Levelek a cserkészetről

avagy: intés az „udvari történetírás” ellen

„az 1922-es második dunavecsei táborban például előadtuk „Az ember tragédiája” bevezető színét. Minden különösebb előkészület nélkül, egyetlen olvasópróbával. Felejthetetlen élmény volt, amikor a tábortűztől alulról megvilágított hatalmas fák alól innen is onnan is felhangzottak a Tragédia bevezető sorai: „Dicsőség a magasban Istenünknek, Dicsérje őt a föld és a nagy ég...” és így tovább végig az egész szín szövege. Maga Karácsony is bevallotta utólag, hogy soha a Nemzeti előadásain nem érezte azt a mély áhítatot, valósággal megrázkódást, ami ekkor elfogta.”

Dr. Kertész Endre Gergely Ferencnek

Makó, 1992. szeptember 14.

 

Mélyen tisztelt Tanár Úr,

mióta az ön A magyar cserkészet története 1910-1948. c. könyvét olvastam, amióta tudomásomra jutott, hogy a magyarországi zsidó cserkészcsapatokat 194l-ben (azóta már tudom, hogy, dátumszerűen már Teleki Pál halála után) zavarták széjjel, engem intenzíven foglalkoztat az az aljasság, hogy ezt a tényt Tanár Úr könyvén kívül - valamennyi újonnan megjelent magyar cserkészet története egyszerűen nem említi. Eltitkolja.

Azért, ha meggondolom, bizonyos mértékig vigasztaló is az a tény, hogy „nagyjainknak" lelkiismeret furdalását igazolhatja esetleg ez a hallgatás.

Esetleg...

Minden esetre szeretném tudni, hogy annak a bizonyos feloszlató dekrétumnak (a szót latin helyesírás szerint választottam el) ki/ki(k) volt(ak) az aláírója/i?

Sokkal jobban érdekelne azonban az, hogy vajon odafent a Szövetségben szóba került-e egyáltalán a dolog? S legfőképpen: felvetette-e már valaki ennek jóvátételi kötelességét?

Azt hiszem nem. Sőt véleményem szerint, az egészet ma is teljes nézetazonosságú egyetértés kísérné. Mármint a zsidó csapatok kiközösítését, ha ez aktuális lenne. Természetesen, a másik szövetséghez történt csatlakozásuk révén ez már nem aktuális ma. Mellékelem Tanár Úr részére ez ügyben elküldözött eddigi megkereséseimet, amelyekre - Dr. Máriaföldy Márton történelemtanár, a Délvilágban megjelent „Búr kalap, liliom" cikksorozat (a magyar cserkészet rövid története) íróján kívül - „odaföntről" érdemben senki nem válaszolt. Máriaföldy is közölte, hogy felszólításomra megvette Tanár Úr könyvét, amelyből igen nagy meglepetéssel értesült az zsidó cserkészcsapatokkal történtekről. Időközben véletlenül kezembe került a Ragyogj cserkészliliom-nak 1941-ben kelt első kiadása, amely szintén nem szól ezekről az akkor friss dolgokról.

A közelmúltban járt Makón, a jelenleg Kanadában élő, Dr. Matyasovszky Zsolnay Miklós, - „Matya bá" - aki, kiscserkészeinkkel elbeszélgetve, elmondta, hogy alapító tagja a mai Magyar Cserkészszövetségnek, viseli az alapítóknak kijáró érmet. Az jutott eszembe, hogy olyan emberel állok szemben, akinek, pont fentiek miatt, szava van a Szövetségben és tekintélye is. Megemlítettem neki az 1941-ben történteket, mire azonnal beugrott nála az elhárító reflex, és azzal vágta el mondanivalómat, hogy ezek a dolgok „nem érdeklik" a mai gyerekeket.

Szerintem igenis érdekelnék őket, ha hallottak volna róla. Egyébként kísértésben vagyok, hogy elmondjam nekik, majd megkérjem őket: írnák meg pár sorban - szem előtt tartva a 4. cserkésztörvényt - mi a véleményük a történtekről, majd a gyerekek véleményét küldeném meg - az eddig érdemben nem reagáló - Magyar Cserkészszövetség vezetőségének. Ezután „Matya bá" javasolta: beszéljük meg ezeket négyszemközt. Nos, ezt a beszélgetést azzal kezdte, hogy ő egy beadványban ellenezte annak idején a zsidó csapatok feloszlatását, amely beadványának szövege ÖNNÉL (!) van.

Kíváncsi volnék rá, hogy valóban Tanár Úrnál van-e Matyasovszky úr beadványának szövege és, hogy az lényegében mit tartalmaz?

Ugyanis!

A következő félmondatában biztosított arról, ami ilyen beszélgetések kapcsán mindig obligáte előkerül, hogy ti. az ő csapatukban is volt annak idején ennyi meg ennyi zsidó fiú, akikkel nem éreztették ilyen voltukat, stb.

Amit viszont ezután mondott, az az általa eddig hangoztatottaknak merőben ellent mond. Elmesélte ugyanis, hogy Kanadában azelőtt a nem-zsidó érdekeltségű bankokban zsidót még takarítóként sem alkalmaztak, bár ott nem is volt zsidótörvény.

Szerintem - lehet, hogy túlérzékeny vagyok ezen a vonalon ... - ennek az volt az értelme, mi szerint: mit ugrálok én zsidó cserkészek egykori kitagadásával, amikor Magyarországnál sokkal nagyobb államok így bántak a zsidó polgáraikkal.

Arra nem tett ígéretet, hogy a témát a Cserkészszövetségben szóba hozza. Erről ennyit.

Amennyiben Tanár Úr kérdéseim valamelyikére választ tud adni, várom szíves válaszát és - ismeretlenül is - további sikeres kutatásokat kívánok - amint Tanár Úr kutatási profilját felfedezni vélem - az ifjúsági mozgalmak történetében. Publikációit figyelemmel szándékozom kísérni.

 

Őszinte tisztelettel és szívélyes üdvözlettel: Dr. Kertész Endre

 

Makó, 1992. szeptember 14.

 

Gépirat, sajátkezű javításokkal és teljes aláírással.

 

Ezen a napon történt október 17.

1913

Lezuhan a Ferdinand von Zeppelin által tervezett léghajó.

1918

Gróf Tisza István volt miniszterelnök a Parlamentben bejelenti: a háborút elvesztettük. Ugyanaznap Csehszlovákia bejelenti elszakadását az...Tovább

1956

Vita a Petőfi Körben a mezőgazdaság kérdéseiről Papp Gábornak az Új Hang szeptemberi számában megjelent, „Kertmagyarország” című cikke...Tovább

1965

Londonban és Washingtonban az első nagyszabású tüntetések zajlanak a vietnami háború (1964–1975) ellen.

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Az 1867-es kiegyezés a magyar történelem sokat vitatott eseménye. Mélyen megosztotta a korabeli közvéleményt, és történeti értékelése is hosszú ideig ellentmondásos volt. A kiegyezés nyomán létrejött új politikai rendszert jelentős társadalmi erők utasították el. Az emigrációban élő, de nagy népszerűségnek örvendő Kossuth Lajos súlyos jogfeladásnak minősítette a kiegyezést, és általa a nemzet halálát vizionálta. Deák Ferenc viszont úgy vélte, hogy a Habsburgokkal való kiegyezés nem egyéb, mint az elérhető, megvalósítható 1848, azaz esélyt kínál a polgári Magyarország felépítésére. A társadalom túlnyomó többsége soha nem lelkesedett az új rendszer iránt, de idővel lojálissá vált, és – gyakran csak személyes érdekből – elfogadta azt. Valódi rokonszenv alakult ki viszont a forradalom és a szabadságharc eltiprása miatt kezdetben rendkívül népszerűtlen Ferenc József személye iránt. Parasztházak szobafalán sok esetben egymás mellett függött Kossuth és a már idős uralkodó képe.

Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlását és különösen az 1920-as trianoni békeszerződést követően Magyarországon ismét fellángolt a vita a kiegyezés, illetve most már a dualizmus időszakának értékelése körül is. Szekfű Gyula bölcs döntésként értékelte a kiegyezést, az azt követő évtizedekről viszont lesújtó véleményt alkotott. Németh László Kossuthoz hasonlóan mélyen elítélte 1867-et, és Bibó István is „öncsaláson” alapuló kompromisszumnak minősítette azt. A kommunista hatalomátvételt követő első években a szabadságharcos-függetlenségi hagyomány folytatásaként a kiegyezést elvtelen és káros alkunak, sőt nemzetárulásnak minősítették. Az 1950-es évek végétől fokozatosan újraértékelték az eseményeket, és az ún. Kossuth-párti narratíva mellett megjelent a Deák-párti is.

Napjainkban a legtöbb magyar történész olyan reális kompromisszumnak tartja a kiegyezést és a dualizmus időszakát, amelynek jó és kevésbé jó oldalai is voltak. Helyreállította a történelmi Magyarország területi egységét és megteremtette az alkotmányos kormányzás feltételeit. További eredményei elsősorban gazdasági és kulturális téren mutatkoztak meg, társadalmi és nemzetiségpolitikai szempontból már jóval kedvezőtlenebb a mérleg. Máig ható legfőbb hozadéka a polgárosodás, a civilizatórikus megújulás volt. 1867 példája ugyanakkor meggyőzően bizonyítja, hogy a magyar politikai elit és a társadalom nagy része képes felülemelkedni múltbeli sérelmein azért, hogy saját jól felfogott érdekében kiegyezzen egykori ellenségével.

A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára a 150. évfordulón látványos kamarakiállítással és az ArchívNet idei 4. számával emlékezik a kiegyezésre és a dualizmus időszakára. Így kíván hozzájárulni ahhoz, hogy az 1867-es, alapjában véve sikeres és előremutató kompromisszum végleg a nemzeti emlékezet szerves részévé váljék.

 

Budapest, 2017. szeptember 12.

A szerkesztők