepciós pereivel ellentétben azonban itt nem a „népi demokráciára" politikai okokból veszélyt jelentő személyek megbélyegzése és félreállítása volt a bírósági eljárás motivációja, hanem egy magánszemély feljelentése alapján indított jogszerűtlen eljárás utólagos igazolása. Másképpen fogalmazva: ha a vádlottak ártatlanságát bebizonyították volna, azzal a bíróság nemcsak a rendőri eljárás, de önmaga fölött is ítéletet mondott volna. Nyilvánvalóan erre nem kerülhetett sor. A korszak büntetőpolitikájára ugyanis az ártatlanság vélelmével szemben „a vád vélelme" volt jellemző, azaz nem a bűnt, hanem az ártatlanságot kellett bizonyítani.

Az alábbi levelek jól illusztrálják, hogy az eljárás során a vád valós körülményeit miként hagyta teljesen figyelmen kívül a korabeli ügyészség. Ugyanakkor rámutatnak arra, hogy az érintett minisztérium, ill. a vádlott munkatársai mennyire kiszolgáltatott és alárendelt helyzetben voltak a belügy diktatórikus eljárásával szemben.

Az első levélben, amely 1952 februárjából Kossuth György államügyésztől származik, a Legfőbb Államügyészség értesíti az Építésügyi Minisztériumot, hogy tizenhárom személyt - köztük az ÉM Ellenőrzési osztályának vezetőjét, előadóját, valamint a minisztérium előadóját, Papp Lajost - gyanúsítottként hallgatta ki a Nagy János és társai ellen „társadalmi tulajdon sérelmére sikkasztással elkövetett bűntett és más bűncselekmények miatt indított ügyben". Az államügyész ezen kívül arra kéri az ÉM-et, hogy a nevezett személyekkel kapcsolatban - amennyiben létezik - minden fegyelmi iratot sürgősen adjon át neki.

A tizenhárom gyanúsítottként kihallgatott személy között található Papp Lajos minisztériumi előadó, a második levél írója, aki bátran és nyíltan kiállt a letartóztatott korábbi trösztigazgató, Nagy János mellett. Ezzel egyidejű, az Építésügyi Minisztérium hatáskörébe is tartozó büntetőeljárások irataiból kiderül, hogy a levéllel Papp valószínűleg az azonnali letartóztatást kockáztatta, még akkor is, ha Szíjártó Lajos miniszterrel jó viszonyban volt, és tőle nem kellett tartania. Mindenesetre őszintesége az első levél ismerete nélkül is vakmerőnek tűnik.

Az építésügyi miniszternek írt levélből kirajzolódik Nagy János trösztigazgató bűnügye. A vád szerint Nagy saját villájának építéséhez építőanyagot sikkasztott az általa irányított vállalatoktól, ill. szabálytalanul használta a vállalat autóit, ugyanis többet fizetett az előírtnál. Már 1952 áprilisában nyilvánvalóvá vált, hogy a vezérigazgatót feljelentő személyt korábban éppen Nagy jelentette fel lopásért; az ÉM Ellenőrzési osztálya pedig megállapította, hogy Nagy a felhasznált építőanyagokról és a szállítási költségekről számlákkal rendelkezik,„mindössze 500.- Ft kifizetetlen, de nyilvántartott adóssága van". Az eljárás lefolytatásához Szíjártó Lajos építésügyi miniszter is megtagadta a hozzájárulását, az V. kerületi rendőrkapitányság azonban Nagyot április végén mégis őrizetbe vette.

Az ügy további fejleményeiről az ügyészség az Építésügyi Minisztériumot - legalábbis hivatalosan - már nem tájékoztatta. A Legfelsőbb Bíróság 1952. november 9-én meghozott ítéletében Nagy Jánost az ellene felhozott vádpontokban, elsősorban társadalmi tulajdon elleni sikkasztás bűntettében bűnösnek találta, négy év letöltendő börtönbüntetéssel, 3000 Ft pénzbüntetéssel és öt év közügyektől való eltiltással sújtotta. A bíróság Nagy három társának bűnrészességét szintén megállapította, ők az addig letöltött előzetes letartóztatáson túl három-három év feltételesen felfüggesztett szabadságvesztést és

A harmadik és a negyedik levél az ítélethozatal után öt hónappal keletkezett. Ezek az ügy Építésügyi Minisztériumbeli lecsapódásaként vagy befejezéseként is értelmezhetők. A harmadik levélben az ÉM Minisztériumi Titkárságának vezetője utasítja az V/A Főosztályt, hogy Nagy János büntetőügyével kapcsolatban a felsorolt személyekkel szemben a fegyelmi eljárást folytassa le. A negyedik levélben az ÉM illetékes főosztálya arra kéri a Legfőbb Államügyészséget, hogy az egykori trösztigazgató ügyével kapcsolatos iratokat küldje át neki, hogy az ügyben érintett többi dolgozóval szemben a fegyelmi eljárást lefolytathassák.

Ezen a napon történt június 17.

1940

A Szovjetunió elfoglalja a három balti államot: Észtországot, Lettországot és Litvániát.

1944

Izland kikiáltja függetlenségét.

1946

P. István tanuló, a Teréz körút 15. számú ház romos padlásteréből egy órán keresztül lövöldözve megölt két orosz katonát és egy magyar nőt...Tovább

1953

Népfelkelés az NDK-ban.

1967

Az első kínai kísérleti hidrogénbomba-robbantás.

  •  
  • 1 / 2
  • >

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők