Levél Nagy Ferenc újjáépítési miniszterhez

„Ily körülmények között már ittlétem első hónapjában megkezdték a nyomást, hogy én, valamint az ugyancsak velem beosztott Fodor rendőrszázados lépjünk be a pártba. Mivel kartársam erre rászánta magát […] én sem tehettem mást. De előzőleg felutaztam Budapestre, és Kegyelmes Úrnak szeret-tem volna bejelenteni a történteket és tanácsát kérni. Mivel ez nem sikerült, a Semmelweis-utcai székházban adtam elő, miről van szó. Ott megértették miről, átérezték a helyzetet és a képviselő urak egyöntetűen kijelentették, hogy nemcsak kívánatos, de egyenesen kötelességem belépni a Kommunista Pártba.”

Bevezetés 

„Az egész válságban a rendőrség ügye központi jelentőségű, mert a kommunistáktól és a proletárdiktatúrától való félelem konkrét okait - a megszállás nehézségeitől eltekintve - elsősorban a rendőrség 

1945 őszén a Valóság első évfolyamában jelent meg először Bibó István ma már klasszikusnak tekinthető írása, A magyar demokrácia válsága. Bibó korai megállapítását, mely szerint a demokratikus átalakulás már 1945-ben válságba került, mert a félelem mechanizmusai uralkodtak el a társadalomban, a következő évek (évtizedek) eseményei tragikusan igazolták. A népi demokrácia diktatórikus rendszere a Nagy Imre kormányában néhány napig államminiszteri pozíciót betöltő Bibót 1956 után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte, amely alól az 1963. évi amnesztiával szabadult.

Bibó cikke szókimondásával már megjelenésekor nagy vitát keltett. Az alábbiakban közölt, Baranyi Ádám rendőrfogalmazó ezzel egy időben írt leveléből konkrét példákon keresztül kapunk képet arról, amit Bibó A magyar demokrácia válságában általánosan így fogalmaz meg: „ami ma a rendőrségi és egyéb önkény terén folyik, [...] be kell ismernünk, hogy igenis össze lehet mérni a Szálasi és Sztójay előtti ellenforradalmi kormányzásnak, a bethleni és keresztes-fischeri politikának a munkásmozgalmakkal és egyáltalán mindenféle ellenállással szemben gyakorolt internálási, vallatási és elnyomási módszereivel. Ha a felszabadulás első esztendejének hasonló visszaéléseit számba vesszük, akkor kereshetünk és találhatunk eltéréseket, de egészben ezt az összehasonlítást el kell 

 A rendőrség politikai beágyazottságának (kommunista irányításának), túlkapásainak, az internálások igazságtalanságainak nem mindennapi bátor kritikáját a proletárdiktatúra ideológiai vezérei -Révai József, Lukács György - nem hagyhatták szó nélkül, a tanulmány megjelenése után éles támadásokat intéztek Bibó ellen.

Az alábbiakban közölt levél egy időben született Bibó István híres tanulmányával. A leveletBaranyi Ádám rendőrfogalmazó írta Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek 1945 októberében. A levélíró a rendőrségen belül tapasztalt visszásságokra, elsősorban a kommunista irányítás alatt létrehozott újjáalakuló rendőrség működésének súlyos politikai elfogultságára panaszkodik. „A magyar rendőrség nem pártrendőrség, hanem államrendőrség" - fakad ki több alkalommal Baranyi az erőteljesen átpolitizált atmoszférával szemben. Ezzel egy időben Bibó így fogalmaz: „A kommunista párt semmivel sem vesztett annyit év eleji magyarországi "pozíció"-jából, mint azzal, hogy a rendőrségben tartott "pozíciói"-hoz ragaszkodott."

Baranyi Ádám, mint a levélből kiderül, a Kisgazda Párt régi elkötelezett híve, aki őszinte meggyőződésből ír Nagy Ferenc újjáépítési miniszternek, a későbbi - 1946. február 4. és 1947. június 1. közötti - miniszterelnöknek. A kisgazda politikus válasza sajnos ismeretlen, de valószínű, hogy a levélben közöltek nem jelentettek számára újdonságot.

Baranyi levelében aláhúzva közli azoknak a - elsősorban kisgazdapárti prominens politikusoknak - a nevét, akikkel korábban jó viszonyt ápolt, ill. ajánlólevéllel szolgáltak számára. Elsőként Gaál Gasztonra, majd Eckhardt Tiborra hivatkozik. Személyes pártfogójaként említi özv. Bajcsy-Zsilinszkynét, ill. utal arra, hogy a Magyar Államrendőrséghez írt felvetéli kérelméhez özv. Bajcsy-Zsilinszkyné és Nagy Ferenc írt ajánló levelet. Baranyi többek között emiatt döntött úgy, hogy a későbbi miniszterelnökhöz fordul.

A Baranyi által hivatkozott személyekről néhány mondat erejéig szükséges megemlékezni. Gaál Gaszton magyar nagybirtokos, politikus. 1926-ban megalakította az Agrárpártot, amely 1930 decemberében összeolvadt az Egységes Pártból kiváló, újonnan létrejövő Független Kisgazdapárttal, melynek 1931-ben első elnökévé választották. Rövid betegeskedés után azonban 1932-ben meghalt.

Eckhardt Tibor máig megosztó alakja a magyar politikai történetnek. 1930-tól a Független Kisgazdapárt tagja, Gaál Gaszton halála után a párt elnöke (1932-1940). 1940-ben lemondott a FKgP elnökségéről, majd Horthy Miklós kormányzó és Teleki Pál miniszterelnök felkérésére az USA-ba ment, hogy a német orientációval szemben Magyarország angolszász kapcsolatait építse. Magyarországra soha nem tért vissza, 1945 után a magyar emigráció egyik vezéralakja.

Bajcsy-Zsilinszky Endre újságíró, politikus. 1930-ban megalakította a Nemzeti Radikális Pártot, amely 1938-ban belépett a FKgP-ba. A német megszállással és a nyilas hatalommal szembeni fegyveres szervezkedés miatt 1944 december 24-én Sopronkőhidán felakasztották. Özvegye a Kisgazda Párt egyik meghatározó alakja volt.

Varga (Baranyi levelében Vargha) Béla katolikus pap, kisgazdapárti politikus, 1946. február 7. és 1947. július 3. között a Nemzetgyűlés elnöke (tisztségéről soha nem mondott le). 1947. június 2-án Svájcba emigrált, majd Eckhardt Tiborhoz hasonlóan az USA-ban telepedett le. 1995-ben hunyt el Budapesten, temetésén Göncz Árpád köztársasági elnök búcsúztatta.

Ezen a napon történt június 19.

1953

Az Amerikai Egyesült Államokban kémkedésért kivégzik Ethel és Julius Rosenberget.

1991

Elhagyja Magyarországot az utolsó megszálló szovjet katona is, Silov altábornagy személyében.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők