"Hazánkban a labdarúgás…"

„A játékosok rendkívüli szabadságára és munkaidő kedvezményére vonatkozó kormányhatározatot a legtöbb helyen nem tartják be. Számos helyen az edzők, játékosok egy része jövedelmező lehetőségekhez, (gebin), mellékálláshoz jutott. Ezáltal a sportteljesítmény után kapott juttatás a jövedelemnek csak kisebb része, amely nem ösztönöz fegyelmezettebb munkára, nagyobb erőkifejtésre, a sportszerű életre.”

Bevezetés

Nem jutott ki a magyar válogatott az 1974-es futball-világbajnokságra, miután csoportmeccseit a svédek ellen 3:3-as döntetlennel zárta. Nemcsak az eredmény, de a selejtezőkön mutatott játék is csalódást keltett a szurkolókban. A honi sportélet berkeiben, sőt még a pártvezetés legfelsőbb szintjein is többen érezték úgy, hogy mihamarabb változ(tat)ásokra lenne szükség. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) tervezetet készített az MSZMP Titkársága számára, mely a bajok okait kereste, s egyben gyógyírt is kínált azokra. Megállapították többek között, hogy "a játékosok az egyesületektől, de főleg a bázisszervektől, a teljesítménytől függetlenül, magas anyagi juttatásban, kedvezményben részesülnek. A játékosok átigazolását azonnali lakásbiztosítással, soronkívüli gépkocsi-vásárlási kedvezménnyel és gyakran jelentős pénzösszegekkel is befolyásolják." Összességében úgy látták, hogy a közpénzek ellenőrizetlenül folynak el a labdarúgásban, hogy a klubelnökök, az edzők és a játékosok "visszaélnek" "a közéleti vezetők jószándékú segítőkészségével, sport iránti szeretetével és érdeklődésével". Átláthatóbb prémiumrendszert terveztek, melynek egyik eleme a "nézőszám utáni részesedés" lett volna.

A Titkárság határozatában (1974. február 4.) támogatta az OTSH által beterjesztett javaslatokat, s kilátásba helyezték, hogy a jövőben a pártszervek és az egyesületi életet felügyelő állami szervezetek még éberebbek lesznek, s a szabályok ellen vétkezőket szigorúan megbüntetik. A határozatot eljuttatták a Rádiónak, a Televíziónak, s később nyilvános tanácskozást is rendeztek róla. A válogatott és a klubok "eredményeit a közvélemény nagy figyelemmel kísérte", ezért a pártvezetés számára úgy tűnhetett, hogy a határozott fellépés a párt iránti bizalmat is erősítheti.

Nem tudjuk, hogy ez valóban így történt-e, az azonban ma már egészen bizonyosnak látszik, hogy a "bajok" egyik napról a másikra nem voltak orvosolhatók.

Ezen a napon történt szeptember 21.

1980

Iraki csapatok benyomulnak Iránba, ezzel megkezdődik a két ország közötti háború.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők