Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Dr. Kertész Endre Gergely Ferencnek

Makó, 1992. szeptember 14.

 

Mélyen tisztelt Tanár Úr,

mióta az ön A magyar cserkészet története 1910-1948. c. könyvét olvastam, amióta tudomásomra jutott, hogy a magyarországi zsidó cserkészcsapatokat 194l-ben (azóta már tudom, hogy, dátumszerűen már Teleki Pál halála után) zavarták széjjel, engem intenzíven foglalkoztat az az aljasság, hogy ezt a tényt Tanár Úr könyvén kívül - valamennyi újonnan megjelent magyar cserkészet története egyszerűen nem említi. Eltitkolja.

Azért, ha meggondolom, bizonyos mértékig vigasztaló is az a tény, hogy „nagyjainknak" lelkiismeret furdalását igazolhatja esetleg ez a hallgatás.

Esetleg...

Minden esetre szeretném tudni, hogy annak a bizonyos feloszlató dekrétumnak (a szót latin helyesírás szerint választottam el) ki/ki(k) volt(ak) az aláírója/i?

Sokkal jobban érdekelne azonban az, hogy vajon odafent a Szövetségben szóba került-e egyáltalán a dolog? S legfőképpen: felvetette-e már valaki ennek jóvátételi kötelességét?

Azt hiszem nem. Sőt véleményem szerint, az egészet ma is teljes nézetazonosságú egyetértés kísérné. Mármint a zsidó csapatok kiközösítését, ha ez aktuális lenne. Természetesen, a másik szövetséghez történt csatlakozásuk révén ez már nem aktuális ma. Mellékelem Tanár Úr részére ez ügyben elküldözött eddigi megkereséseimet, amelyekre - Dr. Máriaföldy Márton történelemtanár, a Délvilágban megjelent „Búr kalap, liliom" cikksorozat (a magyar cserkészet rövid története) íróján kívül - „odaföntről" érdemben senki nem válaszolt. Máriaföldy is közölte, hogy felszólításomra megvette Tanár Úr könyvét, amelyből igen nagy meglepetéssel értesült az zsidó cserkészcsapatokkal történtekről. Időközben véletlenül kezembe került a Ragyogj cserkészliliom-nak 1941-ben kelt első kiadása, amely szintén nem szól ezekről az akkor friss dolgokról.

A közelmúltban járt Makón, a jelenleg Kanadában élő, Dr. Matyasovszky Zsolnay Miklós, - „Matya bá" - aki, kiscserkészeinkkel elbeszélgetve, elmondta, hogy alapító tagja a mai Magyar Cserkészszövetségnek, viseli az alapítóknak kijáró érmet. Az jutott eszembe, hogy olyan emberel állok szemben, akinek, pont fentiek miatt, szava van a Szövetségben és tekintélye is. Megemlítettem neki az 1941-ben történteket, mire azonnal beugrott nála az elhárító reflex, és azzal vágta el mondanivalómat, hogy ezek a dolgok „nem érdeklik" a mai gyerekeket.

Szerintem igenis érdekelnék őket, ha hallottak volna róla. Egyébként kísértésben vagyok, hogy elmondjam nekik, majd megkérjem őket: írnák meg pár sorban - szem előtt tartva a 4. cserkésztörvényt - mi a véleményük a történtekről, majd a gyerekek véleményét küldeném meg - az eddig érdemben nem reagáló - Magyar Cserkészszövetség vezetőségének. Ezután „Matya bá" javasolta: beszéljük meg ezeket négyszemközt. Nos, ezt a beszélgetést azzal kezdte, hogy ő egy beadványban ellenezte annak idején a zsidó csapatok feloszlatását, amely beadványának szövege ÖNNÉL (!) van.

Kíváncsi volnék rá, hogy valóban Tanár Úrnál van-e Matyasovszky úr beadványának szövege és, hogy az lényegében mit tartalmaz?

Ugyanis!

A következő félmondatában biztosított arról, ami ilyen beszélgetések kapcsán mindig obligáte előkerül, hogy ti. az ő csapatukban is volt annak idején ennyi meg ennyi zsidó fiú, akikkel nem éreztették ilyen voltukat, stb.

Amit viszont ezután mondott, az az általa eddig hangoztatottaknak merőben ellent mond. Elmesélte ugyanis, hogy Kanadában azelőtt a nem-zsidó érdekeltségű bankokban zsidót még takarítóként sem alkalmaztak, bár ott nem is volt zsidótörvény.

Szerintem - lehet, hogy túlérzékeny vagyok ezen a vonalon ... - ennek az volt az értelme, mi szerint: mit ugrálok én zsidó cserkészek egykori kitagadásával, amikor Magyarországnál sokkal nagyobb államok így bántak a zsidó polgáraikkal.

Arra nem tett ígéretet, hogy a témát a Cserkészszövetségben szóba hozza. Erről ennyit.

Amennyiben Tanár Úr kérdéseim valamelyikére választ tud adni, várom szíves válaszát és - ismeretlenül is - további sikeres kutatásokat kívánok - amint Tanár Úr kutatási profilját felfedezni vélem - az ifjúsági mozgalmak történetében. Publikációit figyelemmel szándékozom kísérni.

 

Őszinte tisztelettel és szívélyes üdvözlettel: Dr. Kertész Endre

 

Makó, 1992. szeptember 14.

 

Gépirat, sajátkezű javításokkal és teljes aláírással.

 

Ezen a napon történt május 27.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 18 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Osztrák‒Magyar Monarchia ‒ nemzetiségi kérdés, felbomlás
 

„Détruisez l’Autriche-Hongrie!”, azaz „Zúzzátok szét Ausztria–Magyarországot!” – adta ki a jelszót Edvard Beneš 1916-ban Párizsban megjelent, nagy visszhangot kiváltó könyvében. A későbbi csehszlovák állam egyik alapítója, az ekkor még emigrációban élő Beneš azt próbálta bizonyítani hamis propagandával, hogy a németek, a Habsburgok és a magyarok a történelem folyamán mindig is egy antidemokratikus abszolutizmust képviseltek, állandó jelleggel fenyegették a „csehszlovákokat”, sőt mi több, az egész emberiség legveszélyesebb ellenségeinek számítanak. Egykori tanárával majd harcostársával, Tomáš Garrigue Masarykkal együtt Beneš a német- és magyarellenes hangulat felfokozásával igyekezett meggyőzni Franciaország, valamint a többi antantállam közvéleményét és döntéshozó köreit a Monarchia feldarabolásának szükségességéről. Ehhez hasonló törekvések már korábban is megjelentek. Robert William Seton-Watson történészprofesszor, ismertebb nevén Scotus Viator, az „utazó skót”, kezdetben a Habsburg Monarchia lelkes híve volt, később annak éles bírálójaként a föderalizálást szorgalmazta, végül pedig a Birodalom szétrombolásának egyik élharcosa lett. Seton-Watsonnak a századelő magyarországi állapotai vizsgálata során minden tévedésével, túlzásával, magyarellenes előítéleteivel együtt ‒ amint azt összeállításunk első írásában Jeszenszky Géza is kiemeli ‒ sok kérdésben igaza volt. A korabeli magyar közvélemény és a hivatalos körök azonban elutasítóan fogadták minden bírálatát, értetlen és ellenséges légkört alakítottak ki vele szemben.

A kettős monarchia és ezzel együtt a történeti Magyarország 1918. őszi felbomlása, az utódállamok létrejötte bonyolult, többtényezős folyamat eredménye volt. A központi hatalmak elveszítették az első világháborút, a soknemzetiségű birodalomban felerősödtek az elszakadási törekvések, a szomszédos kisállamok mértéktelen területi követeléseket fogalmaztak meg, a győztes nagyhatalmak pedig 1918 tavaszán-nyarán hosszas bizonytalankodás után véglegesen eldöntötték, hogy az Osztrák‒Magyar Monarchiának nincs helye az általuk elképzelt új Európa térképén. Gyarmati Enikő dokumentumközlése a szétesés „pillanatfelvételeit” nyújtja svájci követjelentések tükrében, hozzájárulva ezzel a felbomlásról alkotott külső kép rekonstruálásához.

Az összeállítás többi írása Budapest hídjainak 1945-ös felrobbantásával, a MÁV 1946-os helyzetével, Hruscsov 1958. évi tatabányai látogatásával, végül pedig a legendás huszárkapitány, Zubovits Fedor afrikai kalandozásaival foglalkozik.

 

Budapest, 2019. március 4.

 

A szerkesztők