"Legkitűnőbb ember a levéltárban!"

A levéltárat felügyelő belügyminiszter 1911-ben jelentésre szólította fel Tasnádi Nagy Gyula országos főlevéltárnokot, hogy az intézmény ügyforgalmáról és tevékenységéről tájékoztatást adjon. Tasnádi, Gr. Khuen-Héderváry Károly m. kir. miniszterelnöknek mint belügyminiszternek adott válaszából bepillantást nyerhetünk a levéltár akkori mindennapjaiba, legfőbb teendőibe, megismerhetjük, hogy kik és milyen szakmai hozzáértéssel látták el az akkori feladatokat. A dokumentumok jelentősége, hogy az államtitkári leirat már Csánki Dezső főlevéltárnokságát készítette elő.

Bevezetés

Az 1874-1875-ben újjászervezett Magyar Országos Levéltár élén csaknem 30 évig, 1903-ban bekövetkezett haláláig

állt. A témával foglalkozók egyetértenek abban, hogy a levéltár huszonnégy fős személyzetét, amelynek soraiban feszültségek lappangtak, sőt, ezek olykor felszínre is törtek, Pauler erős kézzel kordában tartotta. Halála után megváltozott a helyzet: utódlási harc kezdődött, romlott a munkahelyi légkör, a nemességi ügyek intézésében anomáliák keletkeztek. Végül, miután a posztra kiszemelt a Közös Pénzügyi Levéltár igazgatója (az 1870-es, 1880-as években az Országos Levéltárban dolgozott) és , a Haus- Hof- und Staatsarchiv aligazgatója nem vállalta el a megbízatást, 1904. április 1-jével a 70 éves a rangidős országos levéltárnok kapott főlevéltárnoki kinevezést. Ezt valamennyi levéltári tisztviselő megnyugvással fogadta, hiszen Óváry előrelépésével a rangsorban utána következők is magasabb kategóriába kerülhettek. Még 1904-ben kirobbant egy oklevél-hamisítási ügy, amelybe allevéltárnok is belekeveredett, mert azokhoz a belügyminisztériumi nemességigazolásokhoz, amelyek - a prágai bíróság büntetőítélete szerint - hamisított okleveleken alapultak, ő készítette elő az Országos Levéltár szakvéleményeit. Pettkó ekkor még elkerülte a büntetést, de 1910-ben újabb hamisítási vádak merültek fel vele szemben, fegyelmi eljárás alá vonták, felfüggesztették állásából, majd 1913-ban el is bocsátották a levéltárból.

Az igazgatási ügyek intézése ebben az időszakban már-már elviselhetetlen terhet rótt a levéltár tisztviselőire. A közigazgatási és jogszolgáltatási célú rendszeres iratkölcsönzések, a városi és községi címerek, pecsétek szakvéleményezése, egyes közjogi kérdések megvilágítása és a családtörténeti tájékoztatások is sok munkát adtak, a legnagyobb terhet azonban a nemességigazolási ügyek intézése jelentette. Különösen 1896-tól, amikortól a belügyminiszter a nemességgel összefüggő minden ügyben kikérte az Országos Levéltár szakvéleményét. Ugyancsak igazgatási célú feladatnövekedést okozott az, hogy a helységnevek megállapításáról és az Országos Községi Törzskönyvbizottság felállításáról rendelkező 1898: IV. tc. az Országos Levéltárnak újabb szakvéleményezési teendőt adott. Ilyen körülmények között a napi 5-6 órás munkaidőben dolgozó levéltári tisztviselők a kutatószolgálatot még el tudták látni, a tényleges szakmai munkára (rendezés, segédletkészítés) azonban alig maradt idejük. A visszavonuló Óváry Lipót úgy látta: az intézményt mentesíteni kellene e súlyos tehertől, és hogy „megfelelhessen tulajdonképpeni feladatának, okvetlenül szükséges kikapcsolni onnét a nemességi ügyeket."

Óváry - Andrássy Gyula belügyminiszter felszólítására - 1907 júliusában beadta nyugdíjazási kérelmét, és szabadságának letelte után, 1908 februárjában nyugállományba vonult. Ideiglenesen a hatvanadik életévében járó, rangidős

vette át a levéltár vezetését, akit 1909. január 22-én főlevéltárnokká neveztek ki, annak ellenére, hogy az ötvenegy éves ekkor már - komoly támogatókkal a háta mögött - saját főlevéltárnokságát igyekezett elérni. A levéltári feladatok körében nem történt változás, a személyi légkör azonban tovább romlott, s ez kedvezőtlenül hatott a munkateljesítményekre. Csánki hivatalos levéltári munkát keveset végzett, mert a minisztérium külön megbízásokkal látta el, és ő volt Pettkó Béla fegyelmi ügyének a vizsgálója is. Gyakorlatilag pedig áskálódott Nagy Gyula ellen. A komoly kapcsolatrendszerrel rendelkező Thallóczy Lajost is ostromolta főlevéltárnoki kinevezésének támogatását kérő leveleivel. De nem nyerte el Thallóczy remélt támogatását, sőt, azt a tanácsot kapta tőle, hogy várja ki az időt, amikor Nagy Gyula nyugállományba kíván vonulni. Erre nem kellett sokáig várni. A főlevéltárnok helyzete egyre rosszabbá vált.
Ezt a helyzetet tükrözi az alább közölt két 1911. évi irat: a levéltárat felügyelő belügyminiszter (a belügyi tárcát akkor a miniszterelnök, Khuen-Héderváry Károly vezette) nevében Nagy Gyulát jelentéstételre felszólító utasítás és a főlevéltárnok arra tett jelentése. Előbbiből érződik: kész helyzet elé akarták állítani a levéltár vezetőjét, utóbbiból pedig kiderül: a hivatali ügyek összetétele, intézésének nagyságrendje, a terhek megoszlása a tisztviselők között, az ügyviteli munka jellegzetessége, és nem utolsósorban az, hogy mi a véleménye Nagy Gyulának munkatársai felkészültségéről, szorgalmáról, hivatástudatáról. Teljesen világos, hogy az intézmény kiemelkedő történettudományi munkásságot folytató munkatársai (a jelentés írásakor Csánki Dezső az MTA rendes, Nagy Gyula, és levelező tagja) milyen jellegű munkát végeztek munkaidejük zömében.
A jelentés megérlelte a Belügyminisztériumban már korábban alakulgató véleményt: Nagy Gyulának - aki egyébként szolgálati idejét már „kitöltötte" - mennie kell! De ki jöjjön utána? Erre a kérdésre az első válaszféle az volt, amit Bosnyák Zoltán belügyi államtitkár kék ceruzával ráírt a jelentésre, a Csánki Dezső minősítését tartalmazó bekezdés mellé: a „legkitűnőbb ember a levéltárban!".

Hónapokon belül eldőlt minden. Csánki hamar elégtételt kapott a kedvezőtlen minősítésért: 1911 decemberében hivatali főnöke előzetes tudta nélkül osztálytanácsosi címmel ruházták fel, és személyi pótlékot is kapott. Nagy Gyula - kicsit talán durva a szó - megalázása 1912 márciusában teljesedett be, amikor egy év szabadság kivételére szólították fel. Ezt ő azonnal megtette. Március 12-én felmentették a munkavégzés kötelezettsége alól, és egyúttal Csánki Dezsőt bízták meg a levéltár ideiglenes vezetésével. Tasnádi Nagy Gyula tényleges nyugdíjazása azon a napon történt meg, amikor Csánki Dezsőt az uralkodó kinevezte a Magyar Országos Levéltár főlevéltárnokává. E posztot - 1919-től főigazgatóként, a proletárdiktatúra idején bekövetkezett rövid megszakítással - 1932. szeptember 30-ig töltötte be. Vita nem fér hozzá, hogy az intézmény egyik legjelentősebb vezetője volt.

Az alább közölt két irat lelőhelye: MOL - Y 1 - I. 436 1/2 /1911; MOL - K 148 (Belügyminisztérium elnöki iratai) - 1911 - 14. tétel - 6173. (6742/1911.).

Az iratokat a mai helyesírás szerint, a rövidítéseket feloldva közöljük.

Ezen a napon történt október 23.

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1956

A Szabad Nép Új tavaszi seregszemle című vezércikke október 23-án szintén a felszabadult aktivitást erősítette az ifjúságban, bár egyúttal...Tovább

1957

A belügyi szervek szerint Szegeden a „legerősebb és legsokrétűbb” az ellenséges elemek tevékenysége.

1958

Az [emigráns] magyar diákok III. világkongresszusa a Vatikán dísztermében emlékezett meg a forradalomról.

1989

Az Országgyűlés ünnepi ülését követően az 1956-os forradalom és szabadságharc mártírjaira emlékezve koszorúzási ünnepséget tartottak a...Tovább

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Személyes sorsok, egyéni életutak – II.

 

A történelem iránt érdeklődők körében egyre nagyobb figyelem övezi a személyes sorsok, az egyéni életpályák alakulását. Jogos elvárás, hogy a múltat kutató szakemberek – történészek, levéltárosok – ne csak a nagy társadalmi, gazdasági, politikai összefüggéseket vizsgálják, hanem emellett a „megélt történelem sokszínűségét” is bemutassák. Hiszen a kortársi tapasztalatok közvetítésével, egy-egy életút részletes megrajzolásával közelebb hozhatják a rég letűnt korszakokat, azok változatos mindennapjait. Az ún. „nagy személyiségek” életrajzai mellett a hétköznapi emberek sorsa is érdeklődésre tarthat számot. Izgalmas feladat nyomon követni, hogy a múltban ki miként cselekedett egy adott élethelyzetben, milyen döntéseket hozott, hogyan vélekedett egy bizonyos történelmi eseményről, vagy milyen kapcsolati hálóval rendelkezett. Mindenki a saját tapasztalatai alapján élte meg az ország sorsfordító pillanatait vagy hosszabb-rövidebb korszakait: a 20. századnál maradva például az első világháborút, az összeomlást, Trianont, a második világháborút, a holokausztot, a több évtizedes kommunista diktatúrát és szovjet megszállást, majd pedig a rendszerváltást s az azt követő éveket.

Az ArchívNet idei 3–4. számának témája: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Technikai okok miatt a két szám külön jelenik meg: a 3-as szeptember 2-án, míg a 4-es október 15-én. A most megjelenő 4. számban egymástól teljesen eltérő személyes sorsokkal ismerkedhetünk meg. Első írásunk szerzője, Veres Emese-Gyöngyvér az első világháborús barcasági csángó hősök nyomait követve jutott el a bécsi hadtörténeti levéltárba, ahol ráakadt a nagyszebeni August von Spiess ezredes mindeddig ismeretlen, német nyelvű hadinaplóira. Ezekből közlünk most egy rövid, magyarra lefordított részt. Cseres Judit és Gergely Ferenc a több mint negyedszázada elhunyt Kossuth-díjas író, Cseres Tibor 1956-os naplójegyzeteit adja közre. Ezek hűen tükrözik az író akkori lelki állapotát, a forradalom és szabadságharc eseményeihez való viszonyát. Garadnai Zoltán és Illyés Mária forrásközlése egy másik neves író, Illyés Gyula François Mitterrand francia elnökkel való 1982. július 9-i négyszemközti találkozóját ismerteti francia források alapján. Az eddigieknél árnyaltabb megvilágításba helyezi a francia elnök ott elhangzott szavait, és bemutatja Illyés Gyula szerepét a magyar–francia kapcsolatok történetében. Zubovits Fedor, a legendás katona, feltaláló, diplomata, sport- és közéleti ember gazdag életpályájáról korábban már több írás is megjelent az ArchívNetben. Kazareczki Noémi ezúttal a huszárkapitány lovagias afférjait és peres ügyeit tárja az olvasó elé. Összeállításunkat Salga Kristóf zárja, aki egy régiségpiacon vásárolt könyv lapjai közül véletlenül előkerült két magánlevelet ismertet. Mindkettőt Magyarországról kitelepített németek írták szigetcsépi ismerőseiknek 1948-ban. E levelek is tanúsítják, hogy a hazájukból elűzött németek nem szakították meg a kapcsolatot Magyarországgal, és továbbra is összeköttetésben maradtak korábbi jó ismerőseikkel, barátaikkal.

Budapest, 2019. október 15.

A szerkesztők