Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Neogrády Béla Gergely Ferencnek

Seiersberg (Ausztria), 1990

Kedves Cserkésztestvérem!

Nagy érdeklődéssel olvastam cserkészetünk történetét - és félek, hogy sok minden újból megismétlődik. Általában - innen nézve - az az érzésem, hogy mindaz a gondolat és nézet amit 1949 után mindegyikünk igyekezett az átélés reményében elásni magában az most mind feltör anélkül, hogy bárki is észrevenné, hogy közben 1990-et írunk...

De nem ezért írok.

Könyvedben szerepel nagybátyám Hermann János, aki 1942-ben Bárányra magyarosított, felvéve anyja nevét. Pécsett a női klinikán volt majd Szabadkára került, 1946-ban Veszprémbe. Arra emlékszem, hogy cserkészkalapját feketére festette, és mint civil „díszt" hordta.

Teleki halálával kapcsolatban kezdettől fogva azt vallotta, hogy az nem volt öngyilkosság. Már Grazban éltem (és közben

lettem), amikor levélben kérdeztem meg, hogy hogy is volt szerinte az öngyilkosság. Levelét teljes egészében mellékelem kópiában. Ebből megtudhatod T. utolsó napjait is, amit hiányolsz könyvedben.

Nagybátyámnak mesélte Teleki Géza (a fia), hogy pár hónappal a halálos eset előtt szokása szerint meglátogatta apját, közben az telefonált, mert hívták, és magából kikelve ordította a telefonba, hogy amíg ő él addig „erről szó sem lehet", utána percekig tartott, amíg TP megnyugodott, és tovább beszélgettek. Szokásához híven nem kérdezte apját, hogy ki hívta.

Azt hiszem, hogy Lengyel altgy-tól tudom, aki itt él Graz-ban, hogy Telekit, ami a német Jugo ellen illeti, csak utólag állították kész tények elé. Azt állították, hogy a koronatanácsot hirtelen kellett összehívni, és ő nem volt elérhető - holott aznap Pesten volt, és bárhová ment, a titkársága mindig tudta hol van, de ott nem érdeklődtek... Lengyel szerint Teleki konfliktusa akkor kezdődhetett, amikor az angolok nem hivatalos úton kérdésére azt közölték vele, hogy ahogy tud, próbáljon a németekkel kiegyezkedni, mert geográfiai okokból Magyarország nem számíthat angol segítségre.

Ennyit Telekiről.

Beszélgetéseink alkalmával megkérdeztem nagybátyámat, hogy mi volt a zsidóprobléma cserk. vonalon. Szerinte csak egy probléma volt azt pedig a pubertás. Addig nagyon jó cserkészek voltak, de akkor jött a szekszualitás, és arra intenzívebben reagáltak, és gyakorlatilag megszűnt számukra a cser. munka.

Itt úgy a magyar, mint az osztrák csapatoknál koedukáció van, én ezt ismerem magyar részről, lányom osztrák csapatban van, de probléma nem adódott eddig sem táborban sem az évi munka idején. Csak az őrsök tisztán fiú vagy leányőrsök. Ez volt az a pont, ahol nagybátyám gondolatban nem jött velem.

Több információval egyelőre nem szolgálhatok, de ha vannak kérdéseid, szívesen válaszolok, mindent szabadon használj, ahogy tudsz. (A háborút, mint elemista értem meg, sokat megjegyeztem, és sokat hallottam otthon, utólag aztán, ha találkoztam olyanokkal, akik akkor felnőttként benne éltek a dolgokban, igyekeztem mindent „kiszedni").

A közelgő ünnepekre Isten áldását kérem Rád és az Újesztendőre is.

Jó munkát!                  N. Béla

 

Ui. A levélben nincs benne, de nagybátyám mesélte, hogy a közös lelkigyakorlat után részt vett a közös misén és áldozáson. Azt hiszem a halála napján vagy előtte volt. Ezt ki lehet számítani.

 

Seiersberg 1990 (?) A levél keltezéséről a postai bélyegző sem árulkodik.

 

 

Gépirat, sajátkezű rövidített aláírással.

 

***

 

Melléklet

  

Bárány János Neogrády Bélának

Veszprém, 1965. szeptember 4.

  

Kedves Bélám!

Nagyon szívesen állok rendelkezésedre a T. P. ügyben, mert emlékeim még ma is élénken élnek bennem. A húsvét előtti időben - a pontos dátumra már nem emlékszem - én már Pécsett működtem. Barátaimtól értesültem, hogy a Budapesten tartott cserkész lelkigyakorlaton ő azt kérte a szónoktól, hogy a következő összejövetelt kezdjék pontosan, annak ellenére, hogy ő valami hivatalos ügy miatt késni fog. Vallásossága nem a szokásos főúri bigottság volt, hanem teljesen áthatotta lényét és cselekedeteit, ami már eleve az öngyilkosság ellen szól. Ezt a tulajdonságát jól ismertem, mert mint öregcserkész főelőadó számtalanszor voltam vele együtt táborban, tanácskozásokon és magánéletében. Ami az esetet illeti, több furcsaságról számolhatok be. Amikor másnap lesújtva, előzetes megbeszélés nélkül összegyűltünk, az egyik fiú azt kérdezte tőlem: vajon balkezes volt-e? Az újságcikkben ui. az állott, hogy koponyán a bemeneti nyílás a bal halánték tájon van, és a kimeneti nyílás, hatalmas roncsolással, a jobb oldalon. Orvosi megállapításaim szerint azonban ő nem volt balkezes. Amikor társaimmal a ravatal mellett díszőrséget álltunk, és utána összejöttünk, mind a nyolcunknak az volt a véleménye, hogy ő nem lehetett öngyilkos. Még egy momentumról tudok beszámolni. Egyik min. titkár barátom, aki hosszabb ideje volt az ő titkára, meghívást nyert az ilyenkor szokásos koporsó lezárási szertartáshoz. A jegyzőkönyv felvételénél megjegyezte, hogy érkezésekor a koporsó már le volt zárva és ólmozva. Természetes, hogy ezt a megjegyzést nem vették jegyzőkönyvbe, de a tény ismét gyanús.

A gyilkos személyének megállapításában igen jelentős tényező, hogy lakása előtt a szokásához híven állandóan rendőrposzt állott, és ismeretlen egyének az ő tudtán kívül aligha mehettek be az épületbe. Többünknek véleménye szerint nem a németek voltak a tettesek, hanem Milotay-nak a köre, aki az Ébredőknek, a nácik előfutárainak volt egyik vezére és lapjuknak

A tettes valószínűleg ebből a klikkből került ki. További momentum az, hogy néhány nappal az eset után eltávolították inasát és szakácsnőjét, akikről az a hír járta, hogy fecsegtek.

Mindezek ellenére egyetlen momentum van, amely az öngyilkosság mellett szólna. Egy alkalommal felhívott a lakására, és amikor a dolgainkat elvégeztük, rámutatott az íróasztalára mondván: ez az az íróasztal, amelyiken nagybátyám a '67-es ellenzék

, a felirati vita vezérszónoka, miután másnap elmondandó beszéde, nemzetiszínű szallaggal átkötve az asztalon maradt.

Egész részletesen írtam le a dolgokat, laikus módon, nem tudom, mit tudsz belőle felhasználni.

 

Ui. jellemző az is, hogy a halotti jelentés aláírását

tz ... sebész professzor megtagadta, azt csak a temetés alatt írta alá Bakay sebész prof[esszor] és egy ismeretlen rendőrorvos. J.

 

Veszprém, 1965. szeptember 4.

 

Gépirat, az utóirat kivételével, keresztnévvel jegyezve.

Ezen a napon történt december 18.

1916

A verduni csata vége az első világháborúban

1917

Lenin és az Oroszországi Szovjetek Tanácsa jóváhagyja Finnország függetlenségét

1980

Vietnam elfogadja az alkotmányát

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 17 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

„A demokrácia ez évi feladatai között ott van az egyház és a népi köztársaság viszonyának rendezése. Meg kell szüntetni azt a tarthatatlan állapotot, hogy a magyar nép ellenségeinek zöme az egyházak, elsősorban a római katolikus egyház palástja mögé búvik.” Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt főtitkárának 1948. január 10-én elhangzott szavai nem hagytak kétséget afelől, hogy a fokozatosan kiépülő egypárti diktatúra elérkezettnek látta az időt a „klerikális reakcióval” történő mielőbbi leszámoláshoz. A kommunista hatalom az egyház működésének ellehetetlenítését, végső soron pedig – mint minden vélt vagy valós ellenfele esetében – annak megsemmisítését tűzte ki célként. Államosították az egyházi iskolákat, koholt vádak alapján letartóztatták és életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték Mindszenty József hercegprímást, koncepciós eljárás során bebörtönözték Grősz József kalocsai érseket, megvonták a szerzetesrendek többségének működési engedélyét, a szerzetesek egy részét pedig letartóztatták, deportálták vagy kivégezték. A katolikus egyház megosztása és a hívők elbizonytalanítása érdekében létrehozták a rendszert hűen kiszolgáló ún. békepapi mozgalmat, majd a diktatúra egyházpolitikai programja végrehajtása céljából az Állami Egyházügyi Hivatalt.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlást követően a korábbi nyílt egyházüldözés helyébe egy új típusú szövetségi politika lépett. Az MSZMP KB 1958. július 22-i határozata ennek szellemében vonta le a következtetést: „a szocializmus építésének korszakában az egyházak még hosszú ideig fennmaradnak, ezért megsemmisítve a klerikális reakció ellenforradalmi kísérleteit, az egyházakkal pozitív együttműködésre törekszünk.” A Kádár János pártfőtitkár nevével fémjelzett korszak egyházpolitikájának legfőbb jellemzőjévé egyre inkább a pragmatizmus vált, azon megfontolás jegyében, hogy „amíg az egyház létezik, fel kell használni”. Ez vezetett a Vatikán és a magyar kormány közötti 1964-es Részmegállapodás megkötéséhez. A megegyezés tovább erősítette a nyugati körökben „liberálisnak” tartott kádári Magyarország pozitív imázsát, a magyar katolikus egyháznak pedig – bár érdemben nem javított helyzetén – a püspöki székek betöltése révén lehetőséget nyújtott az építkezésre. Jóval később, az 1980-as években, a szocializmus válsága közepette a Kádár-korszak egyházpolitikája defenzívába kényszerült, az évtized végéig pedig teljesen összeomlott.

Az ArchívNet idei 5–6. összevont számának fő témája tehát: „Egyház és vallás a kommunista diktatúrában”. „Technikai” okok miatt az összeállítást két önálló részre kellett bontanunk. Így az első öt írást tartalmazó 5-ös szám 2018. december 17-én, míg a 6-os 2018. december 29-én jelenik meg.

Budapest, 2018. december 17.

A szerkesztők