Hibaüzenet

  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
  • Notice: Undefined offset: 1 custom_mod_pane_custom_pane_render() függvényben (/data/webcontent/archivnet/www/sites/all/modules/wideworld/custom_mod/custom_mod.module 229 sor).
Cseres Tibor levelezése I.

Levelek Cseres Tibornak (1950-1959)

A diktatúra szorításában

„Megbízzuk Cseres Tibort elvtársat egy kb. 8-10 ív terjedelmű ifjúsági regény megírásával. A regény témája röviden a következő: Egy község dolgozó parasztjai a kulák és [a] klerikális reakció befolyására nem mernek vállalkozni a termelőszövetkezet megalakítására. A Párt azonban nem akar meghátrálni az elkezdett munkában, és az ifjúságot kéri meg, hogy alapítson termelőcsoportot. Az ifjak vállalkoznak s egy esztendei nehéz munka és súlyos harcok árán virágzó gazdaságot létesítenek, az egykori elhanyagolt kulák és urasági földeken.”

Az MDP irodalompolitikájának irányítóinak 1956 tavaszi gondolkodásába, törekvéseibe enged bepillantást Horváth Márton március 16-án kelt vitaanyaga, amit Andics Erzsébetnek küldött. A párton kívüli írók irodalmi ellenzékbeli szerepéről azt írta Horváth, hogy tekintélyükkel, írói súlyukkal, hol nyíltan, hol hallgatólagosan, de támogatják is a párt irodalompolitikáját. Nagy részüket visszatartotta a pártellenes támadásban való közvetlen beavatkozástól, hogy: „a) örültek annak, hogy a kommunista írók váltak faltörő kossá, s ők tetszelegnek a nevető harmadik szerepében; b) visszatartotta őket a nagy élettapasztalatuk, bizonyos paraszti józanság, a hatalom iránti tisztelet c) végül a mi helyes magatartásunk, hogy az adott helyzetben nem szélesítettük ki irodalmi harcunkat a népiesek ellen irányuló támadással." A Kuczka-féle csoportról így vélekedett a feljegyzés: „Alapvető, sorsdöntő társadalmi kérdések foglalkoztatják őket, s úttörő erényeik vannak a társadalmi fogyatékosság bírálatában. Ez a csoport régen a párt irodalompolitikájának szilárd bázisa volt." Cseres Tibort ezért sorolhatták, joggal, az 1956-os forradalom után a Kuczka „köréhez". Nem lehet csodálkozni azon, hogy 1956 tavaszán újra kezdődik - a „legsürgősebb esetek" között említve - Cseres Tibor újabb győzködése. Most Simó Jenő volt a soros „népnevelő", akit júliusban

Az augusztus 3-án hozott taggyűlési határozat értelmében egy sor pártonkívüli íróval kívántak beszélni, „hogyan vélekedik a pártról, illetve a párthoz való viszonyáról." A cél az volt, hogy az „illető írókat közelebb hozzuk a párthoz, esetleg a pártba való

Az októberi és az azt követő idők eseményei sok mindenre ösztönözték a pártonkívüli írókat, így Cseres Tibort is, csak a párttagság vállalására nem. 1957-ben Mesterházi Lajos így ostorozta magatartásukat: „Cseres Tibor, Örkény István, Tóth László és mások talán termékenyebbek, mint valaha, de visszakanyarodtak arról az útról, amelyet a szocializmus irányába tettek, s régi politikátlan, vagy arra törekvő naturalizmusukat folytatják." A Magyar Néphadsereg illetékesei, 1958-ban a beszerzett információk alapján, meg akarták fosztani hadnagyi rangjától, lefokozását javasolták. Indoklásuk a következő volt: „Polgári származású. Apja parlamenti őr, majd csendőr volt. Romániából költözött ide ahol a Siguranca (Román rendőrség) tagja volt a múltban. 1945-től a Nemzeti Parasztpártnak volt a tagja, megszűnéséig. Az üzemi vélemény alapján passzív magatartású, nem tartozott a hangos ellenforradalmárok közé. Kb. 3 éve kérte a pártba való felvételét, de a háború alatt írt fasizta [!] versei miatt kérelmét elutasították, mivel versei alapján úgy következtettek, hogy ő is partizánvadász volt. Szemléleténél és politikai állásfoglalásánál fogva a jobboldali beállítottságú írókhoz tartozik [...] a munkásosztállyal kevéssé szimpatizál, és származásánál fogva sem tartom megbízhatónak." Fáy Árpád, Máté György és mindazok, akik e szerkesztmény létrejöttében szerepet vállaltak végérvényesen „megnyerték" Cseres Tibort a pártnak, de az író nem lépett be. A történtekhez hozzátartozik, hogy személyes beszélgetés és a széles körben alkalmazott

után eltekintettek lefokozásától.

Ezzel Cseres Tibor és a kommunista párt viszonya egyszer s mindenkorra tisztázódott. Több beléptetési kísérletről nincs tudomásunk.

Az '50-es évek kötelező fejtágító tanfolyamairól ehelyütt nem kívánunk beszélni. Munkásságával összefüggő szereplését fontosabbnak tekintjük, hiszen az valóságos iskolát jelentett, mozgósító, irányt szabó tanulságokkal, és a bukás lehetőségével. Ezek közé tartozott 30 író falusi tényfeltáró körútja, amely megrendítő erővel mutatta meg a parasztság tényleges helyzetét, hangulatát a Rákosi-féle ködösítéssel szemben. Kuczka Péter Nyírségi naplója és a többi író jelentése mellett Cseres Tibor is becsülettel kivette részét ebből. Az ideológiai hűség ütközött itt össze a valósághűséggel, de őt nem terhelte ez a lelkiismereti konfliktus, paraszt származék volt, a '30-as évek óta igyekezett személyesen meggyőződni arról, amit róluk írt. Ez volt az ő

A társadalmi munka, a nyilvánosság előtti szereplés, dorgálás és feljelentés mellett elismerést is kaptak az arra érdemesek. Ez alól Cseres Tibor sem volt kivétel. A pártkongresszusra készülő antológiába beillesztették TSZCS „eposzának" egy részét. A Szikra Kiadó politikai lektorátusa őt is alkalmasnak tartotta, hogy írjon „az egyszerű emberek hőstetteiről" egy készülő antológiába. Cseres szerepelt a DISZ KV Agitációs és Propaganda Osztályának névsorában azon az írók között, akiket fel lehetne szólítani a Világifjúsági Találkozóval kapcsolatos művek

Ez az osztály javasolta - tizenhárom író között - kiküldését a berlini VIT-re.

Ennyi „megtiszteltetés" közepette volt-e ideje írni, maradt-e ereje az alkotásra, családi életre, anyagi lehetőségeinek megszilárdítására? Az irodalompolitika a fordulat évétől kezdve arra törekedett, hogy marxista-leninista ideológia alapján álló, szocialista realista, mai tárgyú irodalmi alkotások egyre nagyobb számban szülessenek, és nagy példányszámban jussanak el a legeldugottabb településen élő dolgozó emberekhez. A megjelent művek számáról készített beszámolók diadalmenetről szóltak. A MISZ elnökségének 1955. augusztus 30-án tartott ülésén tájékoztatták a jelenlévőket, hogy 1954-ben 82 új magyar mű jelent meg, 1955-ben 172 fog megjelenni, 1956-ban pedig

Ezt a tendenciát kívánta erősíteni a felső vezetés a honoráriumokkal, a József Attila-díjjal, az íráshoz szükséges papírmennyiség biztosításával, ösztöndíjakkal, beutalókkal, külföldi tanulmányutakkal is. A jelenkori tárgyú művek után - például - az egyébként járó honorárium 20%-kal emelt összege járt. A „győzelmi" jelentések mögött azonban egyre növekvő gondok halmozódtak fel. Még a diktatúra legkeményebb éveiben is előfordult, hogy a kiadók, szerkesztőségek, még a MISZ által megrendelt írások egy részét sem közölték. Az írók bizonyos köre, főként a mozgalomtól távol álló, idős, rangos alkotók, nem akartak, vagy nem tudtak saját korukat feldolgozó műveket szülni a kívánalmaknak megfelelően. Nehezen formálódott a kiadók profilja, a folyóiratok szerkesztőségének álláspontja a követendő irodalmi-esztétikai irányultságot tekintve. Az ambivalencia állandóan jelen volt, hiszen többnyire nívós anyagokat szerettek volna olvasóik kezébe adni, ezzel gyarapítva híveik számát, növelni a kiadvány példányszámát, tekintélyét. Másrészt féltek az esetleges „hibákat" követő helyi és központi rendszabályozástól, pályafutásuk megtörésétől. A legnagyobb, anyagi természetű gondot az irodalompolitikai célok és a meglévő, alakuló vásárlói igény és képesség közötti távolság - szándékosan mellőztem a szakadék kifejezést - jelentette. Ezen kívánt változtatni az 1954-ben életre hívott [popup title="Kiadói Főigazgatóság" format="Default click" activate="click" close text="53. MOL XIX–I–21. 1. d. A Kiadói Főigazgatóságon 1955. május 16-án tartott értekezleten határozatban mondták ki: „A jövőben az éves terv tartalmazza már a példányszámot is. Bizonyos könyveknél csak a piackutatás [...] után állapítjuk meg a példányszámot.” A XIII. kerületi Szabó Ervin fiók-könyvtár pl. Cseres Tibor „Térdigérő tenger” c. könyvéről végzett közvélemény kutatást."] azzal, hogy 1955-től a tervezést ás a terjesztést lényegesen megváltoztatta, megkísérelve a célok és a lehetőségek viszonylagos összhangjának biztosítását. A kialakult helyzetet jellemezte, hogy 1956 tavaszán az Állami Könyvterjesztő Vállalat raktárában 30 millió forint értékű szépirodalmi mű

A hátramaradt forrásanyag ismeretében állítjuk, és ez érvényes Cseres Tibor életművének egészére is, sokkal több téma foglalkoztatta, sokkal többet írt, a dolog természeténél fogva egyenetlen minőségben, mint ami végül is elkerült az olvasókhoz. Versek már csak „fiókjának" készültek, mintegy a belső feszültségek, nyilvánosságra nem érett érzelmek, indulatok levezetése okán. A valóságfeltáró, tudománynépszerűsítő publicisztika, a novella és a kisregény adja mondanivalójának műfaji keretét. Írásaiban uralkodó téma a falu, a parasztság sorsának alakulása, de nem „paraszt író". Erről többször nyilatkozott, elhárítva magától ezt a terveit leszűkítő minősítést, hiszen magában már „írta" saját életének és az egész magyarságnak legmegrázóbb XX. századi élményét, katasztrófáját, második világháborús részvételünk históriájának regényét. A korabeli rangos irodalmi alkotások, így az ő művei is fáziskéséssel jelentek, jelenhettek meg, mivel a friss élményt a hatalom politikai szempontból korainak, károsnak ítélte. Cseres Tibor első érvényes, azaz általa vállalható novelláját 1936-ban, első regényét 1956-ban írta, utóbbit tíz évvel fogantatása után nyomtatták ki. Verseiről ilyen értelemben - érdekes módon - nem vallott, de erről nem is igen kérdezték. Költészetének eredményei beépültek prózaírói szemlélet- és eszköztárába. Bár életművének továbbépítése szempontjából használhatatlannak minősítette '50-es években írott írásainak majdnem egészét, az életmű egészének elemzésekor a termésnek ezt a „keresztjét" sem lehet, szabad mellőzni, hiszen

A szerkesztőségektől címére érkező levelek, írótársak gratulációi - melyekből többet is közlünk - közöttük Illyés Gyula, Weöres Sándor, Örkény István és másoké, azért óvatosságra intenek e korszak alkotásainak esztétikai, nyelvi, szerkesztési megítéléseinél, levonva ezekből az elismerésekből a kötelező udvariasság számlájára írandó százalékot. Az az írói felkészültség, ami a '60-as évek alkotásaihoz nélkülözhetetlen volt, ezekben a nehéz években teljesedett ki.

Az 1950-es végére Cseres Tibor a magyar írói teljesítmény átlaga fölé küzdötte magát. Neve, és ezt nem elsősorban két József Attila-díjának köszönhette, országszerte ismertté és becsültté vált, de nem volt ismeretlen a [popup title="„szocialista táboron"" format="Default click" activate="click" close text="Két rövid levélrészletet idézünk. Az első, Illyés Gyula 1960. szeptember 27-én Tihanyban kelt leveléből való: „Boldogan gratulálok könyvedhez. A merész lekanyarodás a kitaposott utakról, hogy mintegy oldalról – a részletekben – világíts rá az ifjúságra úgy sikerült, hogy megrendítő is, élvezet is: kész művészeti teljesítmény. Ritkán írok le ilyen nagy szót.” Weöres Sándor ugyanerről írta: „A lelenclány-mesében teljesen érezted az események alatti mélyvilágot: máskor [...] a novella romantikába, érzelmességbe [...] hajlik, és nem látunk a felszín alá [...] Mint láthatod, könyved többféle gondolatot, érzést megmozdított bennem: és ha tud emóciót kelteni, akkor bizonyosan jó.” A levél Budapesten kelt, 1960. október 15-én."] belül sem.

A korszak végén, 1960-ban lép 45. életévébe, 16 éve házas, leánya már a Táncsics Mihályról elnevezett gimnázium tanulója. Fényképeiről már nem az inas, csibészes ifjú, nem is az egyenes tekintetű hadnagy, hanem egy kilókban ugyancsak gyarapodott, gunyoros-viccelődő tekintetű mackó-ember tekint le ránk. Nyomát sem lelni a hetvenes évek öntudatos, kemény vonásokkal gazdagodott, markáns arcának. Kedvelik őt a szépnem képviselői, de messze már az ifjúkori szerelmi tobzódás. Családszerető, idejét mégis elrabolja tőlük a szakadatlan munka, utazás vidékre, idegen országokba, s ez a teher idő múltán nem csökken, legfeljebb szerkezetileg változik. Egyszerűen, takarékosan élnek, nyaralóról még csak álmodoznak, gépkocsijuk nincs. A pihenést, némiképp a nyugodtabb alkotási lehetőséget az alkotóházak, Szigliget és Visegrád, valamint az írókapcsolatok, barátságok elősegítette külföldi kikapcsolódások jelentik. A megélhetést biztosító kötelezettségek mellett, 1953-tól, a család fenntartásához szükséges jövedelem zöme az írói munkából származik. Hiába gyarapodik a megjelent kötetek száma, viszonylag magas példányszámban, hiába fordítják egyes írásait idegen nyelvre, hiába jár a József Attila díjakkal némi pénzmag, s vállal el minden adódó, forintokkal is együtt járó, írói szempontból viszont majdnem terméketlen feladatokat, számottevő javulás csak a '60-as években következik be.

Ezen a napon történt március 27.

1918

Besszarábia csatlakozik Romániához.

1921

IV. Károly magyar király első visszatérési kísérlete.

1934

Csurka István Kossuth-díjas magyar író, drámaíró, politikus (MIÉP) (†2012)

1936

Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök megbeszéléseket folytat a Hlinka-féle Szlovák Néppárt képviselőivel a párt kormányba lépéséről, de...Tovább

1968

Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, az első űrhajós (*1934)

Magunkról

A Magyar Országos Levéltár 2001-ben alapította – a levéltáros szakmában annak idején teljesen újszerű kezdeményezésként – a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát, az ArchívNetet. Az évente hat alkalommal megjelenő lap egyre növekvő olvasólétszámmal rendelkezik, és nemcsak a szakemberek, hanem a történelem iránt érdeklődők széles táborának tudásvágyát is igyekszik kielégíteni.

Az ArchívNet 2016-ban tartalmilag és formailag is megújult. A politika-, diplomácia-, művelődés- és hadtörténet mellett az eddigieknél is erőteljesebben vannak jelen a gazdaság- és társadalomtörténeti témák, nagyobb hangsúlyt kapnak a napjainkban egyre népszerűbbé váló személyes dokumentumok (naplók, memoárok, levelezések). Tematikus számok jelennek meg, az új felület pedig korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb a korábbinál.

Akárcsak az elmúlt 15 évben az ArchívNet a jövőben is publikálási lehetőséget kíván nyújtani az 1867 utáni korszakkal foglalkozó magyar és külföldi levéltárosok, történészek, pedagógusok, diákok, doktoranduszok számára. Írásaikat a szerkesztőség címére várjuk!

A Szerkesztőség

Beköszöntő

Történelmi tapasztalat, hogy a háborúk és az idegen katonai megszállás következményeit szinte mindig az ártatlan polgári lakosság sínyli meg leginkább. Nem volt ez másként a korabeli Magyarország területén sem 1944–1945 fordulóján. A bevonuló Vörös Hadsereg egységei ugyanis a katonák által „egyénileg” elkövetett atrocitásokon túl – rablás, fosztogatás, a nők tömeges megerőszakolása – módszeresen fogdosták össze a magyar és német származású civileket, majd vitték őket meghatározatlan idejű, sokszor évekig tartó kényszermunkára a Szovjetunió területére.

Hosszú évtizedekig a szovjet tábor országaiban, így Magyarországon is tilos volt minderről a nyilvánosság előtt beszélni. Fiatal nemzedékek sora nőtt úgy fel, hogy szinte semmit nem tudott az ún. „málenkij robotról”, vagy pedig félrevezető, hamis információkat szerzett róla. A hazai történetírás is csak a rendszerváltozás környékén szabadult meg a rákényszerített ideológiai kötöttségektől, és az 1980-as évek végétől vált lehetővé a téma tudományos feltárása, tárgyilagos elemzése.

A magyar kormány a 2015. évet a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé, Gulág-emlékévnek nyilvánította, majd az emlékévet 2017. február 25-ig meghosszabbította. Ez alatt a több mint két év alatt számos megemlékezést, konferenciát, kiállítást, történelmi jellegű iskolai vetélkedőt rendeztek, emléktáblákat avattak, és új lendületet kapott a GULAG-, illetve a GUPVI-témakör magyarországi tudományos kutatása. Ennek köszönhetően állt össze az ArchívNet idei első, 2017/1. száma is, amelynek témája: „Hadifogság, Gulág, málenkij robot”. Írásaikban a szerzők ismertetik ez irányú kutatásaikat, új összefüggéseket tárnak fel, és mindeddig ismeretlen dokumentumok közlésével gazdagítják a szovjetunióbeli kényszermunkáról alkotott eddigi tudásunkat.

A szám megjelenését a Gulág Emlékbizottság támogatta. Ki kell emelnünk, hogy 2016 decemberében szintén a Gulág Emlékbizottság anyagi támogatásával újult meg a folyóirat külső megjelenése és honlapjának motorja, amelynek eredményeként korszerűbb, átláthatóbb, rendezettebb felület várja olvasóinkat.

Budapest, 2017. február 15.

A szerkesztők